Szarmaták
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A szarmaták ókori nomád törzs volt, a szkíták közeli rokonai. Valószínűleg leszármazottai a Hérodotosz által említett szauromaták-nak. A szkítákhoz hasonló iráni nyelvet beszéltek, bár kultúrájuk nem mindenben egyezett meg az övékével, például az asszonyaik szabadabban éltek. Hérodotosz korában még együtt harcoltak és vadásztak a férfiakkal. Egész hadseregük lovasokból állt, de míg a közrendű harcosok íjjal voltak felfegyverezve, a törzsfőnök és kísérete páncélt viselt és nehéz dárdákkal harcolt. A szarmaták törzsszövetségében tűntek fel olyan később önállóvá lett népek, mint az aorszok, alánok, jazigok és roxolánok.
Kb. i. e. 250-ig a szarmaták a Tanaisz (ma: Don) folyó mellett éltek, de a következő 300 évben egyes törzseik más irányba vándoroltak. Egyik törzsszövetségül a királyi szarmaták vezetésével nyugatra húzódott, kiszorítva helyükről a szkítákat. A törzsszövetség tagjai voltak még a roxolánok, jazigok, urgok és az i. e. 2. század második feléből származó Protogenész-felirat szerint a saiok, thiszamaták, szaudaraták. Az alánok és az aorszok az utóbbiak vezetésével – de később az alánok súlya jelentősen megnőtt – a Dontól keletre hoztak létre erős törzsszövetséget. Tőlük kicsit délre a szirákok kisebb törzsszövetsége alakult.
A roxolánok a Duna torkolatáig nyomultak előre, a jazigok az 1. század első felében átkeltek a Kárpátokon, és elfoglalták a Duna középső folyása és a Tisza közti térséget. A roxolánok, miután Augustus és Nero tábornokai legyőzték őket, Róma függőségébe kerültek, a jazigok pedig hasonló helyzetbe jutva a dákok és Pannonia provincia közt éltek.
A 2. században és a 3. században a szarmaták a germán törzsek nyomására ismét mozgásba lendültek, a jazigok a markomannokkal szövetkeztek Marcus Aurelius császár ellen, a roxolánok pedig a gótokkal együtt támadták Moesia tartományt. Nagy Konstantin sokukat római területre telepítette.
A szarmata törzsek szövetségét a 350-ben bekövetkezett hun támadás söpörte el. A különböző szarmata törzsek a hunokat követően avar, türk, kazár, onogur, magyar, besenyő, kun, germán fennhatóság alatt éltek, és ezekbe a népekbe fokozatosan beolvadtak, más részüket visszaűzték a Kaukázus előterébe.
Legtovább az alánok állama maradt meg a Kaukázus előterében, amit a mongolok számoltak fel a 13. században. Az alánok utódai az oszétok és a jászok.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Források
- Harmatta János: A magyarok nevei a görög nyelvű forrásokban – Honfoglalás és nyelvészet (Balassi Kiadó, Budapest 1997) ISBN 963-506-108-0
- Róna-Tas András. A honfoglaló magyar nép. Balassi Kiadó Budapest 1997. ISBN 963 506 140 4
- Ókori Lexikon I–VI. kötet, szerk. Pecz Vilmos, Franklin Társulat, Budapest 1904.
