Méhészet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Fogalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háziméh (Apis mellifera) háziasítása már mintegy 6000 évvel ezelőtt megtörtént, és a selyemlepke mellett voltaképpen az egyetlen korán háziasított rovarfaj. Feltételezések szerint a háziméh eredetileg Indiából származik. A méhcsaládban eltérő morfológiát mutató, és eltérő funkciót betöltő egyedek élnek együtt: az anyaméh, a herék és a dolgozók. Anyaméhből családonként egy van; szerepe a család gyarapítása. A herék hímek, és az anyák megtermékenyítéséért felelnek. A többi munkát a dolgozók végzik. Mirigyek választják ki a méhviaszt, amelyet lépsejtek felépítésére használnak. A hátsó lábak tollszerű sörtéin megtapad a virágpor. A középső lábakon lévő merev sörtékkel seprik a „kosárkába” a virágport a mellről és az elülső lábakról. A hátsó lábakon található a „kosárka” vagyis a pollenzacskó.

Kaptárak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méhészkedés egyik legfontosabb és egyben legdrágább felszerelési tárgya a méhlakás. Ma már nem vitatkozunk arról, hogy kas legyen-e ez vagy kaptár. A kas fölött eljárt az idő. Bármilyen nagy előnye is olcsósága, annyi a hátránya, hogy a kasos méhészetet berendezni, vagy arra akár az állomány egy részével is áttérni, senkinek sem ajánlható. A kas használatának ott van még létjogosultsága, ahol hosszú ideig tartó méhlegelő van, itt is csak akkor, ha a méhész nem méztermelésre, hanem méheladásra rendezkedik be.

Aszerint, hogy a kaptár hol nyílik, tehát a lépeket melyik irányból lehet kivenni, hátsó és felső kezelésű kaptárt különböztetünk meg. Mindkettő lehet álló és fekvő, alakja és mézkamrájának helyzete szerint. Némelyik kaptárt több irányból is lehet kezelni. Lépek elhelyezkedése szerint megkülönböztetünk hideg és meleg építményű kaptárt. Meleg építményű kaptárnál a lépek lapjukkal helyezkednek el a kijáró nyillás fele, még a hideg építményűnél élével. A keretes kaptárt egyes vélemények szerint már a rómaiak és az egyiptomiak is ismerték.Az újkorban a legelső keretes kaptárt egy ismeretlen szerző az 1600-as években publikálta.Hires keretes kaptár volt Huber svájci vak méhész könyvszerűen lapozható kaptára.A keretes kaptár használhatóvá tételéhez az áttörést az un.méhjárat helyes megállapitása hozta el.A méhjárat az a 7-15mm közötti hézag melyet a méhek közlekedés céljából a keretek és a kaptár fala között meghagynak,a keretet viaszépitménnyel vagy propolisszal nem ragasztják oda. A kaptár feltalálásának útja: -Kövesdy Szarka Sándor keretes kaptára 1843-ból Magyarországról -Langstroth lelkész kaptára az USA-ból 1852-ben(a világ legelterjedtebb kaptára) -Dzierzon sziléziai esperes-plébános léces később keretes hátulkezelős kaptára az 1850-es évekből.A XIX.század végén még előfordult hogy idősebb méhészek a kaptárt "dzierzonnak" nevezték.

Állókaptár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állókaptár keretei egymás felett kettő vagy több sorban helyezkednek el. A lépek elhelyezkedése szerint lehetnek hidegépitményű és melegépitményű hátulkezelős kaptárak. A léprenyiló hátulkezelős kaptárak az 1850-1940 közötti időszakban voltak elterjedve,a méhesházas állóméhészkedés korában. Néhány tipus: -Berlepsch kaptár Németország -Országos egyleti 3 soros kaptár keretméret: 24x18,5cm -Országos egyleti 4 soros kaptár keretméret: 24x18,5 vagy egészkeret a fészekben: 24x37cm -Kisboconádi 3 soros kaptár,1903 a kisországos kaptár keretének megnövelésével keletkezett,32x28,6cm

Hidegépitményű hátulkezelős kaptárak,azaz lapozókaptárak.Kezeléskor a hátsó ajtó és ablak eltávolitása után a keretek hidegépitmény szerint helyezkednek el.Egy lép kivétele után a többi a könyv lapjai szerint lapozható.Bonyolult szerkezetük miatt nem terjedtek el. Ebben a kategóriában a Pohánka féle lapozó,az Alberti féle lapozó és a szlovén lapozókaptár érdemel emlitést.


Rakodókaptár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rakodó kaptár, egymásra helyezhető fiókokból áll, mely rendszerint fajtájának megfelelő 8-9-10-11-12 lépet (keretet) tartalmaz. A kaptár méretét tetszés szerint lehet változtatni, aszerint, hogy mennyi fiókot helyezünk egymásra. Ha gyenge a család, vagy téli időszak van, akkor csak egy vagy két fiókot foglalnak a méhek, még nyáron, hordási időszakban sokszor négy - öt fiókot is szükséges egymásra helyezni. A keret mérete szerint 4 csoportot különböztetünk meg:

1,alacsonylépes egyenlőkeretes rakodókaptárak.A langstroth(44,8x23,2) a Zander(42x22) a félNB(42x18)tartozik ebbe a csoportba.Fészeknek 1-2-3 fiókot,méztérnek további 1-2-3 fiókot igényel a család erőssége szerint 2,közepeslépes egyenlőkeretes rakodókaptárak.Ebben a csoportban magasabb keretet alkalmaznak a fészekben és a méztérben.Közép-Európában elterjedt tipus. 2 esetleg 3 10-12 keretes fiókkal dolgozik.Hunor rakodó(42x27) Középboconádi rakodó(42x29) Egységes(42x32,5) Mogor rakodó(42,8x25) 3,különbözőlépes rakodókaptárak.A csoport kaptárai eltérő kerettel dolgoznak a fészekben és a méztérben.Ebbe a csoportba tartozik a Dadant-Blatt kaptár(43,5x30 a fészekben 43,5x15 a méztérben)a Dadant kaptár(47x30 és 47x15) a Balogh Bálint féle kaptár(36,5x36,5 36,5x19) az NB rakodó (42x36 és 42x17,5) 4,magaslépes rakodókaptárak.ritka,mert a mézkamra nehéz,a kaptár nem bővül szakaszosan.elvétve használnak igy NB rakodót és Ignácz keretekkel felszerelt rakodót. Közös valamennyi rakodókaptárban a különálló aljdeszka,a menekülőtér és a tető.Szállitásra a kaptárelemeket össze kell csatolni,erre a legelterjedtebb a gurtnis-feszitős csatoló.


Felső kezelésű fekvőkaptárak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fekvőkaptár egy fekvő láda formájú méhlakás.A rakodókaptárakkal ellentétben nem szedhető szét alkatrészeire.Megjelenését a méhlegelők jobb kihasználását jelentő vándorlás megjelenése és a rakodókaptárak kiforratlan összekapcsolása okozta. 1913-ban mutatta be id.Boczonádi Szabó Imre 24db 42x36cm-es kerettel felszerelt fekvőkaptárát.A korábbi kis űrtartalmú kaptárakkal elért mézhozamok a többszörösére emelkedtek.Az NB fekvő lehetővé tette a korai akácfőhordás teljes kihasználását,illetve az aratás után hónapokig virágzó tisztesfű kihasználását. Boczonádi hatására az OMME 1918-ban próbálta bemutatni a Hungária kaptárat,mely 4db kisországos keret méretével egyenlő nagykerettel dolgozott. Az 1930-as években Boczonádi nagykeretének hatására még nagyobb keretek jelentek meg(Konkoly féle,Kelecsényi féle,Debreceni).Ignácz Sándor alkotott egy 32 keretes 2 családos fekvőkaptárt 50x32-es keretekkel. Az 1930-as években jelent meg az NB fekvő 17-18-19 keretes változata a fészekmézkamrás kaptár. Az 1950-es években a faanyag hiánya miatt Dr.Vicze Ernő tervezte meg a legkisebb NB-t az 15 keretes NB fekvőt(kinai gyantásládák anyagából)


Magyarországon az 1940-es évekig a hátulkezelős kaptárak voltak leginkább elterjedve,majd az 50-es évektől a központi gyártás hatására az NB fekvőkaptárak.Az 1970-es években jelent meg a 4 fiókos alacsonykeretes rakodókaptár,a félNB,melynek terjedése azóta is tart.Az 1990-es évek végétől terjed Magyarországon a Dadant-Blatt és Langstroth kaptár.

Méz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méhek legnagyobb haszna a virágok megporzása. A virágok az általuk termelt nektárral, egy édes folyadékkal csalogatják magukhoz a méheket. A méh a virágok nektárját gyűjti össze, majd azt saját szervezetében átalakítja. A felszívott nektárhoz a szájukban lévő garatmirigyből enzimeket, emésztőnedveket kever hozzá, a keveréket pedig mézgyomrukban gyűjtik. Hazaérkezés után innen töltik bele ezt a még híg folyadékot a lépek sejtjeibe. Végül teljes értékű mézzé akkor válik, amikor szárnyuk lebegtetésével, a levegő keringetésével besűrítik, és lecsökkentik a víztartalmát.

A méz alkotórészei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méznek körülbelül 4/5 része cukor, 1/5 része víz. Hiába oldana azonban valaki cukrot ebben az arányban: nem mézet, hanem cukorszörpöt kapna, mint ahogy a vízből, szeszből és cukorból sem sikerül bort készíteni. A méz jellegét, éppen mint a borét, egész sereg különleges anyag szabja meg. Kevés van benne ezekből, de annyi is elég, hogy ne lehessen utánozni.

Mint, ahogy a borok különböznek egymástól, a méz is különféle származása termőhelye, kezelése, sőt még a gyűjés éve szerint is. Más a cukortatalma, színe, illata, zamata. A borhoz abban is hasonló, hogy folyton módosul, alakul.

Cukrok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méz alapsajátosságát a cukrok minősége és aránya szabja meg. A fontosabb cukrok nevét már ismerjük.

A virágméz cukra szinte mind gyümölcscukor és szőlőcukor. Jelentéktelen mennyiségben szokott benne lenni nádcukor (répacukor) és dextrin is. A mézharmatos mézre jellemző, hogy az említetteken kívül különeges, ritka cukrok is lehetnek benne és dextrintartalma nagy.

A hazai mézeink cukortartalma 70-80% körül szokott lenni.

Gyümölcscukor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méz nagy édessége a gyümölcscukornak köszönhető. A gyümölcscukor az embernek valamennyi ismert cukor közt a legédesebb. 7 kanál gyümölcscukor annyira édesíti a kávét, mint 10 kanál nádcukor, vagy 17 kanál szőlőcukor. Mézeinkben legtöbb a gyümölcscukor. Érthető, hogy a méz édesebb, mint az ugyanolyan a sűrű nádcukorszörp.

Szőlőcukor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szőlőcukor arról nevezetes, hogy gyorsan kristályosodik. A méz kristályosításában döntő.

A méz nagy részét alkotó szőlőcukor és gyümölcscukor könnyen a testbe juthat az emésztőszervből, a táplákozásban tehát különleges jelentőségű.

Dextrin[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dextrin a kristályosodást késlelteti.

Nádcukor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nádcukor (=répacukor) mennyiségében a méz érettségére vagy valódi mivoltára lehet következtetni. A méhektől korán elszedett mézben, vagy pl. abban, mely méhetető cukorral keveredett, több a nádcukor. A nádcukortartalom régi mézben megfogyatkozik: szőlő- és gyümölcscukorrá alakul át.

Mézharmat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mézharmat különleges cukrai csak idegen, tudományos néven ismeretesek. Némelyik gyakoribb (melezitoze, trehaloze), mások ritkábbak (mannit, raffinoze, dulcit). A méh egy részüket meg sem tudja emészteni, vagy nem érzi édesnek. Némelyik mézharmatcukor, pl. a melezitoze igen gyorsan kristályosodkik, pl. fűzfáról gyűjtött mézharmatban.

Víz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méz nedves levegőből vizet szív magába, meghígul. Száraz levegőben vizet veszít, tehát súlya csökken. 60%-os nedvességű levegőben az érett méz súlya szinte változatlan marad. A különféle mézek vízszívó képessége nem ugyanolyan. A pohánkamézé nagyobb, mint pl. az akácmézé.

Tanulság a méz vízszívó sajátosságából: 1. mézet nem ajánlatos nedves levegőn raktározni, 2. teleléskor a földeletlen méz meghígul és kicsordulhat a sejtből, 3. a mézzel készült sütemény nem szárad ki olyan gyorsan, mint a cukros.

Ásványi anyagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Virágmézben kevesebb, mézharmatosban több ásványi anyag van. Mennyiségük és minőségük a méhlegelő talajától is függ. Táplálkozásunkban hasznosak.

Nevezetes ásványi anyagok a mézben: vas, réz, kén, magnézium, kova mész, nátrium, kálium, klór, foszfor.

Fehérje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fehérje kevés van a mézben. Főképpen a méhek mirigyváladékából kerül bele.

Savak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méz gyengén savas. A méhészek tévesen hangyasavnak tartják a méz savját. Legtöbb benn az almasav, a citromsav. Hangyasav vagy nincs, vagy elenyészően kevés van benne.

A méz sava idővel megtámadja a fémek egy részét, és így mérgező vegyület képződik. Könnyen megtámadhatja pl. a horganylemezből való bödönt. Kevéssé hat alumíniumra, rozsdamentes acélra, ónra.

Ízesítő és illatosító anyagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ízesítő és illatosító anyagok sokfélék. A méz származása szerint jellegzetes illatú és ízű. Az illat és zamat melegítéskor vagy hosszas álláskor csökken.

Vitamin[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méz vitamintartalmáról a vizsgálatok eredménye ellentmondó. Egy részük megbízhatatlan. A mézben olyan kevés a vitamin, hogy az ember étrendjében alig jelentős.

A méz vitamintartalma nagyon változó. Úgy látszik, hogy ez az ingadozás a növénytől, a mézbe jutott virágportól, a méz korától és kezelésétől függ. Némelyik mézben kevés C-vitamint, a B-vitamincsoportból tiamint, riboflavint, pantoténsavat, piridoxint, és elenyésző nikotinsavat találtak. A C-vitamint újabban kétségbevonják.

A méz színe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méz színe fontos, mert származásra jellemző, és a vevőt is csalogatja. Víztisztától feketésbarnáig rengeteg változatot találunk, az akácméz pl. egészen világos, a (gyermekláncfű-méz) és a pohánkaméz sötét.

A méz idővel megsötétedik. A legrégibb ránk maradt méz 3000 évesnél régebbi. Egyiptomi múmia-sírban találták. A múmiát eleséggel együtt temették el, így került a sírba a lépesméz is. A méz kemény, fényes barnás-fekete, malátacukorhoz hasonló lett 3000 év alatt. nem is kell ilyen hosszú idő. Még a nagyon világos akácméz is vöröses sötétbarna, szinte fekete, átvilágítva meggypiros lesz 30 év alatt. Más mézek néhány hónap alatt is megsötétednek.

Elektromosság a mézben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méz kevéssé ismert alkotórészei a kolloidok. Finoman elosztott, nem kristályosodó anyagok. Szabad szemmel láthatatlan szemcsék alakjában lebegnek a vízben, elektromos töltésük van. A kolloidok a mézet zavarosítják, és sok szín velük is kapcsolódik. Melegítéstől megsötétednek.

A kolloidok a legtöbb mézben pozitív töltésűek, némelyikben, főképpen a mézharmatosban ellenben negatív töltésűek. A kolloidokat többféle módon is el lehet távolítani a mézből: különleges szűréssel, vagy villamosságuk megszüntetésével. A szemcsék elektromosság nélkül nem tudnak lebegni, lecsapódnak.

Kristályosodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha a méz cukrának egy része kristályokban különválik, azt mondjuk, hogy a méz megkristályosodott vagy megikrásodott. A kristályosodás befolyásolja a méz eltartását, kimérését, értékesítését és fölhasználását méhek eleségéül. Ha a méz lassan kristályosodik, kristályai nagyok, durvák, kemények. A gyorsan kristályosodó méz kristályai aprók, finomak.

A méznek mindig csak egy része kristályos, még akkor is, ha teljesen egyöntetűnek és keménynek látszik. A kristályosodásnak nagy szerepe jut a méz erjedésekor. A méz folyékonyan maradt része hígabb, mint az egész volt eredetileg, mert a cukor egy része kiválik belőle. Az erjesztőgombák sűrű mézben nem tudnak elszaporodni. A kristályos méz meghígult folyékony részében azonban, ha a hőmérséklet kedvező, elszaporodnak, és a mézet megerjesztik. A hígabb folyékony rész a méhek hasmenésének okozója.

A kristályosodás elsősorban a méz származásától függ, mert az dönti el, hogy milyen anyagok és milyen arányban vannak benne. Minél több a nem kristályosodó cukor (gyümölcscukor) és kristályosdást gátló anyag (dextrin), annál tovább folyékony marad. Minél több benne a kristályosodásra hajlamos cukor (szőlőcukor, nádcukor), annál hamarabb kristályosodik.

Gyorsabban kristályosodik aránylag nagy szőlőcukortartalma miatt pl. a repceméz, a tarlóvirágméz, pohánkaméz. Igen gyorsan a nagy mézharmatcukor tartalmú fűz-mézharmat. Későre az akácméz sok gyümölcscukra miatt.

Virágpor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A virágpor a virágos növények szaporodása során a megporzásban szerepet játszó, a harasztok mikrospóráival homológ finom por. A kisméretű pollen szél-, a nagyméretű rovarbeporzásra utal. A méhek főként virágporból fedezik fehérjeszükségletüket. Különösen a fiasítás táplálásához fontos a kaptárban felhalmozott pollenkészlet.

Méhviasz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méhviasz néven ismert anyag különbözik a méh eredeti termékétől. Maga a méh is mirigyváladékkal keveri, a lépekből való kivonásakor pedig más idegen anyagok is kerülnek bele, főképpen méhszurok. A viaszt tévesen a méh zsírjának tartják.

A viasz többféle vegyület keveréke. A viaszok hosszú szénláncú alkoholok és karbonsavak észterei. A természetben gyakoriak: a növények levelein, a gyümölcsök héján, a bogarak szárnyán és a legnagyobb mennyiségben a méhkaptárakban. A viaszokat felhasználják gyertyák, paszták (pl. cipőkrém, bútorápoló) készítésére, fafelületek politúrozására.

A viaszok helyett ipari célokra gyakran használják a hasonló tulajdonságú, de sokkal olcsóbb szilárd szénhidrogéneket: a paraffint vagy a sztearint.

A méhészek, hogy tiszta viaszhoz jussanak, a kipörgetett lépek egy részét kivágják a keretekből. A kivágott lépet egy üstben vagy egy erre a célra használt eszközzel kifőzik. Ez az olvadék a sonkoly. Az olvadék rengeteg szennyeződést (drótot, mézet, álcákat) tartalmaz, tehát ezt leszűrik és edényekbe töltik, melyekből később ki lehet fordítani a szilárd viaszt.

A megszilárdult viaszt lehet értékesíteni, de sok esetben újrafelhasználásra kerül. Azaz műlépet (egy vékony viaszlapot) készítenek, melyet a méhész ráolvaszt a keretre, mely dróttal van megerősítve, hogy a lép ki ne szakadjon. Ezt a műlépes keretet ezután behelyezik a kaptárba, melyre a család ráépíti az új sejteket, kialakítva az új lépet.


Lásd bővebben: méhviasz

Méhpempő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd: Méhpempő

A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, savanykás, szúrós illatú anyag, mely állás közben megsárgul, és hamar elveszíti bioaktív hatását. A méhpempő bioaktív hatása 24-48 óráig tart. Sokáig a különböző tartósító eljárások sem tudták megőrizni a méhpempő biológiai aktivitását. A legmodernebb technikával (liofilizálással) tartósított méhpempő akár két évig is megőrzi bioaktív tulajdonságát.

Propolisz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd: propolisz

A propolisz vagy méhszurok olyan gyantás, ragacsos anyag, amelyet a dolgozó méhek a kaptár védelmére, a betolakodó baktériumok és egyéb kórokozók ellen gyűjtenek. Ragadós, sárgásbarna, kellemes illatú anyag, melyet a fák rügyeiről, fiatal ágairól, levélnyeleiről gyűjtenek be a méhek, átalakítják, azután a kaptárak tömítésére és fertőtlenítésére használják. Ezeket a nedveket 20 Celsius-foknál melegebb napokon 10 és 12 óra között gyűjtik a méhek. A fő forrás a fekete nyár rügypikkelyein kiválasztódó enyves bevonat, de a propolisz számos összetevőjének sajátságait még nem ismerjük pontosan.

Méhlegelő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méhlegelő egy adott méhcsalád megélhetéséhez szükséges terület. Ez a terület magába foglalja a fás övezetet is, de leginkább a rétek a fontosak, ugyanis a megnemművelt földeken elszaporodó vadvirágok (pl: borsóvirág, vadlóhere, vadlucerna) nyújtják a valódi táplálékot a gyűjtögető méhek számára.

Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és egyéni vállalkozók a méhészet eredményes üzemeltetését mesterséges méhlegelő létesítésével segíthetik elő. A vetésforgóba sok olyan növény beállítható, amely gazdasági értékén felül a méheknek is jó legelőt ad. Ilyenek a pillangós növények, a repce, a fehér és fekete mustár (Sinapis alba és Brassica nigra), koriander (Coriandrum sativum), pohánka (Fagopyrum esculentum) és mások. Mindenhol a helyi viszonyok mutatják meg, hogy milyen időszakban van a legnagyobb szükség a méhlegelő javítására. Legtöbb helyen a nyári időszak (július és augusztus) hordástalan. Ebben az időben nagy jelentőségűek a rövid tenyészidejű növények, mint a pohánka és a mustár.

Igen hasznos mézelő növény a facélia (Phacelia tanacetifolia). Rövid tenyészideje nagyon alkalmassá teszi arra, hogy szakaszosan vetve a hordástalan időszakokon átsegítse a méheket. Vetés után 40-50 nap múlva hosszasan virít. Sok nektárt termel.

A facélia zöldtrágyának és silótakarmánynak is felhasználható. Zabbal (Avena sativa), vagy borsóval kell keverni, mert egymagában gyenge minőségű silótakarmányt ad.

A facéliamag jól értékesíthető, holdanként 1-3 mázsás termésátlaga a vele való munkát jól megfizeti.

Vethető facélia egyéb zöldtakarmánnyal, vagy zöldtrágyának szánt növénnyel is. Nagyon jól megy például a homokos területeken csillagfürttel (Lupinus albus L) keverve. Így a talajjavítás végett csillagfürttel bevetett nagy területeken teremthetünk jó méhlegelőt.

A méhlegelő javítása terén fásítással is sokat tehetünk. Mezővédő erdősávok, ligetek, erdők telepítésénél, majorok, utak fásításánál, élősövények létesítésénél mindig alkalom nyílik olyan fák, cserjék, bokrok telepítésére, amelyek javítják a méhlegelőt. Ilyen növények például: a fehér akác (Robinia pseudoacacia); és a kislevelű hárs (Tilia cordata). Magyarországon a legfontosabb méhlegelő és ezzel a világon elsők vagyunk a fehér akác.Közel 400ezer hektár akácerdő területtel rendelkezünk.A virágzás dél-északi eltolodása miatt méhészeink többsége két akácra vándorol,a délen elvirágzott erdőkből tovább vándorol az északon,később virágzó erdőkbe.


A méhanya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Normál körülmények között a méhcsaládban egy méhanya van. Elsődleges szerepe a család szaporodásának biztosítása. Habár a méhanya ugyanolyan petéből kel ki, mint a munkásméhek, tőlük küllemében és felépítésében is nagyban különbözik. Eltérő fejlődésének elsősorban az álca állapotban fogyasztott eltérő tápanyagok, főleg a méhpempő az oka.

A méhcsalád, ha a körülmények kedvezőek, új anyát nevel. Amikor a fiatal anya kikelt, az öreg anya a dolgozók jelentős részével együtt elhagyja a kaptárt és új lakást keres. Ha a körülmények kedvezőtlenek, a munkásméhek vagy nem nevelnek anyát, vagy a frissen kikelt anyát elpusztítják. A méhanya élete során egyszer több hímmel (herével) párzik. Természetes körülmények között 4-5 évig él, de a méztermelő méhészetben általában 2 évesnél idősebb anyákat lecserélik. A méhanyát a méhészek általában a kikelés évének megfelelően a hátán színes pöttyel jelölik meg.

A munkások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Méretük kisebb, mint az anyáké vagy a heréké. Ahogyan a nevük is mutatja, ők a méhcsalád dolgozói. Ők végzik a virágpor, a nektár gyüjtését, a lép építését, takarítanak, szellőztetnek, betolakodó esetén akár önfeláldozóan harcolnak.

A herék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A herék a méhek hím képviselői. Alapvető különbség a dolgozóktól, a nagyobb termetük, potrohjuk vaskosabb és sötétebb színű. A család munkájában nem vesznek részt, szerepük csak a szaporodás. Ősszel a dolgozó méhek a heréket a kaptárból kitoloncolják, így azok rövid időn belül elpusztulnak.

Méhészeti eszközök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fedelező[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez egy fésűre emlékeztető fém eszköz, melynek feladata, a fedelezés feltépése. Egy markolatból és egy fésűszerű részből áll, melynek fogai hegyesek, hogy könnyen behatoljanak a viaszba.

Fedelezést akkor végez egy méhész, ha a méhek a lép sejtjeit csordultig hordták mézzel, ekkor a dolgozók a cellák fedelét egy kis viaszfedéllel lezárják.

Fedelezni kénytelen a méhész, mivel enélkül a pörgetés során a méz bennmarad a sejtekben. Korszerű méhészetekben már évtizedek óta fedelezőkést használnak,illetve annak elektromos árammal fűtött változatát.

Pergető[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pergető hasonlóan működik, mint egy mosógép, melynek dobjába behelyeznek négy mézzel teli keretet, hogy ebből kinyerjék a mézet. Bekapcsolt állapotában a méz úgy csurog ki a sejtekből, mint centrifugázás közben a ruhákból a víz. A kifolyt mézet a dob alján egy terelő vályú összegyűjti, és kivezeti egy edénybe. A szennyeződés elkerülése érdekében egy szűrőt is elhelyezhetnek az edényre. Egy pörgetés során a kereteket kétszer kell kipörgetni, egyszer meg kell fordítani őket, hisz a lép mindkét oldalán vannak sejtek.

Füstölő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez az eszköz a méhész legfontosabb eszköze. A méhek elriasztása, csillapítása érdekében a füstölőt használva füstöt fújnak az állatokra. A füstölő egy hengerből áll, melyben a parázs található, egy markolatból, és ritkábban egy fújtatóból, mely nagyban megkönnyíti a munkát. Füstölő anyag lehet: kukoricacsuta, taplógomba, gyékény buzogánya.

Egyes méhészek nem használnak füstölőt, helyette cigarettát, pipát, sőt szivart használnak, melyek füstje éppúgy hatásos.

Keret[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

a keret

Általában hársfalécből készülő fa keret, melybe hálósan vékony drótot (ún. méhészdrótot) húznak be, hogy megakadályozzák a lép kitörését. A keret ki-be helyezhető a kaptárba, ennek előnye, hogy a lép ép marad, és visszakerül a méhekhez, így a fölös lépépítés megelőzhető, így nő a méz hozama is. Hordás után, amikor a sejtek tele vannak mézzel, a méhész begyűjti ezeket a kereteket és kipörgeti.

Kerethordozó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fa doboz, melynek teteje nyitott és füllel van ellátva, így megkönnyíti a keretek begyűjtését. A kaptárból kivett kereteket ebbe rakják be, de az üres kereteket is a méhész ebben viszi oda a kaptárakhoz a méheskertbe.

Mézeskanna[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alumíniumból készült tároló edény, mely nagyon hasonlít a tejeskannához. Mézzel együtt körülbelül 55-60 kilogrammot nyom. Manapság kezdenek kiszorulni a méhészetekből, mivel felváltják őket a könnyebb és olcsóbb műanyagedények.

Egyéb eszközök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Méhészkalap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A méhész fejét óvó, textilből vagy nejlonból készült sapka. A kalap peremétől egy sűrű háló veszi körbe a fejet, mely egészen a vállakig lelóg, így meggátolja a méhek bejutását.

Létezik más típusuk, a fémrostélyos sapka, mely nem kényelmes, mivel szűk és meleg. Ez nagyon hasonlít a vívók rostélyára.

Közösség által támogatott méhészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elinor McDowell és Gemma Parker 2010-ben közösség által támogatott (Community supported Agriculture - CSA) méhészetet[1] indított a kelet-angliai Suffolkban, ahol egy erre szerveződött közösség adta össze az induláshoz szükséges összeget és szaktudást, cserébe rendszeresen szétosztják a termelődő mézet.[2] 2013 nyarán Budapesten is elindult egy közösségi méhész kezdeményezés.[3]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Méhészet témájú médiaállományokat.