Kós Károly (építész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kós Károly
Komárom370.JPG
Kós Károly emléktáblája
(Komárom, Európa-udvar)
Született 1883. december 16.
Temesvár
Elhunyt 1977. augusztus 25. (93 évesen)
Kolozsvár
Nemzetisége magyar
Házastársa Balázs Ida
Foglalkozása építész
újságíró
Szülőháza Temesváron
Emléktáblája az általa tervezett óbudai református parókia falán

Kós Károly (eredetileg Kosch) (Temesvár, 1883. december 16.Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) magyar építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Négygyermekes postatisztviselő egyetlen fiaként született. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban végezte, ezután a budapesti József nádor Műegyetem mérnöki szakára jelentkezett. Két év múlva átiratkozott az építész szakra, ahol 1907-ben szerzett diplomát.

Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozott (Pogány Móric, Maróti Géza, Györgyi Dénes), majd a Székelyföld építészetét tanulmányozta. Tervezői munkájában elsősorban a kalotaszegi népi architektúra, az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. 1912-ben Régi Kalotaszeg c. illusztrált építészeti tanulmányát a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Czigler-érmével tüntették ki. 1916-ban őt bízták meg IV. Károly király koronázási ünnepsége díszleteinek tervezésével.

1910-ben földet vásárolt a kalotaszegi (Alszeg) Sztánán, felépítette nyaralóját (későbbi lakóházát) és feleségül vette a türei református lelkész leányát, Balázs Idát. Gyermekeik közül Kós Balázs (1912-1967) mezőgazdasági szakíró, szerkesztő, Kós András (1914-2010) szobrászművész, Koós Zsófia (1916-1990) színésznő, ifj. Kós Károly (1919-1996) néprajzkutató, -író lett. 1917-1918 során állami ösztöndíjjal Isztambulba ment tanulmányútra. 1944 őszén sztánai otthonának – románok általi – kifosztása után Kolozsvárra menekült.

1919-ben megalakította a Kalotaszegi Köztársaságot.

1924-ben írótársaival megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, amelynek megszűnéséig, 1944-ig tagja volt. Egyik alapító tagja volt az 1926-ban alakult helikoni közösségnek, amelynek folyóiratát, az Erdélyi Helikont 1931-től ő szerkesztette. 1948-1949 között a Világosság c. kolozsvári lap belső munkatársa volt.

Élete során több közéleti szerepet vállalt: 1912 telén Sztánán Kalotaszeg címmel lapot indított, 1921-ben (Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen) megjelentette a Kiáltó szó című röpiratát. Alapító tagja volt az Erdélyi Néppártnak (1921) és 1922-ben Vasárnap címmel képes politikai újságot indított és szerkesztett. A második világháború után, a demokratikus átalakulásban reménykedve, újra politikai szerepet vállalt és a Magyar Népi Szövetség Kolozs megyei elnöki tisztségét töltötte be, majd 1946-1948 között nemzetgyűlési képviselő volt.

1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági építészetet tanított. 1945-től a Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára volt.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egykori sztánai otthona, a „Varjúvár

Írói munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Erdélyország népének építése (1908)
  • Atila Királról Ének – ballada (1909, 1923) saját kézi szedés, nyomás, fűzés, kötés, linómetszetekkel[2]
  • Régi Kalotaszeg (1911)
A budapesti Wekerletelep általa tervezett két épületének egyike, valamint az Ady Endre út felé nyíló, szintén általa tervezett kapu a róla elnevezett Kós Károly téren
Kós Károly emléktáblája, Budapest, XIX., Kós Károly tér 3.
  • Testamentum és agrikultura (1915) saját kézi szedés, nyomás, fűzés, kötés, linometszetekkel
  • Sztanbul (1918)
  • Gálok – kisregény (1919, 1930)
  • Kiáltó szó – röpirat (1921)
  • Erdély kövei (1922) saját kézi szedés, nyomás, fűzés, kötés, linometszetek
  • Varju-nemzetség – regény (1925)
  • A lakóház művészete (1928)
  • Erdély (1929)
  • Kalotaszeg (1932)
  • Az országépítő – regény (1934)
  • Budai Nagy Antal – színmű (1936)
  • István király – színmű (1942)
  • A székely nép építészete (1944)
  • Erdély népi gazdasági építészete (1944)
  • Falusi építészet (1946)
  • A kollektív gazdaság üzemi épületberendezése (1954)
  • Mezőgazdasági építészet (1957)

Díjak, elismerések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kós Károly sírja Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben

Emlékét őrzi Budapest XIV. kerületében a Kós Károly sétány, Budapest XIX. kerületében a Kós Károly tér valamint a Kós Károly Általános Iskola[4], temesvári szülőházának oldalfalán pedig egy emléktábla és még számos emléktábla a Kárpát-medencében.[5] Emlékezetét ápolja a Kós Károly Egyesülés [6] illetve a Kós Károly Alapítvány.

1999 óta minden év december 16-án, Kós Károly születésnapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a Kós Károly-díj bizottság előterjesztése alapján Kós Károly-díjat adományoz a településvédelem és településszépítés területén végzett kimagasló, eredményes egyéni és csoportos munkáért.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Gerle János: Három ház 1911-ből. In: Magyar Építőművészet 1985/5. 53. o.
  2. Újra közreadva 1946-ban, Jókai Nyomda Rt., igazgató: Kiss Árpád
  3. ^ a b c d e f g h sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskolaközpont weblapja
  4. A Budapest XIX kerületi Kós Károly Általános Iskola weblapja
  5. Kós Károly emléktábla
  6. Kós Károly Alapítvány

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kós Károly (építész) témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]