Monda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ludwig Rohbock: Beckó[1] várának romjai (1863)

A monda, vagy régebbi nevén rege[2] epikus népköltészeti műfaj, amely valamely valós jelenséghez kapcsolódik, de gyakran csodás elemekkel átszőve meséli el az illető helyhez, személyhez, jelenséghez fűződő történeteket/hiedelmeket. A szó a nyelvújítás korában keletkezett, a mendemonda ikerszóból vonták el, korábban a 17. században már használták a monda-monda kifejezést költött történet értelemben. A népnyelv azonban nem jelölte meg konkrétan a műfajt, igaz történetet, históriát, régiséget emlegettek. Hasonló a helyzet más európai nyelvekben is, az angol és a francia műfaji megfelelője legendának nevezi az ilyen mondákat.

Jellemzői[szerkesztés]

Wagner Sándor: Mátyás király legyőzi Holubárt

Elsősorban történeti hagyományokat dolgoz föl egy kultúrközösség hőskorából. Részben a mítosszal, részben a mesével rokon. Verses és prózai egyaránt lehet. Fő csoportjai a hiedelemmondák (pl. a halálról), a történeti mondák (pl. királyokról, Szent László füve), eredetmagyarázó mondák (pl. Arany János: Rege a csodaszarvasról). Gyakoriak a vándormondák. A különböző nemzetek mondakincsét a 19. században kezdték el gyűjteni, feldolgozni, esetenként kiegészíteni.

Mint műfaji megjelölést először a mesével párhuzamban kezdték alkalmazni. A Grimm testvérek meghatározása szerint a mese költőibb, a monda történetibb. A későbbi definíciók formai, stilisztikai, funkcionális szempontokon nyugszanak. A mondák rövidebbek a meséknél, a nép igaznak tartja őket, előadásuk tárgyilagosabb.

Két fő csoportjuk van: történeti és helyi monda.[3] A történeti mondákban az emberi hősön van a hangsúly, helyi mondák természeti jelenségek, földrajzi képződmények leírására tesznek kísérletet. Az újabb csoportosítások különböző szempontokból indulnak ki:

  • kisebb csoportnál ismert monda - széles körben elterjedt vándormonda
  • társadalmi fejlődés korábbi szakaszában keletkező mondák (többnyire hősmondák) - újkori mondák[4]

Tartalom szerint megkülönböztetik:

  • eredetmagyarázó mondák
  • történeti mondák
  • kultúrtörténeti mondák
    • ezen belül helyi mondák
  • hiedelemmondák
    • ezen belül halászmondák és kísértetmondák
  • vallásos mondák
  • a legendák egy része is mondának mondható

A modern mondakutatás megkülönböztette a mondaalakulás különböző szakaszait: közlésmemoratfabulat. E téren különösen fontos C. W. von Sydow munkássága. Von Sydow megkísérelte továbbá különválasztani azokat a történeteket, melyek csak formájukban utánozzák a mondákat (álhiedelem-monda).

A magyar mondakincset leginkább Vörösmarty, Arany, Jókai, Mikszáth, Krúdy használta föl. Benedek Elek állította össze a legteljesebb és legismertebb magyar mondagyűjteményt.

Források[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Lengyel Dénes: Régi magyar mondák (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1972)
  • Szendrey Zsigmond: Történeti népmondáink (Ethnographia,[5] 1923–26)
  • Brüder Grimm: Deutsche Sagen (München, 1965)
  • Ferenczi Imre: Történelem, szájhagyomány, mondahagyomány (Ethnographia, 1966)
  • Dömötör Tekla: A mondakutatók nemzetközi értekezlete Budapesten (Ethnographia, 1964)
  • Voigt Vilmos: A mondák műfaji osztályozásának kérdéséhez (Ethnographia, 1965)
  • Vehrer Adél: Templomos lovagok az európai néphagyományban, Saarbrücken, Németország : GlobeEdit (2018) ISBN 9786138242765
  • Vehrer Adél: Tényő történeti mondavilága, Győr, Tényő Világa Egyesület az Élhetőbb Településért, 2019. ISBN 978-615-00-6129-0

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A várhoz fűződő monda.
  2. Bokor József (szerk.). Rege, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2018. november 5. 
  3. A Grimm fivérek meghatározása szerint, ezt a meghatározást Solymossy Sándor fejlesztette tovább.
  4. Ez a felosztás Európára vonatkozik.
  5. A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata