Nemzetiszocialista Német Munkáspárt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nemzetiszocialista Német Munkáspárt

NSDAP-Logo.svg
Adatok
Elnök Anton Drexler
Adolf Hitler
Utolsó vezető Karl Dönitz (elnökként)

Alapítva 1920
Feloszlatva 1945. május 8.

Ideológia nemzetiszocializmus
pángermanizmus
Politikai elhelyezkedés szélsőjobboldal
Parlamenti jelenlét 1930-1945
Hivatalos színei piros, fekete, fehér
A párt jelképe, a horogkereszt

A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei Loudspeaker.svg kiejtése, röviden: NSDAP) német politikai párt, amely 1933 és 1945 között vezette Németországot. A náci (Nazi) kifejezés a német „Nationalsozialist” (nemzetiszocialista) szó rövidített alakjából származik.

A párt Adolf Hitler vezetésével jutott hatalomra 1933-ban, főleg a németek militarizmusára és az első világháború utáni megaláztatások miatti revansvágyra apellálva. Az NSDAP hatalomra jutása után totális diktatúrát vezetett be, és megalapította a Harmadik Birodalmat. A NSDAP volt az egyetlen legális politikai erő a náci Németországban a Weimari köztársaság bukása után 1933-tól a második világháború végéig, 1945-ig.

Az NSDAP elveiből és tetteiből egy új politikai ideológia, a nácizmus alakult ki. A világháború után a pártot betiltották, vezetőit pedig perek – köztük a fő nürnbergi per – keretében emberiségellenes bűntettekért ítélték el.

Út a hatalomig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1918. november 10-én II. Vilmos lemondott, majd Hollandiába távozott. Ebert vezetésével mérsékelt szociáldemokratákból álló kormány alakult. November 11-én a franciaországi Compiegne-ban Németország fegyverszünetet kötött. Az új állam nehézségei: a hatalom legalizálása.

1919. januárban választásokat tartottak, majd februárban Weimarban összeült az alkotmányozó nemzetgyűlés, amely 1919. július 31-én elfogadja az alkotmányt, így létrejön a Weimari Németország. Az alkotmány főbb pontjai:

  • Németország szövetségi köztársaság lett.
  • Az állam élére elnök került, viszonylag tág jogkörrel. Jogában állt kineveznie a kancellárt, rendkívüli helyzetekben figyelmen kívül hagyhatta a kormányt, illetve jogában állt rendeletekkel kormányozni.
  • A szövetségi állam törvényhozó hatalma a Reichstag lett, ez volt a birodalmi gyűlés.
  • Deklarálták a demokráciát és az emberi és polgári szabadságjogokat.

A nyomorgás folyamatos szélsőjobboldali puccskísérletekhez vezetett. A puccsok Berlinben kezdődtek, majd Brémában folytatódtak.

1919. áprilisában azonban megalakult a Bajor Tanácsköztársaság is.

1923-ban Hamburgban kitört az utolsó munkásfelkelés.

1923. január 11-én francia és belga csapatok szállták meg a Ruhr-vidéket, hogy kikényszerítsék a jóvátételt Ruhr-válság(). Mivel a németeknek sem diplomáciai, sem katonai ereje nem volt, céltalan sztrájkokba kezdtek. A német gazdaság ebbe belerokkant, és a franciáknak is ráfizetés volt a megszállás. (A válság alatt új kormány került hatalomra Gustav Stresemann vezetésével. Stresemann) teljesítési politikát képviselt: folyamatosan fizették a jóvátételt, ill. fel akarták számolni Németo. nemzetközi elszigeteltségét.

Eredeti neve Német Munkáspárt (DAP) volt. A bajorországi Münchenben alakult párt egyike volt az akkor létező számos pártnak. Szociális programja nem volt határozott irányvonalú. A párt kiemelkedése a többi kis politikai csoport közül akkor kezdődött, mikor Adolf Hitler belépett a pártba, és tehetséges vezérszónoknak bizonyult. Hitler először hadsereg ügynökeként került kapcsolatba a DAP-val. Mikor megismerkedett annak politikai elképzeléseivel, eldöntötte, hogy belép (1919).

A DAP-t ekkor még Anton Drexler vezette. A párton belül Adolf Hitler felemelkedését a szónoklatai által szerzett népszerűsége és Ernst Röhm (müncheni szabadcsapatok századosa) „rohamcsapata” biztosította, aki ekkoriban még teljes mértékben támogatta Hitlert. Hitler szerepe olyan gyorsan nőtt, hogy 1920. február 24-én már ő terjesztette elő a párt programját, amiben már ekkor szerepel a zsidók állampolgári jogainak megvonása, és az ekkor szélsőjobboldali körökben általánosan elfogadott nézet, miszerint követelték a versailles-i békeszerződés felmondását.

Szerepének növekedését jelezte, hogy a DAP az ő kezdeményezésre vette fel a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt nevet. Ezután a párt szinte a párton belüli korlátlan jogkörrel ruházta fel, amivel a párt vezére (Führer) lett, így innentől nem tartottak szavazásokat, Hitler szava döntött minden kérdésben (1921. július 29.) Ekkor jött létre az SA (Sturmabteilung – Rohamosztag), ami a párt első fegyveres szervezete volt, bár ekkor még „Torna és Sportrészleg” fedőnévvel szerepelt. Vezetői az eddig is hasonló feladatokat ellátó Ernst Röhm és Hermann Göring voltak.

1923-tól a pártban már egyértelműen az a szemlélet uralkodott, hogy a hatalom megszerzésének módja a fegyveres puccs. Ennek jegyében innentől állandósultak az utcai provokációk, amik elsősorban a baloldali szervezetek, főleg a kommunisták ellen irányultak. A párt gyűlésein is mindennaposak voltak a verekedések. Közben Hitler támogatókat szerzett a vezető körökből, akik anyagi és politikai alapot biztosítottak a párt működéséhez.

Ez a folyamat novemberben érte el a végkifejletét egy sikertelen puccskísérletben (sörpuccs), amelynek célja a berlini birodalmi kormány megbuktatása volt (az országban ekkor az állandó provokációk miatt rendkívüli állapot volt érvényben). A puccs során Hitler az SA segítségével letartóztatta Kahr bajor miniszterelnököt, de célját a hadsereg közbelépése miatt nem érte el.

Hitlert ezután hazaárulás vádjával bíróság elé állították, de az általános közhangulat és kapcsolatai miatt alig 13 hónapos börtönbüntetést kellett letöltenie. Ezalatt írta meg könyvét a Mein Kampfot, ami a párt ideológiai alapjait biztosította a továbbiakban.

A pártot betiltották, de a Weimari köztársaság gyengesége miatt már az 1924-es választásokon is elindult. Ez jelezte a párt új irányvonalát is, miszerint a hatalmat a továbbiakban puccs helyett választások útján kívánták megszerezni. 1929-ig kiépítették országos szervezetüket és bár a 1924-es és 1928-as választásokon csak néhány százaléknyi szavazatot kaptak, a taglétszámuk egyre nőtt, és megalakult a másik fegyveres csoportjuk, ami elitalakulat jelleggel a párt és a Führer személyes védelmét látta el. Neve ennek megfelelően Schutzstaffel (SS; védőosztag) lett. Tovább növelte a párt erejét, hogy egyre jelentősebb tőkés csoportok támogatását élvezték. Bár a választási eredményei miatt ekkor még nem volt meghatározó politikai erő, de többen már ekkor felismerték a veszélyt, amit a náci párt a fennálló rendre jelentett, így a kommunisták is, akikkel továbbra is rendszeresek voltak az utcai összecsapásaik.

1929 fordulópont volt a párt történetében is. A gazdasági válság és az állandósult utcai munkás összecsapások – amelyek egyik fő provokátora továbbra is az SA – és tüntetések miatt az elkeseredett, kiábrándult és megfélemlített tömegek egyre nagyobb számban álltak az NSDAP mögé.

Az NSDAP választási gyűlése egy berlini sportcsarnokban 1932-ben

A válság eredményeképpen 1930-ban megbukott a szociáldemokrata kormány. A helyzet stabilizálására bevezették az elnöki kormányzást, és választásokat tartottak, amin az NSDAP első jelentősebb eredményét érte el. A képviselői helyek 18%-át szerezte meg, ezzel a második legjelentősebb politikai erővé vált. Ezután Hitler és pártja szövetséget kötött a vezető tőkésekkel (Harzburgi Front; 1931). A válság elmélyülése miatt újabb választást tartottak. Bár a lakosság teljes létbizonytalanságban élt és a munkanélküliség tömeges méretűvé vált, a NSDAP mégis több tízmillió márkát volt képes költeni a választási kampányára a támogató vezető gazdasági elitnek köszönhetően. A programjuk nem változott nyíltan antiszemita, antikommunista volt, és a fennálló demokratikus rend megdöntését tűzte ki célul, ez egyben a versailles-i békeszerződés semmibe vételét is jelentette. Ezt további demagóg ígéretekkel egészítették ki.

Az eredmény nem maradt el: ekkor a képviselői helyek 38%-át szerezték meg, amellyel a legnagyobb párttá váltak. Viszont a győzelem nem volt egyértelmű, mivel a jelentős erővé érő kommunisták és a még mindig erős szociáldemokraták együtt képesek lettek volna ellenzékbe szorítani a náci pártot, de a munkáspártok összefogása elmaradt, így a politikai válság tovább tartott. Megoldásként az akkori miniszterelnök, Papen, akit Hindenburg köztársasági elnök nevezett ki, egy jobboldali koalíció tervét vázolta fel, ahol az NSDAP és a Centrumpárt alkotná a kormányzó erőt. Hindenburg végül, jobb meggyőződése ellenére, a kormányválság lezárásának érdekében, elfogadta ezt a javaslatot. Így 1933. január 30-án Hitler lett a kancellár és alakított kormányt, igaz, ekkor még a weimari alkotmány keretei között.

Az NSDAP Németország élén[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hatalmon a NSDAP továbbra is erőszakos politikát folytatott, és A Reichstag épületének felgyújtását alkotmányos rend elleni támadásként értékelve, ürügyként használták a polgári és szabadságjogok korlátozásához. Ezután politikai tisztogatások és leszámolások a kezdődtek Hitler belső és külső ellenfeleivel szemben.

Hitler viszonya Röhmmel eddigre megromlott. Ennek egyik oka volt, hogy Röhm szerette volna, ha a Birodalom hivatalos hadserege az SA lett volna, viszont ez a vezető katonai körök ellenkezését váltotta volna ki. Hitler nem kockáztatott egy esetleges puccsot, ezért ellentét alakult ki a pártvezetésen belül.

"Megoldásként" Hitler 1934. június 30-án éjszaka („hosszú kések éjszakája”) egy Rajna-vidéki épületben tartózkodó SA vezetőket álmukból felverte, Münchenbe szállíttatta és kivégeztette. Röhm „kegyelmet” kapott és saját kezével végezhetett magával. A külső politikai ellenfelekkel a különleges hatalommal felruházott Hitler gyorsan és igen erőszakosan bánt el, a NSDAP-n kívül minden pártot betiltott.

Azonban minél inkább behálózta a náci párt a német társadalom minden területét, a tényleges pártszervezet annál inkább elvesztette a jelentőségét a rezsim hatalmi struktúrájában. Hitler uralma erőteljesen személyközpontú maradt és alárendeltjei, mint például Himmler és Goebbels hatalma sokkal inkább az ő kegyeitől, szándékainak megfelelő értelmezésétől függött, mintsem a pártban elfoglalt pozíciójuktól. A sztálini idők Szovjetunió Kommunista Pártjától eltérően az NSDAP-nak nem volt tényleges vezető testülete vagy meghatározott döntéshozatali mechanizmusa, mint amilyen a kommunisták pártkongresszusa vagy központi bizottsága volt. Formálisan Hess által vezetett pártkancellária irányította a pártot, ám tényleges befolyása nem volt, mivel maga Hess is csekély jelentőségű figura maradt. Miután 1941-ben egy félresikerült békekötési kísérlet céljából Nagy-Britanniába repült, Martin Bormann követte tisztségében. Vele nyerte el a pártkancellária régebbi hatalmát, legfőképpen azért, mert maga Hitler támogatta és politikai titkáraként alkalmazta Bormannt. A rendszerben a tényleges hatalmat Hitler titkársága, a Himmler vezette SS és Goebbels propagandaminisztériuma gyakorolta.

A háború és a bukás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A párt tagjai voltak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd: NSDAP-tagok kategóriát

Vezető párttagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kép Név Élt
Adolf Hitler.png Adolf Hitler (1889–1945)
Bundesarchiv Bild 183-R99621, Heinrich Himmler.jpg Heinrich Himmler (1900–1945)
Bundesarchiv Bild 146-1968-101-20A, Joseph Goebbels.jpg Joseph Goebbels (1897–1945)
Rudolf Hess - extracto.jpg Rudolf Heß (1894–1987)
Bundesarchiv Bild 102-13805, Hermann Göring.jpg Hermann Göring (1893–1946)
Bundesarchiv Bild 183-H04810, Joachim von Ribbentrop.jpg Joachim von Ribbentrop (1893–1946)
Bundesarchiv Bild 183-R14128A, Martin Bormann.jpg Martin Bormann (1900–1945)
Joachim von Ribbentrop and Baldur von Schirach crop.jpg Baldur von Schirach (1907–1974)
Bundesarchiv Bild 146-1989-011-13, Hans Frank.jpg Hans Frank (1900–1946)
Bundesarchiv Bild 102-15282A, Ernst Röhm.jpg Ernst Röhm (1887–1934)
Erich Ludendorff.jpg Erich Ludendorff (1865–1937)

További párttagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mottók, szlogenek, kifejezések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sieg Heil! Sieg Heil! Sieg Heil!
    • „Szent a győzelem!” (Egy időben a Wehrmachton belüli köszönés is volt)
  • Ein Volk, ein Reich, ein Führer!
    • „Egy nép, egy birodalom, egy vezér!”
  • Deutschland, erwache!
    • „Németország, ébredj!” (Dietrich Eckart műveként ez volt a címe egy népszerű náci dalnak, és számos propagandaplakáton is megjelent)
  • Meine Ehre heißt Treue
    • „Becsületem a hűség" (Az SS jelmondata)
  • Die Juden sind unser Unglück!
    • „A zsidók a mi szerencsétlenségünk!” (a nemzetiszocialisták egyik fő jelmondata)
  • Lang lebe unser ruhmvoller Führer!
    • „Sokáig éljen dicső vezérünk!”
  • Heute Deutschland, morgen die Welt!
    • „Ma Németország, holnap a világ!”
  • Sicher ist der Jude auch ein Mann, aber der Floh ist auch ein Tier
    • „Természetesen a zsidó is ember, de a bolha is állat”
  • Gott mit uns!
    • "Velünk az Isten! (A Wehrmacht jelmondata, melyet a Wehrmacht katonai övcsatjaiba is belevéstek.)

Választási eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

dátum szavazatok száma (millió) arány képviselők száma
1924. május 4.
1,92
6,5%
32
1924. december 7.
0,91
3,0%
14
1928. május 20.
0,81
2,6%
12
1930. szeptember 14.
6,41
18,3%
107
1932. július 31.
13,75
37,4%
230
1932. november 6.
11,74
33,1%
196
1933. március 5.
17,28
43,9%
288