Simone de Beauvoir

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Simone de Beauvoir
Simone De Beuvoir.jpg
Élete
Született 1908. január 9.
Párizs
Elhunyt 1986. április 14. (78 évesen)
Párizs
Nemzetiség francia
Simone de Beauvoir, Jean-Paul Sartre és Che Guevara Kubában, 1960

Simone de Beauvoir (Franciaország, Párizs, 1908. január 9.1986. április 14.) francia írónő, filozófus. A 20. század második felének egyik népszerű, meghatározó feminista, egzisztencialista gondolkodója. Nagy hatással volt a második világháború után a megerősödött fogyasztói, jóléti társadalomban felnövő ifjúságára.

Mint a feminizmus jelentős ideológusa, a feministák szemében maradandó érdemeket szerzett, azonban bírálói - különösképpen az antifeminista gondolkodók - véleménye szerint eszmeisége olyan hatást gyakorolt, ami társadalmi katasztrófához vezetett a 21. századra. [1][2][3][4] Irodalmi tevékenysége is említésre méltó, több regény és esszé szerzője.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredeti neve Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir, 1908. január 9-én született Párizsban, szigorú katolikus családban. Koraérett gyermekkorában apja így jellemezte: „Simone úgy gondolkodik, mint egy férfi!” [5] Húga, Hélène de Beauvoir (Poupette) festőnő volt. Küzdelmét és lázadásait a konformizmus ellen az Egy jó házból való úrilány emlékei (Mémoires d'une jeune fille rangée) (1958) c. művében jeleníti meg, emlékiratainak első kötetében (további magyarul megjelent kötetek: A kor hatalma (La Force de l'âge) (1960), A körülmények hatalma (La Force des choses) (1963)). Tanulmányait a École Normale Supérieure iskolában kezdi, ahol matematikát és irodalmat tanul. 1926-ban filozófiát tanul a Sorbonne-on, és mint az évfolyam második tanulója Sartre után, 1929-ben leteszi a agrégation (mesterfokozat) vizsgáját. Marseille-ben (1931-1932), Rouen-ben (1933-1937) és a párizsi Moliére Lycee-ben (1938-1943) tanít. Az irodalmi áttörést A vendég (L'Invitée) (1943) és a A mások vére (Le sang des autres) (1945) c. művei hozzák meg, ettől kezdve az irodalomnak él. Sorbonne-i tanulmányai alatt ismerkedik meg az egzisztencialista filozófussal, későbbi élettársával Jean-Paul Sartre-ral. 1949-ben jelenik meg világhírű könyve, a feminizmus alapműve, A második nem (Le Deuxième Sexe), mely a világsikert is meghozza számára. Hosszú utazásba kezd egész Európában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, Közel- és Távol-Keleten, Szovjetunióban és Kínában. Utazási élményeit útinaplójában és riportkönyveiben rögzíti. A Mandarinok (Les Mandarins) c. művéért 1954-ben megkapja a Goncourt-díjat. Sartre-rel együtt tiltakozik a vietnami és algériai háborúk ellen, aktív békeharcos. Szerkesztője lesz a Les temps modernes c. lapnak. A 70-es évektől a feminista mozgalmak vezetője, elsőként száll síkra az abortusz büntetlensége mellett. Érdeklődése középpontjában az egzisztencialista nézőpontból felvetett morális kérdések, és a női sors, a nők szabadságharca állt. Sartre ápolója lesz egészen annak haláláig, 1980-ig. 1981-ben jelenik meg A búcsúzás ceremóniája (La Cérémonie des adieux ) c. írása, melyben Sartre utolsó éveiről ír. Beauvoir 1986. április 14-én hal meg, a párizsi Cimetière du Montparnasse-on temetik el.

Magánélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1929 októberében ugyan Sartre megkérte a kezét, de a házasság mégsem jött létre. Simone de Beauvoir az élete vége felé úgy nyilatkozott, hogy a házasság nem volt lehetséges, mivel nem volt hozománya. Ennek ellenére élethosszig tartó kapcsolatot tartott fenn Sartre-ral. Beauvoir úgy döntött, hogy soha nem házasodik meg és közös háztartást sem tartott fenn Sartre-ral. [6] Soha nem született gyermeke. [6]

Biszexualitását nyíltan vállalta.[7] Miközben tanárként dolgozott, számos kiskorú lány volt a szeretője, akiket Sartre-nak is bemutatott. Ezeknek a kapcsolatoknak a természetéről életrajzi vita alakult ki. [8][9][10][11]

Mindent összevetve életrajzi adatai alapján kijelenthető, hogy Simon de Beauvoir ephebofil hajlamú volt. Egy korábbi diákja, Bianca Lamblin, eredetileg Bianca Bienenfeld „Mémoires d'une jeune fille a rangée” című könyvében leírta, hogy amikor ő kiskorú diák volt, akkor tanára, Simone de Beauvoir szexuálisan kihasználta.[12] 1943-ban Simone de Beauvoir-t felfüggesztették tanári munkájából, amiatt a vád miatt, hogy 1939-ben elcsábította a 17 éves tanulólányt, Nathalie Sorokine-t. [13]

Később Simone De Beauvoir - más francia értelmiségiekkel egyetemben - egy petícióban kérvényezte, hogy Franciaországban töröljék el a szexuális beleegyezési korhatárt, aminek eredményeként gyermekekkel is lehetett volna szexuális kapcsolatot létesíteni. [14][15][16]

Simone de Beauvoir 1943-ban kiadott „Came to Stay” című regényében fiktív alakban saját és Sartre szexuális kapcsolatát írja le egy testvérpárral, Olga Kosakiewicz-el és Wanda Kosakiewic-el. Olga diáklány volt a Ruen Középiskolában, ahol Simone de Beauvoir tanított. Sartre kikezdett Olgával, de a lány visszautasította, ezután Sartre helyette a nővérével, Wandával létesített kapcsolatot. A regény utal Simone de Beauvoir és Sartre összetett kapcsolatára és arra, hogyan hatott rájuk a közösen fenntartott hármas kapcsolat. Simone de Beauvoir életrajz írója, Deirdre Bair, valamint Hazel Rowley is hosszan értekezik ezekről a viszonylatokról könyvében. [17][18]

Filozófiája és feminizmusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Beauvoir maga vallja önmagát, a filozófus Sartre mellett, elsősorban írónak, filozófiai munkásságát pedig másodrangúnak ítéli. Ugyanakkor a mai kritika sok esetben filozófia műként tárgyalja írásait. Beauvoir filozófiáját többnyire Sartre és Merleau-Ponty mentén szokták meghatározni, noha olykor mindkét filozófusnál radikálisabban foglal állást. Pour une moral de l’ambiguité [Előzetes a kétértelműség moráljához] (1947) című bölcseleti írásában egy morális dilemmát tematizál, melyet az ember abszolút szabadságának egzisztencialista tézise vet fel, ugyanis miközben a konvenciókat megkérdőjelező egyéni szabadság döntő fontosságú a felelős erkölcsi választás gyakorlásában, maga az erkölcs mégis megköveteli, hogy a másokra gyakorolt hatásuk miatt korlátozzuk önmagunkat. [19] További filozófiai írása még a Pyrrhus et Cinéas 1944-ben megjelent műve. Mindemellett számos filozófiai mű recenziójának szerzője (Sartre, Merleau-Ponty, Lévi-Strauss, de Sade). Közismert, hogy Beauvoir tevékenyen közreműködött Sartre A lét és a semmi c. könyvének létrejöttében, Sartre maga sem titkolta, hogy minden kéziratát előbb Beauvoir-val olvastatta el, majd annak értő kritikáját megfontolva, többnyire azt beépítve tette közzé gondolatait.

Simone de Beauvoir a francia egzisztencializmus és a modern feminizmus egyik fő alakja, majd ezer oldalas A második nem című könyvét, amely magyarul eddig csak részben jelent meg, sokszor a „feministák bibliájaként” említik. A mű számos feminista alapfogalmat először definiál, és megalapozója a később létrejött társadalmi nemek elméletének is. Könyvének jelentősége és hatása abból fakadt, hogy nemcsak összefoglalja a nők történetét, hanem górcső alá veszi a nők véleménye szerint alárendelt helyzetét és elnyomását, valamint sort kerít a nő biológiájának kimerítő tárgyalására is. Mindemellett foglalkozik az egzisztencialista szabadság (immanencia-transzcendencia) kérdésével, és a történelmi, gazdasági helyzet hatásainak elemzésével. A mai napig olvasott, sokszor idézett mű, melyet az egzisztenciális fenomenológia klasszikusaként lehet számon tartani, különösen a női, megélt tapasztalatok elemzése tekintetében.

Feminizmusának kritikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bírálói őt teszik felelőssé azért, hogy a feminizmus a második hullámában kifejezetten férfiellenes, anyaság és családellenes irányt vett. Fekete Gyula szociográfus és író több fejezetet szentel egyik szociográfiájában [1] Simone de Beauvoir gondolatiságának elemzésére. Simone de Beauvoir szavait a hagyományos értékrendet képviselő emberek felháborodással fogadják.

Gondolatai a női nemi szerep totális leértékeléseként és elutasításaként értelmezhetőek: „A kamasz lány azért iszonyodik a havivérzéstől, mert jóvátehetetlenül besorolja az alacsonyabb rendű, csonka emberi lények kategóriájába.” [1] A nő „balsorsa az, hogy biológiailag az élet reprodukciójára rendeltetett.” [1]

Kritikusai szerint a családellenességet leplezetlenül jeleníti meg: „A házasság „visszataszító konvenció” [1] „Míg le nem romboljuk a családot a család mítoszával együtt, a nők elnyomatása fennmarad.” [1] „A házasság megkétszerezi a családi kötelezettségeket s minden egyéb társadalmi gyötrelmet is.” [1] „El kellene tiltani, hogy a nőnek egyedüli hivatása, szakmája lehessen a házasság.” [1]

Anyaságellenessége a bírálók szerint kifejezett és vitathatatlan: „Az úgynevezett ,anyai ösztön' nem létezik, legalábbis ami az emberi fajt illeti...” [1] „Egyetlen nőt sem szabad felhatalmazni arra, hogy otthon maradjon gyermeket nevelni... Azért nem szabad ilyen választás elé állítani a nőket, mert ha van ilyen alternatíva, túl sok nő fogja választani...” [1] A magzat „véletlen burjánzás az anyaméhben, léte nem igazolt.” [1]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • L'Invitée (1943)
  • Pyrrhus et Cinéas (1944)
  • Le Sang des autres (1945)
  • Tous les hommes sont mortels (1946)
  • Pour une morale de l'ambiguïté (1947)
  • L'Existentialisme et la Sagesse des nations (1948)
  • L'Amérique au jour le jour (1948)
  • Le Deuxième Sexe (1949)
  • Les Mandarins (1954)
  • Privilèges (1955)
  • La Longue Marche (1957)
  • Mémoires d'une jeune fille rangée (1958)
  • La Force de l'âge (1960)
  • La Force des choses (1963)
  • Une mort très douce (1964)
  • Les Belles Images (1966)
  • La Femme rompue (1968)
  • La Vieillesse (1970)
  • Tout compte fait (1972)
  • Faut-il brûler Sade? (1972)
  • Quand prime le spirituel (1979)
  • La Cérémonie des adieux (1981)

Művei magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Amerikai útinapló. Bp.: Európa, 1960. 440 p.
  • Egy jó házból való úrilány emlékei. Bp.: Magvető, 1961. 441 p. (Világkönyvtár)
  • A kor hatalma. Bp.: Magvető, 1965. 590 p. (Világkönyvtár)
  • A körülmények hatalma. Bp.: Magvető, 1966. 591 p. (Világkönyvtár)
  • Mandarinok. Bp.: Magvető, 1966. 734 p. (Világkönyvtár)
  • Képek, káprázatok. Bp.: Európa, 1969. 137 p. (Európa Zsebkönyvek)
  • A második nem. (szerző által engedélyezett, rövidített kiadás), Bp.: Gondolat, 1969. 577 p.
  • A megtört asszony. Bp.: Gondolat, 1972. 289 p. (benne: A megtört asszony, A szerénység kora, Könnyű halál)
  • Az öregség. Bp.: Európa, 1972. 862 p.
  • Minden ember halandó. Bp.: Európa, 1973. 372 p. (Európa Zsebkönyvek)
  • Epilógus In: Nagyvilág, 1964. IX. évf. 6. sz. 925-934. p.
  • A kétértelműség erkölcse. (Részlet) In: Modern polgári etika. Szöveggyűjtemény, 2. köt. Bp.: Tankönyvkiadó, 1976.
  • Amerikai szerelem Jaffa, Bp., 2009.
  • A hit hatalma. Bp.: Jaffa. 2013

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k Fekete Gyula: Véreim, magyar kannibálok! Vádirat a jövő megrablásáról
  2. Mary A. Kassian, The Feminist Mistake (2005) ISBN 1-58134-570-4
  3. Carrie L. Lukas, The politically incorrect guide to women, sex, and feminism, Regnery Publishing, 2006, ISBN 1-59698-003-6, 9781596980037
  4. Gottfried, Paul: The Trouble With Feminism. LewRockwell.com, 2001. (Hozzáférés: 2006. szeptember 30.)
  5. Bair, p. 60
  6. ^ a b Schneir, Miriam. Feminism in Our Time. Vintage Books (1994). ISBN 0-679-74508-4 
  7. Mariam Fraser: Identity without Selfhood: Simone de Beauvoir and Bisexuality (Cambridge University Press, 1999) ISBN 0-521-62357-X
  8. A dangerous liaison: Simone de Beauvoir and Jean-Paul Sartre, By Carole Seymour-Jones (London 2008), page 216 and 274
  9. New studies agree that Beauvoir is eclipsing Sartre as a philosopher and writer, The Independent, by Lesley McDowell, Sunday, 25 May 2008
  10. Contingent loves: Simone de Beauvoir and sexuality, By Melanie Hawthorne (London, 2000), pages 65–78
  11. BBC Radio 4 Start the Week BBC Radio 4, Andrew Marr, 21 April 2008
  12. Mémoires d'une jeune fille rangée (1994, LGF – Livre de Poche; ISBN 978-2-253-13593-7/2006, Balland; ISBN 978-2-7158-0994-9)
  13. Tête-à-tête: Simone de Beauvoir and Jean-Paul Sartre, Hazel Rowley, HarperCollins, 2005 , page 130-35, ISBN 0-06-052059-0; ISBN 978-0-06-052059-5
  14. 1977–1979 petitions and signatures (in French)
  15. 1977 Le Monde petition (in French) (lists some of the signatures, see item 6)
  16. 1977 Le Monde petition – list of signatures (in Italian)
  17. Bair, Deirdre. Simone de Beauvoir: a biography. London: Cape (1990). ISBN 022402048X 
  18. Rowley, Hazel. Tête-à-tête: Simone de Beauvoir and Jean-Paul Sartre. New York: HarperCollins (2005). ISBN 0060520590 
  19. Filozófiai kisenciklopédia, Kossuth, Bp., 1993. 46-47. p.

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szabó Anna: Simone de Beauvoir halálára In: Nagyvilág, 1986. 31. évf. 8. sz. 1240-1241. p.
  • Szabó Ferenc: Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir : Sartre ateizmusa In: Szabó Ferenc: "Csillag után" : Istenkeresés a modern irodalomban, Bp.: Távlatok, 1995. 245-267. p.
  • Lackfi János: Egy szerelem innenső partja – Simone de Beauvoir levelei margójára In: Nagyvilág, 2001. 46. évf. 2. sz. 235-257. p. [1]
  • Lévy, Bernard-Henri: Sartre százada. Sartre és a nők: egy szerelem, akit Hódnak hívtak In: Nagyvilág, 2001. 46. évf. 2. sz. 258-273. p.
  • Darabos Enikő: "Mit akar a nő?" In: Alföld, 2002. 53. évf. 10. sz. 55-71. p.
  • Joó Mária: Simone de Beauvoir filozófiája és a Második nem In: Pro Philosophia Füzetek, 2003. 35. sz. 35-55. p. [2]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak