Halálbüntetés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
1793. október 16. Marie Antoinette királyné kivégzése. Kivégzőeszköze a guillotine volt
Rekonstruált vadnyugati kivégzőhely (Tombstone, Arizona)
Méreginjekciós kivégzéshez használt szoba az Amerikai Egyesült Államokban

A halálbüntetés az egyik legsúlyosabb büntetési forma, a bűnösnek talált személy életének kioltása, az élettől való megfosztása büntetőeljárás keretében. A halálbüntetés jogossága vagy jogtalansága napjaink legvitatottabb jogi, etikai, teológiai és társadalmi kérdéseinek egyike.

A halálos ítélet végrehajtásának módja a kivégzés. A kivégzés alatt olyan, nem jogszerűen végrehajtott emberölést is értenek, amit tervszerűen hajtanak végre, és az ölés előtt védekezésre képtelen állapotba hozzák az áldozatot.

Az őskortól fogva egészen a legújabb korig a legtöbb társadalom jogrendje tartalmazta a halálbüntetést, amelyet jellemzően kultúrától függetlenül az egyik legsúlyosabb büntetésnek tekintettek. Etikai vagy vallási okból az ókortól voltak példák a halálbüntetés eltörlésére, ez a második világháború vége óta globális jelenségnek tekinthető.

2010-ben a világ országai közül 97 egyáltalán nem alkalmaz halálbüntetést, 8 csak rendkívüli körülmények fennállása esetén, és 35 államban a büntetőjog része ugyan, de már legalább 10 éve nem alkalmazták. 58 államban továbbra is gyakorlat.[1] 1987-ben 32 állam szüntette meg minden bűncselekményre, míg 18 a köztörvényes bűncselekményekre nézve a halálbüntetést, 16 ország nem alkalmazta azt, míg 110 államban alkalmazásra került.[2]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keresztény mártírokat végeznek ki vadállatok elé vetéssel, Jean-Léon Gérôme festménye, 1883
Kerékbe törés a középkorban
Cesare Beccaria nagy hatású 1764-es „Bűnökről és büntetésekről” című, halálbüntetést ellenző műve
Goya: Madrid védőinek kivégzése, 1814
Egy külföldiekre támadó bűnöző lefejezése a Japánban lévő Jokohamában, 1865
Golyó általi kivégzés Mexikóban 1914-ben


A halálbüntetés a legkorábban kialakult büntetési nem, melyet a kezdetek óta ismertek és alkalmaztak. Az első kivégzések még emberáldozatoknak tekinthetők, melyeket a túlvilág megbékítése, a felbomlott egyensúly helyreállítása érdekében hajtottak végre. Fontos indok volt még alkalmazásában a közösséget ért sérelem megtorlásának gondolata.[3] Emellett a közösségből való eltávolítás is szerepet játszott: a közösség rendjét jelentősen veszélyeztetőt a táboron kívülre száműzték, s hogy ne tudjon visszatérni, gyakran egy fához kötötték. Ez szorosan kapcsolódott a földet és a fákat övező vallási felfogáshoz.[4] A halálbüntetés harmadik alapja a Hammurapi törvényoszlopán megtalálható talio-elv: szemet szemért, fogat fogért.[5]

Ókor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rómában a kezdeti időktől alkalmazták a halálbüntetést, a tizenkét táblás törvények alapján kezdetben emberáldozati jelleggel, így például Ceresnek ajánlották az idegen vetés megsértőjét. A királykorban minden államellenes bűncselekményre halálbüntetést szabtak ki. A büntetés azonban a köztársasági kor végére egyre jobban visszaszorult.[3] A Római Birodalomban a principatus idején azonban ha ki is szabták azt római polgárra, helyette száműzetésbe vonulásra hagytak lehetőséget az elítéltnek, azzal a feltétellel, hogy ha visszatér, végrehajtják rajta az ítéletet. Később ez úgy módosult, hogy a halálbüntetés helyett eleve a száműzetésre ítélték az illetőt. Ez azonban nem tekinthető a büntetés teljes megszüntetésének, hiszen rabszolgákra és nem római polgárokra továbbra is szabtak ki halálos ítéleteket. A büntetés általános alkalmazását Septimus Severus római császár kezdte újra, akit követően újra széles körben elterjedt kiszabása.[6] A késő császárkorban az államvallássá váló kereszténység élesen ellenezte a halálbüntetést.[3]

Az ókori Távol-Keleten a buddhizmus hatására néhány esetben sor került a halálbüntetés ideiglenes megszüntetésére. Néhány buddhista államban, így Asóka király észak-indiai államában megszüntették a halálbüntetést.[7] Kínában, a Tang-dinasztia idején, 747759 között mindenfajta kivégzést megszüntettek.[8] Azonban egy 759-es felkelés után ismét visszatértek annak alkalmazásához.[9] Japánban 818-ban Szaga császár eltörölte a halálbüntetést, amit egészen 1156-ig nem alkalmaztak újra. Így 338 évig nem hajtottak végre kivégzést az országban.[10]

Középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkorban először a halálbüntetések számának csökkenése felé mutatott a jogfejlődés, ám a római jog recepciójával együtt újra előtérbe került a büntetést, amit széles körben használtak. Ennek alkalmazása és módszere az elítéltek társadalmi osztálya, valamint az elkövetett cselekmény szerint is különbözött. A középkori Európában általában a közrendűeket felakasztották, a nemeseket lefejezték. Minősített, különösen súlyosnak számító esetekben általában lehetőség volt valamelyik minősített, kínzással együtt járó kivégzési módszer alkalmazására. A világi hatalomra szert tevő katolikus egyház szintén élt a halálbüntetéssel az eretnekekkel szemben. A korszak társadalmi folyamatait végigkísérte a tömegesen alkalmazott halálbüntetés: VIII. Henrik angol király uralkodása idején 72 ezer, I. Erzsébet angol királynő alatt 89 ezer embert végeztek ki. Benedikt Carpzov, XVII. századi német büntetőjogász bírói pályafutása alatt 30 ezer halálos ítéletet szabott ki.[11]

Újkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyugodtabb társadalmi viszonyok beálltával lassan átalakult a közvélekedés a kegyetlen büntetéseket illetően, a reneszánsz, a reformáció és a többi új szellemi irányzat hatására. A felvilágosodás idején több jelentős gondolkodó, filozófus, társadalomtudós is felemelte a szavát a halálbüntetés eltörlése érdekében. Ez összecsengett azzal a törekvésükkel, hogy kritikai felülvizsgálat alá vegyék a korábbi feudális rendszert, és ennek fontos kérdése volt az ésszerű igazságszolgáltatás. 1764-ben látott napvilágot Cesare Beccaria olasz író „Bűnökről és büntetésekről” című műve (Dei delitti e delle pene), amelyben amellett érvel, hogy a kínzás és a kivégzés nemcsak erkölcstelen, hanem mérhetetlenül romboló hatású is az egész társadalomra. A művében kifejti, hogy a halálbüntetés igazságosságát és jogosságát nem lehet bizonyítani, a társadalmi szerződés gondolatára alapozva.[12]

Beccaria műve nagy visszhangot váltott ki a maga korában. Nyugat-Európában irodalmi kampány kezdődött a halálbüntetés megszüntetése érdekében. A hatására például I. (Habsburg) Lipót toszkánai nagyherceg (a későbbi II. Lipót császár) a Közép-Itália nagy részére kiterjedő államában, a Toscanai Nagyhercegségben 1786-ban törvényben szüntette meg a halálbüntetést, és valamennyi kivégzőeszközt megsemmisíttette. A halálbüntetés intézménye a legtöbb országban fennmaradt, azonban alkalmazása jelentősen visszaszorult a XIX. századra.[13]

Franciaországban a francia forradalom után az 1790. évi nemzetgyűlés azt mondta ki, hogy a béke beálltával meg kell szüntetni a halálbüntetést. A forradalom idején minden halálra ítéltet ugyanolyan módon végeztek ki: nyaktilóval lefejezték, amit gyors és fájdalommentes, emberséges eljárásnak neveztek. Az 1791-es büntető törvénykönyv 32 esetre korlátozta a büntetést kiszabhatóságát, az 1810-es Code Pénal ezt jelentősen kiterjesztette a politikai bűncselekményekre is. 1832-ben ismét csökkentették ezek számát, 1848-ban megszüntették a politikai cselekményekre. Toscanában a francia forradalom idején visszaállították a halálbüntetést és 1895-ben törölték el ismét, ekkor már az egységes Olaszországban. Németországban az 1848-as forradalom idején vetődött fel a halálbüntetés kiiktatása a jogrendből. Az 1871-es birodalmi büntető törvénykönyv vitáján 118:81 arányban az eltörlése mellett volt az eltörlés pártján a birodalmi gyűlés, és Otto von Bismarck csak nagy erőfeszítések árán tudta elfogadtatni a büntetés felvételét.[14]

A Román Királyság 1865-ben, Portugália 1867-ben, Hollandia 1870-ben döntött a halálbüntetés eltörlése mellett. Ezek alapján megállapítható, hogy Európában folyamatosan visszaszorulóban volt a halálbüntetés. Ez lassú folyamat eredménye volt, szemben a büntetést ellenzők által követelt teljes és azonnali megszüntetéssel. A francia forradalom után a politikai és államellenes bűncselekmények vonatkozásában szüntették meg alkalmazását, és elvetették azt a vagyon elleni bűncselekmények esetén is. Így alkalmazására tulajdonképpen csak emberölés esetén került sor.[15]

Modern kor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az abolicionista folyamatot az 1914-ben kitört első világháború fordította meg. A háború, az ezt követő forradalmi hullám és ellenforradalmak, majd létrejövő diktatúrák mind alkalmazták a halálbüntetés eszközét. A háborút megelőző Németországban 1897 és 1911 között 69 halálos ítélet született, és a tendencia a weimari köztársaság idején is folytatódott. A nemzetiszocialista hatalomátvétel után gyökeres változás következett be, amikor számos jogszabállyal növelték folyamatosan a halálbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények számát. 1933-ban 33, 1939-ben 219 legális kivégzést hajtottak végre, aminek a teljes számát a nemzetiszocialista időszak alatt 16 500-ra becsülik a polgári bíróságokon. Hasonló folyamat következett be Olaszországban és Ausztriában,[16] valamint a Szovjetunióban, ahol szintén nagyszámú halálos ítélet született.

A második világháborút követően indult ismét erősödésnek az abolicionizmus. A háború után létrehozott ENSZ is állást foglalt a kialakuló vitában, és a Szovjetunió határozat-tervezetet nyújtott be a halálbüntetés eltörlésére. Az elfogadott deklaráció azonban csak általános szintű ajánlásokat tartalmazott. 1949-ben kezdve először az NSZK, majd számos más demokratikus ország az alkotmányában is rögzítette a halálbüntetés eltörlését. Olaszország 1947-ben, Ausztria 1950-ben, Nagy-Britannia 1965-ben törölte el a büntetést. Utóbbi országban több esetben is megkísérelték visszaállítani azt: 1973-ban, 1979-ben és 1983-ban, de a parlament nem fogadta el a javaslatokat.[17]

Az Amerikai Egyesült Államok több állama is kísérletezett a halálbüntetés kivezetésével a jogrendből, elsőként Michigan 1846. május 16-án.[18] A folyamat azonban időnként megfordult a bűnözési ráta emelkedése nyomán, például az 1930-as években, amikor újra visszavezették a büntetést több államban. Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 1972-ben alkotmányellenesnek nyilvánította a halálbüntetést a Bill of Rights 8. alkotmánykiegészítése alapján, amely a „szokatlan és kegyetlen büntetések”-et tiltotta meg. 1976-ban bizonyos alkotmányos garanciák beépítése után a bíróság megváltoztatta döntését és ismét alkotmányosnak minősítette a halálbüntetés alkalmazását.[19]

Európában folytatódó tendencia volt a halálbüntetés megszüntetése a 20. század második felében. Portugáliában és Spanyolországban a diktatúra bukása után, 1977-ben és 1978-ban került erre sor, Norvégiában és Luxemburgban 1979-ben, Franciaországban a szocialisták győzelme után, 1981-ben, Cipruson 1983-ban, a Német Demokratikus Köztársaságban 1987-ben.[20] A rendszerváltást és a keleti blokk diktatúráinak összeomlását követően ezekben az országokban is megszűnt a halálbüntetés a jogrendszer része lenni és mára Európában csak Fehéroroszországban szabnak ki és hajtanak végre halálos ítéleteket.

Bár a nemzetközi jog ma sem tiltja a halálbüntetés alkalmazását, több olyan, elsősorban Európa-központú nemzetközi egyezmény is született, amely tiltja a halálbüntetést, például a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának (International Covenant on Civil and Political Rights) 2. fakultatív jegyzőkönyve,[21] és az emberi jogok európai egyezményének (European Convention on Human Rights) 6. kiegészítő jegyzőkönyve.[22] Ezeknek a szerződéseknek a betartása csak az aláíró országokra nézve kötelező. Az Európai Unió illetve a hozzá csatolt nemzetközi intézmények között több is a csatlakozás egyik feltételeként jelöli meg a halálbüntetés felszámolását, ilyen az Európai Unió és az Európa Tanács.

A halálbüntetés napjainkban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

██ Teljesen eltörölve

██ Különleges esetben (háború, szükségállapot) alkalmazható

██ Kiszabható halálbüntetés, de legalább 10 éve nem hajtottak végre egy ítéletet sem (moratórium van érvényben)

██ Bizonyos bűncselekményeknél kiszabható halálbüntetés

A legtöbb halálbüntetést végrehajtó hat ország 2006-ban: Kína, Irán, Pakisztán, Irak, Szudán, USA

A mai demokratikus országok közül csak az USA (államainak többsége) és Japán az, ahol a halálbüntetés intézményesítve van, bár azt csak a legsúlyosabb életellenes bűncselekmények büntetéseként alkalmazzák. Ma a világ 74 országában engedi meg a törvény a halálbüntetést (az említett országokon kívül Afrika, a Közel-Kelet, Ázsia és a Karib-térség egyes államaiban). A legtöbb országban azonban csak gyilkosság, illetve háborús bűncselekmény miatt szabják ki. Néhány országban ezenkívül a kábítószerrel való kereskedelmet is halállal büntetik (Kína, Indonézia, Malajzia, Szaúd-Arábia, Szingapúr és Vietnam). Oroszországban 1999 óta moratórium van a kiszabott halálbüntetések végrehajtására. Az egyetlen európai ország, ahol még alkalmazható a halálbüntetés és kivégzéseket továbbra is hajtanak végre, az Fehéroroszország.[23]

Több diktatórikus berendezkedésű országban még ma is hajtanak végre kivégzéseket politikai okokból. Az Amnesty International jelentése szerint 2004-ben 25 országban alkalmaztak halálbüntetést, összesen 3797 esetben. A kivégzések 90%-ára Kínában került sor, (összesen kb. 3400 személy). Kínában 1990 és 2001 között legalább 20 000 embert végeztek ki, részben politikai okokból. A szervezet jelentése szerint 2011-ben 21 országban hajtottak végre halálos ítéleteket, ezek között akad olyan - mint például Kína - ahol nem tesznek közzé ezzel kapcsolatos információkat.[24] 2012 elején világszerte 18 750 halálraítélt élt.[25]

Kivégzések száma 2011-ben:

Ország Kivégzések
száma[26]
1  Kína kb. 4000. A hivatalos statisztika nem ismert.[27][28]
2  Irán 0360+
3  Szaúd-Arábia 0082+
4  Irak 0068+
5  Amerikai Egyesült Államok 0043
6  Jemen 0041+
7  Észak-Korea 0030+
8  Szomália 0010
9  Szudán 0007+
10  Banglades 0005+
11  Vietnam 0005+
12  Dél-Szudán 0005
13  Tajvan 0005
14  Szingapúr 0004
15  Palesztina 0003
16  Afganisztán 0002
17  Fehéroroszország 0002
18  Egyiptom 0001+
19  Egyesült Arab Emírségek 0001
20  Malajzia 000+

Amerikai Egyesült Államok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Egyesült Államokban 33 államban van halálbüntetés, 17-ben nincs. 1973 óta több mint száz embert bocsátottak szabadon már a siralomházból, mert kiderült, hogy ártatlanok. 2004-ben hat halálraítéltről derült ki, hogy ártatlan; 2005 december elején egy 1993-ban, Texasban kivégzett férfi bizonyítható ártatlanságára derült fény. 1995-ben Mark Warner virginiai kormányzó változtatott meg egy halálbüntetést, mert a hatóságok kidobták a bizonyítékokat. A halálbüntetés 1976-os visszaállítása óta Texas után Virginiában végezték ki a legtöbb embert.

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hazánkban - mint Európa más országaiban - kezdettől fogva általános volt a halálbüntetés alkalmazása az igazságszolgáltatásban. Szent István törvényei az emberölést és a rágalmazást, Szent László a lopást, Hunyadi Mátyás az egyházak megszentségtelenítését és a nemesi kúriák fosztogatását, idegen pénzek behozatalát és elfogadását (1525-től), a rablást (1545-től) stb. rendelték halállal büntetni. Werbőczy István Tripartitumában azt írja, hogy halállal („főbenjáró ítélettel”) kell büntetni a tolvajokat, rablókat, haramiákat, fosztogatókat, gyilkosokat, a nemeseket megsebesítőket vagy megverőket stb. Sárváry Jakab reformkori író szerint a feudális büntetőjog 180 bűncselekményt sújtott halálbüntetéssel. A tömeges alkalmazás sem volt ritka, mint például az 1514-es Dózsa György-féle parasztfelkelés megtorlásánál.[29]

Az Osztrák Birodalomban először Mária Terézia tiltotta meg rendeletben a kínzás alkalmazását és igyekezett visszaszorítani a halálbüntetés alkalmazását. II. József császár részben Joseph Sonnenfels tanításainak hatására 1787-ben a civil ügyekben a hajóvontatást állította a halálbüntetés helyébe legsúlyosabb büntetésként, azonban a katonai bíráskodásban megmaradt a halálbüntetés intézménye.1795-ben azonban visszaállították a halálbüntetést. 1814-ben a király leiratban tiltotta meg a halálbüntetés végrehajtása előtt testcsonkító büntetések és kínzás alkalmazását.[29]

A halálbüntetés első jelentős magyarországi kritikusa Szemere Bertalan, aki 1841-es Akadémiai-díjas pályamunkájában anakronizmusnak nevezte és helyette „az örökfogságot” javasolta. Az 1843-as büntetőtörvénykönyv-javaslat mellőzte a halálbüntetést, mint büntetési nemet, de a főrendiház konzervatív tagjai miatt nem került elfogadásra. Az első modern magyar büntetőtörvénykönyv, az 1878-as Csemegi-kódex szűk körre korlátozta a halálbüntetést (a király személye elleni felségsértés és a gyilkosság bűntette), hatályba lépése után a bíróságok alig alkalmazták, sőt 1895 és 1900 között egyáltalán nem. Ebben az évtizedben alig volt kivégzés, a halálra ítéltek jórészt kegyelmet kaptak.[30]

Bár a XX. század eleji gyakorlat alapján lassan elérkezettnek tűnt az idő a halálbüntetés teljes megszüntetésére, az első világháború kitörése ellenkező folyamatot indított el. Egyre több cselekményt fenyegettek ezzel a büntetéssel, így például 1915-től halállal büntethetők lettek a hadviselés érdekei elleni visszaélések legsúlyosabb esetei és a kiszabott büntetések száma a háborút követően is emelkedett a forradalmak időszaka alatt. 1923 és 1941 közt kevéssé alkalmazták, a kiszabott halálbüntetések éves átlaga a kettőt sem érte el, némelyik évben pedig egyáltalán nem szabták ki.[31]

1945 után alkalmazásának lehetőségét messze kiterjesztették és politikai, gazdasági, sőt tulajdon elleni bűncselekményekre is kiszabták. Különösen sok halálbüntetés született a koncepciós perekben és az 1956-os forradalmat követő megtorlás során. Az 1961-es büntető törvénykönyvben 28 rendelkezés adott módot a halálbüntetésre, köztük 12 katonai bűntett. A szabályozás 1971-ben (28. sz. tvr.) és 1978-ban (Btk.) módosult.[32]

Eltörlése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eltörlését megelőző negyed évszázadban a halálbüntetés alkalmazása jelentősen visszaesett. Az 1960-as években éves átlagban nyolc embert végeztek ki, az 1970-es években évi 1-6 embert és átlagban évi három halálbüntetést szabtak ki. 1980 és 1989 közt évi 1-5 halálbüntetést szabtak ki és átlag évi hármat hajtottak végre. A halálbüntetés utolsó magyarországi évtizedeiben az emberölés minősített eseteire szabták ki és a kiszabott büntetéseket végre is hajtották. Az utolsó kivégzésre 1988 júliusában került sor.[33] Az utolsó kivégzett Vadász Ernő volt, aki egy férfit brutálisan megkínzott és megölt.[34] Magyarországon a halálbüntetést 1990-ben törölték el, miután az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) AB határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította azt, az Alkotmány 8. és 54. § alapján. Előbbi második bekezdése kimondta, hogy alapvető jog lényeges tartalma nem korlátozható. Utóbbi szerint mindenkinek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz. A halálbüntetés pedig nemcsak, hogy korlátozza, de teljesen meg is semmisíti ezeket a jogokat, így jelenleg alkotmányellenes az alkalmazása.[35]

Vita a visszaállításáról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A halálbüntetés hazai eltörlése nem volt vitáktól mentes, melyek a mai napig tartanak. A halálbüntetést ellenző abolicionistákkal szemben az utilitarista felfogást támogatók úgy gondolják, a halálbüntetés nagyobb visszatartó erőt jelent a bűnözésnél.[36] Gyakran indokolják ezt egyes különösen kegyetlen, óriási társadalmi felzúdulást kiváltó bűncselekményekkel. A különösen értelmetlen bűncselekmények, mint a móri mészárlás,[37] a 11 esztendős Szita Bence meggyilkolása,[38] illetve az olaszliszkai lincselés,[39] a veszprémi késelés[40] és a Bándy Kata-gyilkosság[41] miatt követelik széles körben a halálbüntetés visszaállítását. Nagyban hozzájárult ezen vélemények kialakulásához az elkövetők néha rendkívül primitív magatartása és gátlástalan, öncélú hozzáállása, főleg az olaszliszkai eset során. A magyarországi politikai pártok közül a Jobbik Magyarországért Mozgalom áll ki egyöntetűen a halálbüntetés visszaállítása mellett,[42] de Orbán Viktor is első miniszterelnöksége alatt a móri mészárlást követően felvetette, hogy megfontolandó a halálbüntetés visszaállítása.[43]

A halálbüntetéssel kapcsolatos viták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A halálbüntetést támogatók (utilitaristák) érvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A halálbüntetést szükségesnek tartók szerint a halálbüntetésnek elrettentő hatása van. Erkölcsi okokból a legfontosabb érvük, hogy a halálbüntetés eltörlése a gyilkos életét felértékeli az áldozathoz képest; gyakorlati szempontból pedig, hogy költséges az életfogytig tartó büntetés (ami ráadásul valójában sokszor nem is tart életfogytig), a tényleges életfogytiglanra ítélt bűnözőknek pedig nincs vesztenivalójuk, így semmitől sem riadnak vissza, ezáltal veszélyt jelentenek rabtársaikra és az őrökre, sőt egy esetleges sikeres szökés révén az egész társadalomra.

A Pepperdine Egyetem két professzorának kutatása szerint az elmúlt 26 év egyesült államokbeli tapasztalatai alapján a gyilkosságok aránya a kivégzések számával ellentétes tendenciát mutat, és minden kivégzés 74-gyel csökkenti a gyilkosságok számát a rákövetkező évben.[44]

A halálbüntetést támogatói leginkább gyilkosságért tartják elfogadhatónak, ritkábban más, különösen súlyosnak számító bűncselekményekért is (nemi erőszak, kábítószer-kereskedelem). A vallási törvények alapján kiszabott halálos ítéletekkel a támogatók közül is kevesen értenek egyet.

A halálbüntetést ellenzők (abolicionisták) érvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A halálbüntetést ellenzők egyik legfontosabb érve, hogy a halálbüntetés végleg elveszi a lehetőségét, hogy egy ártatlanul elítélt személy számára igazságot lehessen szolgáltatni. Ezenkívül a halálbüntetésnek szerintük nincs valós elrettentő hatása, valamint egyesek szerint antihumánus.[45] Már Cesare Beccaria is felhívja a figyelmet arra, hogy nem a büntetés súlyosságának vagy kegyetlenségének van elrettentő hatása, hanem a büntetés elkerülhetetlenségének és a minél gyorsabb eljárásnak, tehát ha a lehető legkisebb idő telik el a bűntett és a büntetés között. Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor kisebb mértékű büntetés is célravezető lehet.

A halálbüntetést alapvetően ellenző személyek leginkább népirtás vagy különös kegyetlenség esetén hajlandóak kivételt tenni.

A vallások és a halálbüntetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Id. Lucas Cranach: Simon apostol kettéfűrészelése

Halálbüntetés a Bibliában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Biblia két fő részében, az Ószövetségben és az Újszövetségben a halálbüntetés megítélése eltérő. A halálbüntetés szempontjából mindkét testamentum meghatározó eleme a tízparancsolat - rendszerint használatos magyar fordításban - „Ne ölj” parancsolata. Eszerint úgy tűnhet, hogy már az Ótestamentum tiltja a halálbüntetést. Valójában a héber רצח kifejezés fordítása és értelmezése bonyolultabb. Ugyanis fordítható „öl” szóként, de elsősorban inkább a „gyilkol” kifejezést jelenti.[46] A két kifejezés viszont eltérő értelmezést tesz lehetővé. A (polgár)háborús védekezés, vagy állami halálbüntetés nem tartozott a gyilkosságok közé, így e parancsolat, ebben az értelmezésben nem vonatkozott ezekre az esetekre. Mózes könyveiben számos alkalommal végeztek ki olyanokat, akik a mai közmegítélés szerint csekély büntetőjogi jelentőségű vétket követtek el (káromkodás, házasságtörés). A zsidók ellenségeinek pedig többnyire akasztás a sorsa, nemritkán egész családjukra ez vár (Hámán). Egyes, mai kultúránkkal ellentétes tetteket, amik a korban szokásosak voltak, a Tóra tiltott meg először: tilos volt a kivégzett holttestének meggyalázása, még aznap le kellett venni a kötélről és kellett temetni. Szintén tilos volt a bűnért az elítélt rokonait halállal büntetni.

Az Újszövetségben Jézus szeretetre és megbocsátásra épülő tanítása azonban kiterjeszti a tiltást az emberélet kioltásának minden formájára, így az intézményesített halálbüntetésre is. Amikor Jézust konfrontációra kényszerítik egy házasságtörő asszony ítéletének végrehajtásával,[47] amire Mózes törvényei szerint a halálra kövezés vonatkozik,[48] akkor az ítélkezés etikai paradoxonával felel („Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ”). Habár értelmezési és fordítási nehézségek során vannak olyan részek, amik félreértelmezésre adhatnak okot Jézus halálbüntetéshez viszonyuló magatartásában, mégis Pál apostol levele a Rómabeliekhez (12,19) egyértelműen fogalmaz az Újtestamentumban: „...Enyém a bosszú, én majd megfizetek - mondja az Úr. Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni..”

A kereszténység nézetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zichy Mihály 1868-ban festette a spanyol inkvizíció borzalmait megelevenítő "Autodafé" című festményét.

Katolikus álláspont[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A katolikus egyház megszilárdulása és állami szerepének megerősödése után a halálbüntetés kérdésében, a jézusi tanítással szembe menve, lényegében az ótestamentumi tízparancsolat értelmezést gyakorolta évszázadokig. Nem csak tűrte, hanem az inkvizíciós időszakokban maga is részt vett a halálbüntetések kiszabásának folyamatában, így akár az azt megelőző kínzásokban is. Az egyház az eretnek ügyek vizsgálatakor alkalmazott kínvallatást igyekezett szabályozni, aminek értelmében csak egyszer volt alkalmazható és nem tarthatott félóránál tovább.[49]

Ma már viszont a katolikus egyház következetes elvet vall az emberi élet szentségében. Így nem csupán az abortuszt és az eutanáziát veti el, hanem a halálbüntetést is.

A 2013-ban megjelent ifjúsági katekizmus például így fogalmaz: "...a halálbüntetés alkalmazása minden tekintetben elfogadhatatlan és jogtalan büntetés. A bűnös életének elvétele szélsőséges intézkedés, és ehhez az államnak csak »abszolút szükségesség esetén« szabad fordulnia. Ilyen szükségesség áll fenn, ha a társadalmat nem lehet másképpen megvédeni, csak a bűnös megvédésével. Az ilyen esetek azonban II. János Pál szerint »nagyon ritkák, ha egyáltalán léteznek« ilyenek."[50].

A múlt eseményeihez való viszonyulást hivatalosan II. János Pál bocsánatkérése deklarálja, ami szerint „nem keresztényi” eszközök voltak az inkvizíció módszerei.[51] Azonban az egyházon belül nem ennyire egységes a vélemény a múlt megítélésén. Jelenleg is vannak olyan nézetek, amelyek szerint az egyház középkori viselkedése „csupán” a kor szellemének felelt meg.[52] Michael Hesemann pedig a máglyahalálra ítélt Giordano Brunoval kapcsolatban fejti ki azon nézetét, miszerint „...Azért ítélték el, mert túlbecsülte magát, mert azt hitte, kedvére játszadozhat az egyháziakkal és diktálhatja a törvényeket...[53]

A zsidó vallás nézetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsidó vallás esetében szintén nem beszélhetünk egységes véleményről. A Tórában kivégzés több helyen, több formában is előfordul. Általában életellenes bűncselekmények esetén alkalmazták, de előfordult házasságtörés, hamis tanúzás, istenkáromlás vagy árulás esetén is. A Tóra és annak rabbinikus extrapolációi a halálbüntetéssel kapcsolatban részletes szabályokat is tartalmaznak. Ezek a szabályok olyan restriktívek, hogy békeidőben, köztörvényes esetben nagyon megnehezítették a halálbüntetést. A Talmud szerint egy helyen a második templom idején már egyáltalán nem került sor halálbüntetés jogszerű alkalmazására, máshol említést tesz végrehajtott halálbüntetésekről.

A mai Izrael állam jogrendszerében szerepel a halálbüntetés, de mindeddig csak egyszer, Adolf Eichmann esetében alkalmazták.

Az iszlám nézetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Koránra épülő iszlám jog, a saría, gyilkosság, házasságtörés, istenkáromlás és hitehagyás esetén teszi lehetővé halálbüntetés végrehajtását. Emellett gyakori, hogy egyes, Mohamed idejében még nem létezett bűnök, például kábítószer-kereskedelem miatt szintén halálbüntetés jár egyes iszlám államokban. A gyakorlatban a halálbüntetések száma nagyságrendileg nem kirívó az amerikai vagy kínai számokhoz képest, és a végrehajtott halálbüntetések túlnyomó többségét gyilkosság vagy kábítószer-kereskedelem miatt hajtják végre.

A hinduizmus nézetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hinduizmusban szentnek számító személyek véleménye a halálbüntetés kérdésében megosztott.[54] Vannak, akik a személyek megjavítását preferálják a megölésükkel szemben. Mások rámutatnak azokra az esetekre, amikor Visnu isten különböző megtestesülései is öltek - például Ráma megölte Bali királyt. Kifejezett, konkrét halálbüntetés elleni álláspont nincs, gyakori viszont az öléssel nem járó bűnmegelőzési, nevelési lehetőségek preferálása.

Az angol gyarmatosítás előtti Indiában gyakoriak voltak a kivégzések.

A mai Indiában van halálbüntetés, de az alkalmazása igen ritka. 2004-ben 9 év szünet után került egyre sor, egy 14 éves lány megerőszakolásáért és meggyilkolásáért akasztották fel a 39 éves Dhananjoy Chatterjee-t.[55]

A buddhizmus nézetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhisták között alapvető nézeteltérés van azzal kapcsolatban, hogy a buddhizmus tiltja-e a halálbüntetést. Bár a buddhizmus az ölést sem önvédelem, sem pedig bosszú esetén nem fogadja el, elfogadja viszont akkor, ha nagyobb szenvedés megelőzése a cél. Általában a többségi buddhista csoportok a szekuláris országokban inkább halálbüntetés elleni álláspontot foglalnak el, míg ahol a buddhizmusnak erős politikai befolyása van, ennek ellentéte áll fenn. Ugyanakkor a megtorló célú halálbüntetést majdnem minden buddhista csoport ellenzi.

Kivégzési módok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az újkor óta a felvilágosodás eszméinek terjedése a kínvallatás megtiltását, a kivégzések változatosságának csökkenését hozta magával Európában. Már ekkor többen a kivégzés humánusabb, fájdalommentesebb formái mellett törtek lándzsát, ez vezetett a modern kivégzési módszerek kialakulásához. A francia forradalomhoz köthető kivégzőeszköz a guillotine, amely az ugyancsak jóval régebbi eredetű nyaktiló egy változata. Ekkor kezdték el széles körben alkalmazni a golyó általi kivégzést, valamint a hosszú eséses akasztást, míg a kínzással járó módok, mint a kerékbe törés és a máglyahalál megritkultak, majd kivesztek - ritkán azért még előfordultak, Amerikában például egészen a rabszolgaság eltörlése előtti időkig volt példa elevenen elégetésre.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Abolitionist and retentionist countries. Amnesty International. (Hozzáférés: 2010. augusztus 23.)
  2. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon (szerk. Dr. Horváth Tibor), Halálbüntetést Ellenzők Ligája, 1991, Miskolc
  3. ^ a b c A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 21. o.
  4. Sáry Pál: Keresztre feszítés az ókorban, Szent István Társulat, Budapest, 2004, ISBN 963-361-541-0; 11–14. o.
  5. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés az ókorban
  6. Zlinszky János: Római büntetőjog, Budapest, 1991, 82–83. o.
  7. Biography of Ashoka the Great
  8. Charles Benn: China's Golden Age: Everyday Life in the Tang Dynasty, 2004, ISBN 978-0195176650, 8. o.
  9. Benn, pp. 209–210.
  10. Encyclopedia of Shinto. kokugakuin.ac.jp. (Hozzáférés: 2011. szeptember 5.)
  11. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 21-22. o.
  12. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 22-23. o.
  13. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 23. o.
  14. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 23-24. o.
  15. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 24-25. o.
  16. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 25-26. o.
  17. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 26-27. o.
  18. Geroge B. Caitlin: The story of Detroit pp. 420–422
  19. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 27-28. o.
  20. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 28-32. o.
  21. Magyarországon az 1995. évi II. törvénnyel hirdették ki.
  22. Magyarországon az 1993. évi XXXI. törvénnyel hirdették ki.
  23. http://www.hirado.hu/Hirek/2012/03/17/20/Minszki_metrorobbantas_kivegeztek_mindket_merenylot.aspx
  24. Lu Hong: China's Death Penalty: Reforms of Capital Punishment, EAI Background Brief No. 412, 2008. november 5.
  25. THE DEATH PENALTY IN 2011. Amnesty.org. (Hozzáférés: 2012. december 12.)
  26. http://www.amnesty.org/en/library/asset/ACT50/001/2012/en/241a8301-05b4-41c0-bfd9-2fe72899cda4/act500012012en.pdf
  27. Hogg, Chris. „China executions shrouded in secrecy”, BBC News, 2009. december 29. (Hozzáférés ideje: 2010. április 14.) 
  28. The most important facts of 2008 (and the first six months of 2009). Handsoffcain.info. (Hozzáférés: 2010. augusztus 23.)
  29. ^ a b A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 35. o.
  30. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 36-38. o.
  31. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 38-39. o.
  32. A halálbüntetés megszüntetése Magyarországon, 39-45. o.
  33. Gulyás Attila: Halálbüntetés Magyarországon
  34. hirextra.hu: Az akasztófa árnyékában
  35. Sári János: Alapjogok (Alkotmánytan II.), Osiris Kiadó, 2008, ISBN 9789633899694. 85–87. o.
  36. Sári János, i. m. 87. old.
  37. Néhány gondolat a halálbüntetésről (hir24.hu)
  38. Mi vár Szita Bence gyilkosaira? (life.hu)
  39. Aki gyilkol, az haljon meg? (index.hu)
  40. Jobbik-megmozdulás Devecserben, Ferenczi Gábor a halálbüntetés mellett (kisalfold.hu)
  41. Mirkóczki Ádám: Pécsi gyilkosság: a halálbüntetés visszaállításáról egyeztetne a Jobbik (magyar nyelven). Jobbik.hu, 2012. július 16. (Hozzáférés: 2012. július 29.)
  42. ["A bűnözőknek tudniuk kell, hogy akár a halálbüntetés lehet a jussuk" (jobbik.hu)]
  43. Orbán megfontolná a halálbüntetés visszaállítását (index.hu)
  44. A halálbüntetés jól működik az amerikaiak szerint (Index.hu, 2007. november 4.)
  45. Tóth J. Zoltán: Halálbüntetés: pro és kontra Alapos "kontra" érvelés a "pro" érvek érintőleges ismertetésével
  46. http://hu.glosbe.com/he/hu/%D7%A8%D7%A6%D7%97
  47. (Jn. 8,6)
  48. (3 Móz 20,10 és 3 Móz 22,22)
  49. Katolikus egyháztörténelmi hittankönyv az általános iskola 7. osztálya részére 56.old.
  50. Youcat, A katolikus egyház ifjúsági katekizmusa, 288.pp, Kairosz kiadó, ISBN 9786936625351
  51. Eltúlzott középkori inkvizíció?
  52. Katolikus egyháztörténelmi hittankönyv az általános iskola 7. osztálya részére 55.old.
  53. Giordano Bruno egy kicsit másképp
  54. Hinduism Today | Punishment | October/November/December, 2006
  55. BBC NEWS | South Asia | India carries out rare execution

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Halálbüntetés témájú médiaállományokat.