Városliget

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Koordináták: é. sz. 47° 30′ 53″, k. h. 19° 05′ 02″

Városliget
Castle of Vajdahunyad.jpg
Vajdahunyad vára
Közigazgatás
Kerület Budapest XIV. kerülete
Alapítás dátuma 18081811 (parkrendezés)
Irányítószám 1146
Népesség
Teljes népesség 113 fő (2001)[1] +/-
Elhelyezkedése
Városliget  (Budapest)
Városliget
Városliget
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 30′ 53″, k. h. 19° 05′ 02″

A Városliget Budapest egyik városrésze, egyben a második legnagyobb közparkja, a XIV. kerületben. Teljes területe 100 hektár[2] (1 km²). Ebből mintegy 81 hektár a tulajdonképpeni park, és abban kb. 6500 fa áll. A főváros kedvelt pihenőhelye és kulturális centruma, amiben vagy aminek határain számos nevezetesség, látványosság található. Városrész minőségében hivatalosan néhány lakó-, illetve irodaházat is hozzászámolnak a peremén.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkorban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Városligetet először Rogerius nagyváradi kanonok említi Carmen Miserabile (Siralmas Ének) című művében, mely a tatárjárás pusztításait írja le. A mű szerint IV. Béla a Rákos-mezőn, valamint a mai Városliget területén állomásozott a tatárok ellen összehívott seregével. A jó ivóvizű, vadban gazdag fás legelő (ligetes sztyepp) egykor Újbécshez tartozott; a Rákos-patak egyik ága a jelenlegi Petőfi Csarnok és Városligeti-tó között kanyargott. A tatárjárás idején egy kisebb ütközet színhelye volt: 1241. március 17-én Sejbán tatár vezér könnyűlovasai megsemmisítő vereséget mértek Ugrin kalocsai érsek seregére.[3]

1259-ben IV. Béla Újbéccsel együtt az akkor alapított Nyulak-szigeti dominikánus apácakolostornak adta. A következő két évszázadban az itt tartott országgyűlésekre érkező urak szolgaserege folyamatosan lepusztította a vidéket: az apróvadat kiirtották, a növényzetet letiporták. A Duna hordalékát megkötő vegetáció letaposása után a fölszabadult homokot szél hordta, áradás marta, és a vidék lassan elmocsarasodott. A helyzet csak Mátyás korában javult egy kicsit, mert a király gyakran az itt létesített vadaskertbe vonult vissza pihenni. Mátyásnak agaraskertje volt itt, és a homokbuckák között összegyűlt tavacskát Agaras-tónak nevezték.

1526-ban II. Lajos innen indult a középkori magyar állam temetőjéhez, Mohácsra. A török uralom alatt elhagyott zsombékosra Pest városa és a domonkos apácák jogutódai, a klarisszák is igényt tartottak. I. Lipót a területet kisebb pereskedés után Pestnek adta.

A 18. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az akkoriban Ökrösdűlőnek nevezett terület legelő, illetve homokpuszta volt, benne egy mocsárral és annak két szigetével. A maláriaveszély csökkentésére a város fel akarta számolni a mocsarat, és 1755-ben fűzfákat (Salix sp.) ültettek a környéken. Az akció teljes kudarc volt, mert a fácskákat a város nem gondozta, nem védte, így aztán a csemetéket a közeli legelőkről átránduló marhák apránként felfalták. Ebből a telepítésből egyetlen fa sem maradt meg.

1770-ben Mária Terézia Erdőrendtartása[4] (erdőtörvénye) előírta, hogy ahol kiirtották a fákat, az erdőt újra kell telepíteni. Az új ültetések gondozását kötelezővé tette, egyúttal ezeken a területeken megtiltotta a legeltetést. A rendelet végrehajtását Pest városa mintegy másfél évtizeden át módszeresen elszabotálta, mert a városnak amúgy is kevés volt a legelője.

II. József már szigorúan megkövetelte a rendtartásban foglaltak betartását. 1785-ben Hüllf Farkas Móric, a király feltétlen híve lett a város vezetője, aki azonmód terveket dolgoztatott ki a Városerdő csatornázására és újrafásítására. Ezzel Stolcz János (néhol Stolc) selyemhernyó-tenyésztőt és selyemtenyésztési felügyelőt bízta meg. Stolcz nem tagadta meg önmagát és az akácok mellett eperfák (Morus spp.) ültetésére is utasította Tréfa János erdőkerülőt – az azokon tenyészteni remélt hernyók selymével kívánta ellátni terézvárosi (Valero-féle) selyemgyárát. Az eperfa azonban kevésbé alkalmas a homok megkötésére, mint az akác, így az 1794-ben befejezett telepítés csak részben volt sikeres. Közben kialakítottak egy sétáló utat is a mai Városligeti fasortól az Erzsébet királyné útjáig. Az ettől délre eső részről egy árokkal lecsapolták a vizet; a terület apránként visszaerdősült. Az utolsó, Stolcz által telepített fűzfa 1913-ban, 135 évesen pusztult el.

1794-ben Boráros János városbíró, a várost irányító belső tanács tagja javasolta, hogy az egyre kedveltebb kirándulóhellyé váló Városerdőt alakítsák mulató- és üdülőhellyé. A tanácsnak látszólag tetszett az ötlet, a több tucat napszámossal elkezdett munkát azonban lépten-nyomon kicsinyes gáncsoskodásokkal hátráltatták.[5]

E helyett a tanács 1799-ben 24 évre bérbe adta a leendő ligetet Batthyány József hercegprímásnak, aki bérleti díjat nem fizetett, de vállalta a terület tervszerű fásítását, kiépítését. A város vállalta, hogy az elkészült gazdasági épületeket és fogadókat a 24 év elteltével napi áron átveszi. Vállalta továbbá, hogy megépíti az „Angol királytól” a Városerdőbe vezető utat, annak két oldalát fasorrá képezi ki a hercegprímástól kapott fákkal, majd a fákat és az utat gondozza, karbantartja.

A Batthyány-féle bérlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A munkálatokkal Batthyány Witsch Rudolf mérnököt, a bánáti német határőrezred földmérőjét bízta meg, aki kétezer emberrel fogott hozzá. Irányításával csatornákból táplált, 10 000 négyszögöl területű, nyílt víztükrű tavat hoztak létre, és a kitermelt földből a mocsárban két szigetet töltöttek fel:

Egyúttal sétányokat alakítottak ki; az 500 öl hosszú és 10 öl széles, úgynevezett „főallé” 1808-ra készült el. A sétányok mellé akác- (Robinia pseudoacacia) és platánfákat (Platanus x acerifolia) ültettek. Batthyány József még abban az évben (1799) meghalt, és ezzel a birtok öccsére, Batthyány Tódorra szállt. Ő a vállalt feltételeknek nem tett eleget, sőt, elkezdte kitermeltetni a fákat. 1805 októberében, amikor a városi tanács végképp megunta a gróf viselt dolgait, az akkorra már Batthyány-erdőnek[5] nevezett Városerdőt földesúri jogánál fogva visszavette tőle. Batthyányi Tivadar a döntés ellen ún. felségfolyamodványt nyújtott be, de azt a kancellária elutasította.

1800-ban Rumbach Sebestyén orvos vásárolta meg a mai Podmaniczky utca és Munkácsy utca sarkán kialakított telket, hogy a homokos területen szőlőt termesszen – kútásás közben azonban vastartalmú forrásra bukkant. Ezért megváltoztatta eredeti tervét, és inkább gyógyfürdőt épített szállodával és vendéglővel. 1806-ban nyitotta meg Pest első gyógyfürdőjét, amit értelemszerűen főleg gyógyulni és üdülni vágyó betegek látogattak.

Ugyancsak 1806-ban a városi tanács bizottságának javaslatára a tó vízszintjét szabályozó csatornát átépítették, és egyben új irányba vezették, így a tóból már északnak és délnek is egy-egy csatorna vezetett ki.

A 19. század első felében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

József nádor 1808 októberében (hét évnyi előkészület és huzavona után), végre meg tudta alapítani a Királyi Szépítő Bizottságot.

1813-ban a Bizottmány – a nádor javaslatára – pályázatot írt ki „a város minden osztálya” számára egyaránt hasznos és kellemes mulatóhely megtervezésére – közülük (a magyar forrásmunkákban általában Nebbien Henrik néven említett) Heinrich Nebbien műkertész elképzeléseit fogadták el. Nebbien valódi népkertet kívánt teremteni, és ennek tervein közel három évig dolgozott. Aprólékosan feltérképezte az akkor 1 161 729 m²-es területet, talajmintákat gyűjtött, felmérte a Liget fáit és bokrait.

Kéziratban ránk maradt tanulmányában vázolja a korszerű kertművészet követelményeit, ismerteti a Városliget adottságait, és a kertészeti kiképzés részletes tervét a talajminőség és a vízellátás alapján állítja össze. Nebbien annyira hitt abban, hogy itt valami maradandót alkothat, hogy a pályadíjat azon nyomban felajánlotta a terv megvalósítására, egyben díjazás nélkül elvállalta a munkálatok igazgatását és felügyeletét. Elképzelései túlzóaknak tűntek – a teljes kiépítés 700 000 koronába került volna, és ennyi pénze se a városnak, se a Bizottmánynak nem volt. Ezért a nélkülözhetőnek tűnő látványelemek (amfiteátrum, díszes főbejárat) elhagyásával a költségvetést 300 000 koronára csökkentették. A Liget rekonstrukcióját 10 évre nyújtották el, majd József nádor adakozásra szólította fel a város polgárait és a magyar főurakat, de mindössze 45 000 koronát sikerült összekalapoznia; ezt is úgy, hogy 6000-et ő maga adott. Az adomány nagyobbik részét, mintegy 30 000 koronát a polgárság adta; a nagyobb arisztokrata családok – a Batthyányak, Pálffyak és a Grassalkovichok – nem áldoztak erre a közösségi célra. Ezért a városi tanács az első évre 10 000, a második évre 20 000 korona kölcsönt vett fel, amit a liget várható jövedelméből (a halászat, csónakáztatás, a kocsma bérlete, a mutatványosok bérleti díjai, valamint a Városliget melletti telkek értékesítése) kívánt visszafizetni.

Ehhez kellő alapot adott az a tény, hogy a város belső részeiről az építkezések miatt kiszoruló mutatványosok olyan helyet kerestek maguknak, ahol felverhetik sátrukat – és erre mi sem lehetett alkalmasabb az egyre kedveltebb kirándulóhellyé váló Ligetnél. Az első mutatványos Grossinger Lipót volt, aki 1810-ben 400 forint befizetése ellenében két évre bormérési jogot kapott a Városerdőben – emellett vállalta azt is, hogy saját költségén körhintát állít fel és működtet nagyjából a mai Állatkert helyén, és ezért további évi 50 forintot fizet a Bizottmánynak.

1815-ben települt ki a központból a tiroli Aloys Schmidt, és házikót épített mutatványai számára. Őt követve egyre több mutatványos és csepűrágó vert tanyát az István út (ma Ajtósi Dürer sor) és Aréna út (ma Dózsa György út) sarkához közel. Azért ott, mert ez a hely közel volt a Nebbien tervei szerint elkészült Rondóhoz (Rundó, Roundó), a Városliget ekkor legrendezettebb részéhez.

A munkák évekig tartottak, mert a homokos talaj megkötése nem volt egyszerű. A mocsár helyén tavat formáltak, és kiépítették a Páva-szigetet, majd a későbbi Hattyú- és a Nádor-szigetet. Faiskolát ültettek, megnagyobbították a régi kocsmát. Utakat alakítottak ki, mindenfelé fákat ültettek. Megépítették a Rondót, a Hattyú-szigeten pedig a Majorságot.

A jelenleg álló legöregebb platánokat 1818 és 1830 között telepítették át a Ligetbe József nádor alcsúti arborétumából. A fákat télen, havas úton, ökrös szánokkal szállították mostani helyükre.

1826-ban Anton Frigyes bécsi szitásmester építette meg (5978 Ft-ért) a Liget első (nem földmunka jellegű) műszaki alkotását, a kisebbik (Páva) szigetet a szárazfölddel összekötő hidat. Ez volt az első, vas tartószerkezetű híd Pesten: 22 m távot hidalt át, szélessége 1,8 m volt. A függesztő műves szerkezet fapadlós pályáját kétoldalt két-két drótkötélre függesztették; innen kapta a Dróthíd nevet.

1827-ben Dorffinger József András kamarai tisztviselő összefoglalót állított össze a Szépítési Bizottmány terveinek végrehajtásáról. Ebben 24 pontja volt a „Városliget létrehozása szabályszerű terv alapján”; értékelése: részben teljesítve.

A Ligetet a reformkorban Városerdőnek nevezték, és a pestiek igen kedvelt szórakozóhelye volt annak ellenére, hogy a hozzá vezető főútvonalat elcsúfították 1830-ban, amikor a rendkívül hideg télben József nádor engedélyt adott a Fasor fáinak kivágására.

1830 körül már volt céllövölde és csúszda, itt láthatták az emberek Antóniót, a kardnyelőt, itt állhattak ki birkózni Horánszkyval, az erőművésszel.

1832-ben megindult Pest első omnibuszjárata, aminek Páva-szigeten volt az egyik végállomása.

1835-ben (vagy 1836 folyamán) települtek a Ligetbe Scalabrini József kötéltáncosai, majd 1837-ben a Szépítő Bizottmány engedélyezte Tauber Fülöpnek, hogy tánchelyiséget építsen. Az első állandónak szánt mutatványos bódét 1838-ban építtette Wexlehner Sebestyén.

Az 1838-as pesti árvíz idején több ezer, a városból kiszorult ember menekült a Városligetbe, ahol a dombokon, buckákon dideregve várták több napig, hogy az ár levonuljon.

A tó vizét mindvégig sikerült tisztán tartani; azon a nyáron az úri közönség csónakázott, télen korcsolyázott. Nyaranta több halászversenyt is rendeztek: az elsőt és talán legnevezetesebbet József nádor rendeztette, 1839-ben. Sok ezres közönség figyelte álmélkodva, ahogy a rendezvény fénypontjaként Schwartz halászmester és emberei egy hatalmas vizát fogtak ki, majd felpántlikázva körbevitték Pesten, és végül kimérték. Mivel a tavat semmiféle vízfolyás nem kötötte a Dunához, valószínűsíthető (amint erre előbb-utóbb némely nézők is ráébredtek), hogy az előző nap a folyóból kifogott halat az éjjel csempészték át a Ligetbe.

1840-ben egy második gyógyfürdő is nyílt a Ligetben: a Pesti Vízgyógy és Edző Intézetet Ivanovics András, Pécsről származó homeopatikus orvos építtette fel a tó egyik szigetén. A 24 szobás, télen is működő intézetben „az izzadás különös, csupán erre szánt szobákban és nyoszolyákban fog történni és az üres idő zongorával és hírlapokkal ellátott különös ebédlőben lesz lerövidíthető” – írta az Orvosi Hetilap. Az intézetet mindkét nembeliek látogathatták, ám nők „csak az asztalnál lesznek együtt férfiakkal”.[6] Ivanovics vállalkozása azonban veszteséges volt, ezért pár év múlva (1843-ban?) bezárt.

1842-ben, fiatalon elhunyt József nádor leánya, Hermina Amália Mária főhercegnő (* 1817). Ezután a város négy tekintélyes polgára megkérte a Szépítő Bizottmányt, engedjék meg nekik, hogy hogy önkéntes adakozásból kápolnát állítsanak a főhercegnő emlékére – kedvenc sétahelyére, a Városerdő keleti oldalára. Az épületet Hild József tervezte, és alapjait már 1842-ben lerakták. A kezdeti lendület után azonban az adományok lassacskán gyűltek, így az építkezés lelassult, majd a szabadságharc idején le is állt.

Az 1849-es tavaszi hadjáratban Heinrich Hentzi, a budai vár parancsnoka május 5-én ágyúztatni kezdte Pestet, miután a magyar csapatok megkezdték Buda ostromát. Az ágyútűz alá vett területek lakosai a Városligetbe menekültek, és ahogy az ostrom elhúzódott, kialakult a városligeti menekültváros. Schöpf-Merei Ágost ide költöztette ki a Pesti Kisded Kórházat is. Május 20. után az emberek visszaköltöztek otthonukba.

A Millenniumig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hermina-kápolna építését 1854-ben folytatták, mivel addigra egyrészt újabb adományok érkeztek, másrészt a városi tanács is megszavazott erre a célra 9500 forintot. A kápolnát 1856. szeptember 8-án szentelte fel Scitovszky János hercegprímás. A korabeli beszámoló szerint a nagymise alatt „a zene-világ királya s hazánk ebbeli büszkesége dr. Liszt Ferencz a szivet és ideget átható ’Vocal' miséjét személyes vezénylete alatt adta”.

1855-ben újabb gyógyfürdő nyílt a Városligetben: dr. Fischhof Vilmos a Priessnitz-féle hidroterápiás gyógymóddal kezelte az ehhez elég gazdagok képzelt vagy valódi nyavalyáit. Tornácos, svájci stílusban épült, az akkori körülményekhez képest minden kényelemmel felszerelt gyógyintézetét a mai Teleki Blanka Gimnázium és a Vakok Intézete helyén építtette fel. Az épületben ülőfürdők és izzasztószobák várták a gyógyulni vágyókat. Fischhof intézetében gyógyulni nem volt olcsó mulatság: egy havi kúra áráért külföldön 3-4 hónapos kezelést lehetett venni.

A Szépítő Bizottmány 1857-ben megszűnt; a Városliget tulajdonjoga 1861-ben visszaszállt a városra.

1863-ban Petz Ármin főkertész vezetése alatt újraszabályozták a tavat, és újabb növényeket telepítettek.

1865-ben Pest városa mindössze évi egy arany bérleti díj fejében harminc évre átengedte az Állatkerti Részvénytársulatnak a Liget egy meglehetősen nagy részét állatkert építése céljából. Petz Ármin és Reitter Ferenc csatornázási mérnök tervei szerint, 1866-ban alakították ki az állatkerti Nagy-tavat (ami mai formáját 1912-ben nyerte el).[7]

Az 1860-as évek végén a mutatványosoknak át kellett költözniük a Rondó környékéről a Bethesda kórházzal szembe, a Hermina út mellé, az akkor Tüzijáték térnek nevezett területre. A látványosságok között ekkoriban már volt óriáskerék és 5-6 körhinta is. Itt verte fel sátrát a híres cirkusztulajdonos Barocaldi, és ekkor indult Hincz Gusztáv bábszínháza is. Öt évre kapott működési engedélyt Vasváry Kovács József, akinek a városi közgyűlés engedélyezte a Hattyú-tó és a Tűzijáték tér között „egy közmulattatásra szánt útvesztő /:labyrinth:/ felállítását”.

1868-ban Zsigmondy Vilmos bányamérnök kezdeményezésére Pest városa artézi kút fúrásába fogott a mai Hősök terén, a Városligeti-tó és az Aradi utca között, a tótól 30 ölnyire távolságra. A 970 m mély kút 1878-ban készült el (a hévizet 1877. június 4-én érték el) – ez volt akkor Európa egyik legmélyebb fúrása, amiből napi 1200 m³ 73,8°C-os víz tört fel. A kút fölé épített egyszerű bódét Zsigmondy „fúrháznak” nevezte. 1884-ben ezt lebontották, és helyette Ybl Miklós tervei alapján egy díszkutat építettek. A Gloriette nevű építmény 2,5 m magas, hatszögletű, balluszteres korláttal kerített terasz volt, amire két oldalról lépcső vezetett fel. A közepén egy 24 m magas zászlótartó rúd állt.

1869. december 2-án alapította meg Kresz Géza 15 társával a Pesti Korcsolyázó Egyletet. A városi tanács díjtalanul engedélyezte nekik, hogy a Városligeti tó egy részét korcsolyapályává alakíthassák. Saját költségükön egy kis, fából készült melegedőt építtettek, és korcsolyázók 1870. január 29-én ünnepélyesen megnyitották a városligeti pályát, a mai Műjég elődjét. A melegedő 1874-ben leégett; az első kőépület tervezésére kiírt pályázatot Lechner Ödön nyerte meg.

1880-ban úgy döntöttek, hogy Budapest megpályázza egy világkiállítás rendezését, és annak helyszínét a Ligetben alakítják ki. A terep rendezéséhez több mint 800 fát vágtak ki.

A Zsigmondy-féle fúrás vizét hasznosította az 1881. július 3-án megnyílt Artézi Fürdő, amit egy, a város tulajdonában álló nyaralóból építettek át. A fürdőben hat szoba várta a bentlakó vendégeket. A földszinten 20 fürdőszoba volt és egy társas fürdő, amit egyszerre 20-25 fő használhatott – délelőtt a férfiak, délután a nők. Egy szoba ára egy főre napi 1 forint 50 krajcár volt; a társas fürdőért 30, a kádért 50 krajcárt kellett fizetni. A gyógyvizet itták is gyomorhurut, májbajok, krónikus bélhurutok kezelésére, valamint a reumatikus panaszok, pl. az ízületi merevség enyhítésére. A fürdőt sokan látogatták; megnyitásától kezdve nyereséges volt, ezért a város vezetősége 1884-ben hozzáfogott egy végleges fürdő előkészítéséhez. Annak tervezésével Czigler Győzőt bízták meg. Ő a fürdőt a városligeti híd tengelyébe szerette volna felépíteni, de ezt nem engedélyezték, mert ott a már megépült Andrássy út tervezett meghosszabbításának útjában állt volna. A megfelelő helyszínt sokáig nem találták.

1885-ben az Országos Általános Kiállítás felépítése miatt a csepűrágóknak el kellett költözniük immár a Tűzijáték térről is: ezúttal a mai Széchenyi fürdő helyén ütöttek tanyát. A kiállításra felhúzott épületek közül a rendezvény bezárása után hármat tartottak meg:

1889. június 27-én nyitotta meg Wulff Ede német-holland cirkuszigazgató az általa vasvázas hullámbádogból épített csarnokban a Fővárosi Nagycirkusz elődjét.

1892-ben a Fischhof-féle ingatlant megvásárolta a magyar állam, és a fürdő helyén felépítette a Vakok Állami Intézetét.

A Műjég jelenlegi, neobarokk stílusú épületét 1895-ben emelték id. Francsek Imre tervei alapján. Egyúttal elkezdték a tó újraszabályozását is.

1894-ben épült fel a Vampetics-vendéglő (1910 óta Gundel). Épületét Zrumeczky Dezső tervezte.

1895-ben épült fel a Műcsarnok, az ország legnagyobb kiállítóterme.

Az I. világháború végéig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Millenniumra készült el:

Ekkor épült két híd:

  • a földalatti vasút (ezen a szakaszon a felszínen vezetett) sínei fölött átívelő, vasbeton hidat vasbeton Wunsch Róbert cementtechnikus tervezte;
  • a Millenniumi Emlék mögött a tavon átvezető híd tervezője Zielinszky Szilárd volt; kivitelezői Korb Flóris és Giergl Kálmán.

A Hősök terén a fő szimbólum Millenniumi emlékművet csak az ünnepségek után, 1898-ban kezdték építeni; teljesen 1929-re készült el (tervezte: Zala György; építette: Schickedanz Albert. Az emlékmű közepén, az oszlop előtt a Zsigmondy-féle fúrásra ráépített Magyar Hősök Emlékköve Gebhardt Béla munkája.

Az Ezredévi Kiállítás 240 pavilonjában kizárólag magyar eredetű tárgyakat, alkotásokat, gyártmányokat és termékeket mutattak be; a pavilonokat a kiállítás bezárása után elbontották.

Az első világháború kitörése előtt Ráde Károly kertészeti igazgató a megnövekvő forgalom miatt átrendezte, nagyobb tömegek befogadására tette alkalmassá a Városligetet úgy, hogy ne torlódjanak fel az emberek a pihenő- és sétáló helyeken. Új utakat építtetett, tágas pázsitmezőket ültettetett, és igyekezett értékes fákat, cserjéket meghonosítani.

Az ünnepségekkel járó nagyobb forgalom reményében Fényes Márton a mai Operaház helyén működött régi Vurstliból 1896-ban telepítette át a Városligetbe Plasztikon névre keresztelt panoptikumát és Bonctani Múzeumát. Az épület alsó termében több mint 100 viaszbáb kapott helyet, a felső szint volt a „bonctani múzeum”.

1899-ben nyílt meg a Közlekedési Múzeum, aminek épületét Banovits Kajetá tervezte és Ulrich Keresztély építette.

1906. december 1-jén adták át a Szépművészeti Múzeum épületét; az ünnepségen Ferenc József is részt vett.

1907-ben, az Iparcsarnokban rendezték meg az első Tavaszi Vásárt (1925-től Budapesti Nemzetközi Vásár).[8]

1908-ban a megnyílt az Angol Park, az azóta bezárt Vidámpark őse.

1908 szeptemberében az Ősbudavára csődbe ment; a mulatónegyedet bezárták.

Az 1909 és 1913 között épült Széchenyi-fürdőt Czigler Győző és Dvorzsák Ede tervezték.

1913. június 16-án adták át a Széchenyi gyógyfürdő végleges épületét – a mellé tervezett szállodát azóta sem építették meg.

A két világháború között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az I. világháború utáni helyreállítás részeként a régi padokat felújították, befestették, új padokat, székeket helyeztek el, az utakat rendbe hozták és felszórták, a kivénült gyepet felásták, helyette újat telepítettek, változatosabb színpompájú virágágyakat terveztek. Az értékes fákat pótolták, sok szép díszcserjét és csoportokban díszpázsitot vetettek. A Mezőgazdasági Múzeum déli oldalán sziklakertet alakítottak ki, az északi oldalra árnyékot kedvelő évelők csoportjait ültették.

A kápolna körül az évek során kiépült és a róla Herminamezőnek nevezett városrész lakóinak kérésére Csernoch János hercegprímás 1919-ben egyházközséget alapított, és a szentély 1936-ig ennek plébániatemploma volt (1937-ben ezt a szerepet a Kassai téri templom vette át, mert a kápolnát a gyülekezet kinőtte).

1925-ben, Kotsis István tervei alapján kezdték építeni a Damjanich utca tengelyében álló Regnum Marianum templomot, amit 1931-ben szentelt fel Serédi Jusztinián (1951-ben városrendezési okokra hivatkozva lerombolták.)

1927-ben Francsek Imre tervei alapján kibővítették a Széchenyi-fürdőt.

1938-ban, a 34. Eucharisztikus Világkongresszus tiszteletére készült el a Hősök tere díszburkolata.

A Rákosi-korszakban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháborúban a Városliget súlyos veszteségeket szenvedett. Az újjáépítés közben két nagy hibát követtek el:

  • újra megnyitották a nemzetközi vásárt és
  • túlméretezték a Felvonulási teret (a Sztálin-szobor miatt).

Az Iparcsarnok és a Király pavilon olyan súlyosan megrongálódott, hogy újjáépítés helyett elbontották őket.

A Panoptikumot 1950-ben felszámolták, a bábukat elásták. Az épületben a '60-as években planetárium működött, majd azt is lebontották.

Budapest Törvényhatósági Bizottsága 1949 decemberében, Sztálin közelgő születésnapja alkalmából határozta el, hogy „Sztálin generalisszimuszról művészi kivitelben és méretben méltó emlékművet készíttet és állíttat fel fővárosunk erre legméltóbb és legalkalmasabb helyén, a határozati javaslat elfogadásától számított egy éven belül” – valójában ez persze nem ment ilyen gyorsan. 1951 tavaszán eldöntötték, hogy a leendő emlékművet a mai Városligeti fasorral szemben, a Dózsa György út járdaszegélyétől 75 méterre állítják fel, és dísztribünnel egészítik ki. A szobrászok több fordulós pályázatát Mikus Sándor nyerte; a 8 m magas, 65 mázsás bronzszoborba beolvasztották Tisza István, Andrássy Gyula, Darányi Ignác 1945–ben ledöntött szobrait is. Csengery Antal szobrát áthelyezték az Almássy térre.

A Hősök tere és az Ajtósi Dürer sor között 360 méter hosszan 85 méterre szélesítették a Dózsa György utat. Ez lett a Felvonulási tér, amin április 4-én díszszemlét tartottak, május elsején pedig a kivezényelt „dolgozók”, iskolások és egyéb néptömegek vonultak fel az állampárt és az állam a dísztribünön helyet foglaló vezetői előtt. Ehhez le kellett bontani a villamos végállomását, a Regnum Marianum templomot és a Városligeti Színházat.

A tribün 19,99 m hosszú, 4,80 m széles és 1,75 m magas lett, a posztamens keresztmetszete 3,20 × 3,48 m; magassága közel 10 méter. Az emlékművet 1951. december 21-én, a Sztálin születésnapja előtti szombaton, 80 ezer ember előtt avatták fel – a zsarnokságnak ezt a jelképét a felkelők 1956. október 23-án, közel százezer ember jelenlétében döntötték le.

1956 óta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Városliget fái

Sztálin csizmáját a talapzattal csak 1965-ben(?) bontották el. A díszpáholyt 1975-ben vörös márvánnyal újraburkolták.

1967-ben, a Főkert fennállásának 100. évfordulójára épült meg a Kis Botanikus Kert; ennek részeként a Vakok Kertjét Csorba Vera tervezte.

1972-ben a Budapesti Nemzetközi Vásárt áttelepítették a X. kerületbe. A zöldterület egy részét visszanyerték, de a kerítés és sok pavilon máig áll. Abban az évben épült meg a Főkert új székháza is.

1974–1978 között a magyar történelem legnagyobb parképítő programjában kb. 100 000 cserjét ültettek és pótolták a hiányzó fákat. Ekkor építették a BNV elköltözése után elbontott épületek anyagából és a Városliget rendezéséhez kitermelt földből az Olof Palme sétány mellett, a Magyar Alkotóművészek Házával majdnem szemben álló dombot (47°30'40"N 19°5'15"E), amit akkor még Szánkódombnak hívtak. Országosan ismertté 1983-ban Szörényi Levente és Bródy János: István, a király c. rockoperájának bemutatója tette – azóta Királydombnak nevezik.

A vízi növényzetet is megpróbálták bemutatni a Városligeti-tónak a Városligeti körút és a Paál László sétány felőli oldalán. A víz utánpótlását adó Széchenyi gyógyfürdőből azonban algásodást okozó szennyező anyagok jutottak a tóba. A víz kellemetlen szagúvá vált, és ezen se a vegyi, se a kézi tisztítás nem segített. Végül a betelepített növényzetet kiirtották, a tónak ezt a részét is lebetonozták.

A Felvonulási teret többször is átalakították; rajta szobrokat, emlékműveket helyeztek el, illetve bontottak le. Végül magát a közterületet is átnevezték.

.

Kulturális és sportesemények, rendezvények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A budapesti Városliget lett a világ első nyilvános, mindenki számára nyitott parkja.

Az 1800-as évek legelején André Jaques Garnerin feleségével és fogadott leányával hatalmas érdeklődés közepette itt hajtotta végre a legelső ejtőernyős ugrást Magyarországon.

1802-ben lóversenyt rendeztek egyenes pályán, a fasoron végig a Ligetbe.

1811. június 3-án Männer Ádám bécsi orvos és egy Kraskovits nevű, ugyancsak bécsi fizikus-doktor innen szálltak föl Magyarországon először hőlégballonnal, amelynek tulajdonosa az orvos volt. Korabeli beszámolók szerint:[9]

„A léggömb textilből készült, és hidrogénnel volt megtöltve. Selyemháló burkolata volt, amelyről a lefutó 40 erős zsineg tartotta a hosszúkás kosarat. Ebben különféle műszerek és kellékek mellett a léghajós helyezkedett el. A légi járműre a tulajdonosa sasokat és különféle figurákat, feliratokat festett. A léggömb feltöltésének és felbocsátásának időpontját három-három ágyúlövés jelezte. A léggömb szabadon a szél áramlatának Gyöngyösig repült és ott utasával simán földet ért.”

1834-ben Ernst Mensen norvég „gyorsfutó” azzal kápráztatta el az embereket, hogy a Városliget elején lévő, „rét-körnek” nevezett tisztást háromszor futotta körbe gólyalábakon.

A Magyar Kocsilótenyésztés Emelésére Alakult Részvénytársaság 1879-ben rendezte az első ügetőversenyt a Városligeti-tó körül. „Az ügetés a városligeti két vendéglő közt kezdődik, s a Rondeau dél felöli oldalát megkerülve, az artézi kút felé megy, ezt jobbra elhagyva Állatkert előtt halad el, s a tavat megkerülve a vendéglőhöz tér vissza, ahol a nyerőpont lesz.” 1880-ban már négy futamot rendeztek, 1881-ben pedig már két napos volt a verseny. A Ligetben 1882-ben rendeztek utoljára ügetőversenyt; akkor átköltöztették a futamokat a Tattersallba.

1885-ben itt rendezték az Országos Általános Kiállítást, 1896-ban itt volt a millenniumi ünnepségek fő helyszíne.

1900 januárjában a Városligeti Műjégpályán avatták Magyarország első gyorskorcsolya-bajnokát, Péczeli Andort (Pesti, Tarjányi, 2011).

1904-ben az Állatkert anyagi helyzetének javítására bikaviadalt rendeztek, de az nem hozta meg a remélt bevételt.

1907-ben, az Iparcsarnokban rendezték meg az első Tavaszi Vásárt (1925-től Budapesti Nemzetközi Vásár).[10]

1938-ban a Ligetben tartották a 34. Eucharisztikus Világkongresszus egyes rendezvényeit.

1983-ban itt mutatták be az István, a király c. rockoperát.

A Városliget növényei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Városliget térképe

Őshonos fajok:

1755-ben telepített (már egy sem él):

  • fűz (Salix spp.);

1785-ben telepített (Stolcz; már egy sem él):

  • eperfa (Morus alba, Morus nigra)
  • akác (Robinia pseudoacacia);

Batthyány-Witsch-féle telepítés 1794–1799:

  • akác (Robinia pseudoacacia),
  • platán (Platanus x acerifolia) – mára kipusztultak;

Nebbien-féle telepítés 1808 után:

  • ezüst hárs (Tilia tomentosa);
  • platán (Platanus x acerifolia) – ezek közül néhány ma is áll; ezek a Liget legöregebb fái
  • mocsárciprus (az elsőt valószínűleg 1846-ban ültették)[11]

Räde-féle telepítés az 1900-as évek elején:

I. világháború utáni telepítés:

Az 1974–1978 között telepített Kis Botanikus Kert ismertebb fái:

Nevezetesebb fák, facsoportok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A régi, tönkretett szökőkút környékét a bükkfa néhány különleges változata díszíti. Közelükben áll a magas kőris egy ritka szép változata, a Fraximus excelsior ‘Aurea’.
  • A Paál László sétány mellett álló örökzöld tölgyet 70 éves korában, 1977-ben ültették át jelenlegi helyére.
  • Az egykori mocsári vegetációra emlékeztető fák a Petőfi Csarnok és a Városligeti-tó közötti részen:
  • szomorúfűz (Salix x sepulcralis) facsoportok; egy 18 és egy 16 méter magas fa éppen a volt patakmeder mellett áll.
  • amerikai mocsárciprusok (Taxodium distichum). Egy 20 méter magas mocsárciprust 1846-ban – halála előtt egy évvel – ültetett József nádor.
  • A Királydomb mellett álló közönséges tiszafa (Taxus baccata) érdekessége, hogy kettős törzsű.

A Városliget főkertészei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Stolcz János (1785–1794)
  • Witsch Rudolf (1799)
  • Nebbien Henrik (1813–?)
  • Petz Ármin (1861–?)
  • Ilsemann Keresztély
  • Räde Károly
  • Radó Dezső

A Városliget sétányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Városliget és környékének térképe

A Városligetet átszelő útvonalak közül kettőn közlekedhetnek gépjárművek:

A Liget többi útvonala tényleg sétány:

  • Olof Palme sétány a Hősök tere és a Stefánia út vége között;
  • Paál László út' a Széchenyi gyógyfürdő és az Olof Palme sétány (Zichy Mihály út) között;
  • Zichy Mihály út az Olof Palme sétány (Paál László út) és az Erzsébet királyné útja vége között;
  • Dvorzsák sétány az Olof Palme sétány és az 56-osok tere között (a Zichy Mihály út, illetve a Paál László út folytatása);
  • Washington György sétány az Olof Palme sétány és a Paál László út között; a Városligeti-tó délkeleti partja mentén;
  • Liezen-Mayer sétány a Paál László út és a Petőfi Csarnok között;
  • Vajdahunyad sétány a Kós Károly sétány és a Petőfi Csarnok között, a Vajdahunyad várán át;
  • Winston Churchill sétány a Paál László út és a Petőfi Csarnok között, az előzővel többé-kevésbé párhuzamos;
  • Városligeti körút az Ajtósi Dürer sorral, majd a Hermina úttal többé-kevésbé párhuzamosan, a végén a Városligeti-tó felé elkanyarodva a Kós Károly sétányig.

A Városliget intézményei, épületei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Millennium idején, az ezredéves ünnepségekre épült meg határában a Hősök tere és rajta a Millenniumi emlékmű, a Vajdahunyad vára, illetve ezen belül számos magyarországi épület mása. Elkészült a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, majd fokozatosan a ma látható épületegyüttes többi eleme, a Városligeti tó, a Műjégpálya, a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Vidámpark, a Fővárosi Nagycirkusz, a Széchenyi gyógyfürdő, a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok. Itt van a Közlekedési Múzeum és a Petőfi Csarnok is.

Mint Budapest egyik „hivatalos városrésze”, a határain belül található néhány bérház, illetve irodaház is, amelyekben a 2001-es népszámlálás adatai szerint 113 ember lakott.

A fontosabb épületek útvonalanként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dózsa György út:

Gundel Károly út (az Állatkerti körút egy rövid szakasza):

Városligeti körút:

Állatkerti körút:

Zichy Mihály út:

Olof Palme sétány:

Vajdahunyadvár:

A Városliget szobrai, emlékművei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A liget szélén, az egykori Felvonulási téren (ma: 56-osok tere) áll az Időkerék és a 2006-ban felavatott 1956-os emlékmű.

Több sétány mellé felállították azok névadóinak mellszobrát.

A Mezőgazdasági Múzeum melletti szoborsor mellszobrai az első magyar mezőgazdasági szakírókat mutatják be.

A Liget legrégibb épített emléke egy sírkő, ami alatt Toporczi Horváth Jakab pesti ügyvéd nyugszik; ő volt Martinovicsék védője a magyar jakobinusok perében. 1806-ban kelt végrendeletében 700 forintot hagyott Pest városára azzal a kikötéssel, hogy földi maradványait a mai Városligetben helyezzék örök nyugalomra, és sírkövére csak annyit véssenek: FUIT, vagyis 'volt' .

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Városliget témájú médiaállományokat.