Golda Meir

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Golda Meir
Golda Meir 03265u.jpg
Golda Meir 1973-ban
Izrael külügyminisztere
Hivatali idő
1956. június 18.1966. január 12.
Előd Móse Sárett
Utód Abbá Ebán
Izrael 4. miniszterelnöke
Hivatali idő
1969. március 17.1974. június 3.
Elnök Zalmán Sazár
Efráím Kácír
Előd Jigál Allón (ügyvezető)
Utód Jichak Rabin

Született 1898. május 3.
Kijev,  Orosz Birodalom
Elhunyt 1978. december 8. (80 évesen)
Jeruzsálem,  Izrael
Párt Mapaj
Izraeli Munkapárt

Házastárs Morris Meyerson (1917–1951)
Vallás judaizmus

Golda Meir (ivritül: גולדה מאיר/גּוֹלְדָּה מֵאִיר (Goldâ Mēʾîr), jiddisül:[1] גאָלדע מאיר, izraeli angol átírással Golda Meir, születési neve: Golda Mabovics (Голда Мабович/Golda Mabovitch) (Kijev, 1898. május 3.Jeruzsálem, 1978. december 8.) Izrael állam alapítóinak egyike, 1969. és 1974. között Izrael miniszterelnöke, a világ harmadik női miniszterelnöke, külügyminiszter, munkaügyi miniszter. Az izraeli politika vasladyje, akiről Dávid Ben-Gúrión miniszterelnök egyszer azt találta mondani: „Golda az egyetlen igazi férfi a kormányomban.”

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Golda Mabovics néven született Kijevben, amely akkor az Orosz Birodalom része volt. Korai emlékei szerint apja gyakran deszkázta be az ajtót, hogy megvédje családját a pogromoktól, melyek akkor sokszor sújtották a zsidókat Ukrajnában. Két életben maradt testvérével együtt mindig éhesek voltak és fáztak, másik öt testvére még gyermekkorában meghalt. 1903-ban apja kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, és 1906-ban a család otthon maradt része is követte. Wisconsin államban, Milwaukee-ban telepedtek le. Milwaukee-ban Golda apja ácsként dolgozott, anyja pedig egy fűszerüzletet vezetett. Amikor Golda 14 éves lett, anyja azt akarta, hogy hagyja abba a tanulást és menjen férjhez egy idősebb emberhez. A lány fellázadt és elmenekült. Denverbe ment, ahol nővére Séná élt, és ott találkozott későbbi férjével Morris Myersonnal.

18 évesen apja sürgetésére visszatért Milwaukee-be, ahol a zsidó ifjúsági mozgalom, a Habóním tagja lett. Az összejöveteleken gyakran vett részt, és nemsokára a mozgalom egyik meghatározó személyisége lett. Ilyen találkozókra gyakran hívtak meg palesztinai zsidó vendégeket is, akik beszámoltak az ottani zsidóság küzdelmeiről. Golda tanulmányait ekkor már a Wisconsin-Milwaukee Egyetemen folytatta. 1915-ben formálisan csatlakozott a cionista munkásszervezethez. Golda és Morris 1917-ben esküdött egymásnak örök hűséget, és nemsokára elhatározták, hogy az akkor brit mandátum alatt levő Palesztinában fognak letelepedni. A fiatal pár és Séná 1921-ben érkezett Palesztinába.

A brit Palesztinában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Golda és Morris már előre elhatározták, hogy egy kibucban szeretnének dolgozni, ezért a Merhávjá kibuchoz csatlakoztak. A kezdeti nehézségek után végül beilleszkedtek a kibuc életébe. A kibucban a legkülönfélébb gazdasági munkákat végezték, kertészkedtek, fákat ültettek, csirkéket neveltek, konyhamunkát végeztek. Golda csakhamar a kibuc vezető személyisége lett, így a kibuc megválasztotta őt a Hisztadrút munkásszövetség képviselőjének. 1924-ben férje belefáradt az ottani életbe, és elhagyták a kibucot. Ekkor Tel-Avivba mentek, majd Jeruzsálemben telepedtek le, ahol két gyermekük született, Menáhém és Száráh. 1928-ban Goldát a Hisztadrút titkárává választották. Ez azt követelte tőle, hogy Tel-Avivba menjen, míg családja Jeruzsálemben maradt. Külön költöztek ugyan, de sohasem váltak el. Morris 1951-ben halt meg.

Golda egyre inkább a Hisztadrút befolyásos embere lett, amely közben valóságos zsidó árnyékkormánnyá nőtte ki magát. 1946-ban a britek leverték a palesztinai cionista mozgalmat és sok vezetőjét letartóztatták. Golda azonban elkerülte a letartóztatást, és a mozgalom tulajdonképpeni vezetője lett. Ügyes politikával egyensúlyozott a brit közigazgatás és az egyre terebélyesedő földalatti cionista mozgalom között, miközben mindkettővel tárgyalt és tartotta a kapcsolatot.

Izrael alapítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1948. május 14-én Golda Méír egyike volt annak a tizenkét politikusnak, akik kézjegyükkel elláthatták Izrael Állam függetlenségi nyilatkozatát. Erre később így emlékezett: "Miután aláírtam, sírtam. Amikor iskolás gyerekként az amerikai történelmet tanultam, azokról is olvastam, akik aláírták az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatát. Olyan hihetetlen volt, hogy azok valódi emberek voltak és az valóban megtörtént. És akkor én is ott ültem és aláírtam a függetlenségi nyilatkozatot."

Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert Egyiptom, Szíria, Libanon, Transzjordánia és Irak már másnap megtámadta az új államot. Ekkor Golda az első izraeli útlevéllel az Egyesült Államokba ment, hogy pénzt gyűjtsön a védekezéshez. Útja rendkívül sikeres volt, és a gyűjtött adományokból a fiatal állam fegyverekhez jutott, amivel visszaverte a támadást. Visszatérte után ő lett Izrael első moszkvai nagykövete. Később is szívesen emlékezett vissza az orosz zsidók szeretetére, amivel ottani rövid működése alatt elhalmozták.

Kormányzati posztokon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1949-től 1956-ig Izrael munkaügyi minisztere volt, majd 1956-tól Dávid Ben-Gúrión kormányának külügyminisztere. 1965-ben betegségére és kimerültségére hivatkozva lemondott és visszatért az egyszerű polgári életbe. Az izraeli politika azonban nem sokáig tudta őt nélkülözni, és az Izraeli Munkapárt főtitkára lett. 1968-ban, nyolc hónappal később azonban nyugalomba vonult. 1969. február 25-én Lévi Eskól hirtelen halála után pártja őt választotta meg miniszterelnökké. Amikor miniszterelnök lett, Izrael az 1967-es hatnapos háborúban aratott győzelem eufóriájában élt. Ezért nem látta értelmét, hogy a palesztinokkal érdemben tárgyaljon a megszállt területekről. Sokat idézett mondása szerint "A béke akkor jön el, ha majd az arabok jobban szeretik gyermekeiket annál, ahogy minket utálnak."

Kormányzását mindazonáltal a koalíción belüli harcok és nézeteltérések kísérték végig, melyeket biztos kézzel igyekezett mederben tartani. 1973-ban, kormányzása legvégén tört ki a jóm kippuri háború, melyből Izrael újra győztesen került ki. 1974. április 11-én lemondott a kormányfői tisztségről, melyben Jichak Rabin követte.

80 évesen hunyt el Jeruzsálemben és a Herzl-hegyen temették el.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Könyve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Meir, Golda: Életem [ford.: Kiss Marianne], Filum Könyvkiadó, Budapest, 2000 ISBN 978-963-8347-98-5 (eredeti kiadás: G. M.: My Life, Futura Publications, London, 1975)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Golda Meir témájú médiaállományokat.