Raszputyin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Grigorij Jefimovics Raszputyin szócikkből átirányítva)
Grigorij Jefimovics Raszputyin
GregoriRsputín--fallofromanoffsh00londrich.jpg
Születési neve Grigorij Jefimovics (Григо́рий Ефи́мович)
Született 1869. január 22.
Pokrovszkoje, Szibéria, Orosz Birodalom
Elhunyt 1916. december 29. (47 évesen)
Szentpétervár, Orosz Birodalom
Nemzetisége orosz
Foglalkozása Szerzetes
Beceneve Őrült pap

Raszputyin (oroszul: Распу́тин) (1869. január 22. (régi naptár szerint január 10.)1916. december 29.) orosz szerzetes, aki életének utolsó éveiben nagy befolyást gyakorolt a cári családra: „minden oroszok cárjára”, II. Miklósra, nejére Alexandra cárnéra és egyetlen fiukra, a beteg Alekszej cárevicsre.

Születéskori neve Grigorij Jefimovics volt. A Raszputyin nevet társai adták fiatalkorában. A szó a paraszti nyelvben használatos raszputnyik szóból ered, jelentése züllött, csavargó, szoknyavadász.[1]

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Korai életéről nem lehet sokat tudni, egyes feltételezések szerint egy szibériai faluban, a Tobolszki kormányzóságban fekvő Pokrovszkojében született, majd kicsapongó kamaszkora után vándorló szerzetesnek állt. Egy útja során jelent meg előtte látomás formájában Szűz Mária, aki Szentpétervárra küldte őt a cári család megsegítésére. Szentpéterváron hamar hírnévre tett szert a város – főleg az arisztokrácia – miszticizmus iránti fogékonysága miatt.

Befolyását azzal alapozta meg, hogy tünetileg kezelni tudta a cárevics betegségét (hemofília, vérzékenység): megnyugtatta és lecsendesítette a beteget, így csillapította a vérzést.

Raszputyint gyakran hívták az „őrült pap”-nak, annak ellenére, hogy sosem állt az egyház szolgálatában (házasságát sem titkolta). Az udvarban sokan (főleg a nők) varázslatos erőt tulajdonítottak neki, a pletykákra építve különös szexuális vonzóereje miatt, míg a ma történelemírása őt tekinti a Romanov-dinasztia és vele a cári Oroszország összeomlása egyik kiváltójának, mivel erőteljesen rontotta a család tekintélyét.

Grigorij Raszputyin, az orosz történelem egyik legérdekesebb és legrejtélyesebb alakja

Karrierjének csúcspontján hatalmas rajongótáborra tett szert (maga Raszputyin csak bolondokként emlegette őket), kik mindenhová követték „mesterüket” – a bűnbe is. Szentpétervár fürdőiben az orosz nemesség megrontója mágikus szertartásoknak titulált orgiákat szervezett, az általa bűnösnek talált nőket például úgy szabadította meg a gonosztól, hogy miközben ütötte-verte testüket, magáévá is tette a gyengébb nem tagjait.

Vándorlásai során eljutott Görögországba, az Athosz-hegy kolostoraiba és Jeruzsálembe is, ahol az egyházi méltóságok elismerését is kivívta képességei bemutatásával. Meg is alapozta végleg a hírnevét, mint önjelölt szentember, gyógyító és látnok.

Szexuális devianciája, amellyel negatív hírét is kiérdemelte, bőségesen termett számára ellenségeket is. Egyre gátlástalanabb magatartása elborzasztotta a papságot és a nemesek többségét. A rá régóta neheztelő Iliodor szerzetes és Jermogen szaratovai püspök voltak az elsők, akik tettlegességig menően fordultak szembe ellene 1911-ben. Miután szemébe mondták, hogy a Gonosz ő maga, kézzel és feszületekkel verték, majd esküt kényszerítettek ki belőle, amely szerint életmódot változtat. Az eset után Raszputyin mind Jermogent mind Iliodort bepanaszolta a cárnénál, aki tüstént intézkedéseket tett az érintettekkel kapcsolatban: Jermogent megfosztották püspöki rangjától és a Zsiroveckij-kolostorba küldték. Iliodort szintén klastromba parancsolták, ám az „Átkozódó”, az „orosz Savonarola” megtagadta az engedelmességet. Sőt, ekkor juttatta ki külföldre a cárné Raszputyinhoz írt leveleit. Csak ezek után tartóztatták le és zárták kolostorba. Miután a Szent Szinódus kiközösítette, ő maga is megtagadta az ortodoxiát, majd nemsokára külföldre szökött.[2] Raszputyint három évvel később egy Guszeva nevű prostituált – akit Iliodor bérelt fel, amint azt a nyomozás megállapította – kísérelte meg meggyilkolni szülőfalujában. Tette ugyan nem járt sikerrel, de a támadáshoz használt késsel életveszélyes sérülést okozott a sztarecnak.[3]

Amíg ő Pokrovszkojében lábadozott, kitört az első világháború.[3] Lábadozása közben rengeteg levelet küldött Miklós cárnak és feleségének, hogy Oroszország ne vegyen részt a háborúban, azonban a cár nem hallgatott rá, hiszen a háború közben a népe egyre jobban kezdte megszeretni, és minden városban ünneplő tömeg fogadta.[4] Miklós cár távollétében Raszputyin egyre nagyobb politikai hatalomra tett szert, olyannyira, hogy már a miniszterek kijelölésébe és kinevezésébe is bevonták. Szentpétervárra ekkor ragadt „az ördög városa” gúnynév.

1916. december 7-i keltezéssel levelet küldött a cárnak, melyben megjósolta, hogy hamarosan gyilkosság áldozata lesz és nem fogja megérni az újévet. A levelében többek között azt is kijelentette, hogy ha a gyilkosa közrendű személy lesz, a cári család túléli, de ha nemes kezétől éri a halál, a cári család minden tagja két éven belül halott lesz, és huszonöt év múltán nem marad egyetlen nemes sem Oroszországban.

1916. december 16-án Feliksz Felikszovics Juszupov herceg – a cár Irina nevű unokahúgának biszexuális férje – meghívta Raszputyint palotájába azzal az ürüggyel, hogy a város legszebb nője látni kívánja egy vacsora keretében. A pincébe vitték ahol szépen meg volt terítve, és úgy látszott, mintha valakik már ettek volna ott, mert még ételmaradékok is voltak a tányérokban. Ciánnal mérgezett süteménnyel és borral kínálták. Először nem fogadta el, de később annyira unatkozott, amíg várt, hogy elkezdte falni a süteményeket és jóízűen itta a bort. Annyi cián volt a süteményekben, hogy már egytől meg kellett volna halnia, és amikor a herceg észrevette, hogy az nem használt, rálőtt a vendégre. Raszputyin megakadályozhatta volna ezt, de nem tette, csak állt a herceg előtt. Aztán a herceg fölment, hogy megünnepeljék Raszputyin halálát, de nem hagyta nyugodni, hogy miért nem halt meg a ciántól, ezért lement, hogy megnézze. Ekkor Raszputyin kinyitotta az egyik szemét. A herceg úgy megijedt, hogy felfutott a többiekhez. A misztikus eközben kivánszorgott az udvarra, ahol találkozott a szintén a halálát kívánó Dmitrij Pavlovics nagyherceggel és a politikus Vlagyimir Puriskeviccsel. Az utóbbi rálőtt, majd mindketten botokkal rontottak rá, végül a folyóba vetették.

A boncolás során vizet találtak a tüdejében így – valószínűsíthető tehát –, hogy még a vízbe dobásakor is életben volt.

Andrew Cook történész elmélete szerint a brit titkosszolgálat két tagja, Stephen Alley százados és Oswald Rainer lőtte agyon Raszputyint egy dum-dum golyóval töltött Webley típusú revolverrel. Ezt a típust abban az időben és helyszínen csak a brit titkosszolgálat használta.[5]

Raszputyin halála után egy év sem telt el, amikor a forradalmi erők megdöntötték a cári rendszert. Két éven belül a cári család valamennyi tagját összegyűjtötték és kivégezték. Ugyanakkor Raszputyin életmódjával olyan mély gyűlöletet keltett maga iránt az orosz népben, hogy sírját felbontották és maradványait nyilvánosan elégették.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Paléologue (1982), 78;
  2. Harmat (1969), 134–137;
  3. ^ a b Harmat (1969), 168;
  4. Harmat (1969), 181–184;
  5. Bebesi György: A Raszputyin-gyilkosság; Rubicon történelmi magazin 2013/1. szám, 26. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Raszputyin témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]