Julija Volodimirivna Timosenko

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Julija Volodimirivna Timosenko
Yulia Tymoshenko November 2009-3cropped.jpg
Julija Timosenko 2009-ben
Ukrajna 13. miniszterelnöke
Hivatali idő
2007. december 18.2010. március 4.
Előd Viktor Fedorovics Janukovics
Utód Mikola Janovics Azarov
Ukrajna 10. miniszterelnöke
Hivatali idő
2005. január 24.2005. szeptember 8.
Előd Viktor Fedorovics Janukovics
Utód Jurij Ivanovics Jehanurov

Született 1960. november 27. (53 éves)
Dnyipropetrovszk, Szovjetunió (ma Ukrajna)

Házastárs Olekszandr Timosenko (1979–
Foglalkozás politikus, közgazdász

Julija Volodimirivna Timosenko (ukránul: Юлія Володимирівна Тимошенко; Dnyipropetrovszk, 1960. november 27. –) ukrán politikus, közgazdász, üzletasszony, 2005. január 24-e és szeptember 8-a, valamint 2007. december 18-a és 2010. március 4-e között Ukrajna miniszterelnöke. A narancsos forradalom egyik kulcsfigurája volt: ő vezette a Julija Timosenko Blokkot (BJUT). Indult a 2010-es ukrán elnökválasztáson, melynek második fordulójába Viktor Fedorovics Janukovics mellett ő jutott be, ám Janukovics végül kb. 3%-kal győzött.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

19 éves korában férjhez ment Olekszandr Timosenkóhoz, a szovjet kommunista párt (SZKP) egy középvezetőjének fiához, majd a Komszomolban töltött be tisztségeket. 1984-ben végzett a Dnyipropetrovszki Állami Egyetemen közgazdászként, később pedig kandidátusi fokozatot szerzett. A peresztrojka által megteremtett környezetben hamar komoly üzleti sikereket ért el, azon belül is főleg az energiaiparban. 1990–1998 között több nagy vállalat vezetője volt. 1995-től két éven át a legnagyobb ukrán földgázimportőr céget vezette, ekkor kapta a „gázhercegnő” becenevet. Meggazdagodásában jelentős szerepet játszott a Pavlo Lazarenko exkormányfőhöz fűződő viszonya. Férjével, Olekszandr Timosenkóval együtt ők szerezték meg az ukrán energia- és nyersanyag-gazdálkodás kulcspozícióit.

A politikában 1996-ban jelent meg, képviselői mandátumot szerezve az ukrán törvényhozásban. A Kirovohradi területen rekordnak számító 92,3%-os támogatottságot ért el. Politikai életútja ezután számos színes fordulatban bontakozott ki miniszterelnökségéig. 1999-től 2001-ig Viktor Juscsenko miniszterelnök-helyettese volt. 2001-ben Leonyid Kucsma elnök, vámokirat hamisítással és földgázcsempészéssel vádolva, lemondatta posztjáról, sőt börtönbe is záratta. Innen néhány hét múlva szabadult; a vádak végül nem bizonyosodtak be.

2005 júliusában a Forbes magazin a világ harmadik legbefolyásosabb nőjének szavazta meg; csak Condoleezza Rice és Wu Yi kerültek elé.

2011. augusztus 5-én letartóztatták azzal a váddal, hogy 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül engedélyezte az orosz gáz magasabb áron történő vásárlásáról szóló szerződések aláírását, amelyek így rendkívüli előnytelenek voltak Kijev számára.[1] Október 11-én hét év börtönre ítélték. Az EU szerint az eljárás mögött politikai megfontolások álltak.

2014. február 22-én szabadon engedték[2], és pár óra után már Kijevben, a Majdanon tartott beszédet.[3] Március 8-án Berlinben megkezdték akut porckorongproblémái orvoslását, melyek mozgásszervi panaszokat okoztak, emiatt csak kerekesszékkel és bottal volt képes közlekedni.[4] 2014. április 14-én a Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányában megszüntette az ellene folytatott eljárást.[5]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Letartóztatták Julija Timosenkót (Index, 2011. augusztus 5.)
  2. Nyilas Gergely: Visszatért a megtörhetetlen asszony.Index (2014. feb. 23.) Hozzáférés: 2014. feb. 27.
  3. Timosenko: Ne menjetek haza!NOL (2014. feb. 22.) Hozzáférés: 2014. feb. 27.
  4. Megpróbálják kimenteni Julija Timosenkót a tolószékből – Index, 2014. március 8.
  5. Rehabilitálták Timosenkót – Magyar Nemzet, 2014. április 14.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Menedékjog Timosenko férjének, HVG, 2012. (34. évf.) 2. (1702.) sz. 11. old.
  • Ukrajna a Timosenko-per után: a börtön ablakából, HVG, 2011. (33. évf.) 42. (1690.) sz. 27. old.
  • Németh András: Ukrajna a Timosenko-per után: szakítópróba, HVG, 2011. (33. évf.) 42. (1690.) sz. 26-27. old.
  • Timosenko első hetei Ukrajnában: Julija 2.0,HVG, 2008. (30. évf.) 6. (1498.) sz. 34-35. old.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Julija Volodimirivna Timosenko témájú médiaállományokat.