HVG

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A HVG (korábbi nevén Heti Világgazdaság) egy belföldi és külföldi gazdasági, politikai és kulturális témákat feldolgozó hetilap. Internetes portálja a hvg.hu, amely a lap cikkein túl egy részben önálló szerkesztőség által készített anyagokat tartalmaz.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzménye a Világgazdaság című lap. A HVG eredetileg az 1979-ben Vince Mátyás által alapított Heti Világgazdaság című magyar gazdasági-társadalmi hetilap közkedvelt rövidítése volt. Napjainkra a „HVG” a lap hivatalos címévé vált.

Megalakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Világgazdaság akkori főszerkesztője, Gyulai István Vince Mátyást javasolta főszerkesztőnek. A szerkesztőség egy, a BNV területén lévő faházban kezdte meg működését. A lap rövid, három hónapos előkészítés után megindult.

Az akkor még csak 32 oldalas hetilap célja az volt, hogy mindenkit „közölhető” gazdasági információkhoz juttasson, mivel a Világgazdaságot cenzurális okokból zárt terjesztésűnek minősítették. A Heti Világgazdaság június elejétől jelent meg minden csütörtökön az utcán is vásárolható formában. Olvasótáborát többnyire a fiatal értelmiségiek alkották. (Vince 1998)

Főszerkesztők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ideológia és tartalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1990-es évek elején született belső, szerkesztőségi statútumot követik a lap dolgozói ma is. Ez kimondja, hogy a HVG egy liberális szellemiségű, gazdasági-közéleti hetilap. Az újság felvállaltan törekszik a demokrácia őre szerepének betöltésére, és nem kötődik egyik politikai párthoz sem.

A HVG-ben nincs olyanfajta szerkesztéspolitika, amely alapján az újságban megjelenő híreket politikai alapon, aszerint válogatnák, hogy megjelenésük melyik pártnak árt vagy használ. A Vélemények rovatban különböző politikai nézetek kapnak teret.

A lap vezetői törekednek arra, hogy olyan publicistákat kérjenek fel, akik más újságokban nem jelennek meg véleményükkel rendszeresen.

A HVG újságírói időről időre feltárják a politikai és a gazdasági élet összefüggéseit. Ezt a magyar sajtóban először tették meg, és egyre több elhallgatott témának jártak utána. A leleplező vagy kényes témájú írások miatt az újságot többször beperelték.

A lap összeállítása egy hetet vesz igénybe, bár egyes cikkek elkészítése hosszabb ideig tart. Ilyenek lehetnek a Szellem című rovat írásai, amelyben például a történelmi hátteret igénylő cikkeket folyamatosan készítik az újságírók. A HVG belsejében lévő rovatok – ilyen például a Monitor – péntek estére készülnek el, mások lapzártája hétfő este, míg a végső lapzárta kedd este van. Ekkora véglegesítik a legtöbb aktualitást igénylő rovatokat, amelyek a napi politikai és közéleti témákat dolgozzák fel. Ebből adódik, hogy a nyomdában több részletben nyomják ki a lapot. A következő heti szám tervezése és a témák egyeztetése a szerdai szerkesztőségi értekezleten történik.

A HVG cikkei hétről hétre készülnek, ritkán fordul csak elő, hogy egy-egy újságíró több hétig dolgozik egyetlen témán. Különleges esetekben az újságot egy-két nap alatt is el tudják készíteni. Egy ilyen váratlan helyzet volt a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás napja, amikor pár óra alatt – a lapzárta előtt – szinte egy vadonatúj újságot kellett összeállítani. Gyakrabban megesik, hogy a címlapot a friss események hatására le kell cserélni.[1]

Állandó rovatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fókuszban
  • Társadalom
  • Világ
  • Monitor
  • Prizma
  • Szellem
  • Trend (nem minden héten)
  • Interjú
  • Magyar gazdaság
  • Nemzetközi gazdaság
  • Pénzügyek
  • Hét nap gazdaság
  • Reflex
  • Portré
  • Hét nap
  • Stílus
  • Stílus+

Címlap és képi megjelenés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A HVG címlapjai mindig az adott hét egyik fő témáját dolgozzák fel, többnyire humorosan. A 80-as években a címlapokon többnyire nem fotók, hanem áthallásos utalásokat tartalmazó grafikák szerepeltek. Ezek a borítók a rendszerkritikára érzékeny olvasók humorérzékére kívántak hatni. A megjelenő címlapok fokozatosan lettek egyre abszurdabbak. A rendszerváltás után részben konkrétabbá váltak, részben folytatták a korábbi hagyományt. A legsikeresebb címlapokból válogatáskötet készült (HVG címlaptárlat; 1979–1999, HVG Kiadó Rt.,1999), illetve a Műcsarnokban kiállítás is nyílt belőlük, amely később bejárta az országot.

A címlapok ötlete és képi asszociációja kezdettől fogva Horváth Zoltán főszerkesztő-helyettes fejében születik meg. Ezt a hétfői értekezlet után két grafikussal megvalósítják. A végleges változatról a szerkesztőség tagjai többnyire közösen döntenek. A fő- és alcímre sok ötlet születik, amelyek közül a legjobbat választják ki. Sok olvasó érzékenyen reagált, amikor a magyar nemzeti szimbólumokat helyezték szürreális kontextusba. Azóta az ilyen típusú képi megjelenítést ritkábban és csakis funkcionálisan alkalmazzák.

A növekedő médiahatások, különösen a televízió és az internet terjedésének következtében egyre több, nagyobb és színesebb kép jelent meg a magazin oldalain. A cikkek mellett látható fotók és ábrák aláírásait általában az adott rovat szerkesztője fogalmazza meg, de egyes újságírók ezekről maguk döntenek. Minden képaláírásra vonatkozik az az elv, hogy az első mondat egy tárgyszerű leírás, míg a második érdekes, figyelemfelkeltő.[1]

Olvasók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kimutatások szerint a HVG olvasóinak többsége közép- és felsőfokú végzettségű, 70-80%-ban városi ember. Az olvasótábornak nagyjából a fele budapesti lakos. A HVG típusát tekintve mainstream magazin, nem a társadalom egy-egy szűk szegmensét szólítja meg. Mivel nagy példányszámú lapról van szó, értelemszerűen széles körű olvasótáborral rendelkezik.

A 80-as években jelentős rajongói körrel rendelkezett a lap. HVG-klubok alakultak, melyeket az újság készítői rendszeresen meglátogatták. A beszélgetések során a lap készítői és olvasói között erősödött az összetartozás-tudat. Ennek alapja az az „összekacsintás” volt, ami a kölcsönös rendszerkritikus hozzáállásból eredt. Mára ez az összetartozás és a klubok megszűntek, ám az újságnak sok visszatérő véleményezője van.[1]

Megjelenés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Heti Világgazdaság Kiadói Részvénytársaság adja ki; B5-ös formátumban 100–120 oldalon jelenik meg. Tulajdonosai 75%-ban a WAZ német médiakonszern, 25%-ban a szerkesztők, munkatársak.

Terjesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A terjesztés 70%-ban előfizetésen, 30%-ban pedig utcai árusításon keresztül történik. Évenként, illetve hosszabb időszakonként CD-n archiválva is megjelenik. Emellett létezik a HVG Online, ami a www.hvg.hu címen érhető el. Itt a hetilap cikkei is olvashatóak amellett, hogy a HVG Online saját újságírói csapata más témákról is ír. Az internetes változat népszerűségének ugrásszerű növekedésével nem járt együtt az eladott példányszámok csökkenése. 2007. III. negyedévében az összesen értékesített példányszám 90 143 darab volt.[2] Mindent összevetve a HVG-t átlagosan négyszázezer fő olvassa rendszeresen. Az eladott példányszámot leginkább a politikai és gazdasági tevékenységek ingadozása befolyásolja. Ez nyáron általában csökkenéssel, ősszel és a választási időszakokban pedig növekedéssel jár.

A lap jövedelme alapvetően a hirdetésekből származik, az eladásból nyert bevétel lényegesen kevesebb. A HVG törekszik függetlensége megőrzésére, ezért sem állami, sem EU-s vagy más támogatást nem fogad el.[1]

Szerkesztőség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerkesztőségében mintegy nyolcvan ember dolgozik főállásban, ezen kívül még többen szabadúszóként. Ez a szám magába foglalja:

  • a főszerkesztőt,
  • a két főszerkesztő-helyettest,
  • az olvasószerkesztőt,
  • a művészeti vezetőt,
  • a tervezőszerkesztőt,
  • két képszerkesztőt,
  • négy külföldi tudósítót (Bécs, Moszkva, Brüsszel, Berlin),
  • tizenhat rovatszerkesztőt,
  • huszonhat újságírót,
  • négy fényképészt,
  • egy korrektort,
  • két grafikust,
  • három embert, akik a tördeléssel foglalkoznak
  • és azt a tizenhárom dolgozót, akik a dokumentációt végzik.

A lapnak több külföldön élő magyar publikál; ők egyebek között Erdélyből, Pozsonyból, Lisszabonból, Londonból, illetve Japánból tudósítanak alkalmanként.

A HVG újságírói közül többen egyéni Joseph Pulitzer-emlékdíjasok, közülük Juhász Gábor 1994-ben majd Rádi Antónia 1999-ben kapták meg a díjat.[3] Az újságírói alkotóközösséget, szerkesztőséget is kitüntették Pulitzer-díjjal 1992-ben; az egyéni címlapokért 1999-ben ismerték el a HVG-t. A lap munkatársai ritkán indulnak el pályázatokon, de zsűri által kiosztott díjban és elismerésben gyakran részesülnek.

Külföldi minta, kapcsolat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A HVG és a brit The Economist című lap között gyakran húznak párhuzamot. A két újság típusában és küllemében mutat némi hasonlóságot, de nem tartanak fent semmilyen hivatalos kapcsolatot egymással. A HVG a Reuters hírügynökség anyagaira fizet elő, ezek közül legnagyobb részben a fotókat hasznosítja.

Tulajdonosai 75%-ban a WAZ német médiakonszern, 25%-ban a szerkesztők, munkatársak.

A HVG-hez kapcsolódó egyéb kiadványok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vince 1998: Vince Mátyás volt főszerkesztő. Vince Mátyás: Hogyan született a HVG? Megjelent a Beszélő című folyóirat III. folyam, III. évfolyam, 11. számában, 1998 novemberében
  • Réti 2007: Réti Pál főszerkesztő. Szóbeli közlés 2007. október, Farkas Gabriella és Tóth Mónika interjúja
  • Kókay–Buzinkay–Murányi: A magyar sajtó története, Budapest, Sajtóház Kiadó, 2007.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]