III. Alexandrosz makedón király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
III. Alexandrosz
AlexanderTheGreat Bust.jpg

Makedónia királya
Uralkodási ideje
i. e. 336 – i. e. 323
Elődje II. Philipposz
Utódja IV. Alexandrosz, III. Philipposz
Életrajzi adatok
Született
i. e. 356. július 20./21.
Pella, Makedónia
Elhunyt
i. e. 323. június 10.
Babilon
Házastársa 1) Baktriai Rhóxané
2) Perzsiai Sztateira (Barsziné)
3) Parüszatisz
Gyermekei Alexandrosz, Héraklész
Édesapja II. Philipposz
Édesanyja Épeiroszi Olümpiasz
Alexandrosz ábrázolása az általa veretett ezüstdrakhmán

III. Alexandrosz, akit Nagy Sándor néven is ismernek (ógörögül: Ἀλέξανδρος ὁ Μέγας [ὁ Τρίτος ὁ Μακεδών], ejtsd: alexandrosz o megasz [ho tritosz o makedón], perzsául: Szikandar vagy Iszkander ; Pella, i. e. 356. július 20. és július 30. között – Babilon, i. e. 323. június 10.) az ókor egyik emblematikus figurája, Makedónia királya, általános vélekedés szerint kiváló hadvezér volt. Atyja, II. Philipposz nyomdokain haladva hatalmát a Peloponnészosztól az indiai szubkontinensig terjesztette ki, elfoglalva az akkor ismert világ nagy részét. Rövid, de eredményes uralkodása a klasszikus ókori történelem és kultúra egy új korszakának, a hellenizmusnak a kezdetét jelentette.

Alexandrosz volt Napóleon koráig a világtörténelem leghíresebb hadvezére, de ismertsége ma is nagyon nagy, s a hadvezetés második legnagyobb ikonja.

Alexandroszról a mai Macedóniában sajátos kép él. A délszláv macedónok magukat előszeretettel azonosítják Alexandrosz makedón népével. Ez nem felel meg a valóságnak, mert az igazi makedónok a görögökkel rokon népcsoport volt, a mostani macedón nép, amely ugyan nyelvében makedoninak mondja magát, de nyelvileg és más szempontok miatt a bolgárokhoz áll közel, nem leszármazottja az ókori makedónoknak. Görögország és Macedónia között emiatt már többször pattanásig feszültek az ellentétek.[1]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Születése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandrosz i. e. 356-ban született Pellában, a Makedón Királyság központjában. Születése napját Plutarkhosz az attikai naptár Hekatombaión[* 1] hónapjának 6. napjára teszi,[2] ami július 20-ának vagy 21-ének felelhet meg. Az i. e. 4. század csillagászati, vallási és polgári naptárai azonban nem estek egybe, így szinte lehetetlen megadni Alexandrosz születésének pontos dátumát,[3] amit ráadásul Arisztobulosz októberre tesz.[4][5]

Szülei az Alexandrosz nevet adták neki, amit két korábbi makedón király is viselt; a név jelentése „férfiakat védelmező”.[6] Apja II. Philipposz makedón király volt, akinek valószínűleg ő volt az első fia,[5] de nem eleve trónörökös, mert Makedóniában akkor nem ismerték az elsőszülöttség jogát. Anyja Olümpiasz, Philipposz 7 vagy 8 felesége közül a negyedik. Olümpiasz az épeiroszi Molosszoszok házából való I. Neoptolemosz királynak volt a lánya.[7][8][9][10]

Philipposz és Olümpiasz akkor találkozott egymással, amikor egyszerre avatták őket be a szamothrakéi vallásos szertartásokba. Philipposz beleszeretett, és mivel Olümpiasznak mindkét szülője halott volt, fivérének, Arümbasznak a beleegyezésével vette el feleségül i. e. 357-ben.[7][11] Alexandrosz apai ágon – az argoszi-dinasztia tagjaként – Karanosz, a makedónok első királya révén Héraklésztól származtatta magát, anyai ágon pedig Neoptolemosz (nem keverendő össze azonos nevű nagyapjával) révén Akhilleusztól és annak nagyapjától, Aiakosztól, aki Zeusz fia volt.[7] Alexandrosz a későbbiekben tudatosan úgy is viselkedett, mint Héraklész és Akhilleusz egyenes ági leszármazottja, és szívesen tulajdonított magának e hősöket idéző jellemvonásokat.[12] Alexandrosz másodunokatestvére volt az ünnepelt hadvezérnek, Pürrhosznak, aki Hannibál szerint – forrástól függően – minden idők legnagyobb[13] vagy Alexandrosz után második legnagyobb[14] hadvezére volt. Egyetlen édestestvére a Kleopátra nevet viselte.[15]

Plutarkhosz szerint Olümpiasz a Philipposszal töltött nászéjszaka előtti éjjel azt álmodta, hogy vihar támadt, és villám csapott a méhébe, amely nagy lánggal fellobbant, a láng betöltötte a szobát, majd kialudt. Philipposz később, már a házasság megkötése után, azt álmodta, hogy elzárta felesége méhét, s a pecsét mintha oroszlánt ábrázolt volna. Egy másik alkalommal pedig az alvó Olümpiasz mellett egy kígyó nyúlt el, s ez állítólag csökkentette Philipposz szerelmi vágyát, ezután már nem hált gyakran együtt a feleségével, vagy mert félt az asszony bűbájosságától, vagy mert azt hitte, hogy valami felsőbbrendű lénnyel volt bensőséges kapcsolata.[7] Ezek mind arra engednek következtetni, hogy a legendák szerint Alexandrosz apja Zeusz volt, hiszen a villám az ő jelképe, és kígyó alakjában is gyakran jelent meg. Az ókoriak véleménye megoszlott ezügyben: egyesek szerint maga Olümpiasz találta ki Alexandrosz isteni eredetének történetét, sőt, ő maga mondta el fiának; mások szerint viszont Olümpiasz elutasította ezt a nézetet, mivel istentelenségnek tartotta.

Philipposz mindenesetre ez után a látomás után elküldte Delphoiba a megalopoliszi Khairónt, aki állítólag azt a jóslatot hozta Apollón istentől, hogy mutasson be áldozatot Ammónnak, s ezt az istent részesítse a legnagyobb tiszteletben.[2] Ez a történet azonban egyértelműen azt követően keletkezett, hogy Alexandrosz egyiptomi hadjárata során felkereste Ammón szentélyét a Szíva-oázisban,[3] ahol elismerték az isten fiának.[16] Azt is közölte a jóslat Philipposszal, hogy el fogja veszíteni azt a szemét, amellyel az ajtóhasadékon belesve meglátta, amint az isten kígyó alakjában felesége oldalán feküdt.[* 2][2] Egyiptomban olyan hagyomány is volt, hogy az utolsó nemzeti király, a szerencsétlen sorsú Nahthórhebit (Nektanebosz) egyiptomi veresége után Makedóniába menekült és varázslat segítségével lett Alexandrosz apja.

Alexandrosz születésének napján Philipposz a Khalkidiké-félszigeten lévő Poteidaia városának ostromához készülődött. Ugyanezen a napon tudta meg, hogy Parmenión nevű hadvezére legyőzte az illírek és paiónok egyesített seregét, valamint hogy az általa küldött versenyszekér nyerte az olimpiai játékokat.[* 3] A fáma szerint az epheszoszi Artemisz-templom, az ókori világ hét csodájának egyike is ezen a napon égett le.[2][9][17] A magnéziai Hégesziasz szerint azért tudott lángra kapni és leégni, mert istennője távol volt, mégpedig azért, mert Alexandrosz születésénél segédkezett. A jövendőmondók a tűzvészt egy olyan szerencsétlenség előfutárának tekintették, amely egész Ázsia számára végzetesnek fog bizonyulni.[3]

Gyermekévei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bukephalosz megszelídítése (F. Schommer)

7 éves koráig Laniké volt a dajkája. Az energikus Alexandrosz kordában tartása még a jószívű dajkának is komoly próbatétel lehetett, amit Alexandrosz élete végéig tartó szeretetével hálált meg. Laniké fivére, Kleitosz, Alexandrosz egyik testőre és korai példaképe volt, később pedig hadvezére lett. Amikor Alexandrosz 7 éves volt, apja Olümpiasz egyik rokonára, az épeiroszi Leónidaszra bízta nevelését, aki a legnagyobb hangsúlyt Alexandrosz állóképességének fejlesztésére helyezte. Leónidasz katonás szigorának meg is lett az eredménye: Alexandrosz későbbi hadjáratai során újra és újra tanúbizonyságot tett legendás szívósságáról. Az anekdota szerint amikor Alexandrosz két maroknyi tömjént szórt az oltárra egy szertartás alkalmával, Leónidasz megszidta, mondván: „Majd ha már meghódítottad azokat az országokat, ahol ezek a fűszerek teremnek, akkor olyan tékozló szertartásokat tarthatsz, amilyeneket csak akarsz; addig azonban ne pazarold őket!” Amikor jópár évvel később Alexandrosz meghódította Gázát, az ázsiai fűszerkereskedelem központját, 18 tonnányi mirhát és tömjént küldött neki azzal az üzenettel, hogy most már nem kell olyan zsugorinak lennie az istenekkel szemben. Leónidasz mellett Alexandrosz másik tanítója Lüszimakhosz volt, aki az Iliasz világának hangulatát hozta el tanítványának azzal, hogy Alexandroszt Akhilleusznak szólította, saját magát Phoiniksznak (Akhilleusz tanítójának), Philipposzt pedig Péleusznak (Akhilleusz apjának) nevezte.[18]

Mint minden előkelő makedón fiatal, Alexandrosz már nagyon kicsi korában elkezdte tanulni a lovaglást, amit egész életében mesterfokon űzött.[19] Amikor Alexandrosz 10 éves volt, egy lókereskedő hozott apjának egy lovat Thesszáliából, amelyet 13 talentumért akart neki eladni. A ló senkit nem engedett a hátára ülni, hanem hátsó lábára állva szüntelenül ágaskodott. Philipposz bosszankodott, és megparancsolta, hogy a vad, megfékezhetetlen lovat vezessék el. Ekkor azonban Alexandrosz is megpróbálta megszelídíteni, ami végül sikerült is neki: észrevette, hogy a ló saját ide-oda mozgó árnyékától riad meg, ezért kantárszáránál fogva a nappal szembefordította, amitől megszűnt a ló félelme. Plutarkhosz szerint Philipposz sírt a boldogságtól, és a nyeregből leszálló fiát homlokon csókolva így szólt hozzá: „Fiam, keress magadhoz méltóbb királyságot, szűk neked Makedónia.”[20] Alexandrosz a lovat Bukephalosznak nevezte el, ami „ökörfej”-et jelent. Bukephalosz hű társa lett Alexandrosznak ázsiai kalandozásai során, egészen indiai hadjáratáig.

Sok olyan történet keletkezett az idők során, amelyek Alexandroszt már gyermekkorában olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, amelyek mintegy előre jelzik későbbi nagyságát. Az egyik ilyen anekdota szerint – amelyet Plutarkhosz mond el – a még gyermek Alexandrosz apja távollétében perzsa követeket látott vendégül, akiket hamar megnyert nyájasságával és azzal, hogy nem tett fel nekik gyerekes vagy kicsinyes kérdéseket, hanem az utak hosszúságáról, az ország belsejében való utazásról és magáról a királyról kérdezősködött, hogy milyen harcos, és hogy mekkora a perzsák bátorsága és hadereje. A követek csak ámultak rajta, és Philipposz sokat emlegetett kiválósága immár eltörpült a szemükben Alexandroszé mellett.[21] Habár könnyen elképzelhető, hogy Makedónia és Perzsia fogadta egymás követeit ebben az időben, ez a történet valószínűleg túl szép, hogy igaz legyen.[22]

Egy másik anekdota szerint amikor Alexandrosz tudomást szerzett róla, hogy Philipposz elfoglalt egy híres várost, vagy jelentős csatában győzött, nem örült a hírnek, hanem így szólt kortársaihoz: „Fiúk, apám mindent elvesz előlem, és nem hagy nekem lehetőséget, hogy veletek valami nagyot és dicsőt művelhessek.” Mivel nem vágyott sem gyönyörökre, sem gazdagságra, hanem csak az erényre és dicsőségre, úgy gondolkodott, hogy minél többet kap apjától, annál kevesebb lesz, amit maga hajthat végre.[21]

Kamaszkora és neveltetése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandrosz rendkívül tehetséges és gyors felfogású volt. Írásban és olvasásban kiemelkedett társai közül. A lírán is kiváló érzékkel játszott.[23] Már kora gyermekkorától lenyűgözte a költészet, különösen a homéroszi eposzok, de érdeklődött a költészet más műfajai és a dráma iránt is. Állítólag kívülről tudta Euripidész darabjait, és jól ismerte az idézetek szövegkörnyezetét. Ha hihetünk Plutarkhosznak, olvasta a történetíró Philisztoszt, valamint Telesztész és Philoxénosz dithüramboszait,[24] de valószínűleg Hérodotosz és Xenophón művei is szerepeltek olvasmányai között.[22] A leginkább azonban a fegyverekkel való bánásban emelkedett ki: kardforgatásban, gerelyhajításban és íjászatban. Olyan gyorsan tudott futni, hogy barátai szerint indulhatott volna az olümpiai játékokon is. Ő azonban megvetést érzett a profi sportolók iránt, és lealacsonyítónak érezte volna, ha velük kellett volna versenyeznie. Azt mondta, hogy akkor indulna szívesen a játékokon, ha királyokkal kéne megmérkőznie.[19]

Arisztotelész Alexandroszt tanítja.

Tizenhárom éves korában apja úgy gondolta, hogy gondosabb oktatásra van szüksége, ezért elkezdett tanítót keresni neki. Olyan jelölteket utasított vissza, mint Iszokratész vagy Szpeuszippusz, pedig utóbbi Platónt követte az Akadémia élén, és még ezt is feladta volna. Philipposz végül Arisztotelészt választotta, aki elfogadta az ajánlatot, hogy Alexandrosz tanulmányait felügyelje. Arisztotelész cserébe azt az ígéretet kapta, hogy szülővárosát, Sztageirát, amelyet Philipposz korábban lerombolt, újraépítik, és visszatelepítik a korábbi lakóit: ha azóta rabszolgasorba kerültek, felszabadítják, ha száműzetésben éltek, akkor pedig visszahívják őket.[25][26][27][28]

A Philipposztól a tanításra kapott helyen, a Mieza közelében lévő nimfák szent ligetében (a Nimfák Templomában), a Bermion-hegy (ma Vérnon-hegy) lejtőjén, a mai Nauszánál miniakadémia jött létre Alexandrosz taníttatására.[24] Alexandrosz mellett olyan előkelő makedón fiatalok is itt tanultak, mint Ptolemaiosz, Héphaisztion vagy Kasszandrosz. Diáktársai közül sok barátot szerzett, akik később a hadvezérei lettek. Miezában Arisztotelész Alexandrosznak és társainak orvostudományt, filozófiát, etikát, vallási ismereteket, logikát és művészeteket tanított. Arisztotelész tanításainak köszönhetően alakult ki Alexandrosznak a homéroszi eposzok iránti szenvedélye; különösen az Iliasz állt közel a szívéhez, amelynek Arisztotelésztől kapott, jegyzetekkel ellátott példányát magával vitte keleti hadjárataira is.[29][30][31][32] A legenda szerint éjszaka tőrével együtt párnája alatt tartotta ezt a könyvet, amelyet a katonai erények és ismeretek legfontosabb forrásának tartott.[33] Az orvostudományt annyira megkedvelte, hogy későbbi hadjáratai során gyakori látogatója lett a tábori kórházaknak, ahol ő maga is végzett műtéteket. A tudomány atyjának tartott Arisztotelésznek a természettudományok iránt is sikerült felkeltenie Alexandrosz érdeklődését, aki hadjárataira számos tudóst is magával vitt, hogy Arisztotelész kutatásaihoz alapanyagot szolgáltassanak.[34] Már gyerekkorában megnyilvánuló, kielégíthetetlen kíváncsiságát a föld végső határai iránt pedig talán az Arisztotelésztől kapott földrajzi ismeretek és tanácsok is ösztönözhették.[24] Egy híres eset volt az, amikor Arisztotelész azt tanácsolta tanítványának, hogy a görögöknek legyen vezére, a barbároknak pedig zsarnoka; az előbbiekkel bánjon úgy, mint a barátaival és a rokonaival, az utóbbiakkal pedig úgy, mint a vadállatokkal és a növényekkel.[35] Alexandrosz egy ideig második apjaként tekintett tanítójára, aki felkészítette őt az életre, később azonban elhidegültek egymástól. Alexandrosz tanulás iránti vágya és tudásszomja azonban felnőtté válásával cseppet sem hagyott alább.[33]

Philipposz örököseként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kormányzósága és Makedónia felemelkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A miezai évek i. e. 340-ben értek véget, amikor Alexandrosz 16 éves volt. Apja ugyanis háborúba indult Büzantion ellen, és Alexandroszt nevezte ki a királyság kormányzójának. Philipposz távollétében a trákiai Sztrümón folyó völgyének északi részén élő maidoszok fellázadtak a makedón uralom ellen, Alexandrosz azonban gyorsan reagált, és leverte a lázadást. Legfontosabb központjukba görög telepeseket telepített. Ezt az eljárást már apja is előszeretettel használta stratégiai fontosságú helyek lakosságának ellenőrzésére. A maidosz területen alapított helyőrséget Alexandrosz saját magáról nevezte el, Alexandropolisznak. Ez volt első általa alapított város az élete során alapított – Plutarkhosz szerint – összesen hetven közül.[36][37][38][39][40]

Alexandrosz apjának, Philipposznak a mellszobra.

Miután Philipposz visszatért Büzantionból, Alexandroszt egy kisebb sereg élén egy újabb felkelés leverésére küldte, ezúttal Trákia déli részére. Egy másik hadjárat során, amelyet Perinthosz (vagy Poteidaia[41]) városa ellen vezettek, Alexandrosz a beszámolók szerint megmentette apja életét.[42] A történet szerint a város eredménytelen ostroma közben Philipposzra saját görög zsoldosai támadtak, akik közül az egyik lándzsájával leszúrta őt. Philipposz halottnak tettette magát, amint a zsoldosok körbevették, Alexandrosz pedig segítségére sietett, egymaga megölte a zsoldosokat, és pajzsával védte meg apját. Alexandrosz azonban még évekkel később is keserűen gondolt vissza erre az eseményre, ugyanis apja soha nem ismerte őt el ezért a tettéért. Ezután Philipposz visszaküldte Alexandroszt Pellába, hogy folytassa a kormányzást, ő pedig a Duna mentén harcolt tovább a szkítákkal, ahol komoly sérülést szerzett, ezért a királyság irányításának feladata nagy részben Alexandrosz vállára került.[41]

Eközben Amphissza városának lakói Delphoi közelében Apollón isten szentelt földjét kezdték művelni, ez a szentségtörés pedig a felépülőben lévő Philipposznak újabb ürügyet szolgáltatott, hogy beavatkozhasson a görögök ügyeibe (negyedik szent háború): arra utasította fiát, hogy kezdjen el sereget gyűjteni egy a görögök elleni hadjárathoz. Megtévesztésképp azonban azt híresztelték, hogy az illírek ellen készülnek hadjáratra, ami túl jól sikerült, ugyanis az illírek fellázadtak, de Alexandrosz hamar győzelemre vezette ellenük a makedón sereget.[41] I. e. 338-ban Philipposz is csatlakozott hozzájuk, majd délnek vették az irányt. A thermopülai-szoros thébai helyőrsége nehezen adta meg magát, nemsokára azonban már az Athéntól és Thébaitól mindössze néhány napnyi útra lévő Elateia városát is elfoglalták. Mindeközben a Démoszthenész által vezetett athéniak megszavazták, hogy Thébaival szövetségre akarnak lépni a Makedónia elleni háborúban. Philipposz is megpróbált a thébaiakkal szövetkezni, azonban azok végül Athén oldalára álltak.[43][44][45] Philipposz ezután (elméletileg az amphiktüonia kérésére) Amphisszánál elfogta a Démoszthenész által küldött zsoldosokat és megadásra kényszerítette a várost. Visszatérve Elateiába megtette végső békeajánlatát Athénnak és Thébainak, amelyet azonban visszautasítottak.[46][47][48]

Khairóneiai oroszlán, amelyet a thébaiak emeltek a khairóneiai csatában elhunyt társaik emlékére.

Philipposz tehát Athén és Thébai felé vette az irányt, az egyesített athéni-thébai sereg elleni döntő csatára pedig a boiótiai Khairóneia városának a síkján került sor. A csatában Philipposz vezette a sereg elit csapatokból álló jobb szárnyát, Alexandrosz pedig a király legjobb hadvezéreinek segítségével a sereg bal szárnyát. Az ókori források hosszú ideig tartó elkeseredett küzdelemről írnak. Aztán végül Alexandrosznak és társainak sikerült áttörniük a velük szemben álló thébaiak arcvonalát, Philipposz viszont még fia javára sem volt hajlandó lemondani a dicsőségről, így ő is támadásba lendült, és végül ő futamította meg az ellenséget.[49][50] A csatában az utolsó emberig lemészárolták a thébai szent csapatot, a thébaiak elit egységét, amelynek emlékére egy hatalmas kő oroszlánszobrot emeltek a város lakói, és ez a mai napig őrzi a tömegsírjukat.[51]

A khairóneiai csata után Alexandrosz Antipatrosz mellett (aki Philipposz legtapasztaltabb diplomatája volt) részt vett az Athénnal folytatott béketárgyalásokon. Ekkor már a nyilvánosság előtt is komoly szerepet kapott, és trónörökösi pozíciója látszólag megkérdőjelezhetetlen volt.[52] Philipposz és Alexandrosz ellenállás nélkül vonult be a Peloponnészoszi-félszigetre, ahol a városok nyitott kapukkal fogadták őket. Amikor azonban Spártához értek, megtagadták tőlük a belépést, ezért egyszerűen továbbálltak.[53] Philipposz meghívta a görög városállamok képviselőit Korinthoszba – egyedül Spárta nem fogadta el a meghívást –, ahol létrehozta a pánhellén (vagy korinthoszi) szövetséget a görög–perzsa háborúk perzsa-ellenes iszthmoszi szövetségének mintájára. Philipposzt megválasztották a szövetség hégemónjának (legfőbb parancsnokának), majd bejelentette a Perzsa Birodalom elleni megtorló háború tervét, amelyben saját magának szánta a vezető szerepet.[54][55] Talán túlzás volt Xerxész másfél évszázaddal korábbi tetteiért visszavágni, azonban ez az egyáltalán nem új gondolat segített hosszú idő után újra egységbe kovácsolni a görögöket. I. e. 337-ben hivatalosan is megküldték a hadüzenetet, amihez a keleti fronton nagyon kedvező volt a helyzet, ugyanis a nem sokkal korábban elhunyt III. Artaxerxész perzsa király utódjának, IV. Artaxerxésznek nagyon ingatag volt a pozíciója, két szatrapiábanBabilonban és Egyiptomban – pedig felkelés tört ki.[22]

Száműzetése és visszatérése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután Philipposz visszatért a makedón fővárosba, Pellába, beleszeretett a nála jóval fiatalabb Kleopátra Eurüdikébe, Attalosz nevű hadvezérének unokahúgába, és össze is házasodott vele. Ez a házasság gyengítette Alexandrosz trónörökösi pozícióját, ugyanis ha Kleopátra Eurüdikétől fia született volna apjának, akkor lett volna egy anyai és apai ágon is makedón trónvárományos, miközben Alexandrosz csupán félig volt makedón származású.[56] Attalosz az esküvői lakomán részegen arra biztatta a makedónokat, imádkozzanak az istenekhez, hogy Kleopátrától a királyságnak törvényes örököse szülessen. Alexandrosz erre magából kikelve felkiáltott: „Te gazfickó, mi a te szemedben talán csak fattyak vagyunk?” - és serlegét Attalosz fejéhez vágta. Philipposz erre kivont karddal fia felé rohant, de mindkettőjük szerencséjére a dühtől és a bortól megtántorodva elesett. Alexandrosz ekkor gúnyosan felkiáltott: „Ez akar átkelni, emberek, Európából Ázsiába, de egyik pamlagtól a másikig elvágódik!”[36] Erről az anekdotáról azonban egyedül Plutarkhosz tesz említést, ő viszont a kronológiailag később következő illíriai tartózkodás utánra teszi, ezért a hitelessége erősen megkérdőjelezhető.[52]

Alexandrosz az összetűzést követően elhagyta az udvart anyjával együtt, akit az épeiroszi fővárosban, Dodonában élő fivérénél hagyott. Ő maga Illíria felé folytatta útját, ahol az illírek királya menedéket adott neki, és annak ellenére élvezhette Alexandrosz a vendégszeretetét, hogy néhány évvel korábban csatát nyert népe ellen. Hat hónap száműzetés után tért vissza Makedóniába a család barátjának, a korinthoszi Démaratosznak a közbenjárására.[36][57][58]

A következő évben a káriai satrapa, Pixodarosz, házassági ajánlattal fordult Philipposz Arrhidaioszhoz, Alexandrosz gyengeelméjű féltestvéréhez: lánya kezét ígérte neki oda. Olümpiasz és Alexandrosz több barátja is azt gondolta erről a fejleményről, hogy Philipposz így próbálja Arrhidaioszt megtenni örökösének. Alexandrosz ezért önhatalmúlag felvette a kapcsolatot a káriai satrapával, és egy Thesszalosz nevű korinthoszi színészt küldött hozzá, hogy meggyőzze őt, féltestvére helyett Alexandrosznak adja lánya kezét. Amikor Philipposz tudomást szerzett erről, fiát a legdurvább szavakkal szidalmazta, és több barátját is száműzte (Harpaloszt, Nearkhoszt, Ptolemaioszt és Erigüioszt is), valamint megparancsolta a korinthosziaknak, hogy bilincsbe verve hozzák el neki Thesszaloszt.[56][59][60][61]

Makedónia királyaként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Philipposz makedón birodalma

A trón megszerzése és biztosítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. e. 336 tavaszán megindult az expedíciós haderő Kis-Ázsia felé, ezzel egyidejűleg pedig Philipposz bejelentette Alexandrosz egyetlen édestestvérének, Kleopátrának, és Olümpiasz fivérének, az épeiroszi Alexandrosznak az esküvőjét. Az ünnepségeket októberben, Aigaiban tartották, ahol Philipposz az egész Görögországból egybegyűlt vendégek előtt el akarta oszlatni azokat az aggodalmakat, miszerint zsarnok lenne, ezért testőreit (akik a zsarnokság jelképei) látványosan távol tartotta magától. Ekkor azonban egy Pauszaniasz nevű testőre halálosan megsebesítette. Pauszaniasznak Philipposz hadvezérével, Attalosszal volt személyes viszálya, azonban a sérelmeiért Philipposztól kapott elégtételt kevesellte, ezért fordult ellene.[62][63] A teljes igazság ennél bonyolultabb lehetett, hiszen többekről nyíltan állították, hogy részesei voltak az összeesküvésnek, a makedón udvar kibogozhatatlan politikai intrikái miatt azonban nem tudhatjuk, pontosan miért történt a merénylet.[63]

Alexandrosz i. e. 336-ban, közvetlenül apja halála után lépett trónra, de a hatalomátvétel pontos körülményei tisztázatlanok. Philipposz halála után a palotában tartózkodó nemesség egy része azonnal őt kiáltotta ki királynak, és feltehetően egy Aigaiban tartott általános gyűlésen is uralkodónak ismerték el.[64] A források említést tesznek egy formális gyűlésről néhány nappal később, amikor Alexandrosz már királyként lépett a nép elé, és ígéretet tett apja politikájának folytatására,[65][66] Antipatrosznak pedig sikerült elérnie, hogy a hadsereg is királyként tekintsen Alexandroszra.[67] A gyilkosságban vétkeseket és a lehetséges trónkövetelőket (köztük Amüntaszt, Attaloszt és Airoposz fiait) kivégezték vagy megölték, az önkéntes száműzetéséből visszatérő Olümpiasz pedig Philipposz utolsó feleségét, Kleopátra Eurüdikét, és tőle született lánygyermekét, Európát is elevenen elégettette. A gyengeelméjű Philipposz Arrhidaioszon kívül Alexandrosz maradt az egyetlen férfi az argoszi dinasztiából.[68][69]

A makedón hegemóniával szembeni elégedetlenséget jól mutatja, hogy Philipposz halálának hírére komoly mozgalmak indultak Görögország déli részén. Alexandrosz azonban azonnal határozottan, de önmérséklettel cselekedett: először megválasztatta magát a thesszáliai szövetség arkhónjának (ezt a címet apja is birtokolta), majd az amphiktüonia vezetőjének. Ezután a thébaiakat is jobb belátásra bírta, mire az athéniak is jobbnak látták, ha szövetségesek nélkül nem szállnak szembe Makedóniával. A Korinthoszban összeülő szünedrion (főtanács) megerősítette Alexandroszt az apja által teremtett tisztségben: a görögök vezére a Perzsia elleni háborúban. A szövetség pedig a Philipposz által teremtett alapelvek alapján működött tovább.[70] Alexandrosz távollétében a szövetség tényleges vezetője Antipatrosz lett.[71]

Alexandrosz meglátogatja Diogenészt Korinthoszban (W. Matthews, 1914)

Ehhez a korinthoszi látogatáshoz kapcsolódik az egyik legismertebb anekdota Alexandroszral kapcsolatban: a szövetség megújításának alkalmából sok államférfi és filozófus kereste fel Alexandroszt, hogy szerencsét kívánjon neki; Alexandrosz azt remélte, hogy a szinópéi Diogenész is felkeresi majd, aki akkor éppen Korinthoszban tartózkodott. De az ügyet sem vetett rá, ezért aztán ő maga kereste fel. Diogenész éppen a napon sütkérezett. Kissé felemelkedett helyéről, amikor látta, hogy többen tartanak feléje, és rámeredt Alexandroszra, majd mikor a király üdvözölte, és megkérdezte, kíván-e tőle valamit, így szólt: „Állj egy kicsit odébb, ne fogd el előlem a napot.”[* 4] Ez annyira meglepte Alexandroszt, és annyira csodálta Diogenész büszkeségét, hogy távozva, amikor a kíséretében levők nevettek és gúnyolódtak a bölcsön, csak ennyit mondott: „Ha nem volnék Alexandrosz, Diogenész szeretnék lenni.”[72]

A balkáni hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. e. 336 őszén Alexandrosz annak tudatában, hogy Dél-Görögországban minden a legnagyobb rendben van, visszatért Makedóniába, a következő év tavaszán pedig elindította hadjáratát a Makedóniától északra élő trák törzsek és a nyugatra élő illírek ellen. Mielőtt ugyanis Ázsiába indult volna, kívánatos volt egy erődemonstráció ezek ellen a népek ellen, hogy tisztában legyenek vele: bár az erős Philipposz királyt a fiatal Alexandrosz váltotta, a királyság nem gyengült meg. Alexandrosz 15 000 katonájával komoly ellenállással találta szembe magát, azonban így is gyorsan sikerre vitte a hadjáratot.[67] Elérte a triballoszok királyságát (a mai Bulgária északi részén), akik ellen gyors és megsemmisítő győzelmet aratott. A Duna-delta egyik szigetére, Peukéra, menekülő lakosságot és a hozzájuk a csatlakozó gétákat pedig még a vad sodrású folyón átkelve is üldözte, míg végül a triballoszok behódoltak neki. E haditett nyomán követségek sora indult Alexandroszhoz a környező népektől, és sikerült elérnie, hogy távollétében is biztosítva legyen ennek a vidéknek a nyugalma.[73] Ezt követően a lázadó illírek földjére száguldott seregével, ahol újabb határozott győzelmekkel élete végéig sikerült megelőznie minden további felkelést az északi területeken. Ezekben a hadjáratokban Alexandrosz taktikai újításaival, előrelátó tervezésével, gyorsaságával és pszichológiai hadviselésével mind páratlan rátermettségét bizonyította.[74]

Az északi hadjárattól távol eső déli részeken azonban lábra kapott az a szóbeszéd, hogy Alexandroszt meggyilkolták. A makedónok ellen hosszú idő óta küzdő Démoszthenész az athéni népgyűlés előtt még egy Alexandrosz halálát igazoló szemtanút is bemutatott. Thébaiban a hír hallatára lázadás tört ki, és ostrom alá vették a város fellegvárát, a Kadmeiát. Eltörölték a Philipposz által hatalomra segített oligarchikus kormányzatot, s már demokratikus rendszerben határoztak arról, hogy szembeszállnak a makedónokkal. A thébaiak az i. e. 336-ban trónra lépett III. Dareiosz perzsa király anyagi támogatását is élvezték, így fel tudták teljes polgárságukat fegyverezni. Éliszben is kisebb forradalom zajlott.[75]

Thébai erődjének, a Kadmeiának a romjai.

Alexandrosz közel félezer kilométerre volt a lázadástól, katonái sem voltak frissek, azonban a helyzet súlyosságára való tekintettel 13 napos erőltetett menettel sikerült a helyszínre érkeznie csapataival. Alexandrosz lehetőséget adott a thébaiaknak arra, hogy visszatérjenek a korinthoszi szövetségbe, azonban a reakciók ellenségesek voltak.[74] A thébaiak szemében Alexandrosz zsarnok és elnyomó volt, míg a perzsa király a görögök szabadságának védelmezője. Természetesen nem volt lehetőség kompromisszumra. A thébaiak a végsőkig kitartottak, a várost pedig megdöbbentő vérontás közepette foglalták el. A mészárlásban, amelyben több mint 6000-en pusztultak el, Thébai hagyományos ellenségei (Phókisz, Theszpiai, Plataia és Orkhoménosz) is részt vettek, akiknek részvételével az ostrom után összehívták a korinthoszi szövetség ad hoc gyűlését, amelyen az események gyorsaságára való tekintetettel a többi görög városállam delegátusa nem tudott részt venni. Ez a – Thébai ellenségeiből álló – gyűlés határozott tehát az életben maradtak sorsáról.[75] A vita során még Thébai hajdani perzsabarátságát is felhozták Xerxész hadjárata idején, és az ítélkezők felelevenítették a hellén szövetség esküjét, hogy meg fogják büntetni a várost.[76] A kíméletlenül szigorú döntés értelmében, amelyet így kegyes tettnek állíthattak be, a mintegy 30 000 thébai túlélő rabszolgasorsba jutott, a várost a Kadmeia erődjének, a templomoknak és a Alexandrosz által nagy becsben tartott Pindarosz házának a kivételével lerombolták, területét pedig szétosztották szomszédai között. Alexandrosznak tehát úgy sikerült neki igen kedvező döntést elérnie, hogy még csak nem is ő hozta az ítéletet. Görögország egyik legtekintélyesebb városának ilyen módon való elpusztítása Alexandrosz perzsa hadjáratai idején kiváló elrettentésnek bizonyult az esetleges további felkelésekkel szemben.[77][78]

Alexandrosz a város lerombolása után tanúbizonyságot tett a nőkkel szembeni tiszteletéről is, amikor megkötözve a színe elé hoztak egy Timokleia nevű asszonyt, akit Alexandrosz egyik thrák tisztje annak ellenére megerőszakolt, hogy Alexandrosz kifejezetten megtiltotta a nőkkel szembeni erőszakot. Timokleiát azért fogták el, mert a szörnyű tett után megölte a tisztet: amikor az megkérdezte tőle, van-e valahol elrejtett aranya vagy ezüstje, beismerte, hogy van, és a thrákot a kertbe vezette, ott egy kútra mutatott, és azt mondta, hogy a legértékesebb kincseit a város elfoglalásakor oda dobálta be. A thrák behajolt a kútba, hogy megnézze a helyet, az asszony pedig ekkor a háta mögé került, belelökte a kútba, és köveket dobált rá. Alexandrosz megkérdezte Timokleiától, hogy kicsoda, mire azt felelte, hogy annak a Theagenésznek a nővére, aki a görög szabadságért harcolva esett el a Philipposz ellen a khairóneiai csatában. Alexandrosz csodálkozva hallgatta válaszát, majd megparancsolta, hogy gyermekeivel együtt eresszék szabadon.[79]

A lázadással korábban szimpatizáló városok hanyatt-homlok próbálták visszaállítani korábbi álláspontjukat. Az athéniak is ismét Alexandrosz kegyeit keresték, ő azonban követelte Démoszthenész és hét további makedón-ellenes uszító államférfi és hadvezér kiadatását (köztük Lükurgoszét, Polüektoszét és Kharidémoszét is). Démadésznek azonban sikerült meggyőznie Alexandroszt, hogy álljon el ettől a szándékától, ugyanis a Perzsia ellen készülő háborúban nagy szüksége van az athéniakra.[77][78]

Perzsia meghódítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kis-Ázsia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Perzsa Birodalom volt Alexandrosz korában a Föld legnagyobb területű hatalma: magában egyesítette Egyiptomot, Szíria és Palesztina vidékét, Kis-Ázsia nagy részét, Mezopotámiát és a tágabban értelmezett iráni területeket egészen az indiai határig. Miután erődemonstrációjával Alexandrosz biztos hátországot teremtett a Perzsia elleni hadjárathoz, i. e. 334. tavaszán megindult Kis-Ázsia felé, hogy egyesüljön a Parmenión vezetése alatt már a Hellészpontosznál tartózkodó expedíciós haderőkkel. Alexandrosz hadseregének méretéről a különböző források eltérő adatokat közölnek, ennek ellenére elmondhatjuk, hogy számuk közelítette az 50 000-et.[80] Seregében zömmel makedónok és görögök voltak, a lovasságot (hetairosz) az előbbiek alkották, míg a gyalogságban a szabad makedónok (pezetairosz) és a görög nehéz fegyverzetűek harcoltak. Rajtuk kívül igen jelentős számú trák és illír harcosa is volt. Alexandrosz i. e. 334 májusában kelt át a Hellészpontoszon hadseregével, mindössze 160 gálya segítségével. Ebben az időben a perzsáknak az Égei-tenger déli vizein cirkáló hajóhada 400 hajót számlált, ez is jól mutatja a Perzsa Birodalom szervezetlenségét ezidőtájt, valamint azt, hogy a birodalom érdekszférájába tartozó tengereken a nagy távolságokat a perzsa flotta nem volt képes teljes mértékben lefedni.[81] Amíg a sereg hosszadalmasnak ígérkező szállítása zajlott a hellészpontoszi tengerszorosban, Alexandrosz meglátogatta Trója városát, hogy tisztelegjen a trójai háborúban harcolt ősök emléke előtt. Meglátogatta Akhilleusz állítólagos síremlékét és Athéné istennő templomát is.[82]

Miután Alexandrosz serege átkelt a Hellészpontoszon, a makedón gyalogság mintegy 15 000 főt tett ki. Többségük a phalanx hat alegységébe volt beosztva, közös elnevezésük a „gyalogos társak” (pez hetairoi). A makedón gyalogság másik fő komponense a hüpaszpisztészek egysége volt, amely rátermettség és testi erő alapján válogatott testület volt, és egyaránt otthonos volt a phalanx harcmodorban, illetve a könnyűgyalogosok és a lovasok támogatásával végrehajtott gyors rajtaütésekben.[83] A phalanx mellett a makedón lovasság, közös nevén a „társak” (hetairoi), képviseltek jelentős erőt, amely elsősorban makedón és görög előkelőkből állt. Diodórosz szerint a Hellészpontosznál 1800 főt számláltak, azonban nem tudjuk, hogy ez csupán a hetairoira vonatkozik-e vagy más makedón lovas egységeket is magában foglal. További lovasegységek voltak az ún. prodromoszok, akik elsősorban felderítő feladatokat láttak el. A makedón hadsereg nélkülözhetetlen kiegészítői voltak a könnyűgyalogság és az íjászok is,[84] valamint rengeteg zsoldost is alkalmaztak. A zsoldosok leggyengébb pontja a moráljuk volt, mivel az anyagiakon kívül más cél nem vezérelte őket, szemben a hazájukért harcoló polgárokkal. Alexandrosz vezetői képességeinek és bátorságának köszönhetően azonban sikerült fenntartani a sereg egységét.[85] Az inváziós erő persze nem csupán reguláris harcosokból állt. A kísérőkkel, vagyis hajcsárokkal, fegyverhordozókkal, hordárokkal, szolgákkal együtt körülbelül 65 000-re becsülhetjük Alexandrosz hadinépét.[81] Makedónokon és görögökön kívül a meghódította Trákia lakói is végig részt vettek a háborúban.

Először a Granikosz folyónál találkoztak a perzsa haderőkkel, akiket a rhodoszi Memnón vezetett. Memnón görög volt és a perzsa király szolgálatában nagyon sok görög zsoldos szolgált, akik ellenszenvet tápláltak Alexandrosz iránt, ezért harcoltak nemcsak a makedónok, hanem görög honfitársaik ellen is, egy-egy csatában ők tartottak ki a legtovább. Alexandrosz ezekkel, mint árulókkal keményen bánt el, ha a fogságába estek, de később sok görög zsoldos állt a makedón táborba, apasztva ezzel Dareiosz seregének ütőerejét, hisz rajtuk és a „halhatatlanok” elit csapatán, valamint a lovasságon kívül a többi perzsa katona nem rendelkezett számottevő harci tudással.
Annak ellenére, hogy a görög zsoldosok is használták a phalanx technikát, nem voltak igazán hatékony harcosok Alexandrosz ellen. A makedón phalanx új típust képviselt. Ez elsősorban Alexandrosz apjának, Philipposznak tulajdonítható. A régi görög phalanxban rövid lándzsákat használtak és nagy, viszonylag nehéz pajzsokat, amely a közelharcban jó védelmet biztosított. Ezzel szemben a mozgásuk nagyon lassú volt és egészen közel voltak az ellenséghez harc közben. Philipposz megreformálta ezt a harcmodort, méghozzá úgy, hogy a pajzsok méretét és súlyát csökkentette, ezzel szemben hosszabb lándzsákat, a szarisszát alkalmazta, így az ellenséget még távolabb lehetett tartani.
A kézitusában használt kardok is mások voltak. A hagyományos görög phalanxnál a kardok rövid tőrszerű fegyverek voltak, inkább másodlagos szerepre degradálódtak. Ha a közelharcban úgy jött, akkor ezt használták az ellenség ledöfésére. A makedónok viszont hosszabb kardokat használtak, azonkívül sokkal gyakorlottabbak voltak a vívásban mint a görög zsoldosok, hiszen a kardvívást nem tette célszerűvé az, hogy az ő rövid kardjaik másodlagos funkciójú fegyverekké degradálódtak.
A makedón lovasság hajlított, szablyához hasonló kardokat használt, amelyet könnyen lehetett forgatni alakja miatt.

A perzsa hadsereg viszont nagyon komplex és hibrid felépítésű volt. Gyalogságuk nem volt képzett, többnyire íjakat használtak, hogy heves nyílzáporral gyengítsék az ellenséget, így a lovasság rohamát megkönnyíthessék. Mivel azonban a lovasságnak jó terepre volt szüksége, s ha ez nem volt adott, a gyalogosoknak kellett volna átvenni a rohamozás és a biztosítás szerepét, de ezt a perzsa gyalogság fegyelmezetlensége és rossz felszereltsége miatt nem tudta megoldani. Tovább bomlasztotta a perzsa sereget, hogy nem kizárólag perzsa nemzetiségűek alkották. Perzsák inkább a lovasságban szolgáltak, a gyalogságot jobbára a birodalom népeiből toborozták, tehát döntően mezopotámiai, kis-ázsiai, kaukázusi, afrikai és közép-ázsiai nemzetiségekből kerültek ki. A perzsa seregben nem voltak ritkák az etnikai ellentétek ezen népelemek, vagy a görög zsoldosok között, amelyek III. Dáriusz uralkodásakor éleződtek ki legjobban, tekintve, hogy a birodalom már a teljes szétesés útján állt. Seregeinek megsemmisülése után Dáriusz arra kényszerült, hogy még több zsoldost toborozzon, elsősorban a mai Afganisztán, Pakisztán és India területéről, de ezek sem mentették meg.

Alexandrosz győzelmével lehetségessé vált a kis-ázsiai ión városok felszabadítása, mely Alexandrosz hadjáratának egyik oka volt. A győzelem után Alexandrosz a terület élére helytartót nevezett ki, és világossá tette, hogy nem szabadítja fel a városokat, hanem makedón területekként elfoglalja.

Lüdiában Alexandrosz harc nélkül vonult be Szardeiszba. Ott felavatta a helyi Zeusz-templomot, lefoglalta a város kincstárát és kifizette az embereit, azután továbbvonult Kis-Ázsia nyugati partjainak legnagyobb városa, Milétosz felé. Az itteni satrapa nem adta fel a várost, bízott abban, hogy a 400 hajóból álló perzsa hajóhad megvédi őket. De Alexandrosz már odarendelte Parmenión testvére, Nikanór vezetésével a 160 hajóból álló flottát, amely elállta az öböl bejáratát, s megakadályozta a perzsák kikötését. Így szinte satuba fogta a várost, amely végül megadta magát.

Alexandrosz átvágja a gordiuszi csomót (Jean-Simon Berthélemy)

A perzsák, még mindig Memnón parancsnoksága alatt Kária fővárosában, Halikarnasszoszban gyülekeztek és készültek a város ostromára. A harc Alexandrosz számára nagy veszteségekkel járt, különösen a perzsa oldalon szívósan harcoló görög zsoldosok miatt. Közben még fegyverszünetről is alkudozott, hogy a makedón elesetteket biztonságba helyezze; s ezt soha azelőtt és soha azután nem tette meg. Amikor végül áttörte a városfalakat, Memnón katonái nagy részével hajón menekült el a megszállt városból. Miközben Alexandrosz Halikarnasszoszt Adának, a káriai satrapa lányának ígérte, egy Kária népével kötött szerződéssel biztosította magát. Néhány forrás úgy tudja, hogy Adát Alexandrosz adoptálta. Itt tanúsította először azon taktikáját, hogy nagyvonalúságot gyakorol a legyőzött népekkel szemben, hogy azok ne lázadozzanak a makedónok ellen.

A perzsa hadjárat eredeti célját, Kis-Ázsia nyugati partjainak elfoglalását ezzel elérte. Alexandrosz mégis úgy határozott, hogy az expedíciót folytatják. Lükia és Pamphülia partjai mentén a makedón-görög sereg semmiféle jelentős ellenállásba nem ütközött. Egyik város a másik után harc nélkül adta meg magát. Alexandrosz barátját, Nearkhoszt nevezte ki Lükia és Pamphülia helytartójává. i. e. 334/333 telén Alexandrosz elfoglalta Anatólia belső területeit. Ő maga délre vonult, hadvezére, Parmenión Szardeisz felé nyugatra. A két hadsereg Gordionnál, Phrügia fővárosánál találkozott. Itt vágta szét Alexandrosz a legendás gordiuszi csomót egy kardvágással. A csomóról a jósok azt hirdették, hogy aki szétbogozza, az lesz Ázsia ura.

A makedónok egy ideig Gordionban maradtak, várva a katonák utánpótlását és a termés betakarítását. Ebben az időben, i. e. 333 augusztusában halt meg betegségben Memnón, a perzsák parancsnoka. Utóda Pharnabazosz lett, és a perzsák azonnal sereget gyűjtöttek, melyhez már nem annyira görög, sokkal inkább ázsiai zsoldosokat toboroztak, így Alexandrosz újra elindult. Antigonoszt Gordionban hagyta Phrügia helytartójaként, akinek feladata Észak-Anatólia meghódítása és az utánpótlási vonalak biztosítása volt. Kappadókián át vonult Alexandrosz serege Kilikiába. Ott egy rövid ütközet után elfoglalta Tarszoszt, és októberig ott maradt.

Az isszoszi csata (i. e. 333)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandrosz Bukephaloszon az isszoszi csatában; mozaikrészlet (i. e. 100 körül)

Tarszoszban hallotta Alexandrosz, hogy III. Dareiosz a veszélyt felismervén seregét Perzsia belsejéből nyugatra vezeti. Plutarkhosz szerint a perzsa sereg 600 000 katonából állt. Ez a szám első pillantásra is túlzásnak tűnik. Ha a forrásokat nagyon óvatosan kezeljük, akkor a perzsa hadsereg legfeljebb 100 000 emberből, a makedón sereg körülbelül 25–30 000 katonából állhatott.

Dareiosznak sikerült Alexandrosz seregét északról megkerülnie, az Isszoszi-öblöt elérnie, és az utánpótlási vonalakat elvágnia. Ugyanakkor lemészárolta az Isszoszban hátramaradt sebesülteket. Az isszoszi csatában a seregek egészen addig harcoltak, míg Darieosz a perzsa sereg nagy veszteségei miatt a csatamezőről elmenekült. A görög zsoldosok tartottak ki legtovább, akik rendezetten vonultak vissza a csatából. A makedónok 450 halottat és 4000 sebesültet vesztettek. A perzsa veszteség ismeretlen, de valószínűleg sokkal magasabb. Összességében a perzsa vezetés a csatában több hibát is elkövetett, kezdve az elhelyezkedéssel – az átcsoportosításra Alexandrosz nem reagált. A csatának szimbolikus jelentősége is volt: Dareiosz nem nőtt fel az ellenfeléhez, és ez megbosszulta magát. A király megpróbálta bevetni a Hallhatatlanokat, de azokkal a görög és makedón harcosok könnyűszerrel elbántak. A lovas harckocsi egységek is megsemmisültek, ez pedig a harci szekér korának végét jelentette.

A csata után Parmenión követte a menekülő királyt Damaszkuszba. Ott kifosztotta a várost, s mivel Darieosz a csata előtt oda küldte a kincseit, a zsákmány hihetetlen mennyiségű volt. 7000 málhásállaton érkezett az arany és az ezüst Isszoszba, ahol Alexandrosz katonái között szétosztották. A makedónok foglyul ejtették Dareiosz családját, anyját, feleségét, tizenöt éves fiát és két lányát. Alexandrosz tisztelettel bánt velük. Dareiosz közben elérte Eufráteszt és kérte Alexandroszt, hogy kössenek baráti szerződést és engedje szabadon a családját. Alexandrosz azt válaszolta, hogy ha Dareiosz elébe áll, és őt mint Ázsia királyát ismeri el, akkor teljesíti a kérését; ellenkező esetben készülhet a harcra. Alexandrosz nem üldözte Dareioszt, hiszen fontosabb tervei voltak. A Kelet elfoglalása előtt meg kellett semmisítenie a perzsa flottát és meg kellett hódítania a Földközi-tenger keleti partvidékét.

A csata után Alexandrosz megalapította első városát Ázsiában, amelyet magáról nevezett el: Alexandretta, a mai nevén Iskenderun. Itt telepedett le a csata 4000 sebesültje.

Palesztina meghódítása. Türosz ostroma és Dareiosz második ajánlata (i. e. 333–332)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

III. Dareiosz az isszoszi csatában; mozaik (i. e. 250 körül)

Az isszoszi csata után Alexandrosz előtt két lehetőség állt: Dareiosz üldözése Perzsia belsejébe vagy a perzsa uralom alatt álló földközi-tengeri partvidék elfoglalása. Pharnabazosz parancsnoksága alá továbbra is egy 400 hajóból álló perzsa flotta tartozott, amely állandóan támadott, amikor Alexandrosz csapata az ország belsejében volt. Alexandrosz a föníciai és egyiptomi perzsa kikötők elfoglalásával vetett véget ennek.

Föníciában Alexandrosz ellenállás nélkül foglalta el Tripolisz (ma: Tripoli ), Büblosz, Berütosz (ma: Bejrút) és Szidón (ma: Szaida) kikötőjét. Egyedül Türoszban ütközött Alexandrosz ellenállásba. Ugyan Türosz tárgyalásokat kezdett, de megtagadta Alexandrosztól azt a jogot, hogy a város isteneinek templomában áldozatot mutasson be, mert a városba törvény szerint csak a saját uralkodójuk teheti be a lábát. Ezt Alexandrosz sértésnek érezte, és jogához ragaszkodva, ostromolni kezdte a várost, amely egy part menti szigeten feküdt, és nem mellesleg a perzsa hajóhad fontos kikötője volt.

Türosz ostroma i. e. 332 januárjában kezdődött és hét hónapig tartott, míg a makedón és behódolt föníciai városok hajóiból álló flotta az ellenállást meg nem törte. A Türosz utcáin folyó harcokban több száz makedón katona vesztette életét. Bosszúból Alexandrosz minden férfit megöletett; az utolsó 2000 túlélőt a tengerparton feszítették keresztre. A türoszi asszonyokat és gyerekeket (30 000 főt) rabszolgának adták el.

Dareiosz egy második üzenetet küldött Alexandrosznak, amelyben az Eufrátesztől nyugatra eső területeket, 10000 talentum aranyat és egyik lánya kezét ajánlotta fel, valamint azt, hogy Alexandroszt ugyanolyan rangú Nagykirálynak ismeri el, cserébe a még mindig makedón fogságban élő családját kérte, s azt, hogy legyen ez elég és Alexandrosz fejezze be a hadjáratot. Miután az üzenetet meghallották a makedón hadvezérek, Parmenión így szólt: ”Ha én Alexandrosz volnék, elfogadnám.” Alexandrosz így válaszolt: ”Ha Parmenión volnék, én is.” Ez az eset már jelezte az Alexandrosz és az idősebb katonák közötti ellentéteket, valamint a fiatal uralkodó elhivatottságérzését.

Alexandrosz megüzente Dareiosznak, hogy nem elégszik meg birodalma harmadával, mikor mindet megszerezheti, és nem elégszik meg kincsei egy részével, mikor mindet megkaphatja.

Türosz elestével minden perzsa hajók által használt kikötő makedón kézre került.A kikötővárosok visszahívták a hajóikat és megfosztották a perzsákat a flottájuktól. A tenger felől többé nem fenyegette veszély Alexandroszt. Dareiosznak írt válaszával világossá tette minden tisztje számára, hogy a Földközi-tenger keleti területeinek meghódítása Alexandrosz terveinek csak egy része volt: ő az Akhaimenidák örökségét akarta, az egész perzsa birodalmat, és nem csak egy részét.

Alexandrosz tehát továbbvonult déli irányba, és a következő elfoglalandó város Gáza volt, amely ellenállt a makedón hadaknak. A perzsák mellett a környéken élő filiszteusok is részt vettek a harcban. Az ostrom három hónapig tartott és a teljes férfilakosság legyilkolásával ért véget. Batiszt, a város perzsa parancsnokát Alexandrosz életben hagyta és egy harci kocsihoz kötözve halálra vonszoltatta.

Egyiptom elfoglalása (i. e. 332–331)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pelusziumban (ma Port Szaíd) várta őt Mazakész perzsa satrapa és kinyilvánította Egyiptom kapitulációját. Ezzel megszűnt az ok a katonai beavatkozásra. A makedónok Héliopoliszba vonultak, ahol Alexandrosz fáraóvá és Amon-Ré fiává kiáltatta ki magát. Innen továbbment Memphiszbe. Az antik források megemlítik, hogy az út során a makedónokat és görögöket mindenhol felszabadítóként fogadták. Lehetséges, hogy ez valóban így volt, hiszen az egyiptomiak tizenegy évvel ezelőtt elveszítették perzsaellenes harcukat. Alexandrosz megnyerte az egyiptomiakat azzal a lépésével, hogy hagyta a hatalmi pozíciókat helyi lakosokkal betölteni.

Alexandrosz a Nílus mentén észak felé vonult és i. e. 331. januárjában a Földközi-tenger partján megalapította legjelentősebb városát, Alexandriát. A város később Egyiptom fővárosa lett, ma is a legszebb és a legnagyobb Alexandrosz városai közül.

Márciusban Alexandrosz 600 km-t tett meg a sivatagon keresztül, hogy elérje Amon isten Szíva-oázisban található jóshelyét. Hogy ott milyen üzenetet kapott, nem tudjuk. Az ókori források szerint a Zeusszal azonosított Amon isten kinyilvánította neki származásának titkát, azt hogy az uralkodó az ő fia. Viszont kétségtelen, hogy ezután Alexandrosz „Zeusz fiának” szólíttatta magát. Szívából visszatért Memphiszbe, ott időzött még néhány hétig, majd tovább indult Palesztinába.

Perzsia belső területeinek meghódítása (i. e. 331–330)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A babiloni Istár-kapu makettje a berlini Pergamon Múzeumban

I. e. 331 májusában Alexandrosz visszatért Türoszba. Itt megparancsolta a város újjáépítését, s szövetséges föníciaiakat telepített le. 15 000 katona érkezett tavasszal Makedóniából, és júliusban Türosznál csatlakoztak Alexandroszhoz. Így serege 40 000 gyalogosból és 7000 lovas katonából állt.

Alexandrosz kelet felé vonult Szírián át és elérte az Eufráteszt. A terve az volt, hogy innen dél felé Babilonba vonul, de a perzsa hadsereg Mazaeus satrapa vezetésével elvágta az utat. Alexandrosz kikerülte a sereget, amely nagyobb volt, mint az övé, és tervét megváltoztatva észak felé vonult. Eközben Dareiosz összevonta csapatait Asszíriában, és ez a haderő volt az, amellyel Alexandrosz találkozni akart. i.e. 331 szeptemberében a csapata elérte a Tigris folyót.

Szeptember 20-án, közvetlenül a csata előtt, holdfogyatkozás volt, amit a perzsák rossz előjelként fogtak fel. A makedón sereg 11 km-re táborozott a perzsa hadseregtől egy Gaugaméla nevű falu mellett, amely a régi asszír főváros Ninive romjai közelében volt, s ezért a következő csatát gaugamélai csataként ismerik. Dáriusz nagyszámú seregében igen sok volt az idegen zsoldos. Baktriából (Afganisztánból), valamint Pakisztán és India vidékeiről rengeteg idegen zsoldos érkezett, s harci elefántokat is bevetettek. Október 1-jén a makedón és a perzsa sereg összecsapott; a makedónok ezúttal is győztek, bár Dareioszt nem ölték meg és nem fogták el. Majdnem ugyanaz történt, mint az előző ütközetnél: bár a perzsák létszámbeli fölényben voltak, a perzsa uralkodó nem tartott ki, hanem pánikba esett és elmenekült. A király menekülése után serege gyakorlatilag megsemmisült. A király rossz stratégiája is hozzávezetett a vereséghez. Alexandrosz uralma alá hajtotta a babiloni területeket és bevonult a világ leggazdagabb városába, Babilonba. Mazaeusz, aki a csata után Babilonba vonult vissza, átadta a várost Alexandrosznak, aki az Istár-kapun át lépett be a városba, és kikiáltatta magát „Ázsia királyává”.

Bár a görögök az ázsiaiakat barbároknak tartották, Alexandrosz más szemmel nézte őket. Babilon pompájától elbűvölve parancsot adott az épületek megkímélésére. Megbocsátott Mazaeusznak is és kinevezte babiloni helytartónak.

Ötheti időzés után Alexandrosz továbbvonult kelet felé, hogy megtámadja Perzsia nagy városait. Szúza harc nélkül adta meg magát. ir.e. 330 januárjában foglalták el a makedónok a perzsa fővárost, Perszepoliszt. A város számos lakója a makedónok bevonulása előtt öngyilkos lett vagy megszökött. Alexandrosz katonái a várost kifosztották és a királyi palotát földig rombolták.

Dareiosz menekülése és halála (i. e. 330)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár Perzsia már Alexandrosz kezében volt, III. Dareiosz király még életben volt és elmenekült. Miután Alexandrosz megtudta, hogy Dareiosz Médiában van, júniusban követte nyomait északnyugatra, Ekbatana felé. Dareiosz híveinek már nem volt több reménye Perzsia visszaszerzésére. A tökéletes vereség két lehetőséget hagyott: a megadást vagy az élethosszig tartó menekülést Dareiosz kíséretében. A királyi család egyik tagja, Bithanész, elhatározta, hogy Ekbatanában marad, ahol fogadta Alexandroszt és feladta a várost. Alexandrosz újra tanújelét adta nagyvonalúságának, és egy perzsát nevezett ki Média helytartójának.

Dareiosz közben továbbmenekült. Remélte, hogy Baktriában búvóhelyre talál, hiszen ott rokona, Bésszosz volt a satrapa. De Bésszosz elfogatta és küldöncöt küldött Alexandroszhoz. Felajánlotta, hogy Dareioszt átadja a makedónoknak, ha cserébe Baktria szabad marad. Alexandrosz nem tárgyalt, de folytatta az üldözést. Bésszosz júliusban megszökött és túszát magával vitte, de útközben megölette. Dareiosz testét Alexandrosz Perszepoliszba vitette, és ott illendően, királyhoz méltóan eltemettette. Az Akhaimenidák törvényes utódjává Alexandroszt választották.

Bésszosz üldözése (i. e. 330–329)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Időközben Alexandrosz belátta, hogy a perzsa birodalom feletti uralom biztosítása érdekében szüksége van a perzsa nemesek támogatására. Dareiosz meggyilkolását felhasználta arra, hogy a perzsákat a Bésszosz elleni bosszúhadjáratra szólítsa fel, aki eközben IV. Artaxerxész néven Perzsia Nagykirályává koronáztatta magát. Alexandrosz katonái nem lelkesedtek azért, hogy az ősi ellenségük halálát megbosszulják, és hogy a perzsákkal közösen harcoljanak, bár a baktriai harcosok sokat harcoltak (így Gaugamela mellett is) a görög-makedón sereggel. Ezen kívül az ország északkeleti része is teljesen ismeretlen volt számukra. Az ottani provinciák, Baktria és Szogdia körülbelül azon a területen feküdtek, ahol napjainkban Afganisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán.

I.e. 330 augusztusában indította el Alexandrosz új hadjáratát, és legelőször Hürkaniát foglalta el, a Kaszpi-tenger déli partjain fekvő perzsa szatrápiát. Ellenfele Oxüartész volt, Dareiosz egyik testvére. Hürkania helyett az Arián keresztül vezető úton indult Baktria felé. Aria szatrapája ekkor Szatibarzanesz volt, aki részt vett Dareiosz elfogásában. Alexandrosz elfoglalta a fővárost, Artakoánát, lakosait eladta rabszolgának, és a várost átnevezte Alexandreiának; mai neve Herat.

Közben Philótasz, Alexandrosz hű vezérének, Parmeniónnak a fia összeesküvést szervezett Alexandrosz ellen. Hogy ez valóban igaz volt-e, vagy sem, ma sem világos. Lehet, hogy ez az eset csak ürügyül szolgált Alexandrosz számára, hogy megszabaduljon Parmenióntól, aki kritikusainak szószólójává lépett elő. Alexandrosznak az a szokása, hogy kedvelte a perzsákat és szívesen viselte öltözéküket, sok görög szemében azt jelentette, hogy egy barbár néppel a kelleténél szorosabb kapcsolatot tart fenn. A perzsákkal szemben tanúsított mérsékelt politikája miatt is háborogtak. Philótaszt a helyszínen kivégezték, pedig még a kínpadon is ártatlanságát hangoztatta. Alexandrosz egy küldöncöt küldött Parmenión helyetteséhez, hiszen öreg hadvezére, aki annak idején a trónra segítette, Ekbatanában maradt és valószínűleg az egészről nem tudott semmit. A helyettes követte Alexandrosz parancsát, és megölte Parmeniónt.

A Tarnak folyó mellett megtett fáradságos utazás után érte el Alexandrosz i.e. 329 áprilisában a mai Afganisztán középső területét, ahol megalapította újabb városát, amit szintén Alexandriának nevezett el: Alexandria a Hindukusnál (ma Chârikâr). Innen akart Alexandrosz átkelve a hegyeken Baktria területére behatolni. Egy legenda szerint megtalálta azt a hegyet, amelyen Prométheusz volt leláncolva.

Amint a hírek megérkeztek Baktriába, hogy Alexandrosz közeledik, és átkelt a Hindukuson, Baktra (ma Balch) lakosai rettegni kezdtek, hogy a várost megbüntetik, ezért elüldözték Bésszoszt. A fáradságos átkelés a hegyeken arra kényszerítette a katonákat, hogy málhásállataik egy részét megegyék. Kimerülten érkeztek Baktriába, és az harc nélkül megadta magát.

Alexandrosz nem sokáig időzött Baktriában, hanem követte Bésszoszt, aki északra az Oxusz folyó (Amu-darja) felé menekült. A 75 km-es menetelés a száraz sivatagon keresztül sokak végzetét jelentette. Bésszosz közben elpusztíttatott minden hajót, amellyel az Amu-darján át lehetett volna kelni, így a makedónoknak öt napba telt, míg elég tutajt készítettek az átkeléshez. Azután bevonultak Szogdianába, ami a mai Türkmenisztán területén volt.

Bésszosz kísérete nem akart tovább menekülni. Fellázadtak ellene, elfogták és átadták Alexandrosznak, aki bebizonyította könyörtelenségét, és Bésszosz orrát és fülét levágatta. A megcsonkított foglyot átadta Oxüartésznek, és ő Médiában arra a helyre vitte, ahol Dareiosz meghalt. Ott Bésszoszt keresztre feszítették.

Alexandrosz eközben továbbvonult észak felé és meghódította Szogdia fővárosát, Marakandát (ma Szamarkand). Ezzel a Perzsa Birodalom minden része a kezébe került.

Alexandrosz Szogdianában (i. e. 329–327)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandrosz birodalma (1913-ban kiadott térkép alapján)

Szamarkand elfoglalása után Alexandrosz továbbvonult egészen a Szir-darjáig és ott i.e. 329 májusában egy újabb várost alapított, Alexandria Eszkhatét, vagyis a Legtávolabbi Alexandriát, a mai Hodzsent Tádzsikisztánban. Ez idő tájt Szogdiana népe fellázadt Alexandrosz ellen. A lázadás vezetője Szpitamenész volt, aki elárulta és Alexandrosznak átadta Besszoszt. A szogdok, akik Alexandroszt örömmel üdvözölték, most úgy látták, hogy az egyik idegen elnyomást a másik váltotta fel, s lemészárolták a város védelmére hátrahagyott görög és makedón katonákat. Alexandrosz összevonta csapatait és az egyik lázadó várostól a másikig vonult, hetet közülük megostromolt és megölte a városban lakó összes férfit, amivel elrettentő példát statuált. Közben Szpitamenész visszafoglalta Marakandát, ám Alexandrosz újra elfoglalta. Szpitamenész elmenekült. Mivel a serege legyengült és erősen megfogyatkozott, Alexandrosznak abba kellett hagyni az üldözést. Bosszúból azoknak a parasztoknak falvait és szántóföldjét felperzselte, akik a szogd felkelésben részt vettek. i. e. 329/328 telén a déli méd területekre vonult vissza és várta új seregét, amely nyugatról sikeresen meg is érkezett.

i. e. 328 elején Alexandrosz visszatért Szogdianába. A források szerint az Amu-darjánál egy újabb Alexandriát alapított, ami talán a mai Ai Khanum településnek felel meg. A szogd felkelők elleni harc egy évig tartott. Az első hónapban bebizonyosodott, hogy Szpitamenész hívei nem adják fel egykönnyen a harcot. A lázadás vezetőjét végül nem a makedónok, hanem egy sivatagi törzs tagjai, a masszagéták fogták el, és a fejét elküldték Alexandrosznak.

Miközben a győzelmet ünnepelték, viszály támadt Alexandrosz és hadvezére, Kleitosz között. Az idősödő Kleitosznak nemsokára Baktriába kellett mennie. Az ok az életkora volt, de Kleitosz ezt sértőnek érezte. Amikor mindketten ittasak voltak, Kleitosz elkezdte dicsérni Philipposzt, Alexandrosz apját. Ezzel annyira megsértette Alexandroszt, hogy kitört a veszekedés, ami közben Alexandrosz hiába kereste fegyverét, amit az egyik testőr óvatosságból félretett. Alexandrosz tartott az árulástól, ezért izgalmában kiragadott egy lándzsát egy őrt álló katona kezéből, és megölte vele Kleitoszt, aki Granikosznál megmentette az életét. Amint észhez tért, azonnal teljes szívéből megbánta a tettét: azt mondták, hogy sírt, panaszkodott, és megpróbálta megölni magát. Mindenesetre úgy tekintett erre a tettére, mint egy súlyos hibára, azonban Alexandrosz hajlama az alkohol túlzott élvezetére – bár kizárólag társaságban ivott – továbbra is olyan gyengeség maradt, amitől gyakran elveszítette az önkontrollját.

A következő évben, i. e. 327-ben Alexandrosz még két szogd hegyvidéki erődítményt foglalt el. Ezután az ellenállás teljesen megszűnt. Két évig lázadt Szogdiana Alexandrosz ellen, és vonta bele újabb és újabb csatározásba, de végül a legtöbben meghaltak vagy rabszolgasorba jutottak. Mielőtt Alexandrosz visszatért volna Baktriába, 11 000 főből álló katonaságot hagyott Szogdiana megszállt területein.

Alexandrosz Baktriában (i. e. 327)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Baktriába visszatérve Alexandrosz egy sor olyan parancsot adott ki, amely nem nyerte el a katonák vezetőinek tetszését. Mivel a szogdianai hadjáratokban a baktriai lovasok kitűnő segítségnek bizonyultak, Alexandrosz megparancsolta a hadvezéreinek, hogy 30000 perzsa és baktriai ifjút képezzenek ki a makedón harcmodor szerint. A lovasságban is alkalmazta a helyieket. A katonák idegenkedve fogadták a parancsot, mert még mindig nem bíztak a perzsákban.

Alexandrosz Baktriában feleségül vette Rhóxanét, egy előkelő szogd, Oxüartész (nem azonos Dareiosz testvérével) lányát. A házasság okáról eltérő vélemények születtek. Plutarkhosz szerint szerelemből vette el, hiszen az első pillantásra beleszeretett Ázsia legszebb asszonyába. Ezenkívül megpróbálta bevezetni a perzsa udvari etikettet. Ennek egyik része volt az a szokás, hogy aki a király elé járul, az térdre veti magát. De katonái ellenállásán megbukott, hiszen a büszke makedónok és görögök csak isteneik előtt térdeltek le. Így Alexandrosz legtöbb hadvezére annyira megalázónak érezte ezt, hogy megtagadta. Csak a perzsa alattvalók számára maradt kötelező.

Alexandrosz hasonló rendelkezéseit szintén annyira megalázónak érezték, hogy a görög katonák között nyílt lázadás létrejötte fenyegetett. Hogy ezt megelőzze, Alexandrosz a kíséretében lévő emberek egy részét, közöttük udvari életrajzíróját is, kivégeztette.

Az indiai hadjárat (i. e. 326)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandrosz és Pórosz. Charles Le Brun festménye (1673)

A Perzsa Birodalom egészének meghódítása után Alexandrosz határozatot hozott arról, hogy birodalmát keleti irányba terjeszti ki. India a görögök számára legendák ködébe vesző terület volt, amit senki nem ismert. Az a terület, amelyet akkor Indiaként ismertek, nem azonos a mai Indiával. Ott kezdődött, ahol a Perzsa Birodalom véget ért: Kelet-Afganisztánban. Felölelte Pakisztánt és természetesen a mai Indiát. Az akkori India nyugati területe I. Dareiosz uralkodása alatt a Perzsa Birodalom része volt. Természetesen a perzsák a teljes meghódítására törekedtek, de keresztülvinni sosem tudták, akárcsak Görögországét. India nem volt egységes állam, hanem számos kevéssé ismert kis államból állt. Az indiai hadjáratnak nem volt katonai oka, valószínűleg Alexandrosz kíváncsiságával és harci kedvével magyarázható.

I.e. 326 elején két görög-perzsa hadtest indult el a Kabul folyó völgyébe, amely akkoriban India része volt. Az előrenyomulás különösen kegyetlen volt. Alexandrosz a meghódított területeken egyre ritkábban gyakorolt nagylelkűséget. Városokat és falvakat romboltatott le és a lakosságot megölette. A két hadsereg az Indusnál találkozott. Alexandrosz a Kabul és az Indus között fekvő területet Gandhara provinciának nevezte el, és kíséretének tagját, Nikanórt nevezte ki helytartóvá.

Az Indus másik partján Alexandrosz küldöttségét fogadta Omphisz, Taxila királya. Taxila kb. 30 km-re feküdt a mai Iszlámábádtól. Alexandrosz Omphisz udvarában felszólította Pandzsáb többi államát, hogy hódoljanak be neki és ismerjék el istennek. Ezt a Hüdaszpész (Dzselám) folyó túlpartján fekvő Pauravasz királya, Pórosz megtagadta. Májusban, az esős időszakban kelt át Alexandrosz a Hüdaszpészen görögökból, indiaiakból, makedónokból, perzsákból és baktriaiakbók álló seregével és legyőzte a Pórosz fia által vezetett lovas sereget. A szövetségesek tovább vonultak kelet felé. Számszerűleg fölényben voltak Pórosz seregével szemben, de nehezen igazodtak el az állandó esőzésben a dús erdős területen. Közben értesítéseket kaptak arról, hogy Pórosz harci elefántokból álló egységet tart fenn, amivel a görögök és makedónok legfeljebb csak Gaugamelánál találkoztak, de igazán nem ismerték ezt a harcmodort. A Hüdaszpész melletti csatában legyőzték az indiaiakat. Plutarkhosz szerint Alexandrosz kedvenc lova, Bukephalosz, már a csata előtt időskori gyengeségben elpusztult (már 33 éves volt), valójában azonban az ebben a csatában szerzett végzetes sérülésébe pusztult bele.[86] Az ő emlékére alapította Alexandrosz Bukephala városát (ma Dzsalapur). Pórosz a csatában megsebesült, és ő lett Alexandrosz helytartója Pauravaszban, egyben új barátja is.

Messze keleten, a Gangesznél feküdt Magadha fejedelemsége, amit maguk a pandzsabiak is alig ismertek. Alexandrosz ezt a földet is meg akarta hódítani. Pauravasz eligazította őt az útvonalat illetően. Alexandrosznak nagy serege volt az egyre fogyatkozó makedónok és görögök mellé besorozott indiai, közép-ázsiai és perzsa, valamint baktriai katonákból, de a heves monszunesőkben küzdötte magát tovább a demoralizált sereg és az egyik megáradt folyó után kelt át a másikon. Július végén érték el a Hüphaszisz (ma Biasz) folyót, és Magdaha egyre távolabbinak tűnt. Bár csaknem India közepén jártak, de a katonák fellázadtak és megtagadták a továbbvonulást. Alexandrosz magánkívül volt, de sem a szónoklatok, sem az ígéretek nem hatottak a végsőkig kimerült emberekre. Valószínűleg ebben a hosszú kalandozásban az eredeti görög-makedón sereg fele már meghalt a háborúkban, a többiek pedig hazájukba akartak visszamenni. Az indiai szubkontinens éghajlata teljesen kikezdte az európai katonák egészségét, de még az ázsiai katonák sem voltak teljesen hozzászokva. Noha Alexandrosz seregében képzett orvosok dolgoztak, azoknak a tudása már egyáltalán nem terjedt ki az olyan betegségek kezelésére, amit az itteni éghajlat, a rovarok és más okozott. Alexandrosz a Hüphaszisz partján alapított még egy Alexandriát, ahol veteránokat telepítette le akik már csak reménykedhettek abban, hogy valaha visszatérnek Görögországba.

Visszatérés Perzsiába (i. e. 326–325)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandrosz hadjáratainak útvonala

A Hüdaszpészig vezető nehéz út szeptemberig tartott. Alexandrosz azonban olyan úton akart visszatérni, ahol még soha nem járt, hogy legalább valami újat lásson. Bukephalában 800 hajót építtetett, amelyekkel a folyón egészen az Indiai-óceánig kellett lehajózni. Ez azonban nem volt elég arra, hogy az egész sereget elszállítsa, így a hajókat a gyalogosok a parton kísérték. Novemberben hagyták el Bukephalát, és tíz nap múlva elérték azt a pontot, ahol a Hüdaszpész találkozik az Akeszinesszel (ma Chenab) egy zuhatagban, s ezen a helyen sok hajó süllyedt el és sok görög katona halt meg.

A további út olyan indiai államokon vezetett át, amelyeket Alexandrosz nem igázott le. A sereget újra és újra megtámadták, és a görögök, makedónok és a perzsák elpusztították a falvakat és városokat, ami az útjukba esett. Alexandroszt az egyik csatában egy nyíl súlyosan megsebesítette. A vállán keresztül a tüdejét is érte, de Alexandrosz túlélte. A lábadozásának idejét arra használta fel, hogy egy újabb várost alapítson az Akeszinesz és az Indus összefolyásánál, amelynek mai neve Uch. Az új provincia helytartójává pedig apósát, Oxüartészt nevezte ki.

Amikor Alexandrosz megtámadta Sindh városát, serege előtt szabaddá vált az út dél felé. Mielőtt a monszun újra elkezdődött, a sereg i. e. 325-ben elérte az Indus torkolatát és az Indiai-óceánt. Alexandrosz itt egy újabb várost alapított, Xülinepoliszt (ma Bahmanabad) és megerősítette flottáját. Mivel csak serege negyedét tudta a tengeri úton elindítani, a nagyobb részével szárazföldön kellett visszatérni Perzsiába. i. e. 325 augusztusában a szárazföldi sereg Alexandrosz vezetésével útnak indult. A flotta Nearkhosz parancsnoksága alatt egy hónappal később sietve kelt útra, mivel az őslakosok között lázadás kezdődött.

A mai Beludzsisztán neve akkoriban Gedroszia volt. Jóllehet a perzsák óvták a gedrosziai sivatagon való átkeléstől, Alexandrosz vállalta a kockázatot, hiszen az óceáni parti hegységek erre kényszerítették ill. ez tűnt számára a legrövidebb útnak. A hadsereg létszáma ma is kérdéses; a 100 000 fölötti számok bizonyosan túlzottak, a 30 000 körüli becslések inkább reálisak. A hatvan napig tartó vesződséges átkelés alatt a hőguta, a kiszáradás és a fáradság tizedelte a hadsereg tagjait és a kísérőket: a férfiak fele és az összes asszony és gyerek odaveszett. Alexandrosz a katonáival együtt gyalogolt, és velük tűrte a hőséget és a szárazságot. Decemberben értek a katonák Purába (ma Bampur), Perzsia egyik déli határvárosába.

Nemsokára ezután Ekbatanában meghalt Héphaisztion, a király gyermekkori barátja, akit fejedelmi pompával szállítottak Babilonba, de kinek ravatala mellett is világot rengető tervekkel foglalkozott. Nem kevesebbről volt szó, mint hajóhad építéséről, amely az Eufráteszen keresztül jutott volna el a Perzsa-öbölbe, hogy Alexandrosz meghódíthassa Arábiát.

A szúzai menyegző, lázongás Opiszban (i. e. 324)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután visszatérésüket megünnepelték, Alexander 324 januárjában egy újabb Alexandriát alapított (ma Golashkerd). Útjuk végén Szúzába értek Nearkhosz és emberei is, akik számára a tengeri út tovább tartott. Egy újabb ünnepséget tartottak, amelyen 10 000 görög és makedón katona és 10 000 perzsa nő kötött házasságot. Alexandrosz célja a tömeges házasságkötéssel az volt, hogy a még mindig ellenséges görögöket és perzsákat kibékítse; a katonáknak jutalmul adósságuk elengedését ígérte. Ő is példával járt elől, hiszen feleségül vette Dareiosz lányát. A házasságkötés perzsa rituálé szerint ment végbe. Ezzel a házassággal csupán hatalmát szilárdította meg. A perzsa állam egy további jelképét átvéve Héphaisztiont, aki hosszú évek óta volt a barátja és ivócimborája, kinevezte vezírnek (halála után Perdikkasz vette át a tisztséget), és hadvezérét, Ptolemaioszt előkóstolónak. Nyugaton mindkét cím ismeretlen volt.

Az átalakítások csak növelték a szakadékot Alexandrosz és a makedón hadvezérek között. A perzsa katonák számaránya a hadseregben a görögök ellenében nőtt, és így attól tartottak, hogy egészen eljelentéktelenednek. A perzsák egyre magasabb rangot töltöttek be, ami a görögöket nagyon zavarta. Amint a hadsereg elérte a Tigris melletti Opisz városát, Alexandrosz sok makedónnak megengedte, hogy visszatérjen Görögországba. Amit ők várva vártak, az ellentétek forrása lett, hiszen a helyüket Alexandrosz perzsákkal töltötte be. Kiderült a számukra, hogy Alexandrosz egyáltalán nem számít rájuk, s ez lázadáshoz vezetett. Végül, miután látták, hogy Alexandrosz nem enged, ők küldtek küldöttséget urukhoz, hogy bocsánatát kérjék. Alexandrosz megbocsátott és ünnepélyesen imát mondott a görög papok és perzsa mágusok társaságában, hogy a birodalmában barátság és összetartás legyen. A következő napokban 11 500 görög katona indult vissza hazájába.

324 őszén Alexandrosz Ekbatanába ment, ahol barátja, Héphaisztion alkoholmérgezésben meghalt. Alexandrosz mély gyászba merült. Barátja orvosát kivégeztette, több napos böjtöt tartott, és hatalmas temetési szertartást rendezett. De a halálesetben nem látta a sors intését, és italozó, kicsapongó életmódján semmit nem változtatott.

Alexandrosz halála Babilonban (i. e. 323)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandrosz állítólagos szarkofágja

i. e. 323 februárjában Alexandrosz visszatért Babilonba. Itt felvázolta egy új hadjárat terveit: az Arab-félszigetet akarta meghódítani, de ez csak az első lépés lett volna, amit követett volna egy India elleni hadjárat amelyhez nagyobb sereget és hajóhadat is kívánt felhasználni, hogy a hatalmas szubkontinenst hatalmas erők rohanják meg. Távolabbi terveiben szerepelt még a Földközi-tenger nyugati medencéjének elfoglalása Karthágóval és Rómával együtt. El akart jutni egészen a Gibraltárig. Hozzá is látott a hadjárat előkészítéséhez: Nearkhosszal megbeszélte egy újonnan felállítandó hatalmas hajóhad terveit, valamint stratégiai fontosságú támaszpontok felállítását határozta el. Júniusban megbetegedett, s bár a görög orvosok mindent megtettek, Alexandrosz emberfeletti megerőltetéstől és alkoholtól megtört szervezete nem bírt ellenállni a kórnak, és i. e. 323. június 10-én, harminckét évesen meghalt.

Halálának oka az ókori híradások alapján valószínűsíthető. Az antik leírások arra engednek következtetni, hogy Alexandrosz tüdőgyulladással súlyosbított maláriában halt meg. Annyi bizonyos, hogy az állandó fizikai igénybevétel, a kicsapongó életmód és a mértéktelen alkoholfogyasztás hatalmas kárt tettek a szervezetében, s ezért a májzsugorodás sem kizárt, mint halálának egyik oka.

Halála után szülte meg Rhóxané Alexandrosz egyetlen fiát, IV. Alexandroszt.

Alexandrosz birodalmának sorsa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandrosz halála után hatalmas, de kellően meg nem szilárdított birodalma rövid idő alatt darabokra hullott. Alexandrosz nem jelölt ki örököst maga után. Ő, aki mindig mindenre számított, arra az egyre nem, hogy meghalhat. Ezért szinte halála pillanatában megindult az önjelölt örökösök, a diadokhoszok között a harc az örökségért: Kasszandrosz, Antipatrosz fia Makedóniát és Görögország európai részét szerezte meg, és megalapította az Antigonidák uralmát; Lüszimakhosz Kis-Ázsiában és Trákiában alapított birodalmat (később megölték), Szeleukosz Mezopotámiában és Szíriában jutott hatalomra és Ptolemaiosz Egyiptomban. A birodalom romjain több kisebb állam is létrejött: Pergamon, Bithünia, Kappadókia, és egyes görög területeknek is sikerült megőrizniük függetlenségüket, mint Krétának és Rhodosznak.[87]

A háborúknak és hatalmi harcoknak Alexandrosz családja is áldozatul esett. Rhóxané meggyilkoltatta Alexandrosz második feleségét, Olümpiasz pedig megölette Alexandrosz félkegyelmű, uralkodásra alkalmatlan féltestvérét családjával együtt. Kasszandrosz megölette Olümpiaszt, majd Roxanét a kisfiával együtt. Tizenhárom évvel halála után közvetlen családjából és utódaiból senki nem volt életben. Birodalmából három jelentős utódállam és uralkodóház nőtt ki: az Antigonidák Makedóniában i. e. 148-ig, a Szeleukidák Szíriában i. e. 64-ig és a Ptolemaidák Egyiptomban i. e. 30-ig uralkodtak.[87]

Történelmi jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexandrosz tetteit talán rendkívül összetett személyisége magyarázza: makedón király, hellén világpolgár és keleti önkényúr volt egyszemélyben. Arisztotelész tanítványaként viselkedett, amikor Thébában megkímélte Pindarosz házát, makedón királyként, amikor megszerezte apja örökségét, hellén világpolgárként, amikor Perzsia meghódítására indult, és keleti despotaként, amikor kivégeztette Parmeniónt.

Arisztotelész megállapítása: „a hellénség a világ urává lehetne, ha egységes államszervezetbe tömörülne” [88], vezérfonal volt számára. Rájött, hogy a görögök csak a perzsák ellenében hajlandók az egységre. Az egységes állam létrejöttének első lépése volt a perzsaellenes hadjárat. Ahhoz, hogy a hellén egységes kultúrára alapozhassa makedónokat, perzsákat, egyiptomiakat és számos egyéb népet egyesítő, hatalmas birodalmát, keleti önkényuralmi módszereket kellett bevetnie.

Utolsó éveiben jellemében erőteljesen előtérbe kerültek az önkényuralkodói vonások. Több tettére ma sem találnak igazán logikus magyarázatot a kutatók.

Jellemének legpozitívabb vonásai a csatákban, katonái között jelentek meg. Bátor volt, gondolkodás nélkül vetette bele magát a harc sűrűjébe. Csatatéren hozott döntései, gyors felfogóképessége és taktikai érzéke párját ritkították. Bár az apjától örökölt hadi gépezet, a hihetetlenül jól kiképzett makedón hadsereg segítette, saját képességei, az, hogy ösztönösen tudta, mikor kell támadni vagy visszavonulni, a világtörténelem legnagyobb hadvezérei között biztosítanak számára helyet.

Birodalmának bukása ilyen rövid uralkodás után szinte törvényszerű volt. Túl nagy volt, túl nagyok voltak a különbségek a túl sok nemzetiség között, és túl kevés ideje volt a megszilárdítására. Az egyes országok a gazdasági-társadalmi fejlődés különböző fokán álltak, és minden népnek más szokásai és politikai hagyományai voltak. A birodalom Alexandrosz halála idején csak laza katonai-adminisztratív szövetség volt, amelyet Alexandrosz személye kötött össze, és halálával ez a kötelék megszűnt.

Ókori források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korabeli írott források sajnos nem maradtak ránk Alexandrosz korából. Elveszett a király udvari történetírójának, Kalliszthenésznek a teljes munkássága, a királyt dicsérő Onészikritosztól csak töredékeket ismerünk. A katonák ismert emlékezései közül Arisztobulosz feljegyzései vesztek el, és nem maradt ránk Nearkhosznak az indiai hadjáratról és a flotta Indiától Perzsa-öbölig tartó útjáról készített naplója sem. Az egyik diadokhosz, Ptolemaiosz is emlékiratokat készített életéről, de ezek szintén elvesztek.

Szerencsére ezeket a munkákat jórészt felhasználták a későbbi történészek, akiknek munkásságát már ismerjük. A Kr. u. 1-2. században készült a három legismertebb mű. Plutarkhosz a Párhuzamos életrajzokban Caius Iulius Caesar párjaként írta meg Alexandrosz életét. Az egyébként jószerivel ismeretlen Quintus Curtius Rufus Historiae Alexandri Magni („Alexandrosz története”) című művének tíz könyvéből öt teljes egészében, három csak részleteiben maradt ránk. A 2. századi Flavius Arrianus Anabasis Alexandri („Alexandrosz anabaszisza”) című munkája a legteljesebb, legtöbb forrásmunkát felhasználva készített történet a makedón király hadjáratáról. Diodorus Siculus és Sztrabón helyenként szintén merítettek a korábbi forrásokból. Julius Valerius elbeszélése, De rebus Alexandri Magni gestis (Kr. u. 450.) viszont már semmi történeti beccsel nem bír, de forrása a középkor összes meséinek, melyek Alexandroszra vonatkozólag keletkeztek, és a római, majd európai latin nyelvű és ó-germán írásokban nagy szerepet játszottak.

Alexandrosz személye köré már életében legendák szövődtek, melyek az ókorban és középkorban egyre csak bővültek, mind mesésebbekké váltak. Főként Afganisztán és Perzsia területén, ahol mint Iszkendert felsőbb lénynek tekintették. Ezek a keleti mondák emlékeznek meg arról, hogy Irán sziklavárait megtörte, s a királyokat legyőzte. A mondakör a rómaiak idején eljutott Nyugatra is, és fontos alapja lett a középkori Alexandrosz-regénynek. A Alexandrosz-regény másik alapjául a Kalliszthenész neve alatt fennmaradt Alexandru praxeisz („Alexandrosz tettei”) c. mű, mely a makedón uralkodó életét dolgozza fel.

Halálának évszámát egy Halikarnasszoszi Dionüsziosztól származó levél az athéni Kephiszodórosz arkhónságának idejére teszi (i. e. 323).

A hellenisztikus világ legendái és szövegei között fontos helyet foglalnak el a Alexandrosz leveleiként ismert szövegek – melyeket az uralkodó Arisztotelésznek és III. Dareiosznak küldött volna – ezek azonban minden bizonnyal későbbi alkotások.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szkopjei reptér neve Alexandrosz-Reptér (Аеродром Александар Велики).

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Marie-Thérèse Davidson - Christian Heinrich: Alexandrosz nyomában (A történelem nagyjai) ISBN 963-7168-75-3 Saxum Kiadó, 2006
  • Paul Cartledge: Alexandrosz, a hódító ISBN 963-9368-43-1 Jokerex Kiadó, 2005
  • Nick McCarty: Alexandrosz - Egy hős életének igaz története ISBN 963-628-018-5 Egmont Kiadó, 2004
  • Stein Aurél: Alexandrosz nyomában Indiába Franklin-Társulat
  • Q.Curtius Rufus: A makedón Alexandrosz története. Szukits Könyvkiadó 2003. ISBN 963-9441-69-4

Szépirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Az attikai naptár első hónapja, a makedónak Lóosznak nevezték.
  2. Ez be is következett Methóné i. e. 355-354-es ostrománál.
  3. Ezért is adta az Olümpiasz nevet feleségének, akinek eredeti neve Polükszéna volt.
  4. Az a csattanó, hogy a makedón királyi ház a Nappal azonosította magát. (forrás: Jona Lendering: Alexander and Diogenes (Livius.org))

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kertész István: Héraklész unokái
  2. ^ a b c d Plutarkhosz. Alexandrosz, 3., Párhuzamos életrajzok. Hozzáférés ideje: 2011. február 1. 
  3. ^ a b c Jona Lendering: 'The birth of Alexander' (angol nyelven). (Hozzáférés: 2011. január 20.)
  4. Arrianosz. VII. 28. 1., Anabaszisz 
  5. ^ a b Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 37. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  6. Tsouras, Peter G.. Alexander: Invincible King of Macedonia (angol nyelven). Brassey's, 12. o. ISBN 1-57488-697-5 (2004) 
  7. ^ a b c d Plutarkhosz. Alexandrosz, 2., Párhuzamos életrajzok. Hozzáférés ideje: 2011. február 1. 
  8. McCarty, Nick. Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 10. o. ISBN 978-0-517-22497-7 (2004) 
  9. ^ a b Renault, Mary. The Nature of Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 28. o. ISBN 978-0-394-73825-3 (2001) 
  10. Durant, Will. The Story of Civilization: The Life of Greece (angol nyelven). Simon & Schuster, 538. o. ISBN 0-671-41800-9 (1966) 
  11. Tsouras, Peter G.. Alexander: Invincible King of Macedonia (angol nyelven). Brassey's, 13. o. ISBN 1-57488-697-5 (2004) 
  12. Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 38. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  13. Plutarkhosz. Pürrhosz, 8., Párhuzamos életrajzok. Hozzáférés ideje: 2011. február 1. 
  14. Appianosz. §10-§11, Syriaca (angol nyelven). Hozzáférés ideje: 2011. január 20. 
  15. Whitehome, J. E. G.. Cleopatras. Routledge. ISBN 978-0-415-05806-3 (1994) 
  16. Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 111. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  17. Bose, Partha. Alexander the Great's Art of Strategy (angol nyelven). Allen & Unwin, 21. o. ISBN 978-0-14-303197-0 (2003) 
  18. Tsouras, Peter G.. Alexander: Invincible King of Macedonia (angol nyelven). Brassey's, 15. o. ISBN 1-57488-697-5 (2004) 
  19. ^ a b Tsouras, Peter G.. Alexander: Invincible King of Macedonia (angol nyelven). Brassey's, 16. o. ISBN 1-57488-697-5 (2004) 
  20. Plutarkhosz. Alexandrosz, 6., Párhuzamos életrajzok. Hozzáférés ideje: 2011. február 1. 
  21. ^ a b Plutarkhosz. Alexandrosz, 5., Párhuzamos életrajzok. Hozzáférés ideje: 2011. február 1. 
  22. ^ a b c Jona Lendering: 'Alexander the Great: Youth' (angol nyelven). (Hozzáférés: 2011. január 23.)
  23. Tsouras, Peter G.. Alexander: Invincible King of Macedonia (angol nyelven). Brassey's, 15-16. o. ISBN 1-57488-697-5 (2004) 
  24. ^ a b c Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 40. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  25. Plutarkhosz. Alexandrosz, 7., Párhuzamos életrajzok. Hozzáférés ideje: 2011. február 1. 
  26. Fox, The Search For Alexander, p. 65.
  27. Renault, Mary. The Nature of Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 44. o. ISBN 978-0-394-73825-3 (2001) 
  28. McCarty, Nick. Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 15. o. ISBN 978-0-517-22497-7 (2004) 
  29. Fox, The Search For Alexander, pp. 65–66.
  30. Plutarkhosz. Alexandrosz, 8., Párhuzamos életrajzok. Hozzáférés ideje: 2011. február 1. 
  31. Renault, Mary. The Nature of Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 45-47. o. ISBN 978-0-394-73825-3 (2001) 
  32. McCarty, Nick. Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 16. o. ISBN 978-0-517-22497-7 (2004) 
  33. ^ a b Jona Lendering: 'Alexander and Aristotle' (angol nyelven). (Hozzáférés: 2011. január 25.)
  34. Tsouras, Peter G.. Alexander: Invincible King of Macedonia (angol nyelven). Brassey's, 20. o. ISBN 1-57488-697-5 (2004) 
  35. Peter Green, Alexander of Macedon, 1991 University of California Press, Ltd. Oxford, England. Library of Congress Cataloging-in-Publication Data, p.58–59
  36. ^ a b c Plutarkhosz. Alexandrosz, 9., Párhuzamos életrajzok. Hozzáférés ideje: 2011. február 1. 
  37. Fox, The Search For Alexander, p. 68.
  38. Renault, Mary. The Nature of Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 47. o. ISBN 978-0-394-73825-3 (2001) 
  39. Bose, Partha. Alexander the Great's Art of Strategy (angol nyelven). Allen & Unwin, 43. o. ISBN 978-0-14-303197-0 (2003) 
  40. Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 40, 347-348. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  41. ^ a b c Tsouras, Peter G.. Alexander: Invincible King of Macedonia (angol nyelven). Brassey's, 24. o. ISBN 1-57488-697-5 (2004) 
  42. Renault, Mary. The Nature of Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 47-49. o. ISBN 978-0-394-73825-3 (2001) 
  43. Renault, Mary. The Nature of Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 50-51. o. ISBN 978-0-394-73825-3 (2001) 
  44. Bose, Partha. Alexander the Great's Art of Strategy (angol nyelven). Allen & Unwin, 44-45. o. ISBN 978-0-14-303197-0 (2003) 
  45. McCarty, Nick. Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 23. o. ISBN 978-0-517-22497-7 (2004) 
  46. Renault, Mary. The Nature of Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 51. o. ISBN 978-0-394-73825-3 (2001) 
  47. Bose, Partha. Alexander the Great's Art of Strategy (angol nyelven). Allen & Unwin, 47. o. ISBN 978-0-14-303197-0 (2003) 
  48. McCarty, Nick. Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 24. o. ISBN 978-0-517-22497-7 (2004) 
  49. Szicíliai Diodórosz, Bibliothéké, 16.85.5-86.
  50. Jona Lendering: 'The battle of Chaeronea' (angol nyelven). (Hozzáférés: 2011. január 26.)
  51. Tsouras, Peter G.. Alexander: Invincible King of Macedonia (angol nyelven). Brassey's, 26. o. ISBN 1-57488-697-5 (2004) 
  52. ^ a b Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 41. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  53. History of Ancient Sparta. Sikyon.com. (Hozzáférés: 2009. november 14.)
  54. Renault, Mary. The Nature of Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 54. o. ISBN 978-0-394-73825-3 (2001) 
  55. McCarty, Nick. Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 26. o. ISBN 978-0-517-22497-7 (2004) 
  56. ^ a b McCarty, Nick. Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 27. o. ISBN 978-0-517-22497-7 (2004) 
  57. Bose, Partha. Alexander the Great's Art of Strategy (angol nyelven). Allen & Unwin, 75. o. ISBN 978-0-14-303197-0 (2003) 
  58. Renault, Mary. The Nature of Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 56. o. ISBN 978-0-394-73825-3 (2001) 
  59. Renault, Mary. The Nature of Alexander the Great (angol nyelven). Penguin, 59. o. ISBN 978-0-394-73825-3 (2001) 
  60. Fox, The Search For Alexander, p. 71.
  61. Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 41-42. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  62. Tsouras, Peter G.. Alexander: Invincible King of Macedonia (angol nyelven). Brassey's, 30-31. o. ISBN 1-57488-697-5 (2004) 
  63. ^ a b Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 42-43. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  64. Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 47. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  65. Szicíliai Diodórosz, XVII. 2. 2.
  66. Jusztinusz, XI. 1. 7-10.
  67. ^ a b Jona Lendering: 'Alexander the Great: Restoring order in Greece' (angol nyelven). (Hozzáférés: 2011. február 1.)
  68. Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 47-49. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  69. Green, Alexander the Great and the Hellenistic Age, pp5–6
  70. Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 266-268. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  71. Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 271. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  72. Plutarkhosz. Alexandrosz, 14., Párhuzamos életrajzok. Hozzáférés ideje: 2011. február 1. 
  73. Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 51-53. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  74. ^ a b Tsouras, Peter G.. Alexander: Invincible King of Macedonia (angol nyelven). Brassey's, 35. o. ISBN 1-57488-697-5 (2004) 
  75. ^ a b Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 276-277. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  76. Jusztinosz, Világkrónika, XI. 3.9-10.
  77. ^ a b Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 278-279. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  78. ^ a b Tsouras, Peter G.. Alexander: Invincible King of Macedonia (angol nyelven). Brassey's, 36. o. ISBN 1-57488-697-5 (2004) 
  79. Plutarkhosz. Alexandrosz, 12., Párhuzamos életrajzok. Hozzáférés ideje: 2011. február 7. 
  80. Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 60. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  81. ^ a b Kertész, István. Hellenisztikus történelem. Bp.: História Könyvtár, 71. o. ISBN 963-8312-69-6 (2000) 
  82. Wood, Michael. Alexandrosz nyomában. Alexandra Kiadó, 31-32. o. ISBN 963-370-052-3 (2004) 
  83. Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 367-368. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  84. Bosworth, A. B.. Alexandrosz: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 370-373. o. ISBN 963-379-371-8 (2002) 
  85. Moerbeek, Martijn: The battle of Granicus, 333 BC.. (Hozzáférés: 2011. december 7.)
  86. Rolf Winkes, "Boukephalas", Miscellanea Mediterranea (Archaeologia Transatlantica XVIII) Providence 2000, pp. 101-107.
  87. ^ a b Kingdoms of the Successors of Alexander: After the Battle of Ipsus, B.C. 301, 2013. július 18. (Hozzáférés: 2013. július 27.)
  88. hik.hu

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz III. Alexandrosz makedón király témájú médiaállományokat.


Előző uralkodó:
II. Philipposz
Makedónia királya
i. e. 336i. e. 323
Vergina Sun
Következő uralkodó:
III. Philipposz Arrhidaiosz
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap