Izrael

Izrael Állam
מדינת ישראל [Medinat Yisra'el] (héberül) دولة اسرائيل [Daulat Iszráíl] (arabul)
Izrael zászlaja Izrael címere
Nemzeti himnusz: Hatikva
Fővárosa	JeruzsálemAz ENSZ és a legtöbb ország nem ismeri el a Jeruzsálem-törvényt, követségeik más városokban, Tel-Avivban, Ramat Ganban és Hercliján működnek (lásd a CIA Factbookot és Izrael térképét). A Palesztin Hatóság Kelet-Jeruzsálemet tekinti a jövendő Palesztin Állam jövendő fővárosának, így a város végleges státusa további tárgyalások függvénye Izrael és a Palesztin Hatóság között (lásd (angolul)
é. sz. 31° 47′ k. h. 35° 13′31.7833333333, 35.2166666667
Legnagyobb város	Jeruzsálem
Államforma	köztársaság
Vezetők
Államfő	Simon Peresz
Miniszterelnök	Benjamin Netanjahu
Hivatalos nyelv	héber, arab
Beszélt nyelvek	angol
függetlenség	Az angol Népszövetségtől
kikiáltása	1948. május 14.
Népesség
Népszámlálás szerint	7 836 300 fő (2011) +/-
Rangsorban	96
Népsűrűség	302 fő/km²
GDP	2008 (forrás: IMF)
Összes	201 761 millió USD (43)
Egy főre jutó	28 365 USD (30)
Földrajzi adatok
Terület	20 770 km²
Rangsorban	153
Víz	2%
Időzóna	ISD (UTC+2) IDT (UTC+3)
Egyéb adatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra.
Pénznem	Izraeli új sékel (NIS)
Nemzetközi gépkocsijel	IL
Hívószám	972
Internet TLD	.il
Szíria Libanon Jordánia Egyiptom Ciszjordánia Gázai övezet Tel-Aviv Naharija Haifa Názáret Hadera Netanya Petah Tikva Bat Jam Holon Risón-Lecijón Askelón Asdód JERUZSÁLEM Berseba Dimona Eilat F ö l d k ö z i – t e n g e r Holt-tenger Tiberias-tó Akabai-öböl (Vörös-tenger) Jordán N e g e v – s i v a t a g Golán- fennsík Har Meron

Izrael (héberül ישראל [Jiszráél], arabul إسرائيل [Iszráíl]), hivatalos nevén Izraeli Állam) a Közel-Keleten, a Földközi-tenger keleti partján fekvő ország.

Az izraeli államot 1948. május 14-én alapították újjá. Az ország a történelmi Júdea és Izrael, ókori zsidó királyságok területén helyezkedik el. Lakóinak nagy része izraelita vallású zsidó, akik a szétszóratás 1850 éve után többnyire a második világháború és az európai holokauszt után vándoroltak vissza a térségbe. A lakosság további jelentős részét arabok alkotják, akik a Bar Kochba lázadás leverése, a zsidó államiság megszűnése (i.sz.130) után települtek be tömegesen a 7. században.

Földrajz

Izrael domborzati térképe

Domborzat

Izrael a Földközi-tenger keleti partján fekszik. Északon Libanonnal, keleten Jordániával, Szíriával, délnyugaton Egyiptommal határos. Délen Eilat kikötőjénél az Akabai-öbölnél keskeny kijárata van a Vörös-tengerhez.

Az ország túlnyomó része krétakori üledékes kőzetekből – mészkőből és márgából – felépült, törésekkel feldarabolt 800-1000 méter magas röghegység.

Legmagasabb része északon Galilea (Har Meron, 1208 m), amelynek keleti felét kiterjedt bazalttakarók fedik. Galileát a fiatal üledékekkel feltöltött Jizreel-síkság választja el a Szamaria rögvidékétől, amelyhez délen Júdea csatlakozik.

Az ország déli részét a Negev-sivatag területén idős gránitból és homokkőből álló, enyhén gyűrt és bércekre töredezett hegyvidék foglalja el. A völgyekben a krétakori kőzetek alól triászkori gipsz és különös sziklaalakzatokban gazdag núbiai homokkő bukkan elő.

A Negev északi peremének kisebb medencéit lösz borítja, máshol kő- és kavicssivatagok, helyenként homoksivatagok alakultak ki.

Izrael hegyvidékei nyugaton lankásan ereszkednek le a Földközi-tenger homokdűnékkel szegélyezett 10–25 km széles parti síkságára, amelyet csak egy helyen szakít meg a Karmel sasbérce. Itt él a lakosság zöme.

Keleten a röghegységek éles törésvonal mentén meredeken hanyatlanak az országhatáron húzódó Akabai-öböl felé futó szerkezeti árokba, amelynek tengelyében a Jordán folyik.

A Jordán-árok részei:

• Hula-völgy
• Gór
• Holt-tenger vidéke
• Akaba-völgy

A Holt-tenger partján található Földünk legmélyebb szárazföldi pontja. A víz tükre kb. 420 m-rel, a tófenék 795 m-rel van a tenger szintje alatt.

Az ország déli részén a Negev-sivatag terül el, amely főleg kréta és eocén kori mészkőből és homokkőből áll.

Az ország belső területeit kelet felé a Palesztinai rögvidék foglalja el, amely észak-déli irányban három részre tagolható: Galilea, Szamária és Júdea.

Legmagasabb pont: Har Meron, 1208 m.

Vízrajz

Izrael az űrből

Izrael fő folyója a Jordán, amely 118 km hosszú, átfolyik a Tiberiás-tavon (másként: Genezáreti tó) és a Holt-tengerbe torkollik. A Golán-fennsík bazaltláva területei körülölelik a Tibérias-tavat. A belső felföldről a tenger, illetve a Jordán felé tartó rövid patakok zöme időszakos.

Éghajlata

Éghajlata mérsékelt mediterrán. Télen esik némi eső, de a hosszú meleg évszak tavasszal, áprilisban kezdődik és októberig tart.

A tengerparti sáv fagymentes, a középhőmérséklet januárban 12-13 °C, júliusban 25-28 °C. A hegyvidék hűvösebb, a Jordán-árok és a Negev nyara viszont igen forró (júliusi középhőmérséklet 30 °C feletti).

Az évi csapadékmennyiség északon – Galileában – 600–800 mm, a Negevben és a Jordán-árok déli felében viszont a 200 mm-t sem éri el.

Élővilág, természetvédelem

Nemzeti parkjai

Az izraeli természetvédelmi hivatal 41 nemzeti parkot és 13 természetvédelmi területet kezel.

Természeti világörökségei

Az UNESCO nem tart számon izraeli tájat a természeti világörökségek között.

Története

A történelmi Izrael

A zsidók őseinek megjelenése Izrael területén a Biblia elbeszélése alapján az i. e. 2. évezred első felére tehető. A történet szerint Ábrahám ősatya családjával és félnomád törzsek egy csoportjával kijött a mezopotámiai Háránból, és hazát keresett azon a földön, amelyet Istene mutatott neki a következőképp: „És mondá az Örökkévaló Ábrámnak: Menj el országodból, szülőföldedről és atyád házából azon országba, melyet én neked mutatok. És teszlek téged nagy néppé és megáldalak, s naggyá teszem nevedet; és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat és megátkozom a téged átkozókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”
Ezek a nomád vándorok azonban nem hagytak maguk után vándorlásaikról kézzelfogható nyomot, bár a bibliai elbeszélés szerint jelentős települést hoztak létre a Kánaán hegyeiben, amely összekötő kapocsként, kereskedelmi központként működött a környéken élő népek között.

A korábbi Kánaán földjére a i. e. 13. században áramlottak be a héber törzsek. A 12 törzs összevonásával a i. e. 11. században alakult ki az egységes zsidó állam. Salamon halála után a Júda törzs vezetésével elégedetlen északi törzsek Jerobeám vezetésével elszakadtak, s így két állam jött létre: északon Izrael (fővárosa: Szamária), délen Júdea (fővárosa: Jeruzsálem). Izraelt i. e. 722-ben megsemmisítették az asszírok, Júdea pedig az adófizetőjükké vált. i. e. 587-ben a babiloniak foglalták el Júdeát, s lakói nagy részét elhurcolták (babiloni fogság). Miután a perzsák legyőzték Babilóniát, visszatelepítették a zsidókat hazájukba, akik főpapjuk vezetésével korlátozott önkormányzatot élveztek. Nagy Sándor birodalmából először a Ptolemaioszok, majd a Szeleukidák szír-görög birodalmához kerültek.

Kezdetben a Szeleukida Birodalmon belül autonóm társadalmat alkottak, szabad vallásgyakorlással. Később a hellenizmus terjesztésével párhuzamosan egyre inkább üldözték a zsidó vallást. A Szeleukidák ellen Júdás Makkabeus vezetésével felkelés indult (i. e. 167-142), és a maroknyi zsidó csapat győzelmet aratott a szír-görög megszállók felett. (Innen ered a Chánuká, a fények ünnepe). A Makkabeusok uralma alatt a zsidók független királyságban éltek.

Palesztina

Az újszövetségi Szentföld: Szamaria, Judea, Galilea, Nabatea, Idumea…

A függetlenségnek a Római Birodalom terjeszkedése vetett véget: Pompeius i. e. 63-ban elfoglalta Jeruzsálemet. A terület római klienskirályság lett, i. sz. 6-ban pedig római provincia. A római fennhatóság első száz éve alatt viszonylagos vallásszabadságot élvezett Izrael népe, de a függetlenségi törekvések és a 66-ban kitört zsidó felkelés miatt Nero háborút indított Titus Flavius Vespasianus vezetésével. Bár Nerót közben eltávolították a trónról, a birodalom végül a felkelést leverte és egész Izraelt leromboltatta (70. Áb hó 9-én, innét a zsidó böjtnap, a tisó-beáv), a tartományt pedig végleg beolvasztották a Római Birodalomba.135-140 között Bar Kohba vezetésével egy újabb szabadságharcra került sor. Ezt Hadrianus császár leverte. A zsidó népet száműzték a birodalom távoli részeibe, legnagyobb részük Európába és Ázsiába menekült (ez a zsidó diaszpóra). A menekültek jelentős része asszimilálódott a különböző kultúrákba, de sokan megőrizték a zsidó vallási hagyományokat, felvállalva a gyakori üldöztetéseket és szegregációt az ősi kultúra megőrzésének érdekében. A rómaiak bosszúból a terület nevét is megváltoztatták: a Júdea nevet eltörölték, helyette Palesztinának nevezték a tartományt (a filiszteusokról). Izrael állam 1948-as megalapítása előtt palesztinnak nevezték az összes, ezen a területen élő népet, beleértve az arabokat, zsidókat, egyéb helyi népeket.

Azon a területen, amit különböző nézőpontból, de ugyanarra a vidékre vonatkoztatva Izraelnek, Palesztinának, Szentföldnek nevezünk, folyamatos a zsidóság jelenléte. Legkisebb arányban a lakosság között valószínűleg akkortájt voltak, amikor a muszlimok elfoglalták a vidéket. Ez 636-ban történt. A terület ezután különböző muszlim dinasztiák birtokában volt, illetve egy részén a keresztesek Jeruzsálemi királysága állt fenn 1099 után több, mint egy évszázadig. A törökök 1516-ban foglalták el, az Oszmán Birodalom (a későbbi Törökország) része volt az első világháború végéig. A török uralom végén a vidéki népesség túlnyomórészt mohamedán arab, viszont a legnagyobb város, Jeruzsálem lakossága többségében zsidó volt.

Cionista mozgalom

Az egykori Izrael földjén is kisebbségben maradt a zsidóság. A több száz éve tartó, változó intenzitású üldöztetések kényszercselekvésekre kényszerítik a zsidókat. Ezekben az időkben még az asszimilálódásban látták a megkülönböztetések elkerülésének leghatékonyabb módját, de a szegregálódás (társadalmi elkülönülés) elkerülhetetlen maradt. A 19. században főként Palesztinában, Európában és Oroszországban újraéledő „túltengő” nacionalizmus és az egymást érő pogromok hatására – a század közepétől – kialakul a cionizmus eszméje. A mozgalom célja a történelmi, ókori zsidó állam helyén újból létrejövő, zsidók által vezetett önálló állam megalapítása, valamint a diaszpórában élő zsidóság érdekeinek egységes képviselete. Értelmezése ma is sokrétű, de egyik ismertté váló (nem első) hirdetője Herzl Tivadar lett. 1895-ben a budapesti, német ajkú zsidó családból származó Herzl megfogalmazta a Judenstaat (magyar fordításban A Zsidó-Állam) című tanulmány első vázlatát. A tanulmány eljutott a szétszórtan élő összes zsidó közösséghez, ahol széles körű vitákat indukált. Ezek megvitatására – Herzl szervezése révén – 1897-ben összehívták az Első Cionista Világkongresszust, melynek helyszíne a svájci Bázel lett. „Babilon folyóvizeinél ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk. Bázel folyójánál leültünk és elhatároztuk, hogy többé nem sírunk.”

Kezdetben az asszimilálódott, a neológ és a liberális zsidó közvélemény határozottan elutasította a kongresszus céljait, ugyanakkor az akkor még hadban álló Brit Birodalom Külügyminisztériuma egy nem hivatalos nyilatkozatban (az 1917-es Balfour-nyilatkozat) támogatását fejezte ki egy „nemzeti haza” létrehozásáról Palesztinában.

Alija

Palesztin brit-mandátum terültet az 1920. április 19–26. között lezajlott sanremói konferencián

Az 1947-es ENSZ rendezési terv Palesztina felosztásáról. (sárga=arab terület, narancssárga=izraeli állam, Jeruzsálem ENSZ-igazgatás alatt)

A betelepülő zsidóság több hullámban (alija) érkezett a szinte teljesen arabok lakta Palesztina területére. Az alija más néven hazatérési program. A zsidó szervezők (később hatóság) által előre megtervezett letelepedési utasításokat betartva (kibuc-mozgalom) alakult ki a későbbi Izrael mai település-rendszere (a terület addig kb. 10%-ban volt csak lakott). A török hatóságoktól és az arab birtokosoktól megváltott, addig javarészt megművelhetetlen területeket azonban egyre gyakrabban érték arab fegyveres rajtaütések. Az újabb és újabb arab támadások miatt 1921-ben megalakult a Hagana (magyarul Védelem), a bevándorlók alapította fegyveres szervezet, melynek legfőbb feladata a telepek védelme lett. A Hagana defenzív berendezkedése számos tagjának nem tetszett, így a belső ellentétek eredményeképpen 1931-ben a kilépett tagok megalakították a milicista Irgunt (Hagana Bet, vagyis Hagana B). Mind az Irgunt, mind az Irgunból kivált még radikálisabb Lehit (későbbi nevén: Stern-csoport) a rendszeres, főleg brit katonák ellen elkövetett merényleteik miatt mind a britek, mind a mérsékeltebb izraeli szervezetek (köztük a Hagana is) terroristaszervezetnek tekintették.

A többségi arab lakosság nyomására 1939-ben a brit kormány nyilatkozatban korlátozta a bevándorlási lehetőségeket, a következő öt évre összesen 75 000 ember kaphatott csak letelepedési engedélyt, korlátozták a földvásárlási lehetőségeket, és kilátásba helyezték egy izraeli–arab közös kormányzású független állam létrehozását Brit–Palesztinában 10 éven belül. Ez az intézkedés tovább mélyítette az arab–izraeli konfliktust. A két nép közötti és a britekkel szembeni feszültség csúcspontja az 1946. július 22-én a palesztinai brit főhadiszállás, a King David Hotel ellen elkövetett 91 halálos áldozatot követelő robbantás volt, nagyban hozzájárult az ENSZ 1947-es közgyűlésére kidolgozott és beterjesztett Palesztin rendezési terv elfogadásához. Ez alapján egy arab és egy izraeli állam jött volna létre, míg Jeruzsálem a konfliktusok elkerülése végett ENSZ igazgatás alá került volna. Bár a közgyűlés 33 igen, 13 nem és 10 tartózkodás mellett elfogadta (köztük a későbbi miniszterelnök Dávid Ben-Gúrión is Izrael nevében), azóta sem valósult meg, mivel a nemmel szavazó Arab Liga államai az eredmény ellenére sem voltak hajlandóak elfogadni a döntést. Az 1946 közepétől szinte folyamatos utcai zavargások és erőszakos cselekmények ezután fegyveres összecsapásokba torkoltak. A britek igyekeztek kordában tartani az eszkalálódó eseményeket (mindkét felet próbálták lefegyverezni), de csak részleges sikereket értek el. Az 1947 őszére kidolgozott kiürítési tervekhez tartották magukat, amely szerint 1948. május 15-én kell az utolsó katonának elhagynia az akkor már hivatalos Izrael állam földjét. Még az ezt megelőző nap, a brit katonák többségének hajóra szállásával, május 14-én Dávid Ben-Gúrión kikiáltotta a szabad és független Ciont, azaz Izrael államát, amelyet azonnal megtámadtak az őt körülvevő arab államok, kitört az első arab–izraeli háború. A konfliktus így kiszélesedett, pedig korábban csak a Palesztinában élő zsidók és arabok vitája volt.

Izrael állam

A harcok után egy évvel tűzszünetet hirdettek, és megállapodtak egy ideiglenes határban, az úgynevezett zöld vonalban. Jordánia elfoglalta Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet, a gázai övezet pedig egyiptomi ellenőrzés alá került. Izrael 1949. május 11-én lett az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagja. A háború alatt az ENSZ becslése szerint 711 000 arab, a korábbi arab lakosság 80%-a hagyta el Izraelt. A palesztin menekültek sorsa manapság az egyik fő ütközőpont az izraeli-palesztin konfliktusban.

Az új állam első éveiben a Dávid Ben-Gúrión miniszterelnök vezette Munkáspárt volt az izraeli politika fő ereje. Ezekben az években tömegesen vándoroltak be a Holokauszt túlélői és az arab országokból kiüldözött zsidók. 1948 és 1958 között Izrael lakossága 800 000-ről 2 000 000-ra nőtt. Az érkezők többségének nem volt vagyona és átmeneti táborokban laktak. 1952-ben több mint 200 000-en éltek ilyen táborban. A válság megoldására Ben-Gurion jóvátételi egyezményt írt alá Nyugat-Németországgal, ami a zsidók körében tömeges tiltakozást váltott ki, Izrael eszméjét összeférhetetlennek tartották azzal, hogy üzleteljen Németországgal.

Az 1950-es években Izrael gyakori palesztin támadásoknak volt kitéve, különösen az Egyiptom megszállta gázai övezet felől. 1956-ban Izrael titkos szövetséget kötött az Egyesült Királysággal és Franciaországgal az Egyiptom által államosított Szuezi-csatorna visszafoglalására. Bár az izraeli erők elfoglalták a Sínai-félszigetet, meghátrálásra kényszerültek az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió nyomására. Ugyanakkor ezek az államok garantálták a szabad izraeli hajózást a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán.

1961-ben az izraeli titkosszolgálat, a Mosszad fogságba ejtette Adolf Eichmannt, a "végső megoldás" végrehajtóját, több millió zsidó legyilkolásáért felelős egykori nácit, aki Argentínában rejtőzött, és Izrael állam bíróság elé állította őt. Kötél általi halálra ítélték, és az ítéletet 1962. május 31-én végre is hajtották, majd Eichmann hamvait a Földközi tengerbe szórták. Azóta izraeli bíróság senkit sem ítélt halálra.

Azok szerint az arabok szerint, akik elvetették a Palesztina megosztására vonatkozó 1947. évi ENSZ tervet, az izraeli állam törvénytelen, az egyiptomi és a szír hadsereg kísérletet tett Palesztina felszabadítására, bosszút állt Izrael megalapítása miatt. 1967-ben Egyiptom, Szíria és Jordánia sok katonával lezárta az izraeli határt, kiutasította az ENSZ békefenntartókat és Izraelt blokád alá vette a Vörös-tengeren. Izrael ezeket az akciókat casus bellinek (háborút indokló eseménynek) tekintette és megelőző támadást indított. Ez a hatnapos háború. Izrael döntő győzelmet aratott, megszállta Ciszjordániát, Gázát, a Sínai-félszigetet és a Golán-fennsíkot. Az 1949-es zöld vonal közigazgatási határ maradt Izrael és a megszállt területek között. Jeruzsálem határait viszont kibővítették, betagolták a városba Kelet-Jeruzsálemet. Az 1980-as Jeruzsálem-törvény ismét átszabta a városhatárt és felélesztette a nemzetközi vitát Jeruzsálem státusáról.

Az arab államok kudarca 1967-ben magával hozta nem állami arab szereplők belépését a konfliktusba. Közülük a legfontosabb a Palesztinai Felszabadítási Front volt, amely szerint "a fegyveres harc az egyetlen út a haza felszabadítására." A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején palesztin csoportok izraeli célpontokat támadtak szerte a világban. Ezek közé tartozott az izraeli sportolók lemészárlása az 1972-es nyári olimpián. Az izraeli válasz az Isten haragja művelet volt, amelynek keretében felkutatták és megölték a müncheni mészárlás tetteseit. 1973. október 6-án, a zsidó naptár legszentebb ünnepén, Jom Kippur napján az egyiptomi és a szír hadsereg általános támadást indított Izrael ellen. A háború október 26-án ért véget. Izrael sikeresen visszaverte az ellenségeit, de maga is nagy veszteséget szenvedett. A belső vizsgálat kizárta a kormányzat felelősségét a háborúban, de a közharag mégis lemondásra kényszerítette Golda Meir miniszterelnököt.

Az 1977-es Knesszet-választás jelentős fordulópont Izrael politikai történetében. Menáhém Begín Likud pártja legyőzte a munkáspártot. Egy évvel később Anvar Szadat egyiptomi elnök Izraelbe látogatott, beszédet mondott a Knesszetben. Ez volt az első eset, hogy Izrael létét egy arab ország államfője elismerte. Két évvel később Szadat és Menachem Begin aláírta a Camp David-i nyilatkozatot és az izraeli-egyiptomi békeszerződést. Izrael kivonult a Sinai-félszigetről és hozzájárult, hogy megbeszélések kezdődjenek a zöld-vonalon túl élő palesztínok autonómiájáról. Az utóbbira sohasem került sor. Begin kormánya bátorította az izraelieket, hogy telepedjenek le Ciszjordániában. Sok település létesült, amelyek a palesztinok közé ékelődtek ebben a térségben.

1982-ben Izrael beavatkozott a libanoni polgárháborúba, hogy elpusztítsa a Palesztinai Felszabadítási Szervezet bázisait, ahonnan az rakétákkal lőtte Észak-Izraelt. Ebből a lépésből lett az első libanoni háború. 1986-ban Izrael kivonult Libanonból, de 2000-ig fenntartott határai mentén egy ütköző övezetet. A palesztinok izraeli uralom elleni lázadása, az első intifáda 1987-ben robbant ki, az erőszak hullámát hozta a megszállt területeken. A következő hat év során több mint ezer embert gyilkoltak meg. Közülük sokan a palesztinok belső leszámolásainak áldozatai. Az 1991-es öbölháború idején a PFSZ és sok palesztin Szaddám Huszein támogatója volt, örült Irak Izrael elleni rakétatámadásainak.

1992-ben Jichak Rabin lett Izrael miniszterelnöke. Választási kampányában Izrael szomszédaival kötött kompromisszumokat ígért. A következő évben izraeli részről Simon Peresz, palesztin részről Jasszer Arafat aláírta az oslói jegyzőkönyvet, amely előirányozta Ciszjordánia és a Gázai övezet részére egy önkormányzó Palesztin Hatóság felállítását. A nyilatkozat tartalmazta Izrael elismerését és a terrorizmus végét. 1994-ben írták alá az izraeli-jordániai békeszerződést, ezzel Jordánia lett a második arab állam, amely felvette a diplomáciai kapcsolatot Izraellel.

Az arab közvéleményre hatott a Pátriárkák barlangjában történt mészárlás, újabb települések létesítése, útzárak felállítása és a romló gazdasági helyzet. Az oslói nyilatkozat izraeli közvélemény általi támogatását elolvasztották a folytatódó palesztin öngyilkos merényletek. 1995 novemberében Jichak Rabint megölte egy szélsőjobboldali zsidó, mert károsnak tartotta a békefolyamatot. Ez a merénylet sokkolta az országot.

Az 1990-es évek végén Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök kivonult Hebronból és aláírt egy memorandumot, amely nagyobb jogkört biztosított a Palesztin Hatóságnak.

Ehud Barak 1999-ben megválasztott miniszterelnök visszavonta az izraeli csapatokat Dél-Libanonból, és megbeszéléseket folytatott Jasszer Arafattal, a Palesztin Hatóság elnökével és Bill Clinton amerikai elnökkel 2000 júliusában, Camp Davidben. A tárgyalások során Barak ismertette a palesztin állam megteremtésére vonatkozó tervét, de Jasszer Arafat elvetette azt. A tárgyalások összeomlása után a palesztinok megindították a második intifádát.

A 2001. évi rendkívüli választásokon Aríél Sárón lett az új miniszterelnök. Hivatali idejében kivonult a Gázai-övezetből és kerítést építtetett Ciszjordánia körül. 2006-ban beteg lett, kómába esett. Hivatalát Ehud Olmert vette át.

2006. július 12-én a Hezbollah rakéta- és aknavető támadásokat indított az izraeli katonai állások és határmenti telepek ellen. Harcosai egy csoportja behatolt izraeli területre és fogságba ejtett két katonát. Válaszként az izraeli légierő csapást mért libanoni célpontokra (utakra és hidakra, valamint Bejrút repülőterére). 40 polgári áldozata volt ennek a légitámadásnak. Erre a Hezbollah lőni kezdte Izrael északi határa mentén a lakott településeket. Végül öthetes háború tört ki, Izraelben második libanoni háború néven emlegetik. A háború után lemondott az izraeli vezérkari főnök, Dan Halutz. 2007. november 27-én Ehud Olmert izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök megállapodott, hogy tárgyalásokat kezdenek minden vitás kérdésről és 2008 végéig valamiféle megállapodásra jutnak.

Lásd még: Izrael állam történelmének vitatott kérdései

Államszervezet és közigazgatás

Alkotmány, államforma

Államforma: parlamentális köztársaság.

Közigazgatási felosztás

Izrael állam kerületei: 1 – Északi kerület 2 – Haifai kerület 3 – Központi kerület 4 – Tel-Avivi kerület 5 – Jeruzsálemi kerület 6 – Déli kerület Egyéb területek: A – Golán-fennsík, szír terület 1967 óta izraeli megszállás alatt B – Ciszjordánia, palesztin terület, részben Izrael által megszállva C – Gázai övezet, palesztin terület, 1967–2005 között izraeli megszállás alatt

Népesség

Legnépesebb települések

Jeruzsálem

Gethsemane

Tel-Aviv

Quamram

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás

• Izrael: többségében zsidó.
• Gázai övezet: 95% palesztin, 5% zsidó.
• Ciszjordánia: 60-70% zsidó, 40-30% palesztin. (a Wikipedia Demographics of the Palestinian territories szócikke ezzel szöges ellentétben azt állítja, hogy "2,771,681, including Israeli settlers 267,000 Israeli settlers in the West Bank."
• Golán-fensík: arab

Hivatalos nyelv a héber. Az ország nagy része zsidó vallású, de az iszlám és a kereszténység is megtalálható, főleg Jeruzsálemben.

Gazdasága

Általános adatok

Gazdasága: ipari ország.

Gazdasági ágazatok

Mezőgazdaság

Mezőgazdasága fejlett, a termőföld és az öntözővíz hiánya miatt igen belterjes. A főként kivitelre termesztett jaffa-narancs, grapefruit, banán, egzotikus déligyümülcsök, primőráruk mellett kiemelhető az iparszerű baromfitenyésztés, illetve a világon a legmagasabb tejhozamot adó tehenészet.

A mezőgazdaságban egyre jobban visszaszorulnak a kibucok, noha az állam alapításakor még nagy szerepük volt.Az olivabogyó termelése is nagytételben folyik.

Ipar

Haifa

Izrael ásványkincsekben szegény ország. Foszfátot, kálisót, kősót és magnézium-bromidot termelnek ki területén. Nagy mennyiségű import nyersanyagra, energiahordozókra szorul.

Legfontosabb iparágai:

• fémfeldolgozás
• repülőgépgyártás
• katonai felszerelés gyártás
• elektronikus berendezés gyártás
• textilipar
• élelmiszeripar

Világhírű a gyémántcsiszolás.

Kereskedelem

• Exporttermékek: műszaki felszerelések és alkatrészek, szoftverek, gyémánt, mezőgazdasági termék, vegyipari termékek, textil és ruha
• Importtermékek: nyersanyagok, katonai felszerelések, nyersgyémánt, üzemanyag és energia, közszügségleti cikkek
• Főbb kereskedelmi partnerek: USA, Benelux államok, Németország, Hongkong, Egyesült Királyság, Svájc, Olaszország

Az országra jellemző egyéb ágazatok

Fontos bevételi forrás még a turizmus.

Közlekedés

A Negev-sivatag

• Közutak hossza: 15 965 km
• Vasútvonalak hossza: 647 km
• Repülőterek száma: 28
• Kikötők száma: 6

Kultúra

Kulturális intézmények

Kulturális világörökség

A Szentföld, különösképpen Jeruzsálem városa a keresztények számára mindenképp a világ kulturális örökségének része. De a zsidó vallás és az iszlám hívei számára is igen jelentős hely. Nem Izrael, hanem Jordánia javaslatára vették fel az UNESCO által vezetett kulturális világörökségek listájára Jeruzsálem óvárosát és Jeruzsálem falait 1981-ben. A város már akkor sem állt Jordánia igazgatása alatt, azóta hivatalosan is lemondott róla. Izrael kezdeményezésére lett a világörökség része:

• Acre (Akkón, óvárosa (a keresztes háborúk idében volt jelentős város);
• Maszada régészeti lelőhelye (zsidók felkelése a rómaiak ellen);
• Tel-Aviv, Fehér Város, a modern stílus;
• Bibliai lelőhelyek - Megiddó, Hazor, Beér-Seva;
• A tömjénút városai a Negev-sivatagban (Haluza, Mashit, Avdat, Shivta;
• Bahá'i szent helyek - Haifa és Nyugat-Galilea.

Turizmus

Oltások

Javasolt oltások Izraelbe utazóknak:

• Hastífusz
• Hepatitis A (Nagy a kockázata a megbetegedésnek.)
• Hepatitis B (Nagy a kockázata a megbetegedésnek.)
• Veszettség

Látnivalók

• Genezáreti-tó
• Boldogság hegye
• Szent Sír templom
• Via Dolorosa (Jeruzsálem)
• Jézus szülőhelye (Betlehem)
• Templomhegy
• Nyugati Fal
• Bahai Világközpont
• Jad Vasem Múzeum (Jeruzsálem)
• Massada
• Al-Aksza-mecset a Templomhegyen

Sport

Olimpia

Az országnak, eddig egy aranyérme van a játékokról. A legeredményesebb sportág a vitorlázás. * bővebben: Izrael az olimpiai játékokon

Labdarúgás

Az Izraeli labdarúgó-válogatott eddigi legnagyobb eredménye az 1964-es Ázsia kupán elért aranyérem.

Ünnepek

• Május 24. - Nemzeti ünnep - függetlenség napja 1948 ( évente változó napon ünneplik a zsidó naptár szerint)

Források

Bibliográfia

• A világ országai (Nyír – Karta Bt., 2004) ISBN 963-9516-64-3
• A világ országai (Kossuth Könyvkiadó, 1990) ISBN 963-09-3483-3
• John Bright: Izráel története (Kálvin János Kiadó, 1993) ISBN 963-300-519-1
• Giovanna Magi: Izrael (Bonechi & Steimatzky, 1993) ISBN 88-8029-017-7
• * Midi Világatlasz, Nyír-Kartal és Topográf Kiadó, 2003, ISBN 963-9516-63-5

Külső hivatkozások

• Startlap linkgyűjtemény
• Izrael domborzati térképe (linkgyűjtemény)
• Jeruzsálem története – 3000 év (táblázat)
• Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. On-line elérés
• Herzl Tivadar: A zsidó-állam. Fordította: dr. Schönfeld József (1919).