Fekete bors

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Fekete bors
Piper nigrum - Köhler–s Medizinal-Pflanzen-107.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Borsvirágúak (Piperales)
Család: Borsfélék (Piperaceae)
Nemzetség: Bors (Piper)
Faj: P. nigrum
Tudományos név
Piper nigrum
L.
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fekete bors témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fekete bors témájú kategóriát.

A fekete bors (Piper nigrum) a trópusokon őshonos cserje, mely fürtökben hozza csonthéjas termését. Az egyik legismertebb és legkeresettebb fűszer. A fekete bors néven ismert fűszer a cserje kifejlődött, de még éretlen állapotban szüretelt szemei, melyeket hosszan, napon szárítanak ki. Így nyerik el sötét vagy fekete színüket. A fekete bors a paprika után a magyar konyha legnagyobb mennyiségben használt fűszere. A fekete bors a legcsípősebb borsféleség. Egészben, frissen durvára törve, vagy őrölve használjuk.

Származása, elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori népek kedvelt fűszere volt. Bár már a honfoglaló magyarok is ismerték, hazánkban csak a középkorban kezdett elterjedni a királyi és főúri konyhákban. Ma ez az egész világon legismertebb és legtöbbet használt fűszer.

Termése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fekete, zöld, rózsaszínű és a fehér bors ugyanazon a növényen terem. A fűszerbogyók színe attól függ, hogy mennyire éretten szedték le őket. Ennek megfelelően különböző az ízük és különböző a fűszer feldolgozásának módszere is.

Fekete bors[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fekete borsot érés előtt szüretelik, mikor a füzérek sárgulni kezdenek, éjszakára állni hagyják, ezalatt megindul benne a fermentáció. Később lehetőleg egyenletes hőmérsékleten szárítják, ami alatt a külső rész megfeketedik, összezsugorodik. Innen a jellegzetes borsmegjelenés.

Fehér bors[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Drágább a fekete borsnál, ezért sok a hamisítás-trükközés (például vegyi úton kifehérítik a fekete borsot). Az igazi fehér borshoz a teljesen érett borsszemet kell betakarítani, mikor már vörösessé válik. Ilyenkor a feketéhez képest sokkal nagyobb a veszteség (a madarak lecsipkedik, s jelentős rész már szüret előtt romlásnak indul) és maga a technológia is bonyolultabb: a szemeket 8-10 napra folyóvízben áztatják, s miután meglazul a külső „gyümölcshús”, kíméletesen eltávolítják a fehér magról. A gyors és teljes száradás határozza meg a minőséget.

Zöld bors[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A huszadik század szülötte. Tulajdonképpen éretlen borsszem, melyben „megölik” a feketedést okozó enzimeket (vízben főzik, vagy sós lébe áztatják a borsot, majd gyakran liofilizálják is, avagy sós-ecetes lében kerül forgalomba). Bizonyos helyeken kapható friss zöld bors is: íze friss-gyümölcsös, fanyar-érdekes.

Piros bors[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Igazi különlegesség (nem összetévesztendő a rózsaborssal, ami a nem igazi borsok közé tartozik). A már érett borsszemeket szüretelik le, majd leggyakrabban sós-ecetes lében forgalmazzák. Újabban szárított formában is megjelent a piacon. A sajátos szárítási eljárásról azonban a gyártók ma sem nyilatkoznak szívesen; a lényeg az, hogy a szárítás során a „gyümölcshús” nem esik le a szemekről, s megőrzi piros színét.

Cubebe bors[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyik legritkább borsfajta. Elsősorban Jáváról és Szumátráról származik. Parányi „farka” miatt szokták „farkas” vagy „száras” borsnak is nevezni. Aromája olyan, mintha a fekete bors és a szegfűbors keveréke lenne.

Hosszú bors[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valójában ez az a fajta, amit Európában talán a legrégebben ismerünk. A régi rómaiak nagyrészt ezt használták „piper” néven. Kalandorok és kereskedők hozták a manapság Indonéziához tartozó Banda-szigetről. Bár háromszor annyiba került, mint a kerek szemű fekete bors, nagy volt a keletje. Ugyanis sajátos édeskés aromája van: emlékeztet a fahéjra, a szerecsendió-virágra, a tömjénre. Igen magas arányban tartalmaz éteri olajokat, használatával vigyázni kell, mert lényegesen erősebb, mint az egyszeri bors. Ne próbálkozzunk az őrlésével, szívósan ellenáll. Mozsárban kell törni.

Felhasználás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csípősségének köszönhetően alkalmas gulyások, pácok, húsok ízesítésére, a húsleves nélkülözhetetlen fűszere. Használható gyümölcsök, édességek ízesítésére is.

A borsot egészben, finomra őrölve vagy durvára darálva használják ételek pikáns fűszerezésére. Az egészben hagyott borsszemek levegőtől elzárva hűvös és száraz helyen tárolva bármeddig eltarthatók; megőrzik aromájukat. Egész borsot akkor teszünk az ételbe, ha azt sokáig kell főzni: van idő arra, hogy íze, aromája az ételbe kerüljön.

A legtöbbször őrölt borssal ízesítünk különféle ételeket. Minél finomabbra daráljuk a borsot, annál jobban érezhető az aromája. Ha tároljuk, az őrölt bors apránként veszít aromájából, ezért a legjobb, ha csak használat előtt daráljuk meg, vagy a borsdarálóból közvetlenül szórjuk az ételre.

Sötét színű ételekhez az erősebb, illatosabb fekete bors, világos ételekhez az enyhébb fehér bors illik.

A zöld bors tiszta aromájával igen kellemes ízt ad az ételnek.

A borsnak nemcsak ízesítő, de étvágygerjesztő hatása is van, azonban a fűszerezésnél ügyelni kell, mert izgathatja az emésztőrendszert. Ezért minden változatával óvatosan kell bánni; sok diétában tilos is (ilyenkor borsikafűvel helyettesíthetjük). A csípős fűszerek többségéhez hasonlóan élénkítőszer is; emellett vizelet- és szélhajtó. Ízületi gyulladás gyógyítására is használják.

Hatóanyagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

piperin

A bors illóolajat, karicint, piperidin és piperin alkaloidákat tartalmaz, melyekből jellegzetes illata és csípős íze származik. A terpének közül pinén, szabinén, limonén, kariofillén, és linalool található benne.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]