Mihail Szergejevics Gorbacsov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

 Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát.
Részletek a cikk vitalapján.
Mihail Gorbacsov
Hivatali idő 1985. március 11. – 1991. december 25.
Előd Konsztantyin Csernyenko
Utód Vlagyimir Ivasko
Születési idő 1931. március 2. (77 éves)
Születési hely Privolnoje, Sztavropol mellett, Szovjetunió
Szakma Közgazdász, Politikus
Politikai párt Szovjetunió Kommunista Pártja

Mihail Szergejevics Gorbacsov (oroszul:Михаил Сергеевич Горбачёв; Privolnoje, 1931. március 2. –) orosz kommunista politikus, 1985-től szovjet pártfőtitkár, majd a Szovjetunió elnöke. Reformkísérletei a hidegháború végéhez vezettek, de egyben a Szovjetunió Kommunista Pártjának fennhatóságának a végét is jelentették, végül a Szovjetunió széthullását eredményezték. 1990-ben a Nobel-békedíj kitüntettje. A Szovjetunió elnöki tisztségéről 1991. december 25-én mondott le, miután ugyanezen év augusztusában puccskísérletet hajtottak végre ellene.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Élete és politikai karrierjének kezdete

Mihail Gorbacsov parasztcsaládban született a Sztavropol melletti Privolnoje faluban. Nehéz gyermekkora volt Sztálin totalitárius szovjet-államában; nagyszüleit kulák-vádak alapján deportálták. Nehézségei ellenére kíválóan teljesített a tanteremben és a sportpályákon is. Osztályában a legintelligensebb tanulónak tartották, fő érdeklődési körébe tartozott a történelem és a matematika. Az iskola elvégzése után segített édesapja termelőszövetkezeti földjén rekordtermést betakarítani. E teljesítményéért 19 évesen megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét. Bizonyos, hogy ennek az érdemrendnek, illetve kiemelkedő intelligenciájának köszönhette, hogy bejutott a Moszkvai Egyetem jogi szakára. Az is világos, hogy az ilyen nagyhírű egyetemekre bekerülő diákoknak általában politikai ambícióik is voltak a tudományos fejlődésen túl. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg későbbi feleségével, Raiszával. 1953 szeptemberében házasodtak össze, és Gorbacsov államvizsgája után, 1955-ben költöztek vissza a sztavropoli területre.[1]

Gorbacsov 1952-ben, 21 évesen lépett be az SZKP-ba. 35 éves korában, 1966-ban levelező tagozaton diplomázott a Mezőgazdasági Intézetében, mint agronómus-közgazdász. Pályája gyorsan ívelt felfelé, 1970-ben kinevezték a párt mezőgazdasági ügyekért felelős első titkárává, majd egy évvel később tagja lett a Központi Bizottságnak. 1972-ben már szovjet delegációt vezetett Belgiumba, két évvel később, 1974-ben pedig a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa tagjává vált, mint az Ifjúsági Állandó Bizottság elnöke.

Gorbacsovot 1979-ben beválasztották az SZKP Politikai Bizottságába. Itt Jurij Andropov KGB-elnök patronálása alá került, aki szintén a sztavropoli kerületben született, és Andropov rövid pártfőtitkári ideje alatt többször lépett előre a párthierarchiában. Személyügyi vezetőként, Andropov közeli bizalamasaként elérte, hogy a kormány minisztereinek valamint a regionális kormányzók 20%-át váltották le, az utódok pedig mind fiatal, jóképességű bürokraták lettek. Az ő idejében emelkedett fel Grigorij Romanov, Nyikolaj Rizskov és Jegor Ligacsov, akik közül az utóbbi kettő gorbacsov közeli munkatársává vált, Rizskov gazdasági szakemberként, Ligacsov pedig személyügyi vezetőként. Gorbacsov Konsztantyin Csernyenkoval, Andropov utódjával is közeli kapcsolatot ápolt, másodtitkárként működött mellette.

Az új SZKP-ban betöltött pozícióinak köszönhetően széleskörű lehetőségei adódtak utazásra és más gondolatok megismerésére, ez alapjaiban változtatta meg országának politikai és társadalmi viszonyairól alkotott gondolatait.

[szerkesztés] Az SZKP főtitkára

Konsztantyin Csernyenko halála után, 1985. március 11-én az 54 éves Mihail Gorbacsovot választották meg a Kommunista Párt főtitkárának. Ő volt a párt első és egyben egyetlen olyan főtitkára, aki az 1917-es orosz forradalom után született.

A Szovjetunió tulajdonképpeni vezetőjeként megpróbálkozott a kommunista párt és az állam gazdaságának megreformálásával, bevezette a glasznoszty ("nyíltság"), a peresztrojka ("átalakítás"), és az uszkorenyije (a gazdasági fejlődés "gyorsítása"), amely intézkedéseket az SZKP 27. kongresszusán, 1986 februárjában vezetett be.

[szerkesztés] Reformok és demokratizáció

Gorbacsov négyszemközti megbeszélése Ronald Reagan amerikai elnökkel.
Gorbacsov négyszemközti megbeszélése Ronald Reagan amerikai elnökkel.

[szerkesztés] Hazai reformok

Gorbacsov peresztrojka programja keretében átfogó gazdasági reformot indított el a Szovjetunióban, amelytől az életszínvonal növekedését és a munkások teljesítményének növekedését remélte. A reformok nagyrészét azonban a szovjet vezetés ortodox tisztviselőhada túl radikálisnak ítélte meg.

[szerkesztés] 1985

1985-ben Gorbacsov bejelentette, hogy a szovjet gazdaság stagnálása olyan mértéket öltött, hogy szükség van teljes átszervezésére. Reformjait kezdetben „uszkorenyije” (gyorsítás) néven emlegették, később azonban a „peresztrojka” (átstrukturálás) kifejezés vált elfogadottá.

Gorbacsov cselekedeteiben nem maradt magára. Bár a Brezsnyev-időszakra elsősorban a gazdasági stagnálás volt jellemző, valójában több gazdasági kisérlet is zajlott, elsősorban a gazdasági társaságok szervezete és a nyugati gazdasági társaságokkal kialakítandó vegyesvállaltok területén. Számos reformötlet volt terítéken a reformszemléletű, technokrata vezetők megbeszélésein, akik gyakran használták a Komszomol vitaköreit vitafórumnak. Az úgy nevezett „Komszomol-generáció” lett Gorbacsov legelkötelezettebb hallgatósága, számos posztkommunista üzletember és politikus kezdte itt pályáját, különösen a Baltikumban.

Főtitkárrá választása után Gorbacsov „puha” reformprogram beindítását javasolta, amelyet az SZKP Központi Bizottsága áprilisi plénuma el is fogadott. Egy májusban, Leningrádban elmondott beszédében már a mélyreható reformok mellett állt ki. A reformok személyi változtatásokkal kezdődtek, ezek között a legfigyelemre méltóbb volt Andrej Gromiko külügyminiszter leváltása és Eduard Sevardnadze kinevezése helyére. Gromiko, akit a Nyugat csak „Nyet úrként” ismert, 28 éve volt külügyminiszter, régi gondolkodásúnak tartották. Robert D. English megjegyzi, hogy bár Sevardnadze relatív tapasztalatlan volt a diplomáciában, Gorbacsov közös nevezőt talált vele, amennyiben mindketten irányították már a Szovjetunió egy-egy mezőgazdasági régióját (Sevardnadze Grúziát). Ez egyben gyenge kapcsolatokat jelentett a nagyon erős hadiipari komplexummal.[2]

Gorbacsov első jelentős reformja az 1985-ös alkoholreform volt, amellyel a Szovjetunió-szerte hatalmas méreteket öltő alkoholizmus visszaszorítása volt a célja. A vodka, a bor és a sör árait jelentősen megemelték, eladásukat korlátozták. Azokkal szemben, akiket munkahelyükön vagy közterületen részegen találtak, eljárást kezdeményeztek. Betiltották az alkoholfogyasztást nagytávolságú vonatokon és nyilvános helyeken. Több ismert alkoholgyárat bezártak, lebontottak. Filmekből kivágták azokat a jeleneteket, amelyekben alkoholt fogyasztanak. A reform gyakorlatilag semmilyen hatással nem volt az országban lévő alkoholizmusra, azonban jelentős csapást mért az állami költségvetésre, Alekszander Nyikolajevics Jakovlev szerint körülbelül 100 milliárd rubeles kiesést okozott, miután az alkoholgyártás és -forgalmazás a fekete gazdaságba vonult át. Sokak szerint ez a reform volt az első azoknak a sorában, amelyek hibás kidolgozottságuk miatt végül, hat évvel később, a Szovjetunió bukásához vezettek.

[szerkesztés] 1986

A peresztrojka és a keretein belül megvalósítandó reformokat az SZKP 1986. március-áprilisban megtartott 26. kongresszusa is jóváhagyta és párthatározat szintjére emelte. A reformok ütemét sokan mégis túl lassúnak értékelték. Több történész, köztük Robert D. English, azzal magyarázták a jelenséget, hogy felgyorsult az elkülönülés az "Új gondolkodók" és a konzervatívok elitjei között; a konzervatív tábor szándékosan hátráltatta, néha akadályozta a változás folyamatát. Ez különösen jól megfigyelhető volt a Csernobili atomkatasztrófa során. A baleset során, írja English, Gorbacsovot és társait „félreinformálta a hadiipari komplexum”, a konzervatívok „elárulták” azzal, hogy nem bocsájtották rendelkezésre a teljes igazságot a katasztrófa súlyosságáról, ezzel késleltették a hivatalos választ.[2] Jack F. Matlock Jr. hangsúlyozza, hogy Gorbacsov utasította a hatóságokat a teljes igazság nyilvánosságra hozatalára, de „a szovjet bürokrácia megakadályozta ezt”.[3] A szovjetek késlekedést elítélte a nemzetközi politika, sokan éppen Gorbacsovot hibáztatták. Ennek ellenére a csernobili katasztrófa egy szempontból pozitív eredményt hozott, írja English, mivel Gorbacsov és reformertársai hatalmas bel- és külföldi lökést kaptak a reform felgyorsítására.[2]

A hazai változások ütemesen haladtak előre. Az Örmény Szocialista Szövetségi Köztársaság kommunista pártja Központi Bizottságának ülésén a fiatal Hajik Kotanyan, a Hrazdan megyei Pártbizottság első titkára éles hangú beszédében bűnös korrupcióval vádolta meg az örmény Kommunista Párt legfelsőbb vezetőit, közvetve magát Karen Demircsjan első titkárt is, akinek azonnali lemondását követelte. Szimbolikus jelentőségű aktusként 1986 decemberében Gorbacsov visszahívta Moszkvába Andrej Szaharov atomtudóst, aki hat évet töltött száműzetésben Gorkij városában. Ugyanebben a hónapban került felszínre azoknak a nemzetiségi problémáknak a mélysége is, amelyek az elkövetkező években rányomtják bélyegüket a Szovjetunióra. Kazahsztánban tüntetéssorozatot tartottak azután, hogy a Kazah Kommunista Párt első titkárát, Gyinmuhamed Kunajevet leváltották.

[szerkesztés] 1987

A Központi Bizottság 1987 januári ülésén Gorbacsov politikai reformjai kristályosodtak ki; ekkor vetette fel többjelöltes választások ötletét és pártonkívülieknek a Kormányba való kinevezésének lehetőségét is. Itt vetette fel a termelőszövetkezetek kibővítésének kérdését is először. Májusban azonban komoly válsághelyzet állt elő. Egy fiatal nyugatnémet pilóta, Mathias Rust, Cessna kisrepülőgépével hihetlen módon egészen Moszkváig repült és sikeres leszállást hajtott végre a Vörös téren, anélkül, hogy a szovjet légvédelem feltartóztatta volna. Ez az incidens hatalmas szégyen volt a hadseregre nézve, Gorbacsov azonnal mélyreható személyi változtatásokat hajtott végre, kezdve a csúcson: Dimitrij Jazov hadseregtábornokot nevezte ki honvédelmi miniszterré.[1]

Az év további részében gazdasági reformokat hajtottak végre, júniusban például a gazdasági társaságok függetlenségét erősítő törvényt fogadtak el. Gorbacsov ebben az évben adta ki könyvét, a "Peresztrojka és glasznoszty: új gondolkodás" címmel, amelyben kifejtette reformgondolatait. Ezzel párhuzamosan azonban egyre tovább nőtt a szakmai és személyi távolság Gorbacsov és Borisz Jelcin között; miután Jelcin nyíltan kritizálta Gorbacsovot és másokat a párt egyik ülésén, Jelcint leváltották a moszkvai Városi Pártbizottság éléről. Ez a lépés azonban csak átmenetileg csökkentette Jelcin befolyását.[1]

1987-ben Sztálin több ellenfelét rehabilitálta, a desztalinizálás újabb állomása, amely 1956-ban kezdődött Lenin végakaratának publikálásával.

[szerkesztés] 1988

1988-ban vezette be Gorbacsov a „glasznoszty”-ot, a nyilvánosság előtt zajló közélet követelményét, amely nagyobb szabadságot biztosított a népnek, különösen a szólásszabadság területén. Ez a változás nagyon radikálisnak számított, hiszen korábban a szólásszabadság ellenőrzése, a szovjet kormányzattal szembeni kritikák elnyomása a rendszer egyik legfontosabb tartópillére volt. A sajtó ellenőrzését szinte teljesen megszüntették, sokezer politikai máskéntgondolkodó szabadult ki ekkor. Gorbacsov célja a glasznoszty bevezetésével az volt, hogy nyomást gyakorlojon az SZKP-n belüli keményvonalasokra, akik ellenezték gazdasági reformjait, és azt is várta, hogy a nyitottság és a társadalmi viták eredményeként a szovjet népesség jobban fogja támogatni reformkezdeményezéseit. Ezekkel egyidőben azonban mind magát, mind reformtörekvéseit a korábbinál sokkal nagyobb nyilvános kritikának tette ki, ezt jól példázza a Szovjetszkaja Rosszija márciusi számában megjelent levél Nyina Andrejeva tollából.[1]

1988 májusában hatályba lépett a Gazdasági társaságokról szóló törvény, amely Gorbacsov korai időszakának talán egyik legradikálisabb gazdasági változását vetítette előre. Lenin Új Gazdaságpolitikája (Новая Экономическая Политика, Novaja Ekonomicseszkaja Polityika, NEP) óta először engedélyezte törvény a magántulajdont a szolgáltatásban, kézműiparban, és a külkereskedelemben. A törvény eleinte magas adókat és személyzeti korlátozásokat tartalmazott, de ezeket később módosították, hogy növeljék a magánvállalkozói kedvet. A törvény hatálya alatt a szovjet gazdasági palettán számtalan szövetkezeti (magán-) étterem, üzlet nyitotta meg kapuit, és szokásossá vált a kisiparosok magánvállalkozása is. Megjegyzendő, hogy a Szovjetunió több tagköztársasága nem vette figyelembe a korlátozásokat. Észtországban például a magántársaságok külföldi vállalkozókkal alapíthattak közös vállalkozást. Megindult a hatalmas szovjet ipari mamutok átstrukturálása. Az Aeroflot bázisán például jónéhány független vállalkozás jött létre, amelyek megalapozták a későbbi független légitársaságokat. Az új, független üzleti vállalkozások külföldi tőkebevonási kísérleteit egyenesen bátorították.

Az SZKP 1988 júniusi, 27. pártkonferenciáján Gorbacsov a kormányzat pártirányításának csökkentését célzó reformjavaslatot tett. Új végrehajtó hatalmi ágat kezdeményezett, amelyben az államelnök fontos szerepet játszik, valamint új törvényalkotó testület felállítását készítette elő, a Népképviselők Kongresszusa (Duma) néven.[1]

[szerkesztés] 1989

1989 márciusában és áprilisában a Szovjetunió teljes területén képviselői választásokat tartottak az új Dumába. 1990. március 15-én Gorbacsovot megválasztották a Szovjetunió első új, végrehajtói hatalommal is rendelkező elnökévé, egyedüli indulóként az összes képviselői szavazatok 59%-át szerezve meg.

A Kongresszus május 25-én ült össze. Elsőként megválasztották a Duma képviselőit a Legfelsőbb Tanácsba. Az új Kongresszus azonban nehézséget is jelentett Gorbacsovnak – az üléseket élőben közvetítette a televízió, az egyszerű emberek pedig, az ott elhangzott kemény kritikai észrevételek hallatán egyre határozottabban kezdték követelni a reformok végrehajtását. A választásokban sok pártjelölt elbukott. Borisz Jelcint pedig Moszkvában képviselővé választották, Gorbacsov egyik legfőbb kritikusaként tért vissza a politikai életbe.[1]

az 1989-es év további részét az egyre súlyosbodó nemzetiségi kérdések valamint a keleti blokk drámai összeomlása határozták meg. Annak ellenére, hogy a nemzetközi kapcsolatokban soha nem látott eredmények születtek; hogy a Szovjetunió 1989 januárjában befejezte kivonulását Afganisztánból, és hogy a szovjet-amerikai tárgyalások jó ütemben folytatódtak George H. W. Bush és Gorbacsov között, a hazai reformfolyamat a reformisták és a konzervatívok vitájának csapdájában vergődött. Az előbbiek a reform bevezetésének tempóját kritizálták, a konzervatívok pedig annak mélységét. Gorbacsov leírja, hogy megpróbált közös platformot találni a két eltérő csoport között, de ez csak további kritikákat szült.[1] Ez az a pont a szovjet történelemben, amelytől megszűnik a reformok kérdése, és a fő problémát a nemzetiségi kérdések jelentik, amelyek végül elvezetnek a Szovjetunió összeomlásához.

November 9-én a "Német Demokratikus Köztársaság" (NDK) lakossága egy, az ország diktatórikus vezetése ellen szervezett demonstráció végén, lerombolta a Berlini falat. Minden korábbi tüntetéssel ellentétben, ahol a kommunista NDK (szovjet támogatással) katonai erővel lépett közbe, Gorbacsov úgy döntött, hogy nem avatkozik bele a német folyamatokba. Kijelentette, hogy a német egyesülés végeredményben Németország belügye.

[szerkesztés] Az "Új gondolkodás" külföldön

Gorbacsov a nemzetközi kapcsolatokban a Nyugattal való kapcsolatok normalizálását és a gazdasági kapcsolatok fejlesztését tartotta legfontosabb feladatának. Több nyugati vezetővel alakított ki kitűnő kapcsolatot, közöttük Margaret Thatcherrel, akinek megjegyzése: "Szeretem Gorbacsovot. Tudunk együttműködni." bejárta a világot; Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral, és Ronald Reagan amerikai elnökkel. 1986. október 11-én Gorbacsov–Reagan csúcstalálkozóra került sor az izlandi Reykjavíkban, ahol a középhatótávolságú nukleáris rakéták kérdését vitatták meg. A találkozó eredményeként 1987-ben aláírták a Középhatótávolságú Nukleáris Egyezményt.

Gorbacsov 1988 februárjában döntött a szovjet csapatok Afganisztánból való távozásáról. A csapatkivonás 1989-ben befejeződött, de a polgárháború folytatódott, mivel a Mudzsaheddinek tovább harcoltak a szovjet-barát Nadzsibullah-rezsim megdöntéséért. Az 1979-1989 között folyó háború eredményeként megközelítőleg 28 000 szovjet katona vesztette életét. (Lásd Afganisztáni szovjet háború)

Szintén 1988-ban jelentette be Gorbacsov, hogy a Szovjetunió szakít a Brezsnyev-doktrínával, és lehetővé teszi a keleti blokk országainak, hogy saját belügyeiket meghatározzák. Gorbacsovnak ez a külpolitikai döntése bizonyult a legmesszebb mutató változtatásnak. Moszkva szakítása a Brezsnyev-doktrínával oda vezetett, hogy Kelet-Európa számos forradalmat élt meg, amelyek eredményeképpen a kommunizmus végleg összeomlott. Románia kivételével a szovjet rezsimek elleni felkelések mind békés természetűek voltak.

A szovjet hegemónia lazulása Kelet-Európában szükségszerűen elvezetett a hidegháború befejeződéséhez; ez az eredmény Gorbacsovnak a Nobel-békedíjat eredményezte, amelyet 1990. október 15-én adtak át neki. [4]

[szerkesztés] Az államcsíny és az összeomlás

Részletező szócikk: A Szovjetunió széthullása


(…a szócikk további része lefordítandó…)

[szerkesztés] Vallási kötődése

Bár gyermekként megkeresztelték az Orosz Ortodox Egyház szertartásában, Gorbacsev ateistának vallja magát, azonban mások vallását, vallásosságát tiszteletben tartja. A Szovjetunióban jelentős szerepe volt egyes, vallásszabadsággal kapcsolatos törvények előkészítésében.

[szerkesztés] Naevus flammeus

Gorbacsov korunk legismertebb figurája, akinek látható naevus flammeus-a, tűzfoltja van. A homlokán látható anyajegye mind kritikusai, mind a karikaturisták részére folyamatosan témát biztosított.

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Jegyzetek

  1. ^ a b c d e f g Gorbachev, M. S., Memoirs, 1996 (London: Bantam Books)
  2. ^ a b c English, R., D, Russia and the Idea of the West: Gorbachev, Intellectuals and the End of the Cold War, 2000 (Columbia University Press)
  3. ^ Matlock, J. F. Jr., Reagan and Gorbachev: How the Cold War Ended, 2004
  4. ^ Guide to Nobel Prize

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Commons
A Wikimedia Commons tartalmaz Mihail Szergejevics Gorbacsov témájú médiaállományokat.

[szerkesztés] Források

[szerkesztés] Saját írásai

  • Mihail Gorbacsov, Perestroika: New Thinking for Our Country and the World, Perennial Library, Harper & Row, 1988, ISBN 0-06-091528-5
  • Mihail Gorbacsov, Memoirs, Doubleday, 1996, ISBN 0-38-548019-9
  • Mihail Gorbacsov Moral Lesson of the Twentieth Century with Daisaku Ikeda (2005)

[szerkesztés] Más szerzők

  • Anders Aslund, Gorbachev's Struggle for Economic Reform Cornell University Press, 1991
  • Archie Brown, The Gorbachev Factor, Oxford University Press, 1997, ISBN 0-19-288052-7
  • Marshall Goldman, What Went Wrong with Perestroika? W.W. Norton, 1992
  • Jack Matlock. Reagan and Gorbachev: How the Cold War Ended (2004)
  • Jack Matlock. Autopsy on an Empire: The American Ambassador's Account of the Collapse of the Soviet Union (1995)
  • Robert Strayer; Why Did the Soviet Union Collapse?Understanding Historical Change M. E. Sharpe. 1998
Flag of the Soviet Union A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökei
Petrovszkij | Kalinyin | Svernyik | Vorosilov | Brezsnyev | Mikojan | Podgornij | Brezsnyev | Kuznyecov (ügyvezető) | Andropov | Kuznyecov (ügyvezető) | Csernyenko | Kuznyecov (ügyvezető) | Gromiko | Gorbacsov
Hidegháború
Fontosabb események (1945–1967) Fontosabb események (1968–1991) Kapcsolódó cikkek Főszereplők Más fontos szereplők Más fontos szereplők

1940-es évek:

1950-es évek:

1960-as évek:

1960-as évek (folytatás):

1970-es évek:

1980-as évek:

1990-es évek:

Kapcsolódó konfliktusok:

Szembenálló katonai tömbök:

Politikai vezetők:

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Mihail_Szergejevics_Gorbacsov”
Személyes eszközök