Édeskömény

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Édeskömény
Virágzó édeskömény
Virágzó édeskömény
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Ernyősvirágzatúak (Apiales)
Család: Zellerfélék (Apiaceae)
Nemzetség: Foeniculum
Faj: F. vulgare
Tudományos név
Foeniculum vulgare
Mill.
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Édeskömény témájú kategóriát.

A édeskömény (Foeniculum vulgare) a zellerfélék (Apiaceae, régebben Umbelliferae) népes családjából a Foeniculum növénynemzetség legelterjedtebb és legismertebb tagja.

Egyéb elnevezése ánizskapor, fennel, ismert olasz neve finocchio.[1]

A növény fűszer és gyógynövény is. A fontosabb termesztésben álló változatok:

  • közönséges édeskömény (F. vulgare var. vulgare)[2],
  • fűszer (édes) édeskömény[2] vagy római édeskömény [3] (F. vulgare var. dulce),
  • és az olasz édeskömény[3] vagy gumós édeskömény[2] (F. vulgare var. azoricum).

Elterjedése, termőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Mediterráneumból származik, és már az ókorban ismerték és használták.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az aljnövényzetben álló édeskömény Maui szigetén (Hawaii-szigetek)

Évelő, ritkán kétéves növény. 30–40 centiméter hosszú, orsó alakú főgyökere kívül piszkosfehér, belül hófehér. Erősen elágazó, hengeres, finoman barázdált, kopasz, deresen kékeszöld színű szára 1–2 méter magasra nő meg. Többszörösen szárnyasan összetett levelei szórt állásúak. A levélnyél alapi része hólyagosan felfújt, kissé elálló hüvely, a felső végén a két rövid, csuklyaszerű hegy fülecskéhez hasonlít. A finoman szeldelt, ép szélű, kopasz és szétálló levélsallangok fonalasak. A 20–25 centiméter hosszú alsó levelek felépítése bonyolult; a száron felfelé haladva mérete csökken, egyre kevésbé tagoltak.

A lapos, kétszeresen összetett ernyősvirágzat mindig a szárak végén nő; alatta gallér- vagy gallérkalevél nem fejlődik. Az öt zöld csészelevél jelentéktelen, keskeny szegéllyé redukálódott. Az öt apró, sárga sziromlevél szabadon áll, az ugyancsak öt porzó a sziromlevélszint fölé emelkedik. Termése nagyon hasonlít a kaporéhoz, de nagyobb annál. A hengeres, nem szárnyalt termés a két termőlevél összeforradásából keletkezett, alsó állású magházból fejlődik ki. Az 5–8 mm hosszú, zöldesbarna vagy zöldessárga termés két vége elkeskenyedik. A termés könnyen kettéválasztható két, laposan domború résztermésre: ezek öt-öt bordája közül a hasi oldalon levő kettő erősen kiáll. A többrétegű termésfal összenőtt a maghéjjal. A mag belső tápláló szövetében (endospermium) a csíra zsíros olajokból és aleuronszerekből táplálkozik. A közönséges édeskömény termése csípős és kissé édeskés ízű, fűszernek ez a legjobb. A római édeskömény termése a legédesebb; ez egyáltalán nem csípős.[4]

Termesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közönséges édeskömény legfontosabb alfaja a F. vulgare ssp. capillaceum, az ún. „hajszerű édeskömény”.[3][5] A termesztés szempontjából fontosabb változatok:

  • F. vulgare var. vulgare – közönséges édeskömény,
  • F. vulgare var. dulce – római édeskömény vagy fűszer édeskömény és a
  • F. vulgare var. azoricum – olasz édeskömény vagy gumós édeskömény – ezt szinte kizárólag a szárgumójáért ültetik, mert termése többnyire kellemetlen ízű.

Különösen sok édeskömény termett Madeira szigetén, amikor azt a portugálok az 1420-as években birtokba vették. Tengerész Henrik expedíciójának vezetője, João Gonçalves Zarco erről a növényről nevezte el azt az öblöt, ahol a sziget későbbi fővárosát megalapították, mert az édeskömény főzetével kúrálta krónikus szembaját.

Napjainkban a világ valamennyi mérsékelt, illetve meleg éghajlatú vidékén termesztik – a legtöbbet Franciaországban és Bulgáriában, Magyarországon mintegy 1500 hektáron, elsősorban a közönséges édesköményt.

Melegigényes növény, és az elmúlt évezredekben elég jól alkalmazkodott a kontinentális éghajlathoz is. Magjai 6-7 °C-on kezdenek csírázni, de 18-20 °C az optimális. Virágzás és terméskötés idején 25 °C körüli hőmérsékletet igényel. Közepesen fagyérzékeny: a −8-10 °C-os hideget a közönséges édeskömény tövei még hó nélkül is jól átvészelik, az ennél hidegebbet csak hótakaró alatt. A római édeskömény kevésbé fagytűrő.

Fényigényes, mert gyenge fényben, árnyékban virágzata alig fejlődik; megeshet, hogy a virágok magkötés nélkül hervadnak el. Félárnyékban, illetve szórt fényben mindenképp kevesebb magot hoz, mint a napon. Főzeléknek való változata az olasz édeskömény, valamivel kevesebb fénnyel is beéri.

Vízigénye erősen változó: a csírázástól a virágzás kezdetéig, tehát az intenzív növekedési szakaszban sok vizet igényel – virágzáskor viszont a sok csapadék rontja a maghozamot, és később sincs szüksége sok vízre. Különösen az első évben érdemes öntözni, utána mélyre hatoló gyökérzete már ellátja vízzel.

A legeredményesebben középkötött talajon termeszthető, de szinte bármin megél. A kötöttebb talajokat jobban szereti, mint a lazákat, de csak akkor, ha jó a vízgazdálkodásuk. Pangó vizes, nyirkos, hideg talajokon kipusztul.

Bár zöldtömeget fejleszt, ehhez csak közepes mennyiségű tápanyagra van szüksége. A frissen trágyázott területeken gyökerei elrothadhatnak. A túl sok nitrogén gátolja a magkötődést és csökkenti a télállóságot. Kiemelkedően sok foszforra van szüksége.[4]

Hatóanyagai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A termésekben a 2–5% illóolajon kívül 12-18% zsírosolaj, 18-20% fehérje van. Az illóolaj fő komponense az édes transzanetol (50–70%) és a kesernyés, kámforos ízű alfa-fenkon (< 50%). Tartalmaz szafrolt és van benne egy kevés metilkavikol is. A római édesköményben 10–30%-kal több az anetol, mint a közönséges édesköményben. Illatát az ánizsaldehid adja, ami miatt igen hasonlít az ánizséhoz.

Egyes indiai fajták illóolaj-összetétele jellegzetes, mert nem tartalmaznak anetolt. Nemcsak a termésben van illóolaj, hanem az egész növényben: a gyökérben 0,6%, a szárban és a levélben 1–1,5%.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tárolni csak egészben szabad, mert még így is gyorsan csökken az illóolaj-tartalma.

Étkezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Íze és illata az ánizsmaghoz hasonlít. Magjait levesekbe és halételekbe főzik, a gumóját lereszelik, és a káposztasalátához adják.

A római édeskömény termése a fehér üröm és az ánizs mellett az abszint fő ízesítő anyaga.

Gyógyászat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben szereplő drogjai[6]:

  • édesköménytermés (Foeniculi dulcis fructus),
  • keserű édeskömény termés (Foeniculi amari fructus),
  • keserű édeskömény termésolaj (Foeniculi amari fructus aetheroleum)
  • keserű édeskömény virágos hajtás illóolaj (Foeniculi amari herbae aetheroleum).

Étvágyjavító, szélhajtó, görcsoldó, tejszaporító hatású. Egyik legjobb erjedés- és puffadásgátló gyógynövényünk. Gyakran adják együtt hashajtó drogokkal, hogy kivédje vagy enyhítse a hashajtó által okozott görcsöket.

Felhasználható még késő, rendszertelen menstruáció kezelésére is. Aktiválja a női hormonokat, és ezzel enyhítheti a klimax tüneteit. Jobb hatást érhetünk el, ha az édesköményt cickafarkkal és komlóval kombináljuk. A késő menstruációnál 10 nappal annak ideje előtt kezdjük inni az édeskömény teáját, és utána rendszeresen, minden nap fogyasszuk azt.[7]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Finocchio, avagy az édeskömény kalandjai. chiliesvanilia.blogspot.com, 2007. szeptember 25. (Hozzáférés: 2010. október 16.)
  2. ^ a b c Bern
  3. ^ a b c Édeskömény. Terebess konyhakert. (Hozzáférés: 2014. január 5.)
  4. ^ a b Édeskömény Foeniculum vulgare Mill. – Apiaceae. Terebess konyhakert. (Hozzáférés: 2010. október 16.)
  5. A capillaceum alfajt Bernáth is említi, valamint egy piperitum nevű alfajt is, azonban sem a Tropicos, sem a The Plant List nem hozza az érvényes nevek között.
  6. A Ph. Hg. VIII. I-II-III-IV. kötetének részletes tartalma, kiegészítve a IV. kötet megjelenése óta hatályba lépett változásokkal (OGYI-Ph.Hg. VIII. 2/2010, 4/2010, 6/2010, 2/2011.,3/2011 és 5/2011 sz. közlemény) (pdf). OGYI pp. 70. (Hozzáférés: 2014. január 5.)
  7. Pogány Frida: Édeskömény (Foeniculum vulgar). MANIFESZTUM újság 3. szám. vegetarianus.hu, 2008. május 28. (Hozzáférés: 2010. október 16.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]