Aríél Sárón

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aríél Sárón
אריאל שרון
Ariel Sharon, by Jim Wallace (Smithsonian Institution).jpg
Aríél Sárón 1998-ben
Izrael 16. miniszterelnöke
Hivatali idő
2001. március 7.2006. április 14.
Előd Ehúd Bárák
Utód Ehúd Olmert

Született 1928. február 26.
Kfar Málál, Brit Palesztina
Elhunyt 2014. január 11.[1] (85 évesen)
Tel-Aviv, Izrael

Foglalkozás katonatiszt
Vallás zsidó
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Aríél Sárón témájú médiaállományokat.

Aríél "Árík" Sárón (héber betűkkel אריאל שרון, izraeli angol átírással Ariel Sharon, eredetileg Ariel Scheinermann, Kfar Málál, 1928. február 26.2014. január 11.) izraeli tábornok, politikus, később Izrael Állam tizenhatodik miniszterelnöke.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kfar Málál kibucban született Aríél Scheinermann néven. 14 éves volt, amikor csatlakozott a Hágánához és részt vett a függetlenségi háborúban, ahol az Alexandroni dandárban egy gyalogos egységet vezetett. A háború után a hadsereg kötelékében marad és a katonai hírszerzésért, valamint az arabok elleni megtorlóakciókért volt felelős. Tanulmányait a Héber Egyetemen végezte, Jeruzsálemben, történelem-orientalisztika szakon, majd 1957–58 között az angliai Camberley-i Vezérkari Főiskolára járt. 1962-ben jogi végzettséget szerzett a Héber Egyetemen.

Katonai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1945-től a Hágáná aktivistája. 1947-től a zsidó rendőrség kiképzőtisztje. 1948-tól felderítőtiszt, majd 1953-ban létrehozta a híres 101-es felderítő dandárt, melynek parancsnoka volt. Ez az egység a palesztin támadásokra válaszcsapásokkal válaszolt. 1956-ban a Sinai-félszigeti hadjáratban egy ejtőernyős dandár parancsnoka volt. 1958–62. között a Gyalogostiszti Iskola parancsnoka. 1962–64. között a páncélosok dandárparancsnoka. 1964–66. között az északi parancsnokság vezérkari főnöke lett. 1966–67. a hadsereg kiképzési főnöke. 1967-től dandártábornok és a hatnapos háborúban hadosztályparancsnok. 1969-ben a déli parancsnokság élére nevezték ki.

1973. elején leszerelt a hadseregből és politikai pályára lépett. Az 1973-as jóm kippúri háborúban visszatért a hadseregbe és a sínai fronton páncélos egységet vezetve harcolt, ahol jelentős sikereket ért el a 3. egyiptomi hadsereg körülzárásában, és seregei három hétig ’Afrikában’ állomásoztak, a Szuezi-csatorna nyugati partján.

Politikusi pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1973-ban csatlakozott a Gahal párthoz és későbbiekben a jobboldali Likúd Front egyik alapítója. 1973–74. és 1977-től a Knesszet képviselője. 1975–76 között Jichák Rabín miniszterelnök biztonsági tanácsadója lett. 1976-ban megalapította pártját, a Slómcíjónt, és az 1977-es választásokon két helyet szerzett a Knesszetben. Sárón pártjával csatlakozott a Likúd Herút frakciójához és 1977–1981. között mezőgazdasági miniszter lett és támogatta a mezőgazdasági kapcsolatokat Egyiptommal.

1981-ben védelmi miniszterré nevezték ki, mely posztot 1983-ig viselte. A libanoni invázió ötlete tőle származik, ugyanis ki akarta söpörni dél-Libanonból a PFSZ egységeit. A hadműveleteket az eredeti terv szerint csak a Litáni-folyó vonaláig kellett volna folytatni, de hadügyminiszteri kereteit túllépte és a hadműveleteket kiterjesztette Bejrútig. Sárón személyes felelőse a szabrái és satílái palesztin menekülttáborokban elkövetett civilek elleni vérengzésekben, melyet az Izraellel szövetséges libanoni keresztény maroniták, a falangista csapatok követtek el. Sárónt 1983. február 14-én lemondásra kényszerítették a menekülttáborokban elkövetett vérengzések miatt.

1983–84 között tárca nélküli miniszter volt. 1984. szeptemberében kereskedelmi és iparügyi miniszter lett a Simón Peresz vezette kormányban, mely posztot 1990-ig töltötte be. 1985-ben a korábban elkezdett tárgyalások befejezésekén az Amerikai Egyesült Államokkal megkötötte a szabad kereskedelmi egyezményt. 1990–92 között építésügyi és lakásügyi miniszter Jichák Sámír kormányában, amely idő alatt felgyorsította a zsidó telepek építését a megszállt területeken, és ezzel még népszerűtlenebbé vált. 1991–92. a szovjet zsidók bevándorlásával foglalkozó kormánybizottság elnöke lett és 144 ezer lakást építettek. Az 1992-ben bekövetkezett vereség után lemondott miniszteri posztjáról.

1992. és 1996. között a Knesszet külügyi- és védelmi bizottságában vállalt tisztséget. Ezen időszak alatt a Beduin miniszteri bizottság elnöke is volt. 1996–98 között a nemzeti infrastruktúra-fejlesztési minisztere. 1997 júniusában kemény tárgyalások folytak arról, hogy Aríél Sárón megkapja-e a pénzügyminiszteri posztot Benjámín Netanjáhú kormányában, az új miniszterelnök akarata ellenére. Sárón több hatalmat szeretett volna, hogy a palesztin problémával tudjon foglalkozni.

1998. október 9-én Sárónt nevezték ki külügyminiszternek, mely posztot 1999-ig töltötte be. Külügyminisztersége alatt az úgynevezett Flagship Water projekten dolgozott, amelyet a nemzetek közössége anyagilag támogatott, hogy a régió vízproblémájára hosszútávú megoldást találjanak és megtalálják a békés kapcsolatok rendezését Izrael, Jordánia és más közel-keleti ország között. 1999. május 27-én Netanjáhú lemondott a Likúd pártvezéri posztjáról és Sárónt választották meg a párt új elnökének.

Sárón 2000. szeptember 28-án látogatást tett több száz izraeli biztonsági emberrel együtt a Templom-hegyre, amellyel mintegy olajat öntött a tűzre és ezzel kirobbant a palesztinok újabb ellenállási hulláma, amely a második intifáda néven ismeretes.

Miniszterelnökként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Aríél Sárón 2002-ben

A 2001. február 6-i választásokon 62,5%-kal győzte le Ehúd Bárákot. A választások idején Sárónt családapaként és szerető nagyapaként mutatták be. Ehúd Báráknak védelmi miniszteri posztot ajánlott a kormányában, aki azt visszautasította. Sárón a kormányát március 7-én mutatta be a Knesszetnek.

2001 decemberében szóban és fegyveresen is összetűzésbe került Jasszer Arafattal, miután a számos palesztin öngyilkos merénylő által elkövetett terrortámadások sok izraeli civil áldozatot követeltek. Sárón elrendelte a palesztin terroristák és a civil lakosság infrastruktúrájának a lerombolását. Jasszer Arafatot Sárón virtuális házi őrizetbe kényszerítette Rámalláhban.

2002 márciusában Szaúd-Arábia trónörököse, Abdullah herceg béketervet mutatott be, melyben javaslatot tett arra, hogy az arab államok teljes mértékben elismerik Izraelt, ha az teljesen kivonul a palesztin területekről. Sárón nem fogadta el a javaslatot. 2003. január 28-án tartották meg az előrehozott választásokat, amelyet a köztársasági elnök írt elő. Új kormányát 2003. február 27-én mutatta be a Knesszetnek.

2005. november 21-én lemondott a Likúd vezetéséről és létrehozta a centrista Kádímá pártot.

2006. január 4-én agyvérzést kapott és kómába esett. Többé nem tért magához. 2014. január 11-én elhunyt.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Reuters, 2014. január 11.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gilbert, Martin: Israel. A History. London, 1998.
  • Cambridge Encyclopedia, 1992.
  • The MacMillan Encyclopedia. London, 1981.
  • The New Encyclopedia Britannica. Vol I, 1991.
  • Who was Who. 1988

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Aríél Sárón témájú médiaállományokat.