Bánság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Bánság elhelyezkedése

Bánság avagy Bánát (németül, románul, szerbhorvátul Banat, szerbül Банат) földrajzi és történelmi régió a Kárpát-medence délkeleti részén.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bánság természetes földrajzi határai délen a Duna, nyugaton a Tisza, északon a Maros keleten pedig a Ruszka-havas, valamint a Temes és a Cserna folyók völgye a Déli-Kárpátok lábainál.

A Bánság nagyobb része, a Temesköz (más néven Bánsági-alföld) az Alföldhöz tartozó sík vidék, míg a terület délkeleti részét a Bánsági-hegyvidék foglalja el. Az utóbbi részei a Krassó-Szörényi-érchegység, Szemenik-hegység, Almás-hegység, Lokva-hegység és Orsovai-hegység (Szretinye-hegység). A Bánsági-hegyvidék legmagasabb csúcsa a Szemenik-hegységben emelkedő Gózna (Piatra Goznei, 1447 m.)

A régió három államhoz tartozik: a nagyobbik része (18 945 km²) a Kelet-Bánság, amely Románia területéhez tartozik, a kisebbik részét (9307 km²) kitevő Nyugat-Bánság a szerbiai Vajdaság területén helyezkedik el, illetve egy csekély része (217 km²) Magyarországon található, Csongrád megye déli részén.

A Bánság földrajzi és kulturális egységet képez Bácska és a történelmi Erdély között. A romániai részét ugyanakkor a mai szóhasználat szerint általában a tágabb értelemben vett Erdély részének tekintik.

Lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A terület etnikailag nagyon színes: a többséget a románok, magyarok és a szerbek alkotják, de kisebb számban élnek itt németek, romák, szlovákok, ukránok, horvátok, csehek, bánáti bolgárok is.

A Bánság területe Temesvár 1552-ben történt eleste után fokozatosan elnéptelenedett, 1717-re az egykori gazdag és termékeny mezőgazdasági vidék fokozatosan elparlagosodott, elvadult. Régi birtokosainak jogigényét a bécsi kormány a törökök kiűzése után nem ismerte el, az egész területet kincstári tulajdonba vette és 11 vidékre osztotta fel Temesi Bánság néven, melyet katonailag Bécsből irányított.

A betelepítések első évtizedeiben főleg német katolikus telepesek érkeztek. 1724-től Mercy tábornok, katonai kormányzó az itt indított nagyszabású mocsár-lecsapolási és folyamszabályozási munkálatokhoz is német telepeseket toborzott. 1720 és 1740 között a németeken kívül kisebb csoportban vándoroltak be olasz, spanyol és francia telepesek is, akik azonban rövid időn belül elnémetesedtek. Ezen kívül kevés szerb is élt itt már a török hódoltság alatt is, és 1737-ben a török elől Olténiából menekülő katolikus bolgárok is engedélyt kaptak az itteni letelepedésre. A románoknak is voltak a Temesköz környéki hegyvidékeken telepítéssel kialakított falvaik a 18. századtól, és ez időtől kezdve keletkeztek szlovák és cseh falvak is Torontál vármegye és Temes vármegye déli részén.

1763-ban indult a betelepítések második nagy hulláma Mária Terézia benépesítési törvénye nyomán, de II. József idejében is jelentős volt a német bevándorlás.

Legutolsóként a magyarok telepedhettek le a környékre. Idetelepítésüket kis részben a kincstár, nagyobbrészt a földesurak szervezték. A földesúri telepítések nagy része szerződéses dohánykertész község volt, ráadásul ezek közül sok csak néhány évig állt fenn, lakossága később szétszéledt, vagy másutt telepedett le.

A 18. század végén idetelepített tiszántúli és sárközi református magyarokból jött létre Végvár (románul Tormac, németül Rittberg). 1781-ben Békés vármegyei reformátusok költöztek Ittebére, 1782-ben Csókára felső magyarországi katolikusok, 1783-ban Heves vármegyei Erdőtelekről érkezett telepesek szálltak meg Párdányban, de a Béga áradásai miatt Ótelekre és több más községbe költöztek át. Szeged vidéki, Csongrád- és Csanád vármegyei dohánykertészek alapították 1804-ben Szaján, 1806-ban Magyarszentmárton, 1819-ben Majláthfalva, 1823-ban Gátalja, 1835-ben Udvarszállás, 1840 körül Magyarszentmihály, Ürményháza és még több községet. A második világháború után a jugoszláviai németeket kitelepítették, a romániai Bánságban - a falvak kivételével - a nagyobb városokban és a resicai iparvidéken az újabb időkben odaköltözött magyar munkásság él.

Közigazgatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kelet-Bánság (romániai Bánát) három megyét foglal magába: Arad megyét (Arad) részben, valamint Temes (Timiș) és Krassó-Szörény (Caraș-Severin) megyéket. A romániai Bánság központja a Béga folyó partján fekvő Temesvár (Timișoara). A Bánságnak a Vajdasághoz tartozó nyugati részét nagyjából három közigazgatási egység fedi: az Észak-bánsági körzet, a Közép-bánsági körzet és a Dél-bánsági körzet, egy kis terület – Palilula község – pedig Belgrád része lett. A vajdasági Bánság legnépesebb városai Nagybecskerek (Zrenjanin) és Pancsova (Pančevo).

Legnagyobb városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bánság jelenlegi felosztása
Város Ország Népesség (fő)
Stema Timisoara.png Temesvár (Timișoara) Románia 317 651
Coa Resita RO.png Resicabánya (Reșița) Románia 83 985
Coat of Arms of Zrenjanin.png Nagybecskerek (Zrenjanin) Szerbia 79 545
Pancevo-coat of arms.jpg Pancsova (Pančevo) Szerbia 76 110
Coa Romania Town Lugos.svg Lugos (Lugoj) Románia 44 571
Coat of arms of Kikinda.svg Nagykikinda (Kikinda) Szerbia 41 825
Grb Vrsac.jpg Versec (Vršac) Szerbia 36 01
Coa Caransebes cs ro.jpg Karánsebes (Caransebeș) Románia 28 294

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Temesi Bánság térképe (1718-39)
A temesvári vilajet térképe (1699–1718)
Bácska, Szerémség és a Temesi Bánság vármegyéi (1881)

A középkori Magyar Királyság részét képező Temesköz, valamint a szomszédos Krassó és Szörénység az 1526-os mohácsi vész után török uralom alá jutott. A terület keleti harmadát ugyanakkor az Erdélyi Fejedelemség vette birtokába, a Partium részét alkotta. Amikor a pozsareváci béke (1718) után a Habsburgok birtokába került, a régió nem lett újra Magyarország része, hanem Temesi Bánság néven külön tartományt hoztak létre belőle. Ezt 11 vidékre osztották, szerb, német és román határőrezredeket állítottak fel, és a bécsi kormánynak alárendelt „Bánsági Igazgatóság” katonai igazgatása alá helyezték. A Bánság területére sváb telepeseket hoztak (Mercy-terv), a magyarok és más nemzetiségek számára tilos volt itt a letelepedés egészen 1778-ig.

Mária Terézia nyolc vidéket kivett a katonai kormányzás alól, és polgárilag, de azért abszolút módon igazgatta, a többi háromból pedig a Bánsági Katonai Határőrvidék keletkezett. A magyar országgyűlés többször felszólalt az alkotmányellenes állapot miatt, míg végül az 1741. évi XVIII. törvény által a nyolc polgári igazgatás alatt levő területet a Magyar Királyság rendes közigazgatási szervezetébe beolvasztották. Az 1848–49-es szabadságharc idején a Bánság nyugati részén súlyos küzdelem folyt a szerb felkelők és a helyi magyar és német lakosság között, elsősorban Fehértemplom környékén. A szabadságharc leverése után a területet ismét elszakították Magyarországtól, és a Szerb Vajdaság-Temesi Bánság néven Ausztria koronatartománya lett. Végül az 1860. évi októberi diploma a visszacsatolást újra elrendelte. A Temesi Bánság teljes területe csak a kiegyezés után került újra közvetlen magyar kormányzás alá. A visszacsatolást az 1873. XXVII. t.-c. iktatta törvénybe.

Az első világháború után mind az új délszláv állam, mind Románia igényt formált a régióra. A terület megtartása érdekében kikiáltották főleg a német vezetők a Bánáti Köztársaságot, de az csak három hétig, a szerb-francia erők bevonulásáig tartott. A háborúval fenyegető konfliktust végül a trianoni békeszerződés oldotta meg 1920-ban úgy, hogy kettévágta a régiót, Magyarországhoz pedig csupán egy apró rész került. Ezután még voltak kisebb falucserék a két dél-európai ország között. A második világháború idején a Nyugat-Bánság német katonai igazgatás alatt állott, ami oda vezetett, hogy a háború végén bosszúból a terület teljes német lakosságát elűzték illetve legyilkolták a győztes jugoszláv partizánok. Sok ember a kommunista koncentrációs táborokban halt éhen.

A jelenleg tervezett Duna-Körös-Maros-Tisza eurorégió célja lenne a terület újbóli integrálása, ehhez azonban még számos politikai akadályt kellene leküzdeni.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bánságból igen sok kiválóság származik:

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]