Észak-Európa
Európa északi részét nevezzük Észak-Európának. Többféle definíció van arra, hogy mely országok tartoznak ide
Tartalomjegyzék |
A szűkebb értelemben vett Észak-Európa[szerkesztés]
- Skandináv országok: Dánia, Feröer, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország
- Balti országok: Litvánia, Lettország, Észtország
Országai[szerkesztés]
Tengerei[szerkesztés]
Főbb városai[szerkesztés]
Éghajlata[szerkesztés]
Észak-Európa éghajlata sokkal melegebb, mint a hasonló szélességi körökön fekvő egyéb területeké, mint például Szibéria, vagy Kanada. Ez a Golf-áramlatnak köszönhető, amely 5-10 °C-kal növeli e terület évi középhőmérsékletét. Amennyiben ez a tengeráramlat megszűnne, Észak-Európának változna meg legradikálisabban az éghajlata.
Észak-Európa éghajlat kétarcúnak mondható, mivel két merőben különböző klímatípus mutatható ki a területen. A Skandináv-hegységtől nyugatra a szubtrópusi óceáni klímatípus, míg keleti oldalán a szubpoláris kontinentális klímatípus a meghatározó. A Golf-áramlat által ért norvég parti részen a januári középhőmérséklet 0-1 °C, a júliusi középhőmérséklet pedig 12-14 °C.[1] A csapadék átlagosan 1600-2000 mm, de néhol a 3000 mm is meghaladhatja. A keleti térségben, a Botteni-öböl környékén a januári középhőmérséklet -10 °C, a júliusi középhőmérséklet pedig 15-17°C.[2] A csapadék itt jóval kevesebb, 400-600 mm hullik évente.
Vízrajza[szerkesztés]
Észak-Európában főképp az eljegesedések alakították ki a vízhálózatot. A folyók többnyire rövidek, a vízhálózat sűrű. Észak-Európa legnagyobb folyója a Vänern-tavon átfolyó és a Kattegatt-szorosba ömlő Göta-folyó. A Balti-pajzs folyói kis esésűek, zuhatagosak, emiatt nagy vízerőkészletet jelentenek.
A tavak a jégkorban vésődtek ki és gátolódtak el. A legnagyobb tavak: Ladoga-tó, Onyega-tó, Vänern, Vättern és Mälaren. Finnországban jóval több tó található, ezek kisebbek és sekélyebbek, közülük legnagyobb az Inari. [3]
Élővilága[szerkesztés]
Észak-Európa a Föld legerdősültebb nagytája, az erdők akár az é.sz. 70° környékén is előfordulhatnak még. Tajga és tundraterületek találhatók itt. A tajgaterületeket főleg lucfenyő, vörösfenyő és erdeifenyő alkotja, aljnövényzetük ritka, talajuk szürke podzol. A tajgát észak felé az erdős tundra követi, itt nyírrel kevert fenyőerdők a jellemzők. Észak felé fokozatosan megjelennek a törpefák. Lappföld északi szegélyénél és a Spitzbergák területén már a tundra a jellemző, növényzetét mohák, zuzmók alkotják, de lápok is előfordulhatnak. A déli területeken lombhullató erdők jelennek meg, itt tölgy, juhar, kőris, szil és bükk fordul elő.
A tundra állatvilágát a rénszarvasok alkotják, napjainkban jellemzőbb már a tenyésztett csorda, mint a vadon élő állomány[4]. Ezen kívül sarki nyúl, sarki róka és lemming él még ezeken a területeken. A tundra jellemző madárfajai: hóbagoly, lappföldi sármány, nagy lilik, pehelyréce. A tajgaterületeken jávorszarvas él, találkozhatunk még barnamedvével, hiúzzal, rozsomákkal és vidrával.
Észak-Európa tágabb értelemben[szerkesztés]
A szűkebb értelemben vett Észak-Európán kívül néha ide sorolják:
- Brit-szigetek, Írország, Man sziget, Csatorna-szigetek,
- Benelux államok, Észak-Oroszország, Észak-Németország, Észak-Lengyelország
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, 2007, 45. oldal
- ↑ Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, 2007, 45. oldal
- ↑ Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, 2007, 46. oldal
- ↑ Európa regionális földrajza 1. - Természetföldrajz, ELTE Eötvös Kiadó, 2007, 46. oldal
Források[szerkesztés]
- Probáld Ferenc, Szabó Pál (szerk.), Gábris Gyula: Európa regionális földrajza 1-2, ELTE Eötvös Kiadó, 2007.

