Közönséges vadgesztenye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Közönséges vadgesztenye
Vadgesztenye egy parkban
Vadgesztenye egy parkban
Mérsékelten fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Szappanfavirágúak (Sapindales)
Család: Szappanfafélék (Sapindaceae)
Nemzetség: Vadgesztenye (Aesculus)
Faj: Ae. hippocastanum
Tudományos név
Aesculus hippocastanum
L.
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Közönséges vadgesztenye témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges vadgesztenye témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges vadgesztenye témájú kategóriát.

Termései és magjai

A közönséges vadgesztenye, vagy egyszerűen vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) a szappanfafélék (Sapindaceae) családjában a vadgesztenye vagy bokrétafa (Aesculus) nemzetség legismertebb faja, melyet fehér vadgesztenyeként[1] is ismernek. A gesztenyefa elnevezés eredetileg a szelídgesztenye példányaira használatos, a köznyelvben azonban – magjának hasonló alakja és színe miatt – a vadgesztenye példányait is így nevezik.[2]

Származása, elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Balkán-félsziget (Albánia, Görögország) és Elő-Ázsia hegyvidékeiről terjedt el Európa szerte a különböző parkosítási, kertépítési divatok nyomán. Magyarországra a törökök hozták be.[forrás?]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parkok, kertek, fasorok árnyékot adó, nagy termetű – kedvező körülmények között akár 30–35 m magasra is megnövő –, dús lombú, tavasszal mutatósan virágzó, lombhullató díszfája. Levele összetett, fogazott. Toktermésének fala húsos, kívül zöld színű s a szelídgesztenyénél kevésbé tüskés; magja fényes, vörösesbarna – nem ehető, de a népi gyógyászat és a gyógyszeripar is felhasználja.

Egyik ismert fajtája a teltvirágú vadgesztenye (Ae. hippocastanum ’Baumannii’)[1], melyet először Genfben írtak le 1819-ben. A közönséges vadgesztenyétől abban különbözik, hogy termete keskenyebb és magasabb, később virágzik és hosszabb ideig, virágaiban kétszer annyi sziromlevél fejlődik, így azok teltebbnek mutatkoznak, valamint nincs termése.[3]

Kártevői, veszélyeztetettsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vadgesztenye-aknázómoly (Cameraria ohridella) 1985-ben jelent meg Macedóniában, s 15 évvel később már egész Közép-Kelet-Európában elterjedt. A fertőzöttség különösen a városi faállományokat sújtja, melyek az egyre melegebb nyarakat és a fokozódó légszennyezettséget is nehezen bírják. Emiatt sok európai nagyvárosban, így Budapesten is egész gesztenyefasorok mennek tönkre.[forrás?]

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parkok, fasorok gyakori díszfája, mely gyógynövényként is ismert, mivel magja és kérge különféle hatóanyagokat tartalmaz, s kiegészítő kezelésként egyaránt hatásos vénás keringési elégtelenség és hajszálérgyengeség esetén. Az újabb kutatások igazolták az eszcin – a magból kivont érszűkítő – gyulladásgátló és a vénák tónusát fokozó hatását. A kéregben lévő eszkulin csökkenti a hajszálerek áteresztőképességét és ellenállóbbá teszi őket. Így a vadgesztenyéből készült szereket vénás és hajszálér-keringési elégtelenség (pl. aranyér) kezelésére ajánlják, más érerősítő növényekkel együtt (nagylevelű csodamogyoró, kanadai aranygyökér, szilvalevelű bangita).

Az Aesculus hippocastanum a vadgesztenye friss magjából készült homeopátiás szer. Aranyér ellen használatos.[4]

A vadgesztenye fehéressárga színű, finom szerkezetű, puha, hajlékony fáját a műbútorasztalosok, faesztergályosok szívesen használják, mert hasadásra, repedésre nem hajlamos. Könnyen faragható, így faragványokat (fapapucsot, konyhai eszközöket, játékokat) is szoktak készíteni belőle. A fa kidöntése után érdemes minél előbb megszárítani, mert könnyen elszíneződik. A szárítást követően már csak keveset zsugorodik, emiatt bútorközépfának alkalmas (zongoraépítők is felhasználják), épületfának azonban kis szilárdsága miatt nem. Fájának sűrűsége légszáraz állapotban 500–600 kg/m3.[5]

Figyelmeztetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vadgesztenye termése mérgező, még ha a szaponinok toxikus hatása igen csekély is. Émelygést, gyomorpanaszokat okozhat. Kisgyerekeknek, terhes és szoptató nőknek különösen nem ajánlott. A kezelés mindig rövid ideig tartson! Külsőleg semmilyen kellemetlen hatása nincs, bár egyeseknél allergiát okozhat.[6]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Priszter Szaniszló. Növényneveink: A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazda Kiadó, 264, 292. oldal ISBN 963 9121 22 3 (1999)
  2. gesztenye. In A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I. (A–Gy). Főszerk. Benkő Loránd. Budapest: Akadémiai. 1967. 1056–1057. o. ISBN 963-05-3810-5
  3. Aesculus hippocastanum 'Baumannii' (angol nyelven) (aspx). missouribotanicalgarden.org (a Missouri Botanical Garden honlapja). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  4. Phatak, Dr. S. R.. Homeopátiás gyógyszertan. Remedium. ISBN 9634080294 
  5. Jean-Denis Godet. Vadgesztenye, Fák és cserjék, Fordította: Dr. Horánszky András, Budapest: Officina Nova, 24. o. ISBN 963 8185 26 (1993) 
  6. A természet füvészkertje. Reader's Digest. ISBN 963 956 201 7 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]