Közönséges vadgesztenye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Közönséges vadgesztenye
Vadgesztenye egy parkban
Vadgesztenye egy parkban
{{{status}}}
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Szappanfavirágúak (Sapindales)
Család: Szappanfafélék (Sapindaceae)
Nemzetség: Vadgesztenye (Aesculus)
Faj: Ae. hippocastanum
Tudományos név
Aesculus hippocastanum
L.
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Közönséges vadgesztenye témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges vadgesztenye témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges vadgesztenye témájú kategóriát.

Termései és magjai

A közönséges vadgesztenye, vagy egyszerűen vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) a szappanfafélék (Sapindaceae) családjában a vadgesztenye vagy bokrétafa (Aesculus) nemzetség legismertebb faja, melyet fehér vadgesztenyeként[1] is ismernek. A gesztenyefa elnevezés eredetileg a szelídgesztenye példányaira használatos, a köznyelvben azonban – magjának hasonló alakja és színe miatt – a vadgesztenye példányait is így nevezik.[2]

Származása, elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Balkán-félsziget (Albánia, Görögország) és Elő-Ázsia hegyvidékeiről terjedt el Európa szerte a különböző parkosítási, kertépítési divatok nyomán. Magyarországra a törökök hozták be.[forrás?]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parkok, kertek, fasorok árnyékot adó, nagy termetű – kedvező körülmények között akár 30–35 m magasra is megnövő –, dús lombú, tavasszal mutatósan virágzó, lombhullató díszfája. Levele összetett, fogazott. Toktermésének fala húsos, kívül zöld színű s a szelídgesztenyénél kevésbé tüskés; magja fényes, vörösesbarna – nem ehető, de a népi gyógyászat és a gyógyszeripar is felhasználja.

Egyik ismert fajtája a teltvirágú vadgesztenye (Ae. hippocastanum ’Baumannii’)[1], melyet először Genfben írtak le 1819-ben. A közönséges vadgesztenyétől abban különbözik, hogy termete keskenyebb és magasabb, később virágzik és hosszabb ideig, virágaiban kétszer annyi sziromlevél fejlődik, így azok teltebbnek mutatkoznak, valamint nincs termése.[3]

Kártevői, veszélyeztetettsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vadgesztenye-aknázómoly (Cameraria ohridella) 1985-ben jelent meg Macedóniában, s 15 évvel később már egész Közép-Kelet-Európában elterjedt. A fertőzöttség különösen a városi faállományokat sújtja, melyek az egyre melegebb nyarakat és a fokozódó légszennyezettséget is nehezen bírják. Emiatt sok európai nagyvárosban, így Budapesten is egész gesztenyefasorok mennek tönkre.[forrás?]

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parkok, fasorok gyakori díszfája, mely gyógynövényként is ismert, mivel magja és kérge különféle hatóanyagokat tartalmaz, s kiegészítő kezelésként egyaránt hatásos vénás keringési elégtelenség és hajszálérgyengeség esetén. Az újabb kutatások igazolták az eszcin – a magból kivont érszűkítő – gyulladásgátló és a vénák tónusát fokozó hatását. A kéregben lévő eszkulin csökkenti a hajszálerek áteresztőképességét és ellenállóbbá teszi őket. Így a vadgesztenyéből készült szereket vénás és hajszálér-keringési elégtelenség (pl. aranyér) kezelésére ajánlják, más érerősítő növényekkel együtt (nagylevelű csodamogyoró, kanadai aranygyökér, szilvalevelű bangita).

Az Aesculus hippocastanum a vadgesztenye friss magjából készült homeopátiás szer. Aranyér ellen használatos.[4]

A vadgesztenye fehéressárga színű, finom szerkezetű, puha, hajlékony fáját a műbútorasztalosok, faesztergályosok szívesen használják, mert hasadásra, repedésre nem hajlamos. Könnyen faragható, így faragványokat (fapapucsot, konyhai eszközöket, játékokat) is szoktak készíteni belőle. A fa kidöntése után érdemes minél előbb megszárítani, mert könnyen elszíneződik. A szárítást követően már csak keveset zsugorodik, emiatt bútorközépfának alkalmas (zongoraépítők is felhasználják), épületfának azonban kis szilárdsága miatt nem. Fájának sűrűsége légszáraz állapotban 500–600 kg/m3.[5]

Figyelmeztetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vadgesztenye termése mérgező, még ha a szaponinok toxikus hatása igen csekély is. Émelygést, gyomorpanaszokat okozhat. Kisgyerekeknek, terhes és szoptató nőknek különösen nem ajánlott. A kezelés mindig rövid ideig tartson! Külsőleg semmilyen kellemetlen hatása nincs, bár egyeseknél allergiát okozhat.[6]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Priszter Szaniszló. Növényneveink: A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazda Kiadó, 264, 292. oldal ISBN 963 9121 22 3 (1999)
  2. gesztenye. In A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I. (A–Gy). Főszerk. Benkő Loránd. Budapest: Akadémiai. 1967. 1056–1057. o. ISBN 963-05-3810-5
  3. Aesculus hippocastanum 'Baumannii' (angol nyelven) (aspx). missouribotanicalgarden.org (a Missouri Botanical Garden honlapja). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  4. Phatak, Dr. S. R.. Homeopátiás gyógyszertan. Remedium. ISBN 9634080294 
  5. Jean-Denis Godet. Vadgesztenye, Fák és cserjék, Fordította: Dr. Horánszky András, Budapest: Officina Nova, 24. o. ISBN 963 8185 26 (1993) 
  6. A természet füvészkertje. Reader's Digest. ISBN 963 956 201 7 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]