Pipacs

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Pipacs
Papaver rhoeas - Köhler–s Medizinal-Pflanzen-101.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Rend: Boglárkavirágúak (Ranunculales)
Család: Mákfélék (Papaveraceae)
Alcsalád: Mákformák (Papaveroideae)
Nemzetség: Mák (Papaver)
Faj: P. rhoeas
Tudományos név
Papaver rhoeas
L., 1753
Szinonimák
  • Papaver commutatum Fisch., C.A.Mey. & Trautv.
  • Papaver insignitum Jord.
  • Papaver intermedium Becker
  • Papaver roubiaei Vig.
  • Papaver strigosum Schur
  • Papaver tenuissimum Fedde
  • Papaver trilobum Wallr.
  • Papaver tumidulum Klokov
  • Papaver rhoeas subsp. strigosum Simonk.
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Pipacs témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pipacs témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pipacs témájú kategóriát.

A pipacs vagy vadmák (Papaver rhoeas) a boglárkavirágúak (Ranunculales) rendjébe és a mákfélék (Papaveraceae) családjába tartozó faj.

Elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mák (Papaver) nemzetség más fajait is szokták pipacsnak nevezni, ezért megkülönböztetésül a Papaver rhoeas-t magyarul a közönséges pipacs, mezei pipacs vagy vetési pipacs nevekkel is illetik.

Népies nevei: pipacsmák, büdös mák, czúczik, lúdmák, pitypalatyvirág, veres mák, vad mák.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pipacs elterjedési területe Dél- és Közép-Európa.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pipacs feltűnő és ismert, 30–80 centiméter magas, egyéves növény. Levelei szárnyasan, mélyen szeldeltek, durván fűrészes szélű szeletekkel, a szárral és a virágkocsánnyal együtt rásimuló vagy elálló serteszőrösek. A végálló virágok átmérője 5–8 centiméter. Mindegyik virágnak négy lángvörös sziromlevele van, a tövén fekete folttal. Termése fordított tojás alakú, kopasz, többrekeszű, lyukakkal nyíló tok, amit népiesen „borstartónak” neveznek.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szántók szélén, tarlókon, parlagokon közönséges gyom. Utak szélén, parlagokon, gyomtársulásokban nő, 1800 m magasságig. A 20. század közepén még a gabonák egyik alapvető gyomnövénye volt, azóta a vegyszeres gyomirtás jobbára kiszorította a vetésekből. A búzatáblák szélén a mezei szarkalábbal és a búzavirággal együtt ma is tömegesen terem.

Kerti növénynek ma már ritkán ültetik (bár több, dísznövényként nemesített változata létezik); ilyenkor magról szaporítható. Terméséből a szél rázza ki a magokat.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magját sütemények és saláták ízesítésére, salátaolaj készítésére használják. Leveleit nyersen vagy főzve fogyasztják (mint a spenótot), de csak a virágbimbók kifejlődése előtt. Virágszirmait vörös ételfesték készítésére, szirupkészítésre használják. Régen bort is színeztek vele.

Gyermekeknél a friss hajtás mérgezési tüneteket okozhat!

Gyógyhatása, gyűjtése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pipacsvirág (Papaveris rhoeados flos) Jó köhögéscsillapító és enyhe nyugtató hatású, teáját toroköblítésre használják.[1]

A növény magját, leveleit, kinyílt virágszirmait májustól augusztusig gyűjtik, ami nagy figyelmet igényel: a szirmokat nem szabad összetörni, mert elvesztik a színüket és fekete foltossá válnak. Vékony rétegben kiterítve, napfénymentes helyen szárítják. A szárítás során a szirmok elvesztik élénkpiros színüket és liláspirosakká válnak.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]