Kilikia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kilíkia elhelyezkedése az i. e. 6. században
Kilikia térképe Kr. u. 1199–1375 között

Kilikia (latinosan Cilicia, hettita nyelven Kizzuwatna és Armatana, akkádul: KÚE, hurri nyelven Hilakku, kelet-örmény nyelven ԿԻԼԻԿԻԱ / Kilikja, nyugat-örmény nyelven ԿԻԼԻԿԻԱ / Giligja) kalózairól hírhedt ókori tartomány volt Kis-Ázsia délkeleti részén.

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Határai voltak északon Lükia és Kappadókia, nyugaton a Taurusz és Pamphülia, keleten Szíria, délen a Keleti-tenger és az Isszoszi-öböl.

Az országot földrajzilag a Kilikiai-alföldre (Kilikia pediasz) és a „zordon Kilikiára” (Kilikia tracheia) osztották. Az előbbi a keleti részt foglalta magában egészen a Lamosz folyóig, a másik a nyugatit. Szíria felé az Amani-szoros vezetett, Kappadókia felé a keleti kapu közvetítette a közlekedést Tarszosztól északra. Hegyei számos fokkal nyúlnak a tengerbe. Legfontosabb folyói: Kalikadnosz, Lamosz (ma Lamost), Kidnosz (Karasu), Piramosz (ma Geihun).

Lakói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országot a görög mitológia szerint Agénór és Télephassza fia, Kiliksz alapította, majd Szarpédón követte, aki talán a trójai háborúban esett el. Ez a mítosz a Nyugat-Anatólia és a görög szárazföld felől érkező telepesekre, majd krétai bevándorlókra utal.

Lakói, a kilíkek, eredetileg szíriai törzsből származtak, de a görög telepesek elől visszavonultak hegyeik közé, ahol mint szabad és semmi által nem korlátozott hegylakók jóformán az egész ókorban függetlenül éltek. Kilikiában laktak a piszidek és izaurok törzsei, akik félelmetes kalózok hírében állottak, és akiket csak Pompeius római hadvezér tudott megtörni. Cilicia Kr. e. 102-től kezdve volt római tartomány, Kr. e. 58-ban pedig Ciprust is hozzácsapták (Cilicia et Cyprus).

Városai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kilikia területén született Khrüszipposz sztoikus filozófus, Arisztotelész mellett az ókor egyik legnagyobb logikusa, „a sztoicizmus második megalapítója” is.

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kora ókorban a hettiták, akkádok, majd Nagy Sándor és örökösei, a Szeleukidák fennhatósága alá került.

A szeldzsuk törökök előrenyomulása miatt örmények vándoroltak Kilikába és a keresztes háborúk idején a Bagratuni-ház egyik hercege, Ruben alapított itt hercegséget, amely később Kilikiai Örmény Királyság néven vonult be a történelembe. A A királyság körülbelül 300 éven keresztül, a 14. század végéig állt fenn, és fontos támogatást nyújtott a keresztes hadaknak.[1][2] Sokan ezt tekintették Örményországnak, holott csak az egyik, az örmény császártól függő tagkirálysága – tartománya. Noha az Oszmán Birodalom bekebelezte, örökösödés révén elméletileg a Savoya-ház fennhatósága alá került, ami nem szüntette meg függőségét az örmény császártól.[forrás?]

Kizzuvatna ismert uralkodói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ispánki Katalin: Tisztelet Arméniának. Az örmény történelem és az örmény-magyar kapcsolatok.. Transsylvania. Az Amerikai Erdélyi Szövetség Negyedévi Tájékoztatója., 1996. október 3. (Hozzáférés: 2014. január 16.)
  2. Nagy Kornél: Az Örmény középkor. sulinet.hu. (Hozzáférés: 2014. január 16.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Pallas nagy lexikona. Pallas Irodai és Nyomdai Rt., 1893-1897. MEK-szöveg.
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap