Közönséges aranyvessző

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Közönséges aranyvessző
Közönséges aranyvessző
Közönséges aranyvessző
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Fészkesvirágzatúak (Asterales)
Család: Őszirózsafélék (Asteraceae)
Alcsalád: Őszirózsaformák (Asteroideae)
Nemzetség-
csoport
:
Astereae
Nemzetség: Aranyvessző (Solidago)
Faj: S. virgaurea
Tudományos név
Solidago virgaurea
L.
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Közönséges aranyvessző témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges aranyvessző témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges aranyvessző témájú kategóriát.

A közönséges aranyvessző (Solidago virgaurea/virga-aurea) – más nevein erdei aranyvessző, forrasztófű, aranyos istápfű, Szent Péter botja – a őszirózsafélék családjának őszirózsaformák alcsaládjába tartozó évelő növény.

Származása, élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nemzetség mindössze négy európai fajának egyike; az egyetlen olyan aranyvessző, amely a Kárpát-medence belső területein is honos. A legjobban hegyvidéken vagy homokos talajon terem erdőszéleken és vágásokban, tisztásokon, bokros helyeken. Enyhén mészkerülő.

Megjelenése, felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

60–100 cm magasra növő, felálló, rendszerint el nem ágazó, lágy szárú, gyökértörzses növény. Levelei a szár alsó részén tojásdadok, a felső részén keskenyebbek, lándzsásak. A gyengén aromás illatú, 0,5–1 cm átmérőjű, sárga virágfészkek bugában nőnek, júniustól szeptemberig virágzik; a termése kaszat.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ókori felhasználásáról kevés biztos adatunk van. Hieronymus Bocktól (1592) tudjuk, hogy Hieronimus Brunswieg szerint a régi germánok afféle csodanövénynek tartották. Termeszteni a gyógyhatásait felismerő arabok kezdték. Európában a középkortól használják a vese- és hólyagbántalmakra; a 15-16. században sebek kezelésére is. A magyar népi gyógyászatban nem kapott komolyabb szerepet, az olasz népi gyógyítók viszont több célra is alkalmazták főzetét.

Gyógyászati[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyógyszerkönyvekben szereplő drogja a virágos hajtás (Solidaginis virgaureae herba). Magyarországon a magas aranyvessző gyakoribb, ezt is gyűjtik, valamint a kanadai aranyvesszőt, e kettőnek virágos hajtását összefoglalva Solidaginis herba néven jegyzik a gyógyszerkönyvek. Hatóanyagai különféle flavonoidok, szaponinok, illóolaj, mely utóbbiból a gyökér tartalmaz a legtöbbet; továbbá cseranyagok, keserűanyagok, inulin. Az ország különböző területeiről gyűjtött drogok beltartalmi jellemzői igen különbözőek.[1]

Németországban a drog nagy része termesztett állományból származik.

Hatóanyagait és jelenkori felhasználását (a rokon fajokéval együtt) a nemzetség leírásánál ismertetjük.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]