Szarmaták

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bőrpáncélos szarmata harcosok Traianus diadaloszlopán

A szarmaták ókori iráni nyelvű nép voltak,[1] a szkíták közeli rokonai. Valószínűleg leszármazottai a Hérodotosz által említett szauromatáknak. A szkítákhoz hasonló iráni nyelvet beszéltek, bár kultúrájuk nem mindenben egyezett meg az övékével. Így például asszonyaik szabadabban éltek, Hérodotosz feljegyzése szerint a férfiakkal együtt harcoltak és vadásztak. Hadseregük kizárólag lovasokból állt, a páncélt viselő és nehéz dárdákkal felszerelt törzsfőnökök és kíséretük mellett a közrendű harcosok íjjal harcoltak. Az első tetőtől talpig páncélba – főként bőrpáncélba – öltözött nehézlovassága a szarmatáknak volt. Egyes elképzelések a római segédcsapatként Britanniát megjárt egységeiket összekapcsolják az Artúr-mondakörrel.

A szarmaták törzsszövetségében tűntek fel olyan később önállóvá lett népek, mint az aorszok, alánok, jazigok és roxolánok.

Kb. i. e. 250-ig a Tanaisz (ma: Don) folyó mellett éltek, de a következő 300 évben egyes törzseik más irányba vándoroltak. Egyik törzsszövetségük a királyi szarmaták vezetésével nyugatra húzódott, kiszorítva helyükről a szkítákat. A törzsszövetség tagjai voltak még a roxolánok, jazigok, urgok és az i. e. 2. század második feléből származó Protogenész-felirat szerint a szaiok, thiszamaták, szaudaraták. A szaiok minden bizonnyal a királyi szarmatákat jelenti (óiráni *xšaya 'király, királyi'). [2] Az alánok és az aorszok az utóbbiak vezetésével – de később az alánok súlya jelentősen megnőtt – a Dontól keletre hoztak létre erős törzsszövetséget. Tőlük kicsit délre a szirákok kisebb törzsszövetsége alakult.

A roxolánok a Duna torkolatáig nyomultak előre, a jazigok az 1. század első felében átkeltek a Kárpátokon, és elfoglalták a Duna középső folyása és a Tisza közti térséget. A roxolánok, miután Augustus és Nero tábornokai legyőzték őket, Róma függőségébe kerültek, a jazigok pedig hasonló helyzetbe jutva a dákok és Pannonia provincia közt éltek.

Hérodotosz világa ókori térkép alapján

A 2. században és a 3. században a szarmaták a germán törzsek nyomására ismét mozgásba lendültek, a jazigok a markomannokkal szövetkeztek Marcus Aurelius császár ellen, a roxolánok pedig a gótokkal együtt támadták Moesia tartományt. Nagy Konstantin sokukat római területre telepítette.

A szarmata törzsek szövetségét a 350-ben bekövetkezett hun támadás söpörte el. A különböző szarmata törzsek a hunokat követően avar, türk, kazár, onogur, magyar, besenyő, kun, germán fennhatóság alatt éltek, és ezekbe a népekbe fokozatosan beolvadtak, más részüket visszaűzték a Kaukázus előterébe.

Legtovább az alánok állama maradt meg a Kaukázus előterében, amit a mongolok számoltak fel a 13. században. Az alánok utódai az oszétok és a jászok.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Harmatta Magyarok görög forr: Harmatta János. A magyarok nevei a görög nyelvű forrásokban, Honfoglalás és nyelvészet. Balassi Kiadó, Budapest. ISBN 963-506-108-0 (1997) 
  • RónaTasHonfoglaló: Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest: Balassi. 1997. ISBN 9635061404  
  • Bánosi György – Veresegyházi Béla: Eltűnt népek, eltűnt birodalmak kislexikona. Budapest: Anno. 1999. 130–131. o. ISBN 963919929X  

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szarmaták témájú médiaállományokat.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap