Constantinus-dinasztia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Constantinus-dinasztia I. Constantius római császár és Flavius Iulianus római császár közötti időszakban adta a Római Birodalom uralkodóit. A dinasztia 305-től 363-ig állt a birodalom élén. Követte a tetrarchia korát – bár 312-ig formálisan még érvényben volt a tetrarchia –, és a Valentinianus-dinasztiát előzte meg. Technikai okokból Iovianust és Procopiust is e dinasztiához soroljuk, mert egyébként is rokonságban álltak az uralkodóházzal. Így a Constantinus-dinasztia utolsó tagja 366-ban halt meg.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dinasztia származása a későbbi propagandisztikus családfa-átalakítások miatt bizonytalan. Flavius Eutropius még bizonyosnak látszik, de rajta keresztül többféle módon próbálták Claudius Gothicushoz kötni a felmenő rokonságot, így már Constantius Chlorus nagyszülei is bizonytalanok.

Constantius Chlorust Diocletianus tette meg a Római Birodalom nyugati részének caesarjának, ebben a minőségében Maximianus senior augustus kijelölt utódja lett a tetrarchia rendszerének elvei szerint. Feleségül vette Maximianus egyik leányát, majd a megállapodás szerint lemondó apósa helyére lépett az augustusi méltóságban. Három fia és több leánya született, közülük a legidősebb, még nem „bíborbanszületett” fia követte a trónon néhány év múlva.

A család további története szempontjából lényeges, hogy első fia, Constantinus is caesari méltóságba emelkedett, bár nem a tetrarchia elvei szerint, hanem saját haderejére támaszkodva. Ugyanezt tette Maxentius is, aki egyszerre volt nagybátyja és sógora is, mivel Maxentius Maximianus fia, Constantius Chlorus pedig Maximianus fogadott leányát vette feleségül, míg Constantinus Maximianus a vér szerinti leányát. Két sógora – Maxentius és Licinius – legyőzésével lett a birodalom egyeduralkodója és ezzel megszűnt a tetrarchia rendszere, legalábbis olyan formában, ahogyan azt Diocletianus létrehozta. Constantinus uralkodása második felében caesari méltóságra emelte egyik öccsét (Flavius Iulius Dalmatiust) és annak két fiát, másik öccsét (Flavius Iulius Constantiust) consuli székbe ültette. Később caesarokká nevezte ki saját fiát, Flavius Iulius Crispust is, majd az ő kivégzése után három ifjabb fiát.

Constantinus halála után fiai előbb kiirtották a rokonságot – nagybátyjaikat és unokatestvéreiket, kivéve Iulius Constantius két fiatalkorú fiát –, majd polgárháború után II. Constantius egyesítette újra a birodalmat. II. Constantius egyeduralkodóként már csak egy caesart nevezett ki, azt is csak alkalmilag tette. Flavius Constantius Gallus kivégzése után utolsó unokatestvérét, Iulianust emelte caesari méltóságba, akihez húgát is feleségül adta. Ismét polgárháború következett, amelynek Constantius halála vetett véget, még mielőtt valójában összecsapásokra került volna sor.

Iulianusszal a dinasztia gyakorlatilag kihalt. Trónkövetelőként felbukkant még Procopius, Iulianus unokatestvére, valamint talán Iovianus is rokonságban állt a családdal. Végül Valentinianus vette át a trónt, a Valentinianus-dinasztia alapítója, akinek fia, Gratianus feleségül vette II. Constantius egyik leányát, így rokonságba is került a két ház.

A dinasztia családfája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szín- és jelmagyarázat:

  • arany és vastag betű = augustusok a dinasztiából
  • sárga = caesarok a dinasztiából
  • karthauzi zöld = a dinasztia egyéb tagjai
  • labarum Vexilloid of the Roman Empire.svg : pogány császárok
  • labarum Labarum of Constantine I.svg : keresztény császárok
Bruttia Crispina
 
Marcus Aurelius Commodus
Vexilloid of the Roman Empire.svg
 
Claudius Gothicus
Vexilloid of the Roman Empire.svg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
?[1]
 
 
 
 
 
Claudia(?)[2]
 
Flavius Gordianus
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Claudia Crispina
 
Flavius Eutropius
 
Flavius Afranius Hannibalianus
 
Eutropia Galeria Valeria
 
Maximianus
Vexilloid of the Roman Empire.svg
 
Galerius
Vexilloid of the Roman Empire.svg
 
 
 
 
 
ismeretlen Flavius
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Flavia Iulia Helena
 
Constantius Chlorus
Vexilloid of the Roman Empire.svg
 
Flavia Maximiana Theodora
 
Afranius és Dalmatius
 
 
Maxentius
 
Valeria Maximilla
 
Flavius Iulius Iulianus
 
ismeretlen
 
Nikomédiai Euszebiosz ?[3]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Anastasia
 
Bassianus
 
 
Marcus Valerius Romulus
 
ismeretlen
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Minervina
 
I. Constantinus
Labarum of Constantine I.svg
 
Fausta Flavia Maxima
 
Flavius Iulius Dalmatius
 
ismeretlen
 
Flavius Iulius Constantius
 
Flavia Basilina
 
ismeretlen
 
 
Flavia Iulia Constantia
 
Licinius
Vexilloid of the Roman Empire.svg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Flavius Iulius Crispus
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Valerius Licinianus Licinius
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Flavia Eusebia
 
II. Constantius
Labarum of Constantine I.svg
 
 
II. Constantinus
Labarum of Constantine I.svg
 
Flavius Iulius Constans
Labarum of Constantine I.svg
 
 
Flavia Helena
 
Flavius Claudius Iulianus
Vexilloid of the Roman Empire.svg
 
Flavius Constantius Gallus
 
 
Constantina
 
Eutropia
 
Virius Nepotianus
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Varronianus
 
 
 
 
 
 
 
Flavia Maxima Faustina
 
Flavius Dalmatius
 
Flavius Hannibalianus
 
korán meghalt gyermekek
 
 
 
Procopius
Vexilloid of the Roman Empire.svg
 
 
 
 
 
Iulius Nepotianus
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Iovianus
Labarum of Constantine I.svg
 
Flavia Maxima Constantia
 
Gratianus
Labarum of Constantine I.svg
 
 
 
 
Flavius Varronianus

Családtagok portréi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Római császárok idővonala[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Theodosius római császár II. Valentinianus Gratianus Flavius Valens római császár I. Valentinianus római császár Procopius római császár Flavius Claudius Iovianus római császár Flavius Iulianus római császár Nepotianus Vetranio Flavius Magnus Magnentius Flavius Iulius Constans II. Constantius II. Constantinus (római császár) Sextus Martinianus római császár Aurelius Valerius Valens Caius Valerius Maximinus római császár Domitius Alexander Flavius Galerius Licinius római császár I. Constantinus római császár Maxentius Flavius Valerius Severus római császár Caius Galerius Valerius Maximianus római császár I. Constantius római császár Lucius Domitius Domitianus Marcus Aurelius Maximianus római császár Caius Aurelius Valerius Diocletianus római császár Marcus Aurelius Numerianus római császár

A birodalom tartományai I. Theodosius halála körül.
Egyesítette uralma alatt a birodalom nyugati részét. Ezt a csatát (Milvius-hídi csata [4]) korábban is, ma is a proto-keresztény I. Constantinus császár diadalának tartják a "pogány" Maxentius fölött, azaz a történelem egyik legfontosabb csatájának, annak ellenére, hogy Maxentius nem volt az új keresztény vallás ellensége. Miután legyőzte Maximinust, 313. június 13-án Flavius Galerius Licinius római császár Nikomédiában (ma İzmit) a császári székhelyén kifüggesztette a mediolanumi ediktumot. Ez a rendelet engedélyezte minden ember, így a keresztények számára is a szabad vallásgyakorlást.
  • Sárga színű idővonal jelentése: 380. február 27. Gratianus, II. Valentinianus és I.Theodosius ediktuma.
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
  • Rózsaszínű idővonal jelentése: I. Theodosius halála után 395-ben fiai felosztották a Római Birodalmat.
Arcadius a Keletrómai Birodalom Flag of PalaeologusEmperor.svg császára, Honorius pedig a Nyugatrómai Birodalom Labarum.jpg császára lett.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Commodusnak valószínűleg nem volt gyermeke, Claudia Crispina és Bruttia Crispina kapcsolata nagyon esetleges. Crispina talán egy Crispus Commodus nevű férfi leánya volt és ez okozza a keveredést.
  2. Claudia rokonsága bizonytalan, a Historia Augusta szerint II. Claudiusnak nem volt gyermeke.
  3. Euszebiosz rokonsága teljesen bizonytalan
  4. Magyar katolikus lexikon > M > milviusi híd