Algéria
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
|
|||||
| Nemzeti mottó: A nép forradalma a népért | |||||
| Himnusz: Qassamman Bin Nazilat Il-Mahiqat | |||||
 |
|||||
| Főváros | Algír |
||||
| Államforma | köztársaság | ||||
| - Államfő | Abdelaziz Bouteflika | ||||
| - Miniszterelnök | Abdelaziz Belkhadem
|
||||
| Hivatalos nyelv | arab | ||||
| Beszélt nyelvek | berber, francia | ||||
| független | 1962. július 5. | ||||
| - Franciaországtól | |||||
| Terület | |||||
| - Összes | 2 381 740 km² (.) | ||||
| Népesség | |||||
| - 2005 évi becslés | 32 531 853 (37.) | ||||
| - Népsűrűség | 13,7 fő/km² | ||||
| GDP | |||||
| - Összes | 102,026 milliárd (88.) PPP: 253,4 milliárd |
||||
| - Egy főre jutó | (48.) PPP: 3 086 |
||||
| HDI (2007) | 0.733 (104.) – | ||||
| Pénznem | Algériai dinár (DZD) |
||||
| Időzóna | CET (UTC+1) | ||||
| Internet TLD | .dz |
||||
| Nemzetközi gépkocsijel | DZ | ||||
| Hívószám | +213 |
||||
Algéria észak-afrikai arab állam, Afrika második legnagyobb területű országa.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Földrajz
Afrika északnyugati részén fekszik, földközi-tengeri partvonala 1200 km hosszú.
[szerkesztés] Domborzat
A keskeny part menti síkságot alig 80-150 km széles, két párhuzamos hegyláncból álló Atlasz-vidék követi. A mediterrán partvidéket a 300-400 km széles, árkokkla, termékeny medencékkel és völgyekkel több párhuzamos vonulata osztott Atlasz-hegység választja el a Szaharától. A Tell-Atlasz és a Szaharai-Atlasz nyugatról kelet felé fokozatosan közeledik egymáshoz, s az Atlasz-vidék keleti részén egyesül. A két hegylánc közé zárt terület az un. Berber-fennsík átlagosan 900 m magas felföld, amelyen zárt medencék és nagy sóstavak találhatók. Az ország területének mintegy háromnegyed része sivatag, elszórtan oázisokkal. Az északnyugati és északkeleti rész homoksivatag, a Szahara nagy része azonban köves. Keleti felén emelkedik a Hoggar-hegység.
Keskeny mediterrán parti síkságából emelkedik ki az Atlasz két hegylánca, közrefogva egy sós tavakkal és mocsarakkal borított fennsíkot. Az ország 80%-a a Szahara része. Legmagasabb pontja: Tahat 3005 m.
[szerkesztés] Vízrajz
Legjelentősebb folyó: Chéliff. Legjelentősebb tavak: Chergui-sott, Merlhir-sott, Mérouane-sott (sóstavak).
[szerkesztés] Éghajlata
A Földközi-tenger légáramlatai kellemes, mediterrán éghajlatot alakítanak ki a tengerparton. Itt a nyári középhőmérséklet 25-26 °C, a csapadék évi mennyisége pedig 700-900 mm. A fennsík éghajlata kontinentális. A hegyekben télen gyakori a hó. Az Atlasz-vidéktől délre a hőség egyre fokozódik, s a nyári napokon gyakorta eléri az 50 °C-ot. A Szahara északi peremén a téli hónapokban, déli részén nyáron esik kevesebb csapadék (az évi átlag 100-200 mm). Gyakori a homokvihar, az ún. harmattán.
[szerkesztés] Élővilág, természetvédelem
[szerkesztés] Nemzeti parkjai
[szerkesztés] Természeti világörökségei
[szerkesztés] Történelem
[szerkesztés] Ókor
Algériát berberek (vagy imazighek) lakják legalább i. e. 10.000 óta. I. e. 1000 után a karthágóiak alapítottak telepeket a parton. A berberek a pun háborúk során kiharcolták függetlenségüket Karthágótól, és berber királyságok emelkedtek fel, a legnevezetesebb Numidia. I. e. 200-ban kerültek először kapcsolatba Rómával. Amikor a Nyugatrómai Birodalom összeomlott, a berberek ismét függetlenek lettek számos körzetben, más területek ellenőrzését a vandálok szerezték meg, akiket végül I. Justinianus bizánci császár tábornokai űzték el. A bizánci birodalom bizonytalan uralma az ország keleti részén az arabok VIII. századi érkezéséig maradt fenn.
[szerkesztés] Iszlamizáció és berber dinasztiák
Néhány évtizedig tartó heves ellenállás után, amelyet olyan berber főnökök vezettek, mint Kusyla és Kahina, a berberek tömegei felvették az iszlám vallást, de szinte azonnal kiűzték az Abbászida Kalifátust Algériából, és megalapították az ibadi szekta államát a rusztamida dinasztia vezetésével. Amikor Kabiliában a kutama törzs is áttért, a síita fátimida dinasztia megdöntötte a rusztamidákat és meghódította Egyiptomot. Az ő vazallusuk volt a Zírida-dinasztia; ezek később fellázadtak és szunniták lettek. A szunnitizmust a népes arab törzs, a Banu Hilal hozta magával, megkezdve a vidék arabosítását. Az almorávidák és az almohádok, nyugatról származó berber dinasztiák idején vallási reformátorok léptek fel, viszonylagos béke és fejlődés volt; az almohádok összeomlása után Algéria a három utódállam csatatere lett. Algériában a zayyanidák, Tunéziában a hafszidák, Marokkóban a marinidák uralkodtak. A XV. és a XVI. században a spanyolok megindították támadásaikat és a partvidék zaklatását.
[szerkesztés] Török uralom
Algériát a törököknek Hajreddin (Khair ad-Din, magyarul gyakran Barbarossa néven említik) és testvére, Aruj adta át 1517-ben. Az ő idejükben szilárdultak meg Algéria modern határai északon. A partvidéken kalózbázisokat hoztak létre; ez a kalózkodás Algírban az 1600-as években volt a csúcson. Az amerikai hajók elleni kalóztámadások vezettek a mediterrán térségben az Egyesült Államok első (1801-1805) és második (1815) barbárok elleni háborújához. A kalózkodás elleni törvény értelmében a hajókon elfogott kalózok rabszolgák lettek; a kalózok viszont Dél- és Nyugat-Európából hurcolták rabszolgaságba a part menti falvak lakóit.
Nyugat-Európában a barbár kalózportyáknak nem szakadt vége 1816-ig, amikor a brit Királyi Haditengerészet hat holland hajó támogatásával elpusztította Algír kikötőjét és a barbár flottát.
Spanyolország ekkoriban a helyi lakosok védelmére hivatkozva megszállta Algéria kikötőit.
[szerkesztés] Francia gyarmatosítás
Algériát a franciák 1830-ban kezdték megszállni. A francia hadsereg véres háborúban foglalta el az algériai partvidéket: az ott élő lakosságnak csaknem egyharmada pusztult el a harcokban és a civil lakosság ellen tervszerűen elkövetett atrocitásokban. 1870-től a franciák nagy létszámú betelepítéssel a partvidék kulturális arculatát, etnikai összetételét és birtokviszonyait a bennszülött lakosság számára előnytelenül megváltoztatták. Az anyaországon kívüli területek között Algéria speciális státusszal bírt: bár gyakorlatilag "gyarmatnak" számított, közigazgatási értelemben Franciaország tengeren túli megyéje volt. A franciák által irányított területek közül Algériában telepedett le a legtöbb anyaországi telepes (colon), akiket leszármazottaikkal együtt mindmáig pied noir-oknak (fekete lábúak, a partraszálló francia katonák csizmájának színe után) neveznek. A pied noir-ok Algériában európai életmódot honosítottak meg, és kialakították az ország nagyvárosainak máig domináns arculatát. Az anyaország jogállami berendezkedéséből Algéria helyi lakossága nem sokat érezhetett, hiszen nem rendelkeztek az európaiakat megillető jogokkal.
A II. világháború alatt Algéria a "Szabad Franciaországot" jelentette. A szövetséges csapatok 1942 végén szálltak partra Algériában. A franciák részben területéről szervezték az ország felszabadításához vezető ellenállást. Algéria a franciákkal 8 évig vívott véres háborút követően, 1962-ben vívta ki függetlenségét.
A gyarmatosítás több mint egy és negyedszázados története mindmáig heves történészi és közéleti viták tárgya. Egyes európaiak (elsősorban nacionalista politikusok) a gyarmatosítás korszakát hajlamosak civilizációs misszióként bemutatni, ami ez joggal sérti a francia igazgatás korszakában elnyomott helyi lakosságot. Az algériai vallási integrista és/vagy nacionalista mozgalmak pedig minden baj okozóját a francia megszállókban (általában pedig a Nyugatban) vélik megtalálni.
[szerkesztés] A függetlenségi háború
Kétségtelen, hogy az Algéria függetlenségéhez vezető háborúban mindkét hadviselő fél olyan eszközöket alkalmazott, amelyeknek célja a civil lakosság terrorizálása volt. A francia hadsereg brutálisan bánt el a lázadókkal, és komolyabb rajtaütésekkor a civil lakosságot sem kímélte. A francia uralom ellen lázadók egyes paramilitáris szervezetei pedig az ártatlan polgári lakosság ellen követtek el számtalan véres merényletet. A francia politikai elit meghatározó része egészen az '50-es évek végéig azon az állásponton volt, hogy Algéria nem válhat függetlenné. Ennek az attitűdnek emlékezetes illusztrációja a későbbi szocialista államfő, az '50-es években Pierre Mendès-France kormányában belügyminiszterként szolgáló François Mitterand-tól származik: "L'Algérie, c'est la France" (Algéria = Franciaország). Algéria esetében természetesen sokkal rögösebb volt a függetlenséghez vezető út mint az '50-es évek közepére már függetlenné vált Tunéziában és Marokkóban: a milliós nagyságú francia lakosság érdekei eleve megkötötték az anyaországi politikusok kezét. Az elhúzódó, egyre véresebbé váló algériai háború végül alkotmányos válsághelyzethez vezetett Franciaországban, amit a németek elleni felszabadító háborút vezénylő Charles de Gaulle tábornok 1958. évi újbóli színrelépése (ellenfelei akkori szóhasználattal "puccsa"), majd a nemzetgyűlés általi felhatalmazása (és köztársasági elnökké választása) mozdított ki a holtpontról. De Gaulle fellépése nemcsak abban a tekintetben volt meghatározó, hogy a francia politikai elit (négy év további kemény háborút követően) belátta, hogy az algériai függetlenség elkerülhetetlen, hanem Franciaország máig érvényes alkotmányos berendezkedésnek (az V. köztársaságnak) a megteremtésében is.
[szerkesztés] A független Algéria
A függetlenség kivívását követően a kapcsolatok a volt gyarmattartóval csak lassan normalizálódnak, a 2000-es évek első évtizedében (az algériai polgárháború végeztével) azonban újabb lendületet kaptak.
Az önállósult Algéria egy sajátos fejlődési pályára lépett, mely ötvözte az arab nacionalizmus és az államszocializmus bizonyos elemeit. Az iparban és a mezőgazdaságban jelentős államosításokra került sor. Az iszlámot Algéria államvallásává tették – ezzel együtt Algéria államvezetése és közigazgatása a világi berendezkedésű arab államokénál lényegében semmivel sem volt vallásosabb. A több mint egymilliós francia lakosság nagy része a '60-as években elhagyta az országot. Az olajbevételek fokozódásával nagy beruházásokat eszközöltek, melyeket részben hitelből fedeztek. Az ország függetlenségét követően belépett az Arab Ligába és az Afrikai Unióba. A '80-as évek végén alapító tagja az Arab Maghreb Uniónak. A függetlenség első éveiben a hatalmi elitet komoly belharcok osztották meg. Az országot 1962-től irányító Ahmed Ben Bella elnököt korábbi harcostársa, Houari Boumedien 1965-ben puccsal távolította el a hatalomból. Boumedien 1979-ben bekövetkezett váratlan halát követően Chadli Bendjedid elnök állt az ország élére.
A függetlenségtől kezdve az országot megszakítás nélkül vezető, gyakorlatilag "állampárt" szerepét betöltő Front de la libération nationale (FLN) a '80-as évek vége felé a rendszer bizonyos fokú liberalizálását tűzte ki célul. Ennek egyik első lépéseként 1989-ben többpárti önkormányzati választásokat rendeztek. Ekkor erősödött meg, és vált országos politikai mozgalommá az Algéria iszlám köztársasággá átalakítását zászlójára tűző Front islamique du salut (FIS). Az országot irányító FLN és a két és fél évtized során megszilárdult klientúra érdekeit elszántan védelmező katonai elit természetesen nem nézte jó szemmel az iszlamista ellenzék megerősödését. (Az iszlám integrista mozgalmak térnyerésének egyik első jeleként algériaiak százai harcoltak a szovjet megszállás ellen küzdő Afganisztánban a felkelők oldalán. Ezek az országba visszatérve a belpolitikára koncentrálva folytatták az ideológiai, majd egyre inkább fegyveres harcukat.) Az, hogy a társadalmi elégedetlenség vallásos köntösben jelent meg szinte magától értetődőnek tűnhet: a függetlenséget követően az országot kormányzó, korábbi forradalmi "élcsapat" pazarló, korrupt uralma a szerényebb körülmények között élő, gyorsan növekvő népességben érthető visszatetszést váltott ki. Az egyszerűbb néptömegek és nem kevés, a korrupt állampárti évtizedektől megundorodott, magasan képzett értelmiségi számára a szekuláris, modern társadalom az FLN bürokratikus uralmát jelentette. Ennek puritán alternatívájaként válhatott vonzóvá az iszlám integrista mozgalom és legfőbb ereje, a FIS. A FIS meghatározó vezetői, kiváltképp Abassi Madani és Ali Belhadj karizmatikus, a tömegek nyelvén értő szónokok. Madani az Algíri Egyetem szociológiaprofesszoraként már a '80-as években konfliktusba került az állami vezetéssel, amikor a francia helyett az arab nyelvű egyetemi oktatás mellett állt ki. A FIS 1989-es alapításakor Madani jelentette be, hogy a mozgalom célja az iszlám jogrend, a saria bevezetése. (Ennek gyakorlati vonatkozásai mindmáig homályosak és vita tárgyát képezik: a jogrendjükben a sariát alkalmazó (vagy arra hivatkozó) országok, mint pl. Szaúd Arábia vagy Mauritánia közötti különbségek gyakran jelentősebbek mint a hasonlóságok.)
[szerkesztés] Iszlám terrorizmus Algériában
Az 1991 júniusára kiírt választásokat az államvezetés előbb 1992 januárjára halasztotta. Majd amikor a választásokat a fundamentalista párt (FIS) megnyerte, a hadsereg közbelépett. Kezdetét vette a majdnem egy évtizedig tartó, példátlanul véres algériai polgárháború. A konfliktus elfajulását követően a FIS (amelynek számos vezetőjét és aktivistáját bebörtönözték) kifejezetten mérsékeltebbnek tűnt az iszlamista mozgalom fegyveres szárnyát képviselő Group islamique armé-val (GIA) összehasonlítva. A Chadli Bendjedidet követő, marokkói száműzetéséből hazatérő, a függetlenségi háborúban az FLN oldalán harcoló Mohammed Boudiafot 1992 nyarán szélsőséges fegyveresek agyonlőtték. A radikális fegyveres csoportok a '90-es évek végéig rettegésben tartották a civil lakosságot. Látszólag minden előjel vagy különösebb indok nélkül mészároltak le ártatlan embereket, pusztán azzal a céllal, hogy az ország élete ne térhessen vissza a normális kerékvágásba. Ezzel párhuzamosan az állami erőszakszervezetek is sorozatosan követték el a kihágásokat: az iszlamista harcosok fészkének számító településeken tartott rajtaütések alkalmával kíméletlenül és válogatás nélkül gyilkoltak. Nyugati és algériai ellenzéki források szerint az algériai hatalom számos büntetőtábort működtet(ett), ahol letartóztatási parancs vagy ítélet nélkül tartottak fogva, illetve kínoztak foglyokat.
A '90-es évek végétől a polgárháború előbb csillapodni látszott, majd az algériai gazdaság talpráállásával véget ért. A FIS katonai szárnya 2000-ben oszlatta fel magát, több militarista a nemzeti megbékélés érdekében amnesztiát kapott. A 2000-res évtizedben jelentősen emelkedő kőolaj- és földgázárak jelentősen hozzájárultak a nemzetgazdaság fejlődéséhez. Algéria egyre fontosabb szerepet játszik Európa szénhidrogén-ellátásában, ennek egyik stációja az országot Olaszországgal összekötő gázvezeték. (Az orosz "gázfüggőség" kiváltására vagy ellentételezésére közép-kelet-európai országokban is rendre felmerül az algériai földgáz igénybevétele.) A rekordösszegű szénhidrogén-bevételek azonban nemcsak a gazdaság fejlődésben, hanem az országot évtizedek óta uraló katonai-politikai elit hatalmának megszilárdításában is szerepet játszanak. Ennek egyik folyományaként Algéria 2004-től kezdődően szinte teljes egészében modernizálta a hadsereg logisztikáját.
Az állampárti gyökerű hatalmi elit a '90-es évek végétől gazdasági nyitást is végrehajtott: az országba külföldi befektetések érkeztek, bizonyos vállalatokat privatizáltak. A hatalom szerkezet azonban a '80-as évek vége óta változatlan. A választásokon rendre a kontinuitást képviselő pártok, és a stabilitást éberen őrző hadsereg bizalmát bíró elnökjelöltek győznek.
Az al-Káida észak-afrikai szárnyának tulajdonított 2007. áprilisi véres algíri merényletek arra utalnak, hogy a radikális fegyveres mozgalmak legfeljebb hallgattak a '90-es évek vége óta, de jelenlétükkel továbbra is számolni kell. A megerősödött nemzetközi terrorizmus kontextusában algériai újbóli fellépésük Európa számára is biztonságpolitikai kockázatokat jelent.
[szerkesztés] Államszervezet és közigazgatás
[szerkesztés] Alkotmány, államforma
[szerkesztés] Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
- Kétkamarás parlament a törvényhozó hatalom.
- A köztársasági elnököt 5 évre választják; ugyanaz a személy csak kétszer választható.
- A miniszterelnököt a köztársasági elnök nevezi ki.
[szerkesztés] Politikai pártok
- FLN (Front de Libération Nationale)
- RND (Rassemblement National Démocratique)
- MRN (Mouvement de la Réforme Nationale)
- MSP (Mouvement de la Société de la Paix)
- PT (Parti des Travailleurs)
[szerkesztés] Közigazgatási felosztás
Az ország 48 tartományra (vilajet) oszlik.
|
|
|
[szerkesztés] Védelmi rendszer
Részletező szócikk: Algéria hadereje[szerkesztés] Népesség
[szerkesztés] Általános adatok
A fővárosban, Algírban közel 1 840 000 fő él. A népességnövekedési ráta: 1,68%. A lakosság 96%-a az ország 20%-án él. A lakosság 58%-a él városban. A várható átlagos élettartam 70 év. A csecsemőhalandósági ráta 39,1‰. Népek: arab (70%), berber (30%).
[szerkesztés] Legnépesebb települések
Részletező szócikk: Algéria városai[szerkesztés] Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás
A hivatalos nyelv az arab. A második legfontosabb nyelv a francia. Az állami televízió arabul és franciául is sugároz.
Az írott nyelvet illetően főleg francia és felső-arab nyelven írnak.
Az államvallás a szunnita mohamedán, mivel a lakosság 99%-a ilyen felekezetű.
[szerkesztés] Szociális rendszer
[szerkesztés] Gazdaság
[szerkesztés] Általános adatok
[szerkesztés] Gazdasági ágazatok
[szerkesztés] Mezőgazdaság
Az összterületnek csak a 3,5%-án folyik növénytermesztés. Az ország az élelmének kb. 70%-át tudja megtermelni. A partvidéken és a hegységek völgyeiben szőlőt, búzát, árpát, burgonyát, narancsot, paradicsomot, olajbogyót és datolyát termesztenek. Juhot legeltenek a hegységek lejtőin és a Sott-fennsíkon. A déli oázisok jellegzetes haszonnövénye a datolya. A világ második datolyatermelője Algéria.
[szerkesztés] Ipar
A szénhidrogének bányászata alkotja az ország gazdaságának gerincét. A költségvetés bevételének 60%-a, a GDP 30%-a, az export pedig több mint 95%-a származik ezekből. Földünk 5. legnagyobb földgáz- és 14. legnagyobb kőolajtartalékával rendelkezik, a 2. legjelentősebb földgázexportőr. Az 1960-as és 1970-es években végigvitt nagy beruházások csak részben hoztak sikereket, ugyanakkor nagy mennyiségű hitel felvételével jártak együtt. Összes külső adósságállománya meghaladja a 25 milliárd USD-t, ami a GNP 50%-a. A kormányzat a gazdasági szerkezet diverzifikálása érdekében támogatja a kőolajszektoron kívüli hazai és külföldi beruházásokat. Mindez csak mérsékelt eredményeket hozott: a munkanélküliség továbbra is meghaladja a 30%-ot.
Algéria 2001-ben társulási szerződést írt alá az Európai Unióval, ami a külkereskedelem növekedését eredményezi. A GNP értéke: 50,4 milliárd USD. A GNP/fő értéke: 1630 USD. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság 17%, ipar 33%, szolgáltatás 50%.
Exportjában a kőolaj, a földgáz és ezek termékeinek szerepe szinte kizárólagos (97%). Ezeken kívül egyes mezőgazdasági termékek (zöldség, déligyümölcs, bor) kerülnek csak kivitelre. A mezőgazdaság háttérbe szorulása az ország importjában is megmutatkozik: az élelmiszerek a behozatalnak mintegy negyedét teszik ki. Behozatalra szorul az ország gépekből, ipari berendezésekből és fogyasztási cikkekből is. Legfontosabb kereskedelmi partnerei: az Európai Unió országai (Franciaország, Németország stb.) mellett az USA és Brazília.
[szerkesztés] Kereskedelem
[szerkesztés] Az országra jellemző egyéb ágazatok
[szerkesztés] Közlekedés
Az utak az északi országrészre koncentrálódnak. Az ország fő kikötői: Algír, Annába, Orán, Bedzsája, Szkíkda és Arzév.
A vasút hossza 4 300 km, az úté 90 000 km.
[szerkesztés] Kultúra
Algéria modern kulturális kisugárzásának meghatározó eleme a rai zene, amelynek több meghatározó sztárja (így például Cheb Khaled, a rai királya) is algériai származású.
[szerkesztés] Oktatási rendszer
[szerkesztés] Kulturális intézmények
[szerkesztés] Tudomány
[szerkesztés] Művészetek
Algéria nem csak az algériai irodalom számára adott nagy neveket, hanem a világirodalom számára is három nyelven: arabul, berber nyelven és franciául. Az algériai irodalom legkiemelkedőbb alakjai: Albert Camus, Mohammed Díb, Ásszija Dzsebár, Mulúd Feraún, Mulúd Maammeri, valamint Káteb Jászín.
[szerkesztés] Hagyományok, néprajz
[szerkesztés] Gasztronómia
[szerkesztés] Turizmus
[szerkesztés] Sport
Az ország olimpiai aranyérmesei:
- Hassiba Boulmerka – (1992 – könnyűatlétika, 1500 m, női)
- Noureddine Morceli – (1996 – könnyűatlétika, 1500 m, férfi)
- Hocine Soltani – (1996 – Box, súlyemelés 71-75 kg, férfi)
- Nouria Merah-Benida – (2000 – könnyűatlétika, 1500 m, női)
[szerkesztés] Ünnepek
- január 1. Új év
- május 1. a munka ünnepe
- július 5. a függetlenség napja
- november 1. a forradalom kezdete 1954-ben.
[szerkesztés] Források
- A Világ országai (Nyír – Karta Bt., 2004) ISBN 963 951664 3
- A Tudás Fája – sorozat
[szerkesztés] Külső hivatkozások
 |
Az Afrikai Unió tagállamai | |
|---|---|---|
|
Algéria • Angola • Benin • Bissau-Guinea • Botswana • Burkina Faso • Burundi • Comore-szigetek • Csád • Dél-afrikai Köztársaság • Dzsibuti • Egyenlítői-Guinea • Egyiptom • Elefántcsontpart • Eritrea • Etiópia • Gabon • Gambia • Ghána • Guinea • Kamerun • Kenya • Kongói Köztársaság • Kongói Demokratikus Köztársaság • Közép-afrikai Köztársaság • Lesotho • Libéria • Líbia • Madagaszkár • Malawi • Mali • Mauritánia • Mauritius • Mozambik • Namíbia • Niger • Nigéria • Nyugat-Szahara • Ruanda • São Tomé és Príncipe • Seychelle-szigetek • Sierra Leone • Szenegál • Szomália • Szudán • Szváziföld • Tanzánia • Togo • Tunézia • Uganda • Zambia • Zimbabwe • Zöld-foki Köztársaság |
||
| Arab Liga |  |
|---|---|
| Algéria | Bahrein | Comore-szigetek | Dzsibuti | Egyesült Arab Emírségek | Egyiptom | Irak | Jemen | Jordánia | Katar | Kuvait | Libanon | Líbia | Marokkó | Mauritánia | Omán | Palesztina | Szaúd-Arábia | Szíria | Szomália | Szudán | Tunézia | |
