Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij
| Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij | |
 |
|
| Született | Szimbirszk 1881. május 4. |
| Elhunyt | New York 1970. június 11. (89 évesen) |
| Nemzetisége | orosz |
| Házastársa | Olga Lvovna Baranovszkaja |
| Foglalkozása | jogász, politikus |
Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij (orosz betűkkel: Александр Фёдорович Керенский; Szimbirszk, 1881. május 4. – New York, 1970. június 11.) orosz mérsékelt szocialista és polgári politikus. Az 1917-es februári forradalom során jelentős népszerűségre tett szert és hamarosan az ország miniszterelnöke, valamint a fegyveres erők főparancsnoka lehetett. Kormánya azonban nem tudott megfelelni a társadalmi elvárásoknak és fokozatosan elveszítette a népszerűségét. A bolsevikok ellen való fordulása jelentősen hozzájárult az 1917-es októberi orosz forradalom kitöréséhez és saját bukásához. Ezt követően száműzetésbe kényszerült.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Alekszandr Kerenszkij 1881. május 4-én született Szimbirszkben, az Orosz Birodalom területén. Tanulmányait a szentpétervári egyetemen folytatta, ahol történelmet és jogot hallgatott. 1906-ban politikai ügyekre specializálódott védőügyvédként helyezkedett el és tevékenységének köszönhetően hamarosan jelentős ismertséget szerzett. 1912-ben a negyedik Duma tagjává választották. Bár szocialistának tartotta magát és kapcsolatot tartott a Szocialista Forradalmi Párttal, meglehetősen mérsékelt irányvonalat követett. Nézetei a mérsékelt szocializmus és a baloldali liberalizmus elemeit tartalmazták. A februári forradalom idején rendkívül aktív volt. Sokrétű tevékenysége során beszédeket mondott, katonákat lelkesített, találkozókon vett részt, parancsokat adott, a régi cári redszer tagjait drámai módon letartóztatta, másokat pedig ugyanilyen drámai módon megmentett a népítéletektől. Tehetségének és energikusságának köszönhetően elérte, hogy az 1917-es forradalom és az új kormány egyik legnépszerűbb alakja lett. 1917. március 27-én a petrográdi tanács megalakításakor annak alelnökévé választották.[1]
Ő volt az egyetlen szocialista, aki a március 2-án megalakult átmeneti kormány tagja lett és egyre nagyobb befolyást szerzett. Márciustól májusig igazságügyi miniszterként, májustól szeptemberig pedig hadügyminiszterként tevékenykedett. Emellett júliustól novemberig ellátta a miniszterelnöki tisztséget és szeptemberben ő lett a fegyveres erők főparancsnoka is. Összességében kijelenthető, hogy az átmeneti kormány kulcsfigurája volt. 1917 májusában és júniusában figyelmét a róla elnevezett katonai offenzívára összpontosította és a frontot járva próbálta a katonákat lelkesíteni. Az offenzíva népszerűtlensége és az azt követő vereség ellenére Kerenszkij hírneve nem szenvedett csorbát és a második koalíciós kormány miniszterelnökévé választották. Dominanciája az egyes meghatározó politikusok kiválásával egyre nőtt. A szinte teljes hatalom elérése ellenére azonban képtelen volt megfeleni a társadalmi elvárásoknak. Ez végül a kormánya és saját népszerűségének csökkenéséhez vezetett.[1]
A szeptemberben bekövetkező Kornyilov–ügy, amelyet sokan ellenforradalmi kísérletnek tekintettek, népszerűségének teljes elvesztéséhez vezetett. Ennek ellenére hivatalban maradt. Amikor a szovjetek második kongresszusának előestéjén a bolsevikok ellen fordult az immár népszerűtlen kormányfő hozzájárult az 1917-es októberi orosz forradalom kitöréséhez. A forradalom kitörése után titokban és sikertelenül megpróbált megszervezni egy kommunista-ellenes mozgalmat. Egy ideig Finnországban tartózkodott, majd 1918 májusában Londonba menekült és élete hátralevő részét száműzetésben töltötte. Ennek ellenére politikailag aktív maradt, előadásokat tartott és számos beszámolót írt a forradalomról, illetve az abban betöltött szerepéről. 1939-ben kérte a nyugati demokráciákat mind a szovjet kommunizmus, mind a nemzeti-szocialista Németország elleni fellépésre. 1970. június 11-én hunyt el New York-ban.[1][2][3]
Megítélése [szerkesztés]
Kerenszkij legalább annyira hősies, mind tragikus alakja volt az 1917-es februári orosz forradalomnak. Adottságainak megfelelően rendkívül hatásos szónok volt és jelentős tömegeket volt képes megmozgatni. Ennek ellenére retorikája az idő haladtával egyre kevésbé tudta ellensúlyozni a kormánya sikertelenségét. Beszédei, amelyek oly sikeressé tették kora tavasszal, nyár végére egyre nagyobb ellenszenvet keltettek. Ezeket a nép ekkor már „üres fecsegésként” értékelte. Az általa kibocsátott papírpénzt a népnyelv egyszerűen „Kerenszkijnek” hívta. Tragikus módon a pénze elértéktelenédésével a népszerűsége is egyre csökkent, amely végül tragikus bukásához vezetett.[1]
Jegyzetek [szerkesztés]
- ^ a b c d Gale Encyclopedia of Russian History: Alexander Fyodorovich Kerensky (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. november 2.)
- ↑ Gale Encyclopedia of Biography: Aleksandr Fedorovich Kerensky (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. november 2.)
- ↑ Spartacus Schoolnet: Alexander Kerensky (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. november 2.)
Források [szerkesztés]
- Gale Encyclopedia of Russian History: Alexander Fyodorovich Kerensky(angolul)
- Spartacus Schoolnet: Alexander Kerensky(angolul)
|
|||||||||||||||||||
