Szélsőjobboldal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A jobboldal csoportosítása
Nincs
felsőbbrendűségi
tudat
Van
felsőbbrendűségi
tudat
Mérsékelt
politikai
eszközök
Jobboldali
középpártok
Ultra-
nacionalisták,
fajvédők
Radikális
politikai
eszközök
Nemzeti
radikálisok
Neonácik

A szélsőjobboldal kifejezés a politikai spektrum azon szereplőire használatos, akik többek közt a hagyományos értelemben vett jobboldali középpártokkal sok kérdésben egyetértve, de azoktól egyben el is határolódva jóval szélsőségesebb, gyakran agressziót tanúsító nézeteket vallanak. A modern szélsőjobboldali ideológiák legismertebb formái az (egymáshoz hasonló) nemzetiszocializmus és a fasizmus.

Az ideológia összetevői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szélsőjobboldali politikai ideológiák némely képviselői tagadják az univerzalizmust, az emberek általános egyenlőségét. Gyakran kirekesztők, rasszisták vagy antiszemiták, bevándorló-ellenesek. Kitüntetett, természettől fogva felsőbbrendű közösségnek valamely rasszt (Európában és Észak-Amerikában a fehéreket, Afrikában a feketéket, Japánban a japánokat) vagy valamely nemzetet tekintenek. Sovinizmusukat előszeretettel állítják be egészséges patriotizmusként. A közösség politikai szervezőelve többnyire nem a demokrácia, hanem felsőbbrendűségen vagy kiválasztottságon alapuló vezérkultusz, tekintélyelvűség s az ezekből felépülő hierarchikus rendszer. A felsőbbrendűséget vagy a „természet rendjére” (lásd: szociáldarwinizmus), vagy valamilyen misztikus hatalomra való hivatkozás, fajelmélet igazolja.

A szélsőjobboldal támadja a liberalizmust és a kommunizmust, de még a mérsékelten nacionalista polgári demokratikus konzervativizmust képviselő pártokat is. Idegen érdekek kiszolgálóinak, hazafiatlannak, becstelennek illetve gyávának nevezi őket.

A szélsőjobboldali gazdasági nézetek általában a „nemzeti kapitalizmus” megvalósítását tűzik ki célként. Ez a profitszerzésre irányuló kereskedelem és a kereskedelmi bankok, pénzügyi közvetítők korlátozását, csak a nemzet tagjai részére biztosított teljes kereskedelmi szabadságot, esetenként az erős állami beavatkozást (etatizmust), a korporatizmust (a termelők hivatásrendbe szervezését), és a teljes önellátást, az autarchiát takarja.

Szélsőjobboldali pártok, szervezetek Európában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európában szinte mindegyik országban van szélsőjobboldai politikai szerveződés, a legtöbb helyen azonban még a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt sem érik el. Korábban Franciaországban a Nemzeti Front és Hollandiában a Pim Fortuyn Listája erősebb, Németországban a Német Népi Unió gyengébb támogatottsággal bírt. Kelet-Közép-Európában a kommunista rendszerek bukása után erősödött meg a nacionalizmus és így a szélsőjobboldali pártok is. Szlovákiában például a Szlovák Nemzeti Párt a kormánykoalíció részét képezi, míg Romániában a Moldova annektálását önmaga elé nyíltan kitűző Nagy-Románia Párt erős középpárt, 10-15%-os választási eredménnyel.

Az Európai Parlamentben az „Identitás, Hagyomány, Szuverenitás” (ITS) néven alkotnak külön frakciót az oda bejutott szélsőjobboldali politikusok.

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon ma a neonáci vagy a fasiszta ideológiát nyíltan felvállaló csoportok száma és súlya csekély. Lánczi András politológus, filozófiatörténész, egyetemi tanár 2002-ben úgy vélte Magyarországon nincsen szélsőjobboldali párt, hozzátéve, hogy „szélsőjobbos mozgalmi csoportok” viszont léteznek.[1]

A helyzet 2002 óta drasztikusan megváltozott. Egyrészt 2002-ben még a politikai és civil csoportosulásokat egészen más vizuális környezet vette körül (az internet robbanásszerű elterjedése a 2000-es évek közepén következett be ugyanis Magyarországon), másrészt a 2000-es évek közepe óta az értelmiség és a politikusok egy része nem a MIÉP-et tekinti elsődlegesen szélsőjobboldali pártnak, hanem a Jobbik Magyarországért Mozgalom pártot. Mivel a nagyközönség a bírói döntések szövegét nem ismeri széles körben, ezért mindkét politikai oldal más következtetést von le a döntésekből.[2][3]

A Médiatanács 2013-as döntése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Jobbik 2013-ban úgy vélte, hogy egyes televíziócsatornák megsértették a Médiatörvényt, amely szerint a „médiaszolgáltató hírszolgáltatást és politikai tájékoztatást nyújtó műsorszámaiban műsorvezetőként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen közreműködő munkatársai bármely médiaszolgáltató által közzétett műsorszámban szereplő politikai hírhez véleményt, értékelő magyarázatot – kivéve a hírmagyarázatot – nem fűzhetnek”.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa megállapította, hogy a jogszabály „korlátozza a véleményeknek, értékelő magyarázatoknak a közzétett hírekhez való hozzáfűzését”.[4] Ezért hírműsorokban nem lehet a véleményt, értékelést kifejező „szélsőséges” jelzőt használni a Jobbikkal kapcsolatban sem.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. „...én a MIÉP-et nem tekintem szélsőjobboldalinak. A magyar szélsőjobbnak jelenleg nincs pártképviselete, kisebb-nagyobb szélsőjobbos mozgalmi csoportok viszont léteznek. A MIÉP nacionalista párt, amelyet lehet szeretni vagy nem szeretni. Ráadásul a MIÉP eddig elfogadta a demokratikus játékszabályokat, még az EU-s választásokon is elindult” – „A magyarországi antiszemitizmus nem csak a jobboldal problémája” – Interjú Lánczi Andrással, In: Szombat, 18. évf. 1. sz. (2006. január), 10–12. o.
  2. Neonácinak nevezte a Jobbikot: Karsai pert vesztett első fokon – Hvg.hu, 2013. március 23.
  3. Nem neonáci, hanem náci párt a Jobbik – Amerikai Népszava, 2013. április 14.
  4. Az NMHH Médiatanácsának 799/2013. (V.8.) számú határozata PDF

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]