Ászik

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ászik indoeurópai, kelet-iráni nyelvű nép voltak az i. e. 1. évezred végén, Belső-Ázsiában, mint az aorszok törzsszövetségének tagjai. Az 1. századtól nyugat felé terjeszkedtek, fennhatóságuk alá vonták az alánokat. A 9. században az arab forrásokban már mint az alánok legnagyobb törzsei szerepelnek a Kaukázus mellékén, és felváltva nevezik őket ásziknak vagy alánoknak. A 13. században egy töredékük a kunokkal együtt Magyarországon telepedett meg, mint jászok. Máig fennmaradt más utódaik a kaukázusi oszétok.[1][2]

Első ismert törzsterületük, Kangkü[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zhang Qian kínai diplomata-utazó i. e. 129-ben járt Belső-Ázsiában, s útijelentésében leírta Kangkü országot, amely a Tiensan hegységtő északra a Szir-darja középső folyása és a Balhas-tó között a Kara-tau hegység és Csu folyó völgye területén helyezkedett el. Egyéb forrásokból tudjuk, hogy Kangkü lakói ekkor az ászik voltak.[2]

Az ászik a tokhárok népvándorlása során i. e. 128-ban kiterjesztették fennhatóságukat a Szir-darjától délre eső területekre is. Ekkor Szogdia a tokhárok, a tokhárok pedig az ászik uralma alá kerültek.[1] Erről a nomád betörésről Sztrabón és Pompeius Trogus is megemlékezik, mint az ászik és szakaraukák inváziójáról, innen tudjuk az ászikat Kangkü népével azonosítani.[2]

Az alánok meghódítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alánok 30 körülig az aorszok törzsszövetségének – nyugati határuk a Don, Fekete-tenger és a Kaukázus, keleti határuk az Aral-tó és a Szir-darja alsó folyása menti sztyeppe – részét képezték, amikor ez felbomlott. Az alánok ezután újraszervezték a törzsszövetség egy részét, de a kínai források szerint még az 1. században a nyugat felé terjeszkedő ászik befolyása alá kerültek. Ez az ászi uralom a 3. századig fennált, és ekkor vagy ezután ászik költözhettek az alánok közé. A Dzsajháni-hagyomány szerint 870 körül az alánok négy nagy törzse közül a vezértörzs neve duhsz-ász, egy másik nagy törzsé tuval-ász volt. Ez nemcsak arra utal, hogy az alánok közé ászik keveredtek, hanem a hosszú ászi uralom miatt az alánok is átvették az ászik nevét. Az alán név a mongol kor után teljesen eltűnik a forrásokból.[1]

Jászok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországra a jászok – valószínűleg inkább az első jászok – a kunokkal együtt települtek be, a 13. században. Mai ismereteink alapján a kunok nem találkozhattak az eredeti ászikkal, hanem legkorábban a 11. században a Kaukázus előterében az alán-ászikkal. Az egykori Kangkü területén ekkorra már annyi uralmi változás történt, hogy ha töredékeik maradtak is ott, a kunok érkezésekor már régen nevet és nyelvet kellett váltaniuk.[1]

A kunok és a jászok kapcsolatát két adat igazolja. 1116-ban a támadó oroszok ellen a kunok városait a jászok védték, illetve a tatárjárás idején a mongolok legyőzték a jászokat úgy, hogy elvágták őket a kunoktól.[3]

Oszétok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az oszétok a Kaukázus előterében élő alán-ászik ma élő utódai, akik egyedüli megtartói indoiráni nyelvüknek. Nevük országuk grúz nevéből – ovsz-ethi „oszok országa” – ered. A magyarországi jászok még a 15. században is nyelvükhöz igen közel álló nyelvet beszéltek.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]