Albánia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Albán Köztársaság
Republika e Shqipërisë
Albán Köztársaság zászlaja
Albán Köztársaság zászlaja
Albán Köztársaság címere
Albán Köztársaság címere
Nemzeti mottó: Feja e Shqiptarit është Shqiptaria
Nemzeti himnusz: Hymni i Flamurit
LocationAlbania.svg

Fővárosa Tirana (Tiranë)
é. sz. 41° 20′, k. h. 19° 48′
Államforma parlamentáris köztársaság
Vezetők
Államfő Bujar Nishani
Miniszterelnök Edi Rama
Hivatalos nyelv albán
Beszélt nyelvek görög
független 1912. november 28.

Tagság NATO, ENSZ, EBU/UER
Népesség
Népszámlálás szerint 2 821 977 fő (2011)[1] +/-
Rangsorban 141[2]
Becsült 2 895 947[3] fő (2014. január)
Rangsorban 141[2]
Népsűrűség 127 fő/km²
GDP 2008
Összes 21 160 millió USD[4] (112)
Egy főre jutó 6 649 (100)
HDI (2007) 0.801 (68) – 
Földrajzi adatok
Terület 28 748 km²
Rangsorban 144[5]
Víz 4,9%
Időzóna CET (UTC+1)
CEST (UTC+2)
Egyéb adatok
Pénznem Albán lek (ALL)
Nemzetközi gépkocsijel AL
Hívószám 355
Internet TLD .al

Az Albán Köztársaság vagy Albánia (albánul Republika e Shqipërisë vagy Shqipëria, feltételezett jelentése: ’sasok földje’) Délkelet-Európában, a Balkán-félszigeten fekvő független állam. Északon Montenegró (172 km), északkeleten Koszovó (112 km), keleten Macedónia (151 km), délkeleten és délen Görögország (282 km), délnyugaton a Jón-tenger, nyugaton pedig az Adriai-tenger határolja. Partvonalának teljes hossza 362 km.

Albánia 2009 áprilisa óta tagja a NATO-nak és ebben a hónapban adta be felvételi kérelmét az Európai Unióhoz.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albánia domborzati térképe
Egy legelő az ország déli részén

Albánia a Balkán-félsziget délnyugati partvidékén, az Otrantói-szorosnál elhelyezkedő ország. Területe 28 748 km², ennek 4,9%-a (1350 km²) tavak alkotta vízfelület.

Domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albánia domborzati szempontból két nagyobb tájegységre oszlik: keleten 70–120 kilométeres szélességben a nehezen járható, festői és vad, fiatal lánchegységi Magas-Albániára, amelynek negyvenöt csúcsa emelkedik 2000 méter fölé, illetve Észak- és Közép-Albániában a 20–50 kilométer széles tengerparti síksági Alacsony-Albániára. Az ország területének 70%-a hegyvidék, ennek tudható be, hogy Albánia átlagos tengerszint feletti magassága relatíve magas: 708 méter. Legmagasabb pontja a Korab (2764 m).[2] Magas-Albánia tulajdonképpen a Dinári-hegység fiatal hegyláncának karsztos mészkő-, illetve flisvonulata, főbb részei az Albán-Alpok, a Közép-Albán-hegység és a Dél-Albán-hegység. Az ország keleti peremén a Nyugat-Macedón-hegyvidék egymástól elszigetelt, tektonikus süllyedékmedencéi és röghegységei találhatóak. A parti övezet területe, Alacsony-Albánia alluviális síkság, melynek mocsárvidékét a 19. századtól csapolták le és ma partvonalát turzások és lagúnák tagolják.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország vízrajzát – minthogy a keleti határvidéken húzódik a vízválasztó – az Adriai- és a Jón-tenger felé tartó, kelet–nyugati irányú folyók sűrű hálózata jellemzi. A folyók mély szurdokvölgyeken törnek át, s hordalékukkal a part menti alluviális síkságot töltik fel. Albániának tíz nagyobb folyója (Drin, Seman, Vjosa, Devoll, Shkumbin, Osum, Mat, Erzen, Ishëm, Buna) és mintegy száznegyven kisebb vízfolyása van. Az ország egyetlen hajózható folyója a Buna. Albánia és egyben a Balkán-félsziget legnagyobb tavai a Shkodrai-tó, az Ohridi-tó és a Preszpa-tó. A magashegységekben jég vájta tengerszemek, a tengerparti szakaszon pedig lagúnatavak találhatóak. A hegyi folyókon a 20. század második felében sorra épültek a víztározók, mesterséges tavak.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Éghajlatát az ország földrajzi elhelyezkedése és változatos domborzata határozzák meg. Az ország belső magashegyvidékeinek éghajlata kontinentális, alacsony téli és nyári átlaghőmérséklet, illetve magas évi csapadékmennyiség (1800–2250 mm) jellemzi. Az alacsonyan fekvő tengerparti sáv éghajlata mediterrán, a telek enyhék és csapadékosak, míg a nyarakat magas levegő-páratartalom és magas átlaghőmérséklet jellemzi. Az ország hűvösebb északi és melegebb déli részének évi átlaghőmérséklete között akár 5 °C-os eltérés is lehet.

Növény- és állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albánia uralkodó talajtípusa a hegyoldalakon erősen lepusztult barna erdőtalaj, az alacsonyabb dombságokon a szürke erdőtalaj, északnyugaton a terra rossa, a folyók mellékén pedig az öntéstalaj. A 19. századig Magas-Albánia természetes növénytakarója a lombhullató erdő volt, a part menti Alacsony-Albániában pedig mocsárvidékek terültek el. Mára az ország területének mindössze 36%-a erdősült, a partvidéki lecsapolt lápvidék helyét szántóföldek vették át. Az erdők jellemző fafajai a kocsánytalan tölgy, a csertölgy és a közönséges bükk, 1200 méter felett a páncélfenyő, amelyet 2000 méteren a havasi legelők váltanak fel. A partvidéki dombságokon és az alacsonyabb hegyvidékeken a kiirtott erdők helyén mediterrán cserjések és tövises bozót található. Albánia állatvilága a közép-európaival mutat rokonságot, honos a barna medve, a vaddisznó, a farkas, az aranysakál, a vörös róka, a különböző szarvasféle, az európai őz és a zerge. Az ország madárvilága szintén gazdag, a vadvízi területeken költ a borzas gödény, a kis kárókatona, a kékcsőrű réce, a vékonycsőrű póling és a fekete sas.

Searchtool right.svg Lásd még: Kategória:Albánia élővilága

Lásd még: Albán márna, Albán koncér

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ókori romok a római korból Butrintnál
Enver Hoxha diktatúrája alatt épült bunkerek

Albánia mai lakóinak feltételezett ősei, az illírek a bronzkor végén telepedtek le a Balkán-félsziget nyugati vidékein. Több kisebb-nagyobb királyságot alapítottak, a tengerparti sávban pedig görög kolóniák létesültek. A i. e. 2. századtól Illyricum néven római provincia része lett a terület. A barbárok dúlásait követően a 9–14. században egymást váltották a szkipetárok (sasfiókok) urai: a Bizánci Birodalom, a Bolgár Fejedelemség, a Dukljai Fejedelemség, a Velencei Köztársaság, az Epiruszi Despotátus stb. Albániát Kasztrióta György negyedszázados ellenállásának köszönhetően csak 1501-ben hódította meg végleg az Oszmán Birodalom. Uralmuk alatt a lakosság nagy része iszlamizálódott, és a feudális viszonyok konzerválásával Európa sereghajtója lett. A 19. század végén feltámadt albán nemzeti mozgalmakat (például Prizreni Liga) a Porta sorra leverte, de az első Balkán-háború után, 1912. november 28-án Albánia függetlenné vált.

A nagyhatalmak által albán uralkodóvá kinevezett I. Vilmos féléves uralkodás után anarchiában hagyta magára országát. Az első világháború során az ország idegen megszállás alá került, csak az 1920-as lushnjai kongresszus mondta ki ismét Albánia függetlenségét. A belpolitika színpadán mindinkább előtérbe került a konzervatív nézetű Amet Zogu, aki 1925-ben az ország teljhatalmú elnöke lett, majd 1928-ban I. Zogu néven Albánia királyává koronáztatta magát. Az olasz befolyás egyre nagyobb lett, 1939-ben Mussolini csapatai lerohanták Albániát. 1943-ban német megszállás alá került az ország, de az Enver Hoxha vezette kommunista partizánok 1944 végére felszabadították az országot. Kezdetét vette Albánia egyik legsötétebb korszaka, a diktatórikus Hoxha sztálinista, izolacionista politikája alatt. Albánia mind a nyugati, mind a keleti blokktól elszigetelődött, az ország gazdasága és infrastruktúrája évtizedekkel maradt el az európai országokéitól. 1985-ös halálát követően utódai lassan nyitottak a külvilág felé, és 1991-ben kikiáltották a köztársaságot, megtartották az első szabad választásokat. A demokratikus fordulattal, ha kisebb-nagyobb fennakadásokkal is, de az ország elindult a az Európai Unió felé vezető úton. Horvátországgal együtt 2009. április 1-jén a NATO teljes jogú tagja lett.

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parlament épülete

Alkotmány, államforma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albánia többpárti képviseleti demokrácián alapuló parlamentáris köztársaság. A kormány feje a miniszterelnök, az államfő a köztársasági elnök. A törvényhozó hatalmat a nemzetgyűlés (kuvend) testesíti meg, a végrehajtó hatalom az államfő és a kormányzat kezében van. A többpártrendszer 1991-es bevezetése óta a politikai élet alapvetően kétpólusú, a kormányrudat hol a konzervatív Albánia Demokratikus Pártja, hol a baloldali Albánia Szocialista Pártja ragadja meg.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A száznegyven tagú nemzetgyűlés az ország törvényhozó testülete. Tagjai a négyévente megtartandó nemzetgyűlési választások során jutnak mandátumukhoz. A köztársasági elnök személyéről titkos szavazással a nemzetgyűlés tagjainak kétharmados többsége dönt. A köztársaság kormánya, azaz a minisztertanács vezetője a köztársasági elnök által kijelölt miniszterelnök. Az albán igazságszolgáltatás fórumai az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, a fellebbviteli és a kerületi bíróságok.

Politikai pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albán Munkapárt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Partia e Punes Shqiperise <albán>. 1941 novemberében alakult Albán Kommunista Párt néven. 1945-ben nyerte meg a parlamenti választásokat. 1948 novemberében vette fel az Albán Munkapárt nevet. Főtitkára (1954-1985-ben első titkára) Enver Hoxha körül kialakult a személyi kultusz. 1990. decemberig az ország egyetlen engedélyezett pártja volt. 1991 márciusában megnyerte az első többpárti választásokat. 1991 májusában nevét Albán Szocialista Pártra változtatta, vezetője Fatos Nano lett. Az 1992. áprilisi választásokon ellenzékbe szorult. Lapja: Zeri i Popullit (alapítva: 1942).

Albán Demokrata Párt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parti Demokratike te Shqiperise <albán>. A független politikai pártok működésének engedélyezését követően alakult 1990. december 11-én Tiranában. Az első többpárti választásokon az Albán Munkapárt mögött a második lett. 1991. június - december között a kormány tagja. Az új választásokon abszolút többséget szerezve 1992. áprilistól kormányzó párt. Elnöke, S. Berisha 1992-ben köztársasági elnök lett.

Egyéb pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1991-ben alapított Albán Szocialista Párt
  • 1991-ben alapított Albán Szociáldemokrata Párt
  • 1991-ben alapított Szövetség az Emberi Jogokért
  • 1991-ben alapított Albán Köztársaság Párt

Lásd még: Albánia állam- és kormányfőinek listája

Közigazgatási felosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország tizenkét megyére, ezek harminchat kerületre oszlanak. Emellett Albánia egyetlen megyei jogú városa Tirana. A megyei közigazgatás élén a választott megyei tanácsok, illetve a kormány által kinevezett prefektusok állnak. A kerületek igazgatási feladatait a helyi önkormányzat és a települési vezetők közül választott kerületi kormányzó látja el. Albánia közigazgatási beosztásában az alábbi táblázat igazít el:

  Megye Kerület Megye- és kerületszékhely Térkép   Megye Kerület Megye- és kerületszékhely
1 Berat Berat Berat (megyeszékhely) AlbaniaNumberedPrefectures.png 7 Korça Devoll Bilisht
Kuçova Kuçova Kolonja Erseka
Skrapar Çorovoda Korça Korça (megyeszékhely)
2 Dibra Bulqiza Bulqiza Pogradec Pogradec
Dibra Peshkopi (megyeszékhely) 8 Kukës Has Kruma
Mat Burrel Kukës Kukës (megyeszékhely)
3 Durrës Durrës Durrës (megyeszékhely) Tropoja Bajram Curri
Kruja Kruja 9 Lezha Kurbin Laç
4 Elbasan Elbasan Elbasan (megyeszékhely) Lezha Lezha (megyeszékhely)
Gramsh Gramsh Mirdita Rrëshen
Librazhd Librazhd 10 Shkodra Malësi e Madhe Koplik
Pëqin Pëqin Puka Puka
5 Fier Fier Fier (megyeszékhely) Shkodra Shkodra (megyeszékhely)
Lushnja Lushnja 11 Tirana Kavaja Kavaja
Mallakastra Ballsh Tirana Tirana (megyeszékhely)
6 Gjirokastra Gjirokastra Gjirokastra (megyeszékhely) 12 Vlora Delvina Delvina
Përmet Përmet Saranda Saranda
Tepelena Tepelena Vlora Vlora (megyeszékhely)

Védelmi rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Írástudatlanság: 7%.

Legnépesebb települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kavaja város mecsete

A 2011-es népszámlálás szerint lakosság 82%-a (2 312 356 fő) albán nemzetiségű, ezen belül is megkülönböztetendőek a Shkumbin folyótól északra élő gegek, és az attól délre élő toszkok. Sok albán él a szomszédos Koszovóban (1 800 000 fő), Macedóniában (700 000) és Görögországban (120 000, becslés). A 15. században a törökök elől menekülve nagyszámú albán telepedett le Dél-Itália egyes tartományaiban, nyelvüket, sajátos zárványkultúrájukat mindmáig őrzik (önelnevezésük szerint ők az arberesek).

Az albánok mellett 24 243 görög, 5 512 macedón, 366 montenegrói, 8 266 aromán, 8 301 roma, 3 368 egyiptomi él. 390 938 fő nem válaszolt a népszámlálás során a nemzetiségi kérdésre.[6]

Albánia hivatalos nyelve az albán toszk dialektusa, néhol a görög nyelvet is beszélik.

A középkorban az albán népesség felekezetileg is megoszlott: a gegek a katolikus, míg a toszkok az ortodox felekezethez tartoztak. Az oszmán uralom alatt a toszkok nagy része szunnita muzulmán lett, de mára a gegek egyes csoportjai is muzulmán hitre tértek – ezt a 20. század elején a lakosság 70%-a vallotta magáénak. Ma, – miután a pártállami egyházüldözés során Albánia a Föld egyetlen hivatalosan is ateista állama lett – nem hivatalos becslések szerint a lakosság egy része ateista.

A 2011-es népszámlálás során a vallási megoszlás a következő volt: 1 587 608 muszlim, 58 628 bektasi, 280 921 katolikus, 188 992 ortodox, 3 797 evangélikus, 1 919 egyéb keresztény, 69 995 ateista. 153 630 fő egyetlen vallási közösséghez sem tartozott, 386 024 fő nem válaszolt a vallási kérdésre.[6]

Searchtool right.svg Lásd még: Albán ortodox egyház

Szociális rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tirana az ország gazdasági központja
Piac Korçaban
Durrësi utcakép, háttérben a kikötővel

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albánia természeti erőforrásokban bővelkedő, de elmaradott gazdaságú ország. Elmaradottságának oka történelmi okokban gyökerezik: már 1912-es függetlenné válása idején is messze elmaradt Európa országaitól, s e gazdasági hátrányt a későbbi évtizedek zűrzavarai és politikai csatározásai, majd a torz iparszerkezetet az országra erőltető és az infrastrukturális fejlesztéseket elhanyagoló kommunizmus csak tovább súlyosbította. Az 1991-es rendszerváltást követő évtized a szerkezeti átalakítás, illetve a politikai-gazdasági stabilizáció jegyében telt el, s napjainkban Albánia egy nehéz átmeneti időszak végére látszik érni, de elmaradottsága még mindig számottevő.

A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank gazdaságfejlesztési programjaihoz csatlakozó balkáni ország 1998 óta számottevő támogatásban részesült, amelyek segítségével az infláció és a központi költségvetés deficitje visszaszorult, fejlesztik az infrastruktúrát, s megindult a külföldi tőke beáramlása. A külföldi cégeket ugyanakkor elriasztja a korszerűnek továbbra sem mondható infrastruktúra, a képzetlen munkaerő és a magas korrupció. Az albán külkereskedelmi mérlegben rendkívül magas importtöbblet mutatkozik, 2005-ben az áruimport értéke (2,622 milliárd USD) többszörösen meghaladta az áruexportét (658 millió USD). A kiviteli oldal termékei a gyümölcs, zöldség, textil- és cipőipari termékek, valamint az ásványi nyersanyagok, de behozatalra szorul az ország élelmiszer-, gép- és vegyipari termékekben. Főbb külkereskedelmi partnerei 2005-ben Olaszország, Görögország, Törökország, Kína, Németország, Oroszország, Szerbia és Montenegró voltak.

Nagy gondot okoz a korrupció, az alacsony adózási és járulékfizetési fegyelem, a fekete- és szürkegazdaság markáns jelenléte. 2005-ben a regisztrált munkanélküliség 14,3%-os volt a keresőképes korúak körében, s mintegy 352 ezer albán külföldön dolgozott vendégmunkásként. A munkaerőpiacon elhelyezkedett 1,09 milliónyi albán 58%-a a mezőgazdaságban, 19%-a az iparban, 23%-a pedig a szolgáltatóiparban dolgozott 2004-ben. 2002-ben az albán lakosság 20%-a a szegénységi küszöb alatt élt, különösen jellemző ez a vidéki lakosságra és az ország északkeleti régióira. A bruttó hazai össztermék (GDP) 1998 óta stabil 4-7% körüli értékkel növekedett, s 2006-ban vásárlóerő-paritáson számolva elérte a 20,21 milliárd dollárt, az 5600 dollár/főt. Ennek 23,3%-át a mezőgazdaság, 18,8%-át az ipar, 57,9%-át pedig a szolgáltatóipar adta. A rendszerváltást, majd a piramisjáték-válságot követően meredeken megugró infláció a szoros monetáris politikának köszönhetően a 2000-es évek eleje óta nem haladja meg a 3-6%-ot, 2006-ban 2,8%-os volt, s a nemzeti valuta, a lek (ALL) is folyamatosan erősödik.

Gazdasági ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albánia hagyományosan és természeti feltételeinél fogva elsősorban mezőgazdasági ország (bár az ország egy része szántóföldi művelésre alkalmatlan), 2004-ben az aktív népesség 58%-a a mezőgazdaságban dolgozott. Ugyanakkor az agrárium részesedése a bruttó nemzeti össztermékből 2006-ban mindössze 23,3%-os volt. Az összterület művelési ágankénti megoszlása a következő: 36% erdő, 21% szántóföld, 15% legelő (ennek 60%-a havasi legelő), 3% szőlő és gyümölcsös, 5% víz, 20% egyéb, műveletlen terület. A döntően családi és magángazdaságokban folytatott hagyományos állattartáson belül jelentős a juh-, a kecske-, illetve a szarvasmarhatenyésztés és a méhészet, valamint teherhordás céljából a szamártartás. A mocsarak lecsapolásával bővített és javarészt öntözés alatt álló szántóföldek a hazai igényeket sem elégítik ki, s Albánia jelentős gabonaimportra szorul. Jelentős a búza- és a kukorica-, ezektől valamivel kisebb hozamú a burgonya-, cukorrépa- és dohánytermesztés. 800 méteres tengerszint feletti magasságig elterjedt a szőlő, s jelentős az erre épülő bortermelés. A nagyobb városok környékén sokféle zöldség, mérsékelt övi és déligyümölcs terem (füge, olajbogyó, citrusfélék). A halászat és az erdőgazdálkodás jelentősége az elmúlt évtizedekben visszaszorult.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század második felében, a kommunizmus alatt a gazdag ásványi nyersanyagot kitermelő bányászatot és a nyersanyagok feldolgozására épülő ipart erőltetetten fejlesztették. A rendszerváltást követően azonban a torz szerkezetű ipar összeomlott. 2004-ben az aktív népesség 19%-a dolgozott a szektorban, amelynek részesedése a bruttó nemzeti jövedelemből 2006-ban mindössze 18,8%-os volt. Napjainkban jelentős, de a korábbi termelési mutatók kis hányadát éri csak el a kőolaj- és földgázkitermelés, a kőszén-, bitumen-, kősó-, rézérc- és vasércbányászat. Az ipar vezető ága a könnyűipar, ezen belül a textil-, az élelmiszer-, a fa- és a dohányipar. A kommunizmusban kialakított, az ásványi nyersanyagok feldolgozására épülő nehézipar mára jóformán megszűnt, csak a kőolaj-finomítás jelentős. A villamos áram 98%-át a jobbára a Drin folyóra telepített vízerőművek fejlesztik.

Kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1990-es évek óta a szolgáltatóipar, s ezen belül is főként az idegenforgalom látszik döntő jelentőségűvé válni Albánia gazdaságában. Az üzleti szolgáltatások, a kiskereskedelem és a vendéglátóipar még gyermekcipőben jár, az idegenforgalmi infrastruktúra kiépítése azonban megindult, s a belföldi turizmusban részt vevők, illetve az országba látogató külföldiek száma egyaránt évről évre növekszik.

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az A1-es autópálya

Albánia közlekedési infrastruktúrája a múlt örökségeként meglehetősen fejletlen. A 18 ezer kilométernyi úthálózat mindössze 39%-a (7020 km) burkolt, 15%-a főútvonal (2400 km), s nagy része még az 1930-as években épült. Az Európai Unió támogatásával épülő, a Balkán-félszigetet kelet–nyugati irányban átszelő főforgalmi útvonal (VIII. számú korridor) albániai részeként napjainkban épül a DurrësElbasanOhrid autópálya. Hasonló tervek születtek a Montenegrót Görögországgal összekötő, Albániát észak–déli irányban, Shkodra és Gjirokastra érintésével átszelő IV. számú korridor kiépítéséről.

Albánia teljes, villamosítás előtt álló vasútvonalának hossza 677 kilométer, ennek egyharmada (230 km) teherszállításra használt szárnyvonal.

Az ország egyetlen hajózható folyója a Buna, a tengeri kereskedelmi flotta pedig huszonnégy hajót foglal magában, amelyek együttes kapacitása 2006-ban meghaladta az 52 000 bruttóregisztertonnát. Jelentős kikötők Durrës és Vlora. Az ország egyetlen nemzetközi polgári repülőtere a Tirana melletti Teréz anya repülőtér, emellett két katonai repülőtér is található az országban. A tervek szerint 2010-ig adják át a kukësi nemzetközi terminált.

Hírközlés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hírközlési piac liberalizálódásával 1991 óta megsokszorozódott a nyomtatott és elektronikus sajtótermékek száma, 2003-ban 17 napilap, 60 heti- vagy havi lap és 45 képes magazin jelent meg Albániában, s a 3-3 közszolgálati televízió és rádióadó mellett mintegy 60-60 televíziós csatorna és rádióadó sugárzott műsort. A fejletlen telefonhálózatot a 2004-ig monopolizált helyzetben lévő állami szolgáltató, a Telekom Shqiptar bővítette, de Albánia ma is sereghajtó az európai telefonellátottsági statisztikában. A mobiltelefon-használat szintén nem általános (35 készülék/100 fő), az internetlefedettség pedig kifejezetten lehangoló képet nyújt (2005-ben 75 ezer internetfelhasználót tartottak nyilván).

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tiranai Egyetem főépülete

Az albánok (saját nyelvükön shqiptarë) az indoeurópai albán nyelvet beszélő nép tagjai. Eredetük kérdései mindmáig vita tárgyát képezik a nyelvészek és a történettudósok körében, de az illír–albán kontinuitáselmélet a legelfogadottabb. Alapvetően két, nyelvében és kultúrájában is elkülönülő csoportra oszthatók: a közép-albániai Shkumbin folyótól északra a gegek, délre pedig a toszkok élnek.

Tirana főtere, a Szkanderbég tér
Berat folyóparti házai, a Mangalem negyed
Férfiak hagyományos öltözetben
Népi dudás, Elbasan

Oktatási rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kulturális intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tudomány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Művészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkorban és az újkorban jelentősnek mondható albán képzőművészet, zene vagy szépirodalom nem alakult ki, jobbára az ortodox egyházhoz kötődő ikon- és falfestészet, szakrális irodalom keretein belül maradt. A 19–20. század fordulóján kibontakozó nemzeti mozgalom hozta magával a magasművészetek albániai térnyerését is.

Szobrászat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az albán szobrászat a 19. század végén született meg és az 1920-as évektől, az első köztéri szobrok megjelenésével bontakozott ki (O. Paskali). Az állampárti szocialista realizmus időszakában százával születtek monumentális szobrok (J. Paço, Sh. Hadëri, M. Dhrami), de a sematizmustól elszakadó művek is (H. Beqiraj, Dh. Gogollari). Napjaink népszerű albán szobrászai P. Vukaj, G. Mulliqi, H. és I. Xhixha.

Festészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az albán festészet korai évszázadainak legjelentősebb irányzata a bizánci fal- és ikonfestészet volt (Onufri). A 19. század utolsó negyedében megszülető modern albán festészet első korszakában realisztikus történelmi tablók, portrék és zsánerképek (K. Idromeno, N. Martini, S. Rrota), illetve tájképek készültek (S. Xega, V. Mio), majd az 1930-as évektől megjelent az impresszionizmus (A. Buza, S. Kaceli). Az 19441991 közötti kommunista korszakot a párt előírta szocialista realizmus egyeduralma jellemezte, amelyből csak keveseknek sikerült rövid időre kitörni (S. Kamberi). A rendszerváltást, a művészeti szabadság elnyerését követően az albán festészet ismét igazodik a modernista világáramlatokhoz (I. Kodra, A. Grezda).

Lásd még: Albán festők listája

Zene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az albán zene komolyzenei ága az 1920-as években alakult ki (M. Gjoka), de az első monumentális zenei művek csak a második világháború után jelentek meg (Ç. Zadeja, P. Jakova, T. Harapi). A rendszerváltás után a korábbi évtizedek nyugati áramlatai is elérték Albánia zenei világát (A. Peçi, V. Tole). A populáris könnyűzenét a második világháború előtt a népzenei alapú városi műdalok képviselték. A kommunista korszakban a nyugati típusú könnyűzene nem terjedhetett el, s csak a rendszerváltás óta követi az albán könnyűzene a nemzetközi trendeket (A. Gjebrea, Giovanni & Sebastian).

Lásd még: Albánia az Eurovíziós Dalfesztiválokon

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az albán irodalom korai, 15–19. századi szakaszát először a katekizmusfordítások és vallásos költemények jellemezték (P. Budi, P. Bogdani), majd a 18. századtól a muzulmán hagyományú bejtedzsi költészet (N. Frakulla). A 19. század második felében, az albán nemzeti tudat ébredésével, a Rilindja mozgalom kibontakozásával jelent meg a romantikus költészet mellett a kiforrott próza (N. Frashëri, N. Mjeda, Asdreni, P. Vasa, A. Z. Çajupi). A nemzeti függetlenség elnyerése (1912) után megjelentek a történelmi, társadalmi és filozófiai témák (Gj. Fishta, Migjeni, F. Postoli). Az 1944 utáni korszak szocialista-realista irodalmának legfőbb feladata a kommunizmus és a párt dicsőítése volt (D. Agolli, F. Arapi, M. Camaj, F. Gjata. E korszak üdítő kivételei voltak I. Kadare történelmi regényei és Q. Buxheli társadalomszatírái. A kortárs albán irodalom kiemelkedő alakjai Kadare mellett F. Kongoli, T. Keko.

Lásd még: Albán költők, írók listája

Színház[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 19. század végén kibontakozó albán színházművészet a kezdetekben amatőr színjátszó körök keretei között folyt, és csak 1944 után nyíltak meg az első kőszínházak. A kommunista érában eleinte a szocialista realista, sematikus darabok színpadra állítása volt jellemző, majd az 1960-as évektől megjelentek a klasszikus színpadi hagyományok is az albán színházakban. Az 1990-es évektől megjelentek a modern kortársi irányzatok, az abszurd dráma és az alternatív előadó-művészet.

Filmművészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1905-ben megindult albán filmművészet évtizedekig dokumentum-rövidfilmek és filmhíradók készítésére szorítkozott. 1952-ben indult meg a sematikus, szocialista realista játékfilmek gyártása, s csak az 1970-es évektől jelentek meg az értékes művészfilmek több műfajban is. Az 1980-as évektől a társadalom- és jellemábrázolás is megjelenhetett a játékfilmekben, s fellendült a dokumentumfilm-gyártás. Az 1991-es rendszerváltás utáni filmek az átmenet, vagy a megelőző kommunista korszak társadalmi problémáit elemzik. Jeles albán rendezőegyéniségek Dh. Anagnosti, K. Dhamo és K. Çashku, színészek K. Roshi és S. Pitarka.

Hagyományok, néprajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az albánok hagyományosan törzsekre, ezek pedig vérségi nemzetségekbe oszlanak, illetve oszlottak. Társadalmuk a legutóbbi időig erősen patriarchális jellegű, férfiközpontú volt, és elevenen éltek olyan ősi jogszokások, mint a vérbosszú, a vendégbarátság stb. A hegyvidékek népei hagyományosan transzhumáló állattartással (juh, kecske), esetleg erdőgazdálkodással foglalkoztak, az alföldi népesség városokba tömörülve folytatott földműves- vagy kereskedelmi tevékenységet, emellett messze földön híresek voltak az albán takácsok, fafaragók, ötvösök, fegyverművesek munkái.

Az albán népzene rendkívüli formai és műfaji gazdagságáról ismert, az egyszólamúságtól a polifónián át a pentatóniáig. Sajátos az albán nép hagyományos hangszerkultúrája is.

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ksamil tengerpartja

A mediterrán tengerpart, a természeti szépségekben páratlanul gazdag hegyvidék, valamint a városok műemlékei hatalmas idegenforgalmi potenciát képviselnek, amelynek kiaknázását az elzárkózási politika és az infrastruktúra hiánya az 1980-as évek végéig megakadályozta.

A turisták számára erősen ajánlott a hastífusz, a veszettség, a kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás, a hepatitis A (az egész országban középmagas a fertőzésveszély) és B (az egész országban alacsony a fertőzésveszély) elleni oltás.

Kötelező oltás, a sárgaláz elleni védőoltás, ha fertőzött országból érkezik/országon át utazik.

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Labdarúgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország legkedveltebb sportja a labdarúgás. A Labdarúgó-szövetség megnevezése: Federata Shqiptare Futbollit. alapítva 1930-ban, FIFA tagság 1954-től. A labdarúgás kezdetei a huszadik század elejére nyúlnak vissza, de fejlődését a politika rendre megtörte. A szuperligában 12 csapat küzd a bajnoki címért.

Olimpiai játékok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albánia eddig még nem nyert érmet a játékok során.

Ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dátum Magyar név Albán név Megjegyzés
Január 12. Újév Viti i Ri  
Változó dátummal Kis bajram Fitër Bajrami vagy Bajrami i Vogël Íd asz-Szagír (kis ünnep) az iszlám országokban.
Március 7. Tanárok napja Dita e Mësuesve Nem hivatalos ünnep.
Március 8. Anyák napja Dita e Nënës Nem hivatalos ünnep.
Március 14. Nyárnap Dita e Verës  
Március 22. Nevruz-nap Dita e Nevruzit  
Változó dátummal Katolikus húsvét Pashkët Katolike
Változó dátummal Ortodox (julián naptár szerinti) húsvét Pashkët Ortodokse
Május 1. Májusnap Një Maji  
Október 19. Teréz anya napja Dita e Nënë Terezës Hivatalos nemzeti ünnep.
Változó dátummal Nagy bajram Kurban Bajrami vagy Bajrami i Madhë Íd al-Adhá az iszlám országokban.
November 28. Függetlenség napja Dita e Pavarësisë  
November 29. Felszabadulás napja Dita e Çlirimit  
December 25. Karácsony Krishtlindje  

Érdekesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1928 és 1939 között fennállt Albán Királyság Európa legfiatalabb és legrövidebb életű monarchiája volt, amelynek királynéja egy magyar grófnő, Apponyi Geraldine volt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Weboldalak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Albánia témájú médiaállományokat.