Algériai háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Algériai háború
Algerian war collage wikipedia.jpg
Dátum 1954. november 1. - 1962. március 19.
Helyszín Algéria
Eredmény Algéria független ország lett.
Casus belli algériai függetlenségi háború
Harcoló felek
 Algéria  Franciaország
Haderő
ismeretlen 670 000 francia katona
90 000 franciapárti algériai katona
Veszteségek
legkevesebb 153 000 halott
160 000 sebesült
25 000 halott
65 000 sebesült.
Több mint 800 000 civil halott

Az algériai háború egy, a francia kormány ellen indított felkelés, Algéria függetlenségi háborúja, mely 1954. november 10-én robbant ki, és 1962. március 18-án, az eviani szerződéssel ért véget. Algéria 1830-tól volt francia gyarmat, majd 1899-től annak teljes jogú megyéje lett.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az FLN (Front de Libération National=Algériai Nemzeti Felszabadító Front) a függetlenség kivívásáért törekedett. A fiatal diákok Ben Bella vezetésével csatlakoztak a mozgalomhoz, így közel 3000 gerilla volt kész mindent megtenni azért, hogy megszabaduljanak a franciáktól. Az évek során a franciák mellé belga, olasz és spanyol bevándorlók is érkeztek, akik később francia állampolgárságot kaptak. A gerillák szeme előtt Mao Ce-tung példája lebegett, azonosultak az ő ideológiájával és könyörtelenségével. 1954. november 10-én a szervezet harminc véres támadás hajtott végre Algéria különböző részein, meggyilkolt három katonát és két rendőrt is. A francia hatóságokat meglepték a váratlan események, mialatt az FLN katonai szárnya, az ALN (Armée de Libération Nationale=Nemzeti Felszabadító Hadsereg) fokozta a támadásokat.

A háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lakosság megosztása végett az ALN gerillái keményen lesújtottak az európai telepesekre. A francia reagálások is hasonlóak voltak. Massu tábornok ejtőernyősei kegyetlenkedtek az elfogott gerillákkal, csoportosan végezték ki őket. Algéria Tunéziával és Marokkóval közös határán elektromos drótkerítést húztak fel, hogy ezzel elvágják a gerillák utánpótlásait, valamint vezetőjüknek, Ben Bellának Marokkóba tartó repülőgépét eltérítették, a leszállás után letartóztatták és egy francia börtönbe vetették.

Ezalatt az ALN egységeinek élére olyan tisztek kerültek, akik századosi rangban harcoltak Indokínában és a Vieth Minhtől tanult gerilla taktikákat alkalmazták a francia hadsereg ellen. Az egyenruhás katonák elnevezése „mudzsahedin” (a hit harcosa), az irreguláris egység tagjaié pedig „fedajin” (harcos) volt. A katonai parancsnok mellett politikai biztosok tevékenykedtek, Mao Ce-tung vörös hadseregének példájára. A politikai biztos feladata az volt, hogy a katonákkal megismertessék az ortodox doktrínát. Az algériai felkelés keveréke volt az iszlámnak és a kommunizmusnak.

Franciaországi ellenlépések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Párizsban vegyes volt a fogadtatás és a reagálás az FLN szüntelen terrorista támadásaira. A különböző francia kormányok határozottan elutasították, hogy Algéria különváljon Franciaországtól, az ellenzék azonban szította a nemzeti széthúzás lángjait. A lázadás leverésére csaknem félmillió francia katona érkezett Algériába. A katonák családjai tudni akarták, hogy fiaiknak miért kell idegen földre menni harcolni, csupán csak azért, hogy védelmezzék a helyi francia kisebbség érdekeit. A kormány alkalmatlansága odáig vezetett, hogy 1958. május 13-án az algériai francia gyarmatosok és katonák fellázadtak Párizs ellen. Általános sztrájkot hirdettek, az élükre pedig Salan tábornok állt.

Az algériai puccs következtében lemondott Pflimlin kormánya, René Coty köztársasági elnök Charles de Gaulle tábornokot nevezte ki az új kormány élére. A tábornokért lelkesedtek az algériai felkelők, abban a hitben, hogy maradéktalanul támogatni fogja őket ügyükben. 1958. júniusi algériai látogatása során azonban de Gaulle nem volt hajlandó állást foglalni az algériai kérdésben. A nemzetgyűlés széles körű hatalommal ruházta fel a tábornokot, és 1959. január 5-én köztársasági elnökké nevezték ki. De Gaulle rádióbeszédében bejelentette, hogy Franciaország megadja Algériának az önrendelkezési jogot. Az európai származású algériaiak becsapva érezték magukat és tovább folytatták az ALN ellen a harcot. Két éven keresztül maradt fenn a háborús helyzet Algériában. Az „európai” algériaiak létrehozták az OAS-t (Organisation Armée Sécrete=Titkos Katonai Szervezet), amely terrorcselekményeket követett el Franciaországban is, főleg mozikat és éttermeket robbantottak fel, egy ízben merényletet kíséreltek meg maga de Gaulle ellen, próbálkozásuk azonban sikertelenül végződött.

A háború vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A köztársasági elnök 1961. áprilisi televíziós felhívásában megbélyegezte "az áruló tábornokokat, akik becsapták hazájukat". A hadbírák a lázadókra börtön és halálbüntetéseket szabtak ki. A háború az eviani szerződéssel ért véget 1962. március 18-án. Az algériaiak vesztesége 158 ezer, a franciáké 33 ezer fő volt. Algériában 1962. július 1-jén népszavazást tartottak, amelyben leadott voksok 99,72%-a a függetlenség mellett volt. A döntést követően egymillió „pieds noirs” (európai származású algériai) költözött vissza Franciaországba, miközben Ben Bella hat év raboskodás után 1962-ben, már mint az új, független kormány feje, visszatérhetett hazájába.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A háborúk százada – Officina '96 Kiadó
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Algériai háború témájú médiaállományokat.