Észak-Európa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Skandinávia és Izland sötétkék jelöléssel

Európa északi részét nevezzük Észak-Európának. Többféle definíció van arra, hogy mely országok tartoznak ide

Tartalomjegyzék

A szűkebb értelemben vett Észak-Európa[szerkesztés]

Országai[szerkesztés]

Tengerei[szerkesztés]

Főbb városai[szerkesztés]

Éghajlata[szerkesztés]

Észak-Európa éghajlata sokkal melegebb, mint a hasonló szélességi körökön fekvő egyéb területeké, mint például Szibéria, vagy Kanada. Ez a Golf-áramlatnak köszönhető, amely 5-10 °C-kal növeli e terület évi középhőmérsékletét. Amennyiben ez a tengeráramlat megszűnne, Észak-Európának változna meg legradikálisabban az éghajlata.

Észak-Európa éghajlat kétarcúnak mondható, mivel két merőben különböző klímatípus mutatható ki a területen. A Skandináv-hegységtől nyugatra a szubtrópusi óceáni klímatípus, míg keleti oldalán a szubpoláris kontinentális klímatípus a meghatározó. A Golf-áramlat által ért norvég parti részen a januári középhőmérséklet 0-1 °C, a júliusi középhőmérséklet pedig 12-14 °C.[1] A csapadék átlagosan 1600-2000 mm, de néhol a 3000 mm is meghaladhatja. A keleti térségben, a Botteni-öböl környékén a januári középhőmérséklet -10 °C, a júliusi középhőmérséklet pedig 15-17°C.[2] A csapadék itt jóval kevesebb, 400-600 mm hullik évente.

Vízrajza[szerkesztés]

Észak-Európában főképp az eljegesedések alakították ki a vízhálózatot. A folyók többnyire rövidek, a vízhálózat sűrű. Észak-Európa legnagyobb folyója a Vänern-tavon átfolyó és a Kattegatt-szorosba ömlő Göta-folyó. A Balti-pajzs folyói kis esésűek, zuhatagosak, emiatt nagy vízerőkészletet jelentenek.

A tavak a jégkorban vésődtek ki és gátolódtak el. A legnagyobb tavak: Ladoga-tó, Onyega-tó, Vänern, Vättern és Mälaren. Finnországban jóval több tó található, ezek kisebbek és sekélyebbek, közülük legnagyobb az Inari. [3]

Élővilága[szerkesztés]

Fiatal jávorszarvas bika a grönåseni jávorszarvasparkban (Svédország)

Észak-Európa a Föld legerdősültebb nagytája, az erdők akár az é.sz. 70° környékén is előfordulhatnak még. Tajga és tundraterületek találhatók itt. A tajgaterületeket főleg lucfenyő, vörösfenyő és erdeifenyő alkotja, aljnövényzetük ritka, talajuk szürke podzol. A tajgát észak felé az erdős tundra követi, itt nyírrel kevert fenyőerdők a jellemzők. Észak felé fokozatosan megjelennek a törpefák. Lappföld északi szegélyénél és a Spitzbergák területén már a tundra a jellemző, növényzetét mohák, zuzmók alkotják, de lápok is előfordulhatnak. A déli területeken lombhullató erdők jelennek meg, itt tölgy, juhar, kőris, szil és bükk fordul elő.

A tundra állatvilágát a rénszarvasok alkotják, napjainkban jellemzőbb már a tenyésztett csorda, mint a vadon élő állomány[4]. Ezen kívül sarki nyúl, sarki róka és lemming él még ezeken a területeken. A tundra jellemző madárfajai: hóbagoly, lappföldi sármány, nagy lilik, pehelyréce. A tajgaterületeken jávorszarvas él, találkozhatunk még barnamedvével, hiúzzal, rozsomákkal és vidrával.

Észak-Európa tágabb értelemben[szerkesztés]

A szűkebb értelemben vett Észak-Európán kívül néha ide sorolják:

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, 2007, 45. oldal
  2. Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, 2007, 45. oldal
  3. Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, 2007, 46. oldal
  4. Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, 2007, 46. oldal

Források[szerkesztés]

  • Probáld Ferenc, Szabó Pál (szerk.), Gábris Gyula: Európa regionális földrajza 1-2, ELTE Eötvös Kiadó, 2007.