Feminizmus

A feminizmus politikai eszme és mozgalom, amely a nők egyenjogúságáért küzd. A feminista politikai gondolkodás két fő kérdés köré összpontosul: először is elemzi azokat az intézményeket, folyamatokat és gyakorlatot, amelyek révén a nőket alárendelik a férfiaknak; másodszor pedig feltárja, hogy milyen módon lehet ezt az alárendeltséget megszüntetni. A feminizmus többnyire a nők jogaival foglalkozik, de egyes feministák szerint a férfiak felszabadítása is a feminizmus része, hiszen a szexizmus és a nemi szerep-elvárások a férfiakra is károsak.

A feminista mozgalom korszakai

A feminista politikai mozgalom legelterjedtebb felosztása két 'hullámot' különböztet meg. Az első hullámot, amelyet Mary Wollstonecraft Vindication of the Rights of Women (A nők jogainak védelme) című könyvének 1792-es megjelenésétől a 20. század közepéig tartott, 'az egyenlőséghez való jog feminizmusaként' jellemezhetjük. A feminizmus második hulláma, melyet jelentősen befolyásolt Simone de Beauvoir Le deuxième sexe (A második nem, 1949) című könyve, és amelyet a különbségek feminizmusának neveznek, az 1960-as években kezdődött. Egyes tudósok szerint ez a második hullám az 1990-es évekig tartott és az ökológiai jellemzőkkel bíró harmadik hullám követte.

A feminista mozgalom kezdetei és a választójog megszerzése

A nők jogait követelő hangok már a 17. században megjelentek, de a feminizmus első hulláma csak a 19. század második felére teljesedett ki. Ahogyan a társadalmak fokozatosan demokratizálódtak és az egyes társadalmi osztályok között a különbségek – legalábbis jogi értelemben – megszűntek, úgy vált egyre fenntarthatatlanabbá, hogy a nők nem rendelkeztek választójoggal. Ennek elérése érdekében indult meg a 20. század elején a szüfrazsett-mozgalom, amely különösen Angliában volt erős. (Ottani vezetője Emmeline Pankhurst volt.) Nagy visszhangot keltő akcióik napjainkban is példaértékűek a polgári engedetlenségi mozgalmak számára.

Az I. világháború alatt az angol gazdaságnak nagy szüksége volt a nők munkaerejére. A hátországban a termelés szinten tartása és a hadiipar felfutása csakis a nők munkába állásával volt lehetséges. A háború alatt bebizonyosodott, hogy a nők is képesek sok olyan feladat ellátására, amelyet korábban kizárólag férfiakra bíztak. A háború befejezésével a nők egy része nem kívánta visszakapni korábbi életét. Sokan hadiözvegyként a munkájuk megtartására kényszerültek. A háborúban való részvételükért cserébe a nők Angliában választójogot szereztek, azonban ezt követően is másodrendű állampolgárként kellett élniük. A fizetéseik jóval alacsonyabbak voltak az azonos munkakörben dolgozó férfiakéhoz képest, magasabb pozíciókba, sem a gazdasági, sem a politikai szférában nem jutottak és az oktatási rendszer is hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a nőkkel szemben. A választójog megszerzése után ezért a feminista mozgalom mind céljaiban, mind módszereiben sokat változott.

A mozgalom alapfogalmai

A feminista politikai gondolkodásban előforduló egyik lényeges fogalom a patriarchátus. A kifejezés szó szerint azt jelenti "az apa hatalma", ami jelzi a férj/apa dominanciáját a családban. A szó azt a teljes körű elnyomást és kizsákmányolást is kifejezi, melynek a nők alanyai az olyan társadalomban, ahol a férfiak dominálnak. A kifejezés tehát utal a nemek közötti viszonyra a társadalom egészében is. A férfidominancia a feminizmus szerint jelen van minden társadalmi intézményben és sok más szinten is. Megjelenik például a hagyományos családszerkezet sztereotípiájában, melynek megfelelően a nők anyák, háziasszonyok vagy szexuális tárgyak; jelzi ezt a nők alulreprezentáltsága politikai, gazdasági, szakmai és társadalmi vezető tisztségekben; valamint a férfiak által a nők ellenőrzésére használt fizikai megfélemlítés. A patriarchátust annak fenntartói gyakran a szexizmussal próbálják igazolni. A szexizmus azt sugallja, hogy a patriarchátus által kialakított egyenlőtlenségek természetesek, ezért természetes a férfiak nők feletti dominanciája.

A feminista elméletnek tehát egy a számára igen fontos megkülönböztetést kellett tenni: el kellett különíteni egymástól a biológiai nem ('sex') és a férfi és női szerepek között megkülönböztető nem ('gender') fogalmát. Jelentős szociológiai gondolkodók, így Auguste Comte és Émile Durkheim meggyőződése szerint a nőkhöz leginkább a 'magánéleti jellegű', családi szerep áll közel, mely a nevelést, a gyermekszülést és a család alapítását jelenti. Nézetük szerint a férfiak képesek kihasználni velük született előnyeiket a családon kívül 'a nyilvánosság szférájában', például a kormányzás, a tudomány és az ipar területén. A szociológiai elméletben a 19. században végighúzódó, de a 20. században is meglévő feltételezések fényében a feminista ideológia azt mondja, hogy túl kell lépni a politika hagyományos felfogásán, mely a politikát szigorúan társadalmi tevékenységre és intézményekre korlátozza. A feministák kiterjesztették a "politikai" jelzőt az élet magánszférájára is. Ezt a szférát, mely a családi élet, az emberi kapcsolatok és az otthoni felelősség körül összpontosul, hagyományosan apolitikusnak tartották. A magánélet körébe tartozó háziasszonyi és anyai szerepekre korlátozott nőket kizárták a "politikai szférából", így magából a politikából is. A feminizmus második hullámának egyik legismertebb szlogenje szerint 'a magánügy közügy' - Carol Hanisch hirdette meg 1971-ben a The Personal is Political című esszéjében. A nők felszabadulásának, emancipációjának, vagy ahogy S. Bendon mondta, a nagy kampány, fontosabb témái: a szexualitás (rabszolgaság, prostitúció, pornográfia, szexuális erőszak és zaklatás, fogamzásgátlás és az abortusszal kapcsolatos kérdések); oktatás (az oktatási intézményekbe való felvétel egyenlő feltételek mellett, valamennyi oktatási forma megnyitása); foglalkoztatottság (munkafeltételek, fizetés, diszkriminációt kizáró és védelmet biztosító jogszabályok, a kettős terhelés figyelembevétele); anyaság (gyermeknevelés, biztonság, fogamzásgátlás); házasság (a férjezett nőkkel szembeni diszkrimináció); kulturális megítélés (a nő képe az irodalomban, művészetben, filmekben és színházban, a szexualitás, a nők és férfiak különbségének megítélése, a nemiség kulturális sztereotípiái); politikai jogok (szavazati jog, a nők jelenléte, képviselete a politikában stb.).

A feminizmus irányzatai

A liberális feminizmus szerint a társadalom intézményeinek hiányosságaiban keresendők az okok, amelyek miatt a nők nem egyenlők, és ezért korrigálni lehet olyan reformokkal, melyek nem változtatják meg alapjaiban magát a társadalmat. A liberális feminizmus filozófiai kiindulópontja az individualizmus elve, vagyis az a meggyőződés, hogy az ember mint egyén fontos, és emiatt minden egyénnek nemétől, hitétől vagy vallásától függetlenül azonos bánásmód jár. Mindenkinek joga van belépést nyerni vagy részt venni a társadalmi vagy a politikai életben. A liberális feminizmus alapvetően reformista - arra törekszik, hogy megnyissa a társadalmi életet a nők és férfiak közötti egyenlő verseny számára, és nem arra, hogy megváltoztassa magának a társadalomnak a szerkezetét. Ahhoz, hogy a 'társadalmi szférában' felállítsuk az azonos jogok rendszerét, elkerülhetetlenek a reformok: a szavazati jog, az oktatáshoz való jog, a szakmai előrehaladáshoz való jog stb. Általánosságban véve a liberális feministák nem szeretnék eltörölni az élet magán- és társadalmi szférái között fennálló különbségeket. A liberális feminista mozgalmon belül fontos szerepet játszott a szüfrazsett mozgalom. Mindazonáltal Mary Wollstonecraft munkája, John Stuart Mill On the Subjection of Women (A nők alárendeltségéről, 1869) c. könyve - ami a Harriett Taylorral való együttműködés eredménye -, továbbá Betty Friedan The Feminine Mystique (A női misztikum) c. műve jelentős mérföldköveket jeleznek a liberális feminizmus kialakulásában.

A szocialista feministáknak meggyőződése, hogy a nők egyenlőtlenségét eredményező nemek közötti viszony magán a gazdasági és társadalmi rendszeren alapul, és nagymértékben köszönhető a kapitalista gazdasági viszonyoknak. Csak alapvető társadalmi változás, akár forradalom útján juthatnak teljes emancipációhoz a nők. A patriarchátust a társadalmi és gazdasági tényezők fényében kell értelmezni. Engels A család, a magántulajdon és az állam kialakulása című művében felveti, hogy a nők elnyomása elsősorban a család intézményén keresztül működik: "Az osztályelnyomás első megjelenése a történelemben egybeesik a nő és a férfi antagonisztikus viszonyának kifejlődésével a monogám házasságon belül". Más szocialista feministák a hagyományos patriarchális család helyett a közösségekben való együttélést és a 'szabad szerelmet' javasolták. Ha a nemek elkülönítése tisztán átvágja a társadalmi megosztottságot (cleavage), felvetődik a kérdés, hogy melyik dominál a kettő közül? Az ortodox marxisták kitartanak az osztálypolitikának a nemi politika felett élvezett elsőbbsége mellett, mondván, hogy az osztályok kizsákmányolása mélyebb és jelentősebb folyamat, mint a szexuális elnyomás. Ezért a feministáknak a munkásmozgalom oldalán kell küzdeniük, és nem önálló női mozgalmat erőltetniük. Másrészt a modern szocialista feministák visszautasítják ezt a megközelítést, mivel számukra a nemi elnyomás legalább annyira fontos, mint az osztályok kizsákmányolása. A legismertebb szocialista feministák Charlotte Perkins Gilman, Alekszandra Mihajlovna Kollontaj, Rosa Luxemburg és Juliet Mitchell.

A radikális feminizmus önmagában tartja fontosnak a társadalomban a nemek között fennálló különbségeket, és azt vallja, hogy a nemiség a társadalmi felosztás legmélyebb alapja. A radikális feminizmus legfontosabb jellemzője az a meggyőződés, hogy a szexuális elnyomás a legalapvetőbb és politikailag a legfontosabb megosztottság (cleavage) tényezője, illetve, hogy az elnyomás egyéb fajtái, mit például az osztályok kizsákmányolása, a fajgyűlölet stb. másodlagosak. Az 1960-70-es években a feministák a patriarchátusra úgy tekintettek, mint a szexuális elnyomás intézményesített és uralkodó folyamatára. Kate Millet Sexual Politics (Szexuálpolitika, 1970) című könyvében a patriarchátust "társadalmi állandónak" tekinti, amely minden társadalomban érvényesül, valamint a jelentős vallásokban is. Ezért a nők felszabadításához forradalmi megoldás szükséges: a hagyományos család eltörlése. Egyes feministák, mint például Shulamith Firestone a The Dialectic of Sex (A nemiség dialektikája) című műben, úgy elemzik a nők szerepét, hogy a marxista teória kereteiben a társadalmi osztály kategóriáját a nem kategóriájával helyettesítik. Firestone hangsúlyozta, hogy milyen befolyással van a modern technológia - a kémcsövekben történő mesterséges szaporítás és intézményes gyermeknevelés - arra, hogy a nők megszabadulhassanak a terhesség és a szülés terhétől, és elfogadtassa azt, hogy az emberi természet alapvetően androgén (férfi elven működő). Más radikális feministák az úgynevezett "nőpárti" álláspontot fogadták el, elismerve azt, hogy a nők szempontjai és értékrendje különbözik a férfiakétól, és bizonyos értelemben a nők még felsőbbrendűek is. A radikális feminizmusra az 1960-70-es években Simone de Beauvoir, valamint az újbalos írók, mint például Wilhelm Reich és Herbert Marcuse voltak nagy hatással.

Az ökofeminizmus alapvető témája az, hogy az ökológiai pusztítás a patriarchátusban gyökerezik, mivel a természetet a férfiak és a férfi hatalom intézményei veszélyeztetik. Sok ökofeminista arra a meggyőződésre alapozta elméletét, hogy a férfiak és nők között kitörölhetetlen különbségek állnak fenn. 1979-ben megjelent Gyn/Ecology c. könyvében Mary Daly úgy érvel, hogy a nők kiszabadíthatják magukat a patriarchális kultúrából, ha a 'női természethez' igazodnak. A kölcsönösség, az együttműködés és a nevelés női értékek, amelyeknek ökológiai jellegük van. Míg a nők a természet teremtményei, addig a férfiak a kultúra teremtményei. Így az ökológiai pusztítás és a nemek közötti egyenlőtlenség ugyanannak a folyamatnak a részei, melynek során a 'kulturált' férfiak uralkodnak a 'természetes' nőkön.

A feminizmusnak számos más irányzata létezik (posztmodern feminizmus, kulturális feminizmus, fekete feminizmus, leszbikus feminizmus, gazdasági feminizmus, pluralista feminizmus, stb).

Lásd még

• Antifeminizmus

Külső hivatkozások

• Miszter Anyuci (Metazin, 2006. július 11.) – „Hála a feminizmusnak, a nőknek ma már van választási lehetősége. És a férfiaknak is, hála a feminizmusnak.”
• Feminizmus a társtudásszótárban
• Feminizmus a facebookon