Konzervativizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A konzervativizmus szociális és politikai eszmerendszer. A szó a latin conservare-ből származik, jelentése megőrizni, megmenteni. Ezt mi sem tükrözi jobban, mint Roger Scruton által megfogalmazott definíció, mely így szól: [1]"A konzervativizmus nem más, mint a megteremtett értékek megőrzése, annak az alapnak a megóvása, melyre építeni lehet." Mindennapi szóhasználatban a status quo fenntartását jelenti. Politikai eszmerendszerként a francia forradalom után alakult ki, először a francia politikus Chateaubriand alkalmazta a kifejezést 1819-ben.[2] Egyik legfontosabb alapvetésének Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról című műve tekinthető. Russel Kirk a konzervativizmust az ideológia ellentéteként definiálta.

Mint politikai ideológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dogmatikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A konzervativizmus legfontosabb jellemvonása a tradicionalizmus, amely a meglévő vallási, politikai, kulturális szokások és intézmények tiszteletét jelenti. Eszerint az intézmények hosszú idő alatt formálódnak, és a konzervatívok szerint az így kialakult hagyományok, szokások és előítéletek jobban irányítják a társadalmat, mint a racionalitásra hivatkozva a társadalmat (sokszor erőszakosan) absztrakt elméletekbe gyömöszölő általános ideológiák. Részben emiatt utasítják el az észre hivatkozó forradalmi változásokat és az egalitarizmust.

A konzervatív dogmatika szerint az emberek alapvetően nem egyenlőek fizikai és szellemi képességeikben, lehetőségeikben (a jogi egyenlőség természetesen ettől függetlenül fennáll). A társadalmi hierarchia létezése egyszerre szükségszerű illetve törvényszerű, és a mesterséges egyenlősítő kísérletek csak erőszakkal képesek elérni céljukat, ezért helytelenek. Ennek megfelelően szükség van az úgynevezett uralkodó elitre.[forrás?]

Típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A konzervativizmusnak történetileg két típusa alakult ki:

  • az angolszász, amely evolutív (reformképes)
  • a kontinentális, amely alapvetően forradalomellenes.

Ideológiai felosztás szerint számtalan irányzata létezik, pl.

  1. tradicionális (ill. romantikus) konzervativizmus (19. század)
  2. paternalista (vagy szociális) konzervativizmus
  3. liberális konzervativizmus
  4. forradalmi konzervativizmus
  5. neokonzervativizmus

Problémái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Problémát jelenthet, hogy az egyenlőtlenség elvének vallása könnyen válhat önigazolássá, azaz az elit gyakran úgy érzi, hogy helyzete törvényszerű, a természettől fogva adott, és hogy az elitből kiesettek csak tehetségtelenségük miatt szorultak ki onnan. Továbbá kérdéses, hogy kialakulhat-e a konzervativizmus olyan társadalmakban, ahol valami miatt megszakadt a kontinuitás (például hosszantartó idegen katonai megszállás), vagy eleve nem is léteztek olyan tradíciók, amelyekre modern társadalmat lehetne építeni=konzervatív paradoxon, hiszen ebben az esetben organikus intézmények felállítása a cél, miközben már meglévő intézményeket kívánnak lerombolni.

Ez a paradoxon mindazonáltal feloldható, ha figyelembe vesszük, hogy a konzervativizmus, bár nem ideológia, rendelkezik olyan alapokkal, amelyek árnyalt módon ideológiai formába is önthetők, illetve rendelkezik a múltbeli példákkal, amelyekkel kapcsolatban megőrző-felújító és újraértelmezve előteremtő jelleget ölthet, szemben a kontinuitást leromboló erőkkel.

Tágabb értelmezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint minden ideológiánál, a konzervativizmus esetében is lehetséges egy tágabb értelmezés, mint önálló tudatforma, társadalmi attitűdök, minták és viselkedésformák együttese.

Konzervatív politikai filozófusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Roger Scruton Hír TV-nek adott interjújában hangzott el.
  2. http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Khah/0/32575/1

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]