Feminizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A feminizmus politikai eszme és mozgalom, amely kezdeti célja a női egyenjogúságáért való harc. Az mai mozgalmak esetében a kezdeti cél ma is meghatározó, de egyes csoportok tevékenységei már szélesebb területet ölelnek fel.

A nők jogait követelő hangok már a 17. században megjelentek, de a feminizmus első hulláma csak a 19. század második felére teljesedett ki. Ahogyan a társadalmak fokozatosan demokratizálódtak és az egyes társadalmi osztályok között a különbségek – legalábbis jogi értelemben – megszűntek, úgy vált egyre fenntarthatatlanabbá, hogy a nők nem rendelkeztek választójoggal. Ennek elérése érdekében indult meg a 20. század elején a szüfrazsett-mozgalom, amely különösen Angliában volt erős. (Ottani vezetője Emmeline Pankhurst volt.) Nagy visszhangot keltő akcióik napjainkban is példaértékűek a polgári engedetlenségi mozgalmak számára.

A feminizmus, számos irányzatának köszönhetően rendkívül sokrétű, és az élet szinte minden területén érezteti a hatását. Egyes mozgalmak kifejezetten a nők gazdasági helyzetével foglalkoznak, mások a fizikai biztonságára helyezik a hangsúlyt, legyen szó akár a családon belüli, akár a munkahelyi erőszakról, vagy épp a prostitúcióról. Akadnak olyanok, akik az egészségügyre specializálódnak, vagy épp a törvények és a jog oldaláról közelítik meg a kérdést. A különböző irányzatokat a közös alapaxióma tartja össze, miszerint: "A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők." A feminizmus célja tehát az, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat, amelyek egy férfit megilletnek.

Feminista mozgalmak története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történelem feminista mozgalmainak három hullámát különböztetik meg. Mindegyik szakasz, ugyan azokat a kérdéseket taglalja, különböző szempontból. A mozgalmakat egy viszonylag hosszú, ám gyakorlatilag eredménytelen időszak előzte meg, az úgynevezett "protofeminizmus". Ez a szakasz nemcsak felhívta a nők figyelmét nők és férfiak eltérő jogi és társadalmi helyzetére, de az egyenjogúsági küzdelmeket is megalapozta. Egyesek szerint a feminista mozgalom az ezredfordulótól egy negyedik hullámban folytatódott és napjainkig is tart, de valójában ma már nem beszélhetünk egységes szerveződésről.

Protofeminizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A feminizmus kifejezés elsőként Franciaországban jelent meg 1872-ben, az Oxford English Dictionary először 1894-ben listázta ezt a szót. Bár a történelemben korábban is akadtak olyan nők, akiknek sikerült kiemelkedniük – elsősorban királynők, előkelők, írók és színésznők –, de ezek a nők még nem voltak feministának nevezhetők, hiszen csupán a saját érdekeiket képviselték. A szó szoros értelmében feministának azonban csak az nevezhető, "akinek van szeme a nők szisztematikus és nemükből fakadó elnyomására, és az önérvényesítés mellett nőtársai sorsát is szívén viseli."

Az első nem szervezett felszólalások az újkorra estek, amikor az anyanyelvű kultúra megerősödése és a polgárosodás nyújtotta anyagi előnyök a nők egy vékony szeletének irodalmi ambícióival jártak együtt. Igaz, egyes csoportok már aktívan részt vettek a francia forradalomban, de az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatában még nem esik szó a nők jogairól. A köztársaság párthívei ugyanis az arisztokrata asszonyok és a filozófusnők kapcsán a nők szerintük túlzott politikai és társadalmi befolyására figyelmeztettek, illetve propagandájuk része volt a királynő állítólagos erkölcstelensége.[1]

Az un. protofeminista törekvések az emancipációs mozgalmak logikáját követték, a 19. században megjelenő értelmiségi nők széleskörű, részben érzelmekre alapozó tevékenységet folytattak.[2] A 19–20. század fordulóján a nők már nem csak az oktatás és a munkavállalás területén kívántak nagyobb szabadságot, de megjelentek a magánéletet érintő kérdések is, mint a szabad párválasztás vagy a gyerekvállalás.

Első hullám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első szervezett feminista hullám a 20. század elején indult Angliában, majd az Egyesült Államokban és a világ több pontján. Elsődleges célkitűzésnek a nők szavazati jogának kivívását tekintették. Innen ered a "szüfrazsett" (francia: suffrage, eredetileg latin suffragium) elnevezés, ami az első hullám gyakran használt jelzőjévé vált. Sok helyen csak részlegesen értek el sikert vagy évtizedekbe telt a törekvéseik megvalósítása. A mozgalom idővel egyre inkább radikalizálódott, így a Nők Társadalmi és Politikai Szövetsége (WSPU) 1912 és 1914 között 300 erőszakos akciót – gyújtogatás, merénylet, kirakatok bezúzása, művészeti alkotások elpusztítása – hajtott végre, sőt a merényletekért felelős WSPU sok esetben fizetett aktivistákat alkalmazott.[3]

Az első hullám esetében többen kritizálták – a feministák harmadik hulláma is –, hogy az elithez és középosztályhoz tartozó, magas iskolai végzettségű nők akcióiról volt szó. Az első hullám történetének egyoldalúan nőjogi megközelítését beárnyékolja, hogy Nagy-Britanniában és Németországban a férfiak csak 1918-ban szereztek általános és egyenlő válaszjogot.

Második hullám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második hullám kiindulópontjának az 1960-as évekbeli Egyesült Államokat tekinthetjük, ahol a második világháború után robbanásszerűen megnőtt a felsőoktatásban tanuló nők száma, mindez azonban nem változtatott a hagyományos nemi szerepeken. A második (akárcsak a későbbi harmadik) hullám szoros kapcsolatban állt a korabeli radikális baloldali irányzatokkal és polgárjogi mozgalmakkal. A korábbiakhoz képest változást jelentett, hogy a politikai és szociális jogok igénylésén, például a munkához való jogon és a vezetői pozíciókhoz való hozzáférésen túl – a hatvanas évek szexuális forradalmával szoros összefüggésben – először merültek fel a magánszférához, a nemi élethez és a reprodukcióhoz fűző jogok. A "nő saját testéhez való jogával" kapcsolatban a korábban is tiltott nemi erőszak mellett ekkor kezdték el szabályozni a fogamzásgátlást, az abortuszt, a mesterséges megtermékenyítést és a szexuális zaklatást.

Harmadik hullám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A harmadik, és egyben utolsó jelentős feminista mozgalom kezdete az 1990-es évek elejére tehető. Célja elsősorban a második hullám hibáira való rávilágítás volt. Az Egyesült Államokban ekkoriban vette kezdetét a globalizáció, és ez ráébresztette a társadalmat a faji és osztálybeli különbségek figyelmen kívül hagyására. Korábban minden feminista sikert középosztálybeli, fehér bőrű nők értek el és a kiterjesztett jogok is csak rájuk vonatkoztak. Az munkásosztály, és az afro-amerikaiak továbbra is kiszolgáltatott helyzetben voltak. De nem ez volt az egyetlen ok, amiért nem tekinthetjük teljesnek a második hullám sikereit. A munkahelyi hierarchián való feljebbjutás ugyanis továbbra is nehézségekbe ütközött, és jelentős fizetésbeli különbségek alakultak ki.

Az I. világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháború alatt a harcban álló feleknél megnőtt a nők munkaerejének jelentősége. A hátországban a termelés szinten tartása és a hadiipar felfutása csakis a nők munkába állásával volt lehetséges. A háború alatt bebizonyosodott, hogy a nők is képesek sok olyan feladat ellátására, amelyet korábban kizárólag férfiakra bíztak. A háború befejezésével a nők egy része nem kívánta visszakapni korábbi életét. Sokan hadiözvegyként a munkájuk megtartására kényszerültek.

A háborúban való részvételükért cserébe a nők Angliában választójogot szereztek (megjegyzendő, hogy a férfiak is az első világháborút követően kaptak általános választójogot), tehát jogi és politikai státusuk rendeződött, azonban köztük és a férfiak között társadalmi különbségek adódtak. A fizetéseik jóval alacsonyabbak voltak az azonos munkakörben dolgozó férfiakéhoz képest, magasabb pozíciókba, sem a gazdasági, sem a politikai szférában nem jutottak és az oktatási rendszer is hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a nőkkel szemben.

A feminista mozgalom a választójog kiterjesztése után is tovább élt, bár mind céljaiban, mind módszereiben sokat változott.

Virginia Woolf[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az igazi töréspontot a feminizmus történetében Virginia Woolf 1938–ban megjelent Három adomány című esszéje jelentette. (Ennek magyar nyelvű fordítását csak 2006–ban adták ki.) A tanulmány tulajdonképpen egy levél, válasz arra a kérdésre, hogy hogyan lehet megakadályozni a háborút. (A könyv megírásakor még a spanyol polgárháború borzalmai foglalkoztatták a közvéleményt.)

Woolf folyamatosan kitér a válasz elől, arra hivatkozva, hogy ő a politikai okokat nem értheti meg, hiszen csak egy nő, de erre hivatkozva a nők társadalmi elnyomásán keresztül bemutatja, sőt ízekre szedi a korabeli társadalmat és a politikai okokról a háború társadalmi okaira tereli a figyelmet. Ebben a művében Woolf zseniális logikával lerántja a leplet a férfiak által irányított, hatalomvágytól és rangkórságtól szenvedő társadalomról. A nők helyzetének bemutatásán keresztül rávilágít arra, hogy az elnyomás eszközei, ha láthatatlanul is, de velünk élnek. A tudatalatti gondolatokban, a szokásokban, a szavakban. (Ez vezetett el később az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában nagy jelentőségre szert tevő, ugyanakkor ellentmondásos politikai korrektség kialakulásához.)

A fogalom kiterjesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ennél a pontnál lép túl a szerző a feminizmus korábbi értelmezésén. Szerinte a háború legfőbb oka, hogy nincsen valódi szabadság és egyenlőség az emberek között. A feminista mozgalomnak ezen programját egyrészt a pacifizmus legfőbb eszközeként jelöli meg, másrészt kiterjeszti minden emberre, legyen az férfi, nő vagy gyermek. Woolf magát a feminizmus szót is elavultnak tartotta, mert kirekesztőnek érezte. Később a Woolfot követő feministák nem találtak új szót az új mozgalomra, helyette csupán új jelentéssel ruházták fel a régit.

A feminizmus egy széles körű társadalmi programot hirdet, amelyet minden embernek magán kell elkezdeni. Nagyfokú tudatosságot követel meg mindenkitől, hogy az elnyomás összes megnyilvánulási formáját, még „peteként” kiiktassuk a saját életünkből.

Woolf a háború mögött ott látja a háborús propagandagépezetet is, azonban szerinte ez csak a jéghegy csúcsa. Sosem lenne háború, ha az embereket nem tudnák manipulálni. Az igazi ok tehát az értelmiség, a média embereinek korrupciójára vezethető vissza. Woolf „szellemi prostituáltakként” bélyegzi meg a bértollnokokat, és arra kér mindenkit, aki anyagilag független, hogy véleményét és az igazságot minél szélesebb körben terjessze. Ehhez kapcsolódik a woolfi társadalomkoncepció legsajátosabb eleme, az ún. kívülállók társasága. Ezeknek a társaságoknak nyitottaknak kellene lenniük, formális vezetők nélkül kell működniük, hogy a hataloméhséget kizárják életükből. Sok más funkciójuk mellett pedig a nyilvános és közvetlen véleményformálás színhelyévé válhatnának.

A második világháború után a feminizmus új irányzatai jelentek meg, például a szocialista feminizmus, az anarchista feminizmus, a liberális feminizmus, a kulturális feminizmus, a radikális feminizmus, ökofeminizmus.

Napjaink feminizmusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Helene Cixous[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bináris oppozíció elmélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A logocentrikus gondolkodás ellentétpárokba rendezi a dolgokat: pozitív fogalmakkal jelöli a férfit (erős, okos) és negatív fogalmakkal a nőt (gyenge, érzékeny). Ez a nőket negatív szerepkörbe deklarálja.

Julia Kristeva[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerinte nőiessé az válik, amit az adott társadalom mellékesnek tart. Ilyenek például a segélyre szorulók, az elesettek, az értelmiségi férfiak, balettos vagy jégtáncos férfi – női jegyeket kapcsolnak ezekhez a férfiakhoz.

A feminizmus hatása a társadalomra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A feminizmus hatására egyre több nő dolgozik; nem ritka, hogy a gyermekvállalás ideje kitolódik, illetve a gyermekszülés után az anya gyorsan visszatér a munka világába. A feminizmus hatására - mintegy válaszként - jelenik meg az antifeminizmus.

Hatása a művészetekre[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Karinthy Frigyes Capillária című regénye a nők és a férfiak társadalmi szerepének, a feminizmus-antifeminizmus gondolatkörének problémáját járja körül kifejezetten férfi nézőpontból.[4]
  • Robert Merle Védett férfiak című könyve egy feminista irányzat karikatúrájaként született.[5]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Pornográfia és a francia forradalom, aetas.hu
  2. A 19. század egyik legjelentősebb propagandisztikus tevékenysége az abolicionisták Egyesült Államok-béli és Nagy-Britannia területén való működése volt. A legismertebb ilyen irodalmi mű a Harriet Beecher Stowe által írt Tamás bátya kunyhója volt, mely a déli államokban a polgárháború előtt valóságos Tamás bátya-ellenes irodalmat váltott ki. Nem véletlen, hogy a feminizmus az 1960-as évektől kezdve a polgárjogi mozgalommal mutatott párhuzamot.
  3. 10 tény a szüfrazsettekről. Múlt-kor történelmi magazin, 2013. október 3. 09:11
  4. http://mek.oszk.hu/00700/00715/index.phtml A Magyar Elektronikus Könyvtárban online olvasható regény
  5. http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li1432 Könyvismertető

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Feminizmus témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]