Marine Le Pen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Marine Le Pen
Le Pen, Marine-9586.jpg
Marine Le Pen, Nemzeti Front elnöke 2011 januárjában
A Nemzeti Front második elnöke
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2011. január 16.
Előd Jean-Marie Le Pen
Európai Parlamenti képviselő
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2014. május 25.
Hivatali idő
2004. július 20.2014. május 24.

Született 1968. augusztus 5. (46 éves)
Franciaország Neuilly-sur-Seine (92)
Párt Nemzeti Front (1986-)

Foglalkozás ügyvéd
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Marine Le Pen témájú médiaállományokat.

Marine Le Pen (Neuilly-sur-Seine, Hauts-de-Seine, Franciaország, 1968. augusztus 5.) francia ügyvéd, politikus. A szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke[1], az Európai Parlament képviselője, Pas-de-Calais megyében Hénin-Beaumont városi tanácsának tagja, Jean-Marie Le Pen legfiatalabb lánya.

Tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Saint-Cloud-ban érettségizett, Párizsban a Panthéon-Assas Egyetemen szerzett jogász diplomát 1990-ben, azután büntetőjogi szakvizsgát tett. Az 1990 februárjában megalakult, és a Nemzeti Fronthoz közel álló CNEP (Párizsi Diákok Nemzeti Köre) vezetőségének tagja volt, és egy ideig tiszteletbeli elnöke is.[2] 1992-ben megkapta az ügyvédi pályaalkalmassági engedélyt és Párizsi Alsófokú Bíróságon lett védőügyvéd, elsősorban gyorsított eljárási ügyekben. Franciaországban illegálisan tartózkodó külföldieket is védett.[3]1998-ban hagyta abba az ügyvédi tevékenységét.

Politikai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marine Le Pen 1986-ban csatlakozott a Nemzeti Fronthoz. Az 1993-as helyhatósági választásokon Párizs 17. kerületében a NF jelöltjeként a szavazatok 11,10%-át tudta csak megszerezni.[4]

1998-ban a párt jogi szekciójának lett a vezetője, s ezt a tisztséget 2003-ig töltötte be. 1998-ban szerezte meg első politikai mandátumát, amikor bekerült a Nord-Pas-de-Calais megye regionális tanácsába, s ahol 2004-ig működött.

A 90-es évek végén a NF belső válságon ment keresztül, s amikor 2000-ben Marine lépett a Génération Le Pen élére, azon dolgozott, hogy „szalonképesebbé” tegye a pártot.

2002-ben újra beválasztották Nord-Pas-de-Calais regionális tanácsába, 2004-ben pedig az Île-de-France képviselőjeként bekerült az Európai Parlamentbe. 2005-ben az európai alkotmány létrehozása, a Római szerződés (2004) ellen kampányolt.

Marine befolyása egyre nőtt a párton belül. Jacques Bompard-t, Orange polgármesterét kizárták a párt politikai bizottságából, mert bírálta a helyzetet. Bompard sztálinista módszerek alkalmazásával vádolta Jean-Marie Le Pent és kilépett a pártból.[5]

A Nemzeti Front bordeaux-i kongresszusán 2007-ben a szavazók 75,76%-a tartotta alkalmasnak Marine-t a pártelnöki posztra, az apa döntési jogkörrel rendelkező elnökhelyettessé nevezte ki leányát a kongresszuson.

A 2007-es franciaországi elnökválasztáson Jean-Marie Le Pen választási kampányának stratégiai igazgatója volt. Sikerült rávennie apját, hogy tovább javítsák, finomítsák a párt imázsát.[6] Egyik választási plakátjuk a bevándorlás problémájára hívta fel a figyelmet egy Magrebből származó francia lány képével, aki lefelé fordított hüvelykujjal mutatott a kampány egyik jelmondatára: állampolgárság-beolvadás-társadalmi felemelkedés-laicitás. a jobb/bal mindent elrontott. Marine Le Pen szerint a franciaországi pártok egyike sem tudott megoldást találni a felvetett kérdésekre, viszont a külföldről bevándorolt franciák egy része válaszra vár.[7]

2007-ben Hénin-Beaumont-ba költözött, Pas-de-Calais megyébe. Ellenfelei politikai ejtőernyőzést vetettek szemére. Le Pen azzal utasította vissza a vádakat, hogy már 1998-ban beválasztották Nord-Pas-de-Calais regionális tanácsába. Azért választotta ezt a bányászkörzetet, mert Franciaország legfőbb problémái, a munkanélküliség, üzemek, gyárak, bányák bezárása és delokalizációja valamint a létbizonytalanság Hénin-Beaumont-ban mind megtalálhatók.[8]

2011. január 16-án a tours-i kongresszus a párt elnökévé választotta Marine-t. Az amerikai Time magazin 2011-ben A világ 100 legbefolyásosabb személyisége közé sorolta.[9]

A 2012-es franciaországi elnökválasztás első fordulóján a szavazatok 17,90%-át szerezte meg. Választási ígéreteit 12 pontban foglalta össze:[10]

  • A nyugdíjak és a legalacsonyabb fizetések emelése.
  • A tömeges bevándorlás megállítása, a francia állampolgárok élvezzenek elsőbbséget a munkaerőpiacon, a szociális juttatások (lakás) terén.
  • A közbiztonság erősítése.
  • A közerkölcs javítása, vissza kell adni a francia népnek a döntéshozatalhoz való jogát népszavazás útján.
  • Hatékonyan működő közszolgálat megszervezése, minőségi egészségügyi ellátás minden francia állampolgár számára.
  • A gyermeküket egyedül nevelő, vagy főállású anyák pénzügyi támogatása.
  • Tudásorientált oktatási intézményekre van szükség, az iskolákban helyre kell állítani a fegyelmet és a teljesítmény, a tudás, szorgalom alapján történő érdemi elbírálást.
  • Fel kell lendíteni a hazai ipari termelést ésszerű vámkorlátozások bevezetésével.
  • Meg kell szüntetni a nemzetközi pénzpiacoktól való függőséget, hogy ki lehessen lépni az adósságspirálból.
  • Újra kell tárgyalni az uniós szerződéseket a nemzeti szuverenitás visszaszerzése érdekében.
  • Érvényesíteni kell a köztársasági laicitást a politikai–vallási követelések ellenében.
  • Franciaország diplomáciai és katonai függetlenségének visszaszerzése.

A Nemzeti Front alapító tagja volt a Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének. 2013 őszén Marine Le Pen elnöksége alatt a párt kilépett a szövetségből.

Írásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hartmann, Isabel (2010. június). „La méthode Marine” (francia nyelven). Écoute, Planegg/München Németország 2010 (6), 24. o, Kiadó: Spotleight Verlag Gmbh.  
  2. Ces jeunes fachos, qui peut-être nous gouverneront (francia nyelven). REFLEX, 1993. (Hozzáférés: 2014. június 4.)
  3. Interview de Marine Le Pen sur France 2 (francia nyelven). Dailymotion, 2006. (Hozzáférés: 2014. június 4.)
  4. Legislatives 1993 (francia nyelven). archive.wikiwix.com, 1993. (Hozzáférés: 2014. június 4.)
  5. Jacques Bompard exclu du bureau politique (francia nyelven). Le Monde, 2005. (Hozzáférés: 2014. június 4.)
  6. Marine Le Pen, la fille préférée (francia nyelven). Le Figaro, 2008. (Hozzáférés: 2014. június 5.)
  7. Laïcité, social (francia nyelven). nouvelobs.com, 2006. (Hozzáférés: 2014. június 4.)
  8. Marine Le Pen repart en conquête dans le Pas-de-Calais (francia nyelven). boursier.com, 2007. (Hozzáférés: 2014. június 4.)
  9. The 2011 Time 100 (angol nyelven). Time, 2011. (Hozzáférés: 2014. június 4.)
  10. Mon projet pour la France et les Français (francia nyelven). frontnational.com, 2011. (Hozzáférés: 2014. június 4.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Marine Le Pen témájú médiaállományokat.