Dnyeszter Menti Köztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság
Република Молдовеняскэ Нистрянэ
(Republica Moldovenească Nistreană)
Приднестрóвская Молдáвская Респýблика
(Pridnyestrovszkaja Moldavszkaja Reszpublika)
Придністровська Молдавська Республіка
(Pridnyistrovszka Moldavszka Reszpublika)
Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság zászlaja
Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság zászlaja
Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság címere
Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság címere
Nemzeti himnusz: Мы славим тебя, Приднестровье
(Áldunk téged, Dnyeszter-mellék)
Fővárosa Tiraszpol
é. sz. 46° 51′, k. h. 29° 38′
Államforma köztársaság
Vezetők
Elnök Jevgenyij Sevcsuk
Hivatalos nyelv moldován (román),
orosz, ukrán
függetlenség Moldovától
kikiáltása 1990. szeptember 2.
Népesség
Népszámlálás szerint ismeretlen +/-
Rangsorban 174
Becsült 509 439 fő (2013.)
Rangsorban 174
Népsűrűség 133,4 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 4163 km²
Rangsorban 178
Víz 2,35%
Időzóna Kelet-európai idő (UTC+2)
Egyéb adatok
Pénznem Dnyeszter menti rubel ()
Hívószám 373 5xx
Internet TLD .md

A Dnyeszter Menti Köztársaság elhelyezkedése Moldova és Ukrajna között

A Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság (másként Dnyeszteren Túli Terület, Transznisztria vagy Dnyeszteren Túli Köztársaság) a Szovjetunió felbomlása után az önállósodó Moldovától elszakadt keskeny földsáv a Dnyeszter folyótól keletre. Rövid elnevezése a Dnyeszter-mellék (az orosz Приднестровье mintájára).

A Csongrád-megyényi terület függetlenségét erős orosz segítséggel 1990. szeptember 2-án nyilvánította ki, az erről szóló sikeres népszavazás után. A Moldovával folytatott rövid háború után, az 1992. július 21-én aláírt békekötés értelmében a moldáv hatóságoknak nincs semmilyen beleszólása a terület politikájába. Az új alkotmányt 2000. június 22-én fogadták el.

Hivatalosan Moldovához tartozik, a világ egyetlen országa sem ismeri el önállóságát.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keletről Ukrajna határolja, nyugatról Moldova. Az ország nagyrészt Dnyesztertől keletre fekszik, kisebb része azonban átnyúlik a nyugati oldalra, és néhány városa ott található.

Az „állam” felszínét kisebb dombokkal és völgyekkel tarkított síkság alkotja. A terület 80%-át termékeny csernozjom borítja. Az erdők aránya 10% körüli. Éghajlata mérsékelt szárazföldi. A telek rövidek, a januári középhőmérséklet −3,9 °C. A nyár hosszú és forró, a júliusi középhőmérséklet +21 °C.

A területet a Dnyeszter bal oldali mellékfolyója, a Jagorlik folyó osztja két részre. Az ettől északra fekvő vidék az ukrajnai Podóliai-hátság nyúlványa, így a tájat az arra jellemző mély folyó- és patakvölgyek jellemzik. A Jagorliktól délre a területet a Fekete-tenger partvidékére jellemző sztyeppe uralja. Ezen a vidéken ritka a természetes erdő, inkább csak telepített erdős ligetek fordulnak elő. Vadállományát a közép-európai térségre jellemző vadak – vaddisznó, nyúl, róka, fácán – alkotják.

Ásványkincsekben szegény terület. Meszet, kerámiagyártásra alkalmas agyagot, valamint az üveggyártás alapanyagául szolgáló kvarchomokot bányásznak.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ókor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A földrajzilag Besszarábiában található területen mar az ókori görögök is tevékenykedtek. Türasz néven a görögök alapítottak a közelben i. e. 600 körül várost (ma: Bilhorod-Dnyisztrovszkij, Ukrajna), mely a kis-ázsiai Milétosz városának gyarmata volt, majd barbárok foglalták el.

A középkortól a 20. századig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Besszarábiában a kora középkorban keleti szláv törzsek (ulicsok, tivercek), majd nomád török törzsek (besenyők, kunok) telepedtek le. A terület később a Kijevi Rusz, majd a Litván Nagyfejedelemség kezére került, míg 1504-ben meg nem hódította az Oszmán Birodalom és Jediszan tartomány részévé tette 1792-ig, amikor is az Orosz Birodalom szerezte meg. A területen ezután főleg ukrán, orosz és német nemzetiségű embereket telepítettek le.

A 20. század elejétől a második világháború kezdetéig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grigorij Kotovszkij

Az első világháborúban Oroszország jelentős méretű területeket vesztett el Európában, köztük Besszarábiát is, mely Romániához került, kivéve a Dnyeszteren túli területet, mely az Ukrán SZSZK része lett. A Szovjetunió 1922-es megalakulásával ez a terület így a Szovjetunió része lett. Grigorij Kotovszkij moldovai születésű, egykori bűnöző és cári katona (1905-ben dezertált) két moldován függetlenségi felkelést is vezetett 1905-ben és 1915-ben az Orosz Birodalom ellen, de mindkétszer elbukott. A bolsevik forradalomhoz csatlakozva azonban végre alkalma nyílt célja megvalósítására, és meg is alapította szovjet fennhatóság alatt a Moldáv Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot 1924-ben, fővárosának a „megszállás alatt lévő” Kisinyovot téve meg. A Moldáv ASZSZK területe a második világháborúig kizárólag a Dnyeszter-mellékre korlátozódott. Lakosainak 48%-a ukrán, 30%-a moldován (román), 9%-a orosz és 8,5%-a zsidó volt ekkor.

A szovjet politika az elvesztett Besszarábia környezetében, így a Dnyeszter-melléken is a kommunizmus eszméinek hirdetésével akarta az egykori provinciát „visszacsábítani”. Ennek szellemében született meg az 1930-as években a „moldován nemzetiség” gondolata, illetve a moldáv nyelv (a román nyelv cirill betűs írásmódjával), hogy így is elkülönítsék Romániától.

Második világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében Németország nem tartott igényt Besszarábiára, így e szerződés alapján 1940. június 28-án a szovjet csapatok megszállhatták a területet, melyet 1940. augusztus 2-án immár Moldáv SZSZK néven a Szovjetunióhoz csatoltak. A paktum felrúgása után a terület teljes zsidó lakosságát deportálták vagy kivégezték a németek.

A Moldáv SZSZK[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Moldovai SzSzK zászlaja

A korábbi Moldovai ASZSZK a győztes háború után földrajzilag már a teljes mai Moldávia területére kiterjedt, így a korábbi szovjet politika is immár egész Besszarábia területén érvénybe lépett. A háború után az eloroszosítás nagyobb méreteket öltött, mint a cári időkben. 1956-tól kezdve a 14. orosz gárdahadsereg állomásozott Moldávia területén. A Dnyeszteren túli területen erős csoportosítása és fegyveraktárai voltak. A Dnyeszter-mellék lett Moldávia legiparosodottabb területe.

A peresztrojka légkörében a latin betűs írás vált hivatalossá Moldáviában. A megerősödő moldován–román nacionalizmus félelmet keltett Moldávia orosz, ukrán és gagauz lakóiban. Szaporodtak a különböző nemzetiségek közti incidensek. Moldávia szélsőséges román nacionalistái már a kisebbségek elűzésének szükségességéről beszéltek.

1990. szeptember 2-án kikiáltották a Dnyeszter Menti Köztársaságot a Szovjetunión belüli autonóm köztársaságként. Mihail Gorbacsov szovjet elnök december 22-én elnöki rendeletben semmisítette meg ezt a lépést, mert szerinte nem volt jogalapja. Ennek ellenére megszilárdultak a különálló Dnyeszteren túli hatóságok. 1992. áprilisában a volt Szovjetunió fegyverzetének szétosztása során Moldávia fegyverekhez jutott és felállították az önálló moldáviai hadsereget. Azonnal megtámadták a Dnyeszter mellékét, de vereséget szenvedtek. A 14. orosz hadsereg (parancsnoka Alekszandr Lebegy volt, az orosz Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács későbbi titkára) harcba lépett a Dnyeszter melléki szakadárok védelmében. A moldáv hadsereghez rengeteg romániai önkéntes is csatlakozott, míg a 14. orosz hadsereget és a vele közösen harcoló dnyesztermenti orosz-ukrán erőket további ukrán és orosz nemzetiségű fegyveres önkéntesek, sőt még kozákok is segítették, akik győzelmet arattak a moldáv-román hadsereg felett és rákényszerítették Moldáviára az 1992. július 21-ei békét. Ennek értelmében Moldávia mindennemű beleszólási jogról lemondott az állam a Dnyeszteren túli területein, de függetlenségét nem ismeri el, továbbra is Moldávia részének tekinti azt. Ma mintegy 2600 orosz békefenntartó katona állomásozik ott.

A „független állam”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Igor Nyikolajevics Szmirnov, a szakadár köztársaság első elnöke.
Az ország második elnöke, Jevgenyij Sevcsuk.

A békekötés után a Dnyeszter mellékén szovjet mintára újjászervezték a közigazgatást, tovább használták a szovjet jelképeket, betiltották a latin ábécé használatát és a helyi kormány élére az orosz származású Igor Szmirnov került (Alekszandr Lebegy hathatós segítségével). Szmirnov 2011-ig maradt hatalmon, azóta Jevgenyij Sevcsuk az ország vezetője, aki mint független politikus felváltotta az ország kommunista vezetését. 1997. május 8-án Szmirnov és Petru Lucinschi moldáv elnök a Primakov-memorandum néven emlegetett szerződésben normalizálta a két országrész kapcsolatát, de a függetlenségét továbbra sem hajlandó Moldávia elismerni, noha semmilyen befolyással sem bír a területre 1992 óta. 2005-ben Ukrajna tárgyalásokba kezdett a terület vezetésével. Ennek eredményeként 5 új határátkelő és kereskedelmi állomás nyílt meg. Ukrajna egyúttal szigorította a határellenőrzést, amely komoly jövedelemkiesést okoz a helyi gazdaságnak, amelynek jelentős ágazata volt a csempészet. 2006. szeptember 17-én népszavazást tartottak a terület státuszáról, amelyen a lakosság arról szavazhatott, hogy az ország csatlakozik Oroszországhoz, „független állam” marad, vagy visszatér Moldáviához. A népszavazáson, amelyet a nemzetközi szervezetek és az országok többsége nem ismert el, a résztvevők 97%-a az Oroszországhoz történő csatlakozásra szavazott. A dnyesztermenti oroszok mindezt úgy képzelik el, hogy Transznisztria is a kalinyingrádi területhez hasonló exklávéja kell, hogy legyen az Orosz Föderációnak.

Az állam 2008-ban és 2010-ben is kérte Koszovó függetlenségének kikiáltását követően az ENSZ-től és az Európai Uniótól államisága elismerését.[1][2] 2011. őszén a tárgyalásokat felújították Moldova és a Dnyesztermellék között,[3] bár előzőleg Szmirnov megfenyegette a moldávokat, hogy újabb háború törhet ki,[4] mert Moldova be akarja olvasztani az orosz kisebbséget.

Sevcsuk hatalomra kerülésével a két ország továbbra sem jut dűlőre, mert az új elnök sem hajlandó kiengedni az orosz katonákat a területről, illetve nem hajlandó szabadon engedni azokat román és moldáv politikai foglyokat, akiket a Moldovával folytatott háború, illetve a 2000-es évek elején börtönöztek be állítólag gyilkosságok miatt.[5] Sevcsuk továbbra is a terület függetlenségének megtartása mellett teszi le voksát és 2012-ben újból lobbizott a függetlenség, illetve a gazdaság ügyében az orosz vezetésnél,[6] bár nyugati megfigyelők szerint ez nem érdeke a tiraszpoli vezetésnek, hiszen az ország fő gazdasági ága a csempészet, amely főleg Ukrajnába irányul, így például az Ukrajnából származó, a Fekete-tengeren leszállított húsárut a dnyesztermenti csempész-kereskedelem visszaszállítja Ukrajnába illegálisan, megkerülve a vám- és egészségügyi vizsgálatokat, s potom áron a ukrán feketepiacon értékesítik. Ebben az ágazatban dnyesztermenti és ukrán politikusok is érdekeltek.[7]

A terület Moldovához való visszacsatolását Oroszország és Ukrajna abban az esetben támogatná, ha Moldova felhagyna a Romániához való közeledéssel, és nem dédelgetné tovább Nagy-Románia eszméjét. Ez még évekkel korábban biztosnak látszott, de miután a 2009-es zavargások folytán a moldovai kommunista vezetés megbukott, az országban románbarát erők kerekedtek felül. Habár az ország – főként időskorú – lakosságában még mindig erősen él a tudat, hogy ők moldován nemzetiségűek és nem románok, elemzők szerint nem kizárt, hogy végül mégis megtörténik az egyesülés, jóllehet ezt a szomszédos államok, így Magyarország sem nézné okvetlenül jó szemmel. Ez minden bizonnyal Transznisztria végleges leszakadását vonná maga után,[8] Oroszország pedig az Európai Unió előretörésétől tartana a térségben. Az orosz lapok már előre is vetítették, hogy ebben az esetben Romániának számolnia kell Bulgária Dobrudzsára vonatkozó területi igényével, Magyarország Erdéllyel kapcsolatos ügyeivel és a gagauz függetlenség kérdésével.[9] Ukrajna nem tartja kizártnak a moldován-román egyesülést, de ebben az esetben jobb volna, ha Transznisztriát Ukrajnához csatolnák.[10]

A Dnyeszter-mellék ügye 2012. október 18-án került ismét előtérbe: a NATO katonai bázisok létesítését tervezi Moldovában, amit az orosz külügy fenyegetőnek tart Oroszországra nézve. Ennek kapcsán a külügyminisztérium egyik megbízottja azt mondta, hogy amennyiben a folyamat tovább folytatódik, Moszkva el fogja ismerni Tiraszpol függetlenségét.[11] Ezt ugyan más szakértők nem tartják komolynak, mivel a moldovai NATO tevékenységek egyáltalán nem jelentenék az országnak a NATO-hoz való kapcsolódását, Moldova sokkalta inkább az Európai Unió felé törekszik közeledni.[12]

2013 végén a szomszédos Ukrajnában hatalmas tiltakozási hullám söpört végig az orosz-barát Viktor Janukovics ellen, aki elutasította az Európai Unióhoz való közeledést és erősíteni törekedett kapcsolatait Moszkvával. A felkeléshez hasonlító zavargások nyomán Janukovics megbukott és egy nyugat-orientált kormány került ismét hatalomra Kijevben, amely kiengedte börtönéből a Julija Timosenko volt kormányfőt. Az ukrajnai változásokat az ország nagyszámú kisebbsége és a Janukovicsot támogató emberek nem fogadták el, s folytatták a megmozdulásokat az ország keleti felén, illetve a Krímben, amelyet rövidesen orosz katonai erők kezdtek megszállni. A terület vezetői 2014. március 11-én kikiáltották a Krími Köztársaságot és rövidesen népszavazást írtak ki a terület hovatartozásáról. A választáson résztvevők elsöprő többsége kiállt az Oroszországgal való egyesülés mellett. Az ukrajnai oroszok magukat fenyegetve érzik az ukrán nacionalizmustól, ezzel indokolták lépésüket, Moszkva pedig az orosz ajkú emberek védelmével érvelve lépett fel Ukrajnával szemben. A köztársaság megalakulását és a március 16-án megtartott népszavazást azonban a Nyugat nem fogadja el, sőt illegitimnek tartja. Ennek ellenére a Dnyeszter Menti Köztársaság vezetői is felbátorodtak, és újból hangot adtak a maguk fúziós szándékainak Moszkva felé. Mihail Burla a dnyesztermenti törvényhozás elnöke a Dumához fordult, hogy vizsgálják a szakadár köztársaságnak az Oroszországhoz való csatlakozás lehetőségét, hivatkozva a 2006-os referendumra, ami a krímihez hasonló eredménnyel zárult. Ez a moldovai kormánynál újabb nemtetszést váltott ki, amely más államokhoz hasonlóan (így a szomszédos Románia) nem ismeri el a Krím elszakadását és Oroszországba történő betagolódását. De nemcsak a Dnyeszter Menti Köztársaság, hanem még az autonóm Gagauzia is Moszkvához közeledik, és a tiraszpoli kormány kérésével egy időben ugyanilyen kéréssel fordultak a Dumához.[13]

Államszervezet, közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tiraszpoli parlament épülete Lenin szobrával

Adminisztratív régiói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(Északról dél felé, az orosz elnevezéssel a zárójelben.)

A Dnyeszter Menti Köztársaság régiói
  • Camenca (Каменка) avagy Kamenka
  • Dubăsari (Дубоссары) avagy Dubosszari
  • Rîbnița (Рыбница) avagy Ribnyica
  • Grigoriopol (Григориополь)
  • Slobozia (Слободзея) avagy Szlobodzeja
  • Tiraspol (Тирасполь) avagy Tiraszpol
  • Bender/Tighina (Бендеры) avagy Benderi
A Dnyeszter Menti Köztársaság térképe

Legnagyobb városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rîbnița városa az ország északi részén

(Zárójelben a 2005-ös lakosság szerepel.)

Fegyveres erők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dnyeszter Menti Köztársaság fegyveres erőinek létszáma közel 5 ezer fő. Főparancsnoka az elnök. A területen általános hadkötelezettség van, de a hadseregben a hivatásos tiszteken kívül szerződéses katonák is szolgálnak. A mozgósítható tartalék kb. 25-30 ezer fő. A szárazföldi és légierő haderőnemeken túl a hadsereghez tartozik a határőrség és a belügyi csapatok is. A szárazföldi csapatokat három tüzérséggel megerősített gépesített lövész dandár, egy harckocsi-zászlóalj és speciális egységek alkotják. A légierő néhány felfegyverzett közepes Mi–8 és nehéz Mi–6 szállító helikopterrel rendelkezik.

Az Állambiztonsági Minisztérium alárendeltségébe tartozik két speciális egység, a „Dnyeszter” és a „Delta” zászlóaljak.

Az „ország” területén orosz csapatok állomásoznak, nagyrészt ennek köszönhető az „ország” függetlensége.

Sevcsuk hatalomra kerülése óta a kommunista berendezkedés egyre gyengül az országban és már javaslatok történtek a zászló cseréjére: a szovjet típusú sarlót és kalapácsot magán viselő zászló helyett sokan az Orosz Föderáció zászlaját kívánják bevezetni.

Nemzetiségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2004-es becslések alapján

Ennek megfelőlen az ország három nyelvű, a moldovai román, az orosz és az ukrán nyelv egyaránt hivatalos.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dnyeszter Menti Köztársaság témájú médiaállományokat.