Szablya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kelemen József[1] jurátuskardja és a Kelemen család díszkardja[2]

A szablya egyélű görbe kard, amelynek a külső éle ki van élesítve. Hosszúsága 70-90 cm, ebből a penge hossza 60-65 cm-nyi.
Belső-Ázsiából és Kínából származik, Európába az ázsiai lovas népekkel került be, ebben oroszlánrésze volt a magyaroknak. Elnevezése is a népvándorlás korában honosodott meg a szlávoknál, majd később a nyugat-európai népeknél is.

Előnye, hogy kisebb erő kifejtésével is mélyebb sebeket ejt, mint az egyenes kard. Az íveltség következtében a penge éle kisebb felületen éri a célt, tehát könnyebben behatol, emellett a penge egyidejű húzása is mélyíti a sebet. A hasító mozdulat erejét a markolat ferde kiképzése is növeli, ha a szablyát a harcos csuklóból mozgatja. Előnye továbbá a kis méretű könnyű szablyának a lóról való alkalmazhatósága. A lovas fegyverét a ló leggyorsabb mozgása közben is képes különböző irányokba forgatni, vágtában suhintásszerűen az ellenfélre sújtani. A szablya egyedüli hátránya, hogy a vaspáncéllal szemben hatástalan.

A szablya Magyarország területén legelőször a népvándorlás korában tűnt fel. Két változatban fordult elő, egyik a szarmata-hun, másik az avar szablya. A középkori Magyarországon a szablya használata visszaszorult és inkább a kétélű kardok terjedtek el. Csak a török uralom idején, majd a huszárok fegyvereként vált ismét gyakorivá.

Hazánkban ma az egyik leghíresebb szablya a Balassi Bálint-emlékkard, a nemzetközi irodalmi díj, amelyet Balassa Menyhért szablyája alapján mintáztak. Ez utóbbi kard a Nemzeti Múzeum 16. századi termében tekinthető meg.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Babits Mihály anyai nagyapja, 36. zászlóalj főhadnagya, ügyvéd, főszolgabíró
  2. Babits Mihály Emlékház, Szekszárd

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]