Szuezi-csatorna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szuezi-csatorna
Suez Canal Bridge.jpg
Elhelyezkedése
Szuezi-csatorna (Egyiptom)
Szuezi-csatorna
Szuezi-csatorna
Pozíció Egyiptom térképén
é. sz. 30° 42′ 18″, k. h. 32° 20′ 39″Koordináták: é. sz. 30° 42′ 18″, k. h. 32° 20′ 39″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szuezi-csatorna témájú médiaállományokat.

A Szuezi csatorna (arabul: قناة السويس, Qanāt al-Suways, magyarosan Kanát asz-Szuvajsz), a Sínai-félsziget nyugati részén épült tengeri csatorna. Hossza 163 km, a legkeskenyebb részén 300 m széles. Ez a mesterséges vízi út Egyiptomban a földközi-tengeri Port Said (Būr Saʿīd, magyarosan Búr Szaíd) és a vörös-tengeri Szuez (al-Suways) városokat köti össze.

A csatorna észak-déli irányú vízi szállítást tesz lehetővé Európa és Ázsia között, Afrika megkerülése nélkül. A csatorna megnyitása előtti időkben az áruk szállítása a Földközi-tenger és a Vörös-tenger között gyakran a hajókból való kirakodással és a szárazföldön való áthordással járt együtt.

A csatornát két részre, északi és déli részre osztja a 250 km² kiterjedésű sós vizű tó, a Nagy-Keserű-tó (Great Bitter Lake), összekapcsolván a Földközi-tengert és a vörös-tengeri Szuezi-öblöt. Mivel a csatorna nem zárt, a tengervíz szabadon áramolhat a tóba a párolgási veszteség pótlására. A tónak puffer szerepe is van, csökkenti az árapály áramlások hatását.

Az ókori csatorna[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szuezi földszoroson át a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő csatorna ötlete a már az ókorban felmerült.

Valószínűleg már III. Szeszósztrisz fáraó (XII. dinasztia) is ásatott kelet-nyugat irányú csatornát a Tumilát-völgyében (Vádi Tumilát), mely összekapcsolta a Nílust a Vörös-tengerrel a puntokkal való közvetlen kereskedelem érdekében. Ásatások bizonyítják létezését legalább az i. e. 13. századig, II. Ramszesz fáraó idejéig. Később ez a csatorna jelentőségét vesztette, betemetődött.

II. Necho (i. e. 610-595), a Nílus-delta Pelusian ága és a Keserű-tavak északi vége közt ismét csatornát kezdett építtetni, amelyet Hérodotosz szerint I. Dareiosz perzsa király (i. e. 522-486), perzsa király, Egyiptom meghódítója fejezett be 100 évvel később. Ezt a csatornát II. Ptolemaiosz (i. e. 285-247) a Vörös-tengerig kibővítette, majd félbehagyta.

A csatorna idővel bedüledezett, de az actiumi csata idejében (i. e. 31) Kleopátra néhány hajója még ezen át jutott ki a Vörös-tengerre.

Az első, a római császárok idején elhanyagolt csatornát, Traianus (98-117) építtette újjá. A csatorna néhány évszázadon keresztül ismét feledésbe merült, majd I. Omár kalifa idejében a 7. században ismét helyreállították. 767-ig használták, amikor végleg betemették al-Manszúr bagdadi kalifa utasítására a Nílus-deltavidéki lázadók elszigetelése érdekében.

Az újkori Szuezi-csatorna[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szuezi-csatorna képe az űrből, NASA 2001

Az első próbálkozás egy modern csatorna építésére Bonaparte Napóleon egyiptomi expedíciójából származik, aki így akarta elérni, hogy Anglia kereskedelmi hátrányba kerüljön. Az előkészületeket 1799-ben Jacques-Marie Le Père (1763–1841) kezdte, azonban egy (később hibásnak bizonyult) számítása szerint a Földközi-tenger és a Vörös-tenger szintjének eltérése mintegy 10 méter, ami túlságosan nagy, így a zsilip nélküli csatorna megvalósítása lehetetlen. A munkálatokat felfüggesztették.

Évtizedekkel később, 1846-ban egy francia tudósokból alakult társulás ismét tanulmányozta a csatorna megvalósításának lehetőségét. 1847-ben Paul Adrien Bourdalouë (1798–1868) egy új méréssel bebizonyította hogy nincs komoly különbség a tengerek szintje között. Linant de Bellefonds (1799–1883) jelentése Ferdinand de Lesseps alexandriai francia alkonzul (1805–1894) figyelmét is felkeltették.

1858. december 15-én Ferdinand de Lesseps megalapította a Szuezi-csatorna társaságot (Compagnie Universelle du Canal Maritime de Suez), miután 99 évre szóló koncessziókat kapott Szaíd pasa egyiptomi alkirálytól a tengerhajózási csatorna megépítésére és üzemeltetésére. Alois Negrelli osztrák mérnök tervei szerint a Szuezi-csatorna építését 1859. április 25-én kezdte meg a Szuezi-csatorna társaság és a mintegy 10 évig tartó munkálatok után az első hajó 1869. február 7-én haladhatott keresztül rajta. A csatorna hivatalos megnyitó ceremóniájára 1869. november 16-án került sor, melyen a világ minden tájáról hatezer híres meghívott vett részt.

1875-ben Benjamin Disraeli brit miniszterelnök – kihasználva Egyiptom tetemes államadósságát – a brit kormány nevében kivásárolta a Csatorna-társaságból Egyiptom résztulajdonát, így a csatorna működtetése részben Nagy-Britannia irányítása alá került, osztozva a többségében francia magánbefektetőkkel. Nagy-Britannia biztosította a maga számára az Indiába vezető utat.

A csatorna stratégiai fontosságúvá vált, mivel kereskedelmi összeköttetést jelentett Nagy-Britannia és gyarmatai (India, a Távol-Kelet, Ausztrália és Új-Zéland) között. A terület egésze pedig stratégiailag jelentős Észak-Afrikának és a Közel-Keletnek egyaránt.

1882-ben, az Egyesült Királyság csapatai megszállták a Szuezi-csatorna egyiptomi partvidékét, átvéve az Egyiptom fölötti „védnökséget” az Oszmán Birodalomtól. Így a kisebbségi tulajdonos de facto megszerezte a csatorna feletti teljes ellenőrzést. Az egyiptomi polgárháború alatt a csatorna terület „semlegességét” brit csapatok biztosították.

1888. március 2-án az akkori európai vezető hatalmak (Nagy-Britannia, a Német Birodalom, az Osztrák–Magyar Monarchia, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, az Orosz Birodalom és az Oszmán Birodalom) a Konstantinápolyi-konvencióban rögzítették, hogy a Szuezi-csatorna szabad átjárhatóságát minden hajónak garantálják háborúban és békeidőben egyaránt.

1936-os brit–egyiptomi szerződésben Nagy-Britannia ragaszkodott a csatorna feletti ellenőrzés megtartásához. 1951-ben Egyiptom felbontotta a szerződést, majd 1954-re a britek beleegyeznek a csapatok kivonásába.

Miután az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok visszavonta a felajánlott támogatást az épülő Asszuáni-gáthoz, – mert Egyiptom a Szovjetunió segítségével fegyverkezett, – 1956. július 26-án[1] Gamal Abden-Nasszer elnök államosította a csatornát. Ez vezetett 1956 novemberében a brit, francia és izraeli invázióhoz, a néhány héten át tartó Szuezi válsághoz. Az ekkor keletkezett károk és az elsüllyedt hajók miatt a csatorna zárva volt 1957 áprilisáig, amikor ENSZ-csapatok segítségével megtisztították. Ezután az ENSZ-csapatok biztosították és tartották fenn a csatorna övezet és a Sínai-félsziget semlegességét.

Az 1967-es hatnapos háború és az 1973-as arab–izraeli háború eseményei miatt a csatorna 1975. június 5-éig zárva volt.

Jelenleg nemzetközi megfigyelő erők (Multinational Force and Observer) (MFO) (többségében amerikai katonák) ellenőrzik a Sínai-félszigetet. Miután 1979-ben az ENSZ csapatok mandátuma lejárt, tárgyalások kezdődtek új megfigyelő erők felállítására. 1981-ben felállították az MFO-t, összhangban a többlépcsős izraeli csapatkivonással. Ezek a megfigyelő erők nem ENSZ irányítás alatt állnak, hanem az Egyesült Államok, Egyiptom, Izrael, és további résztvevő nemzet közötti egyezmény alapján működnek.

A Szuezi–csatorna történetének főbb állomásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1859. április 25.: a csatornaépítkezés elkezdődik.
  • 1869. november 16.: Szuezi-csatorna megnyitója, üzemeltető és tulajdonos a Szuezi-csatorna Társaság (Compagnie Universelle du Canal Maritime de Suez).
A Szuezi Csatorna átadása - Képes Világ című ismeretterjesztő és szépirodalmi képes családi lap beszámolójának illusztrációja, a Szuezi-csatorna átadásáról. 1869. 43. szám
  • 1875. november 25.: Anglia kisebbségi résztulajdonossá válik a társaságnál, A Szuezi-csatorna Társaság 44%-át szerzi meg, a maradék részt a francia szindikátus felügyeli.
  • 1882. augusztus 25.: A britek átveszik a teljes ellenőrzést a csatorna felett.
  • 1936. november 14.: Szuezi-csatorna övezet létesítése, brit ellenőrzés alatt.
  • 1956. június 13.: A Szuezi-csatorna övezet visszahelyezve egyiptomi ellenőrzés alá.
  • 1956. július 26.: Egyiptom államosítja a Szuezi-csatornát.
  • 1956. november 5. – december 22.: Francia, angol és izraeli csapatok elfoglalják a Szuezi-csatorna övezetét.
  • 1956. december 22.: Egyiptom visszakapja a csatorna területét.
  • 1967. június 5.1975. június 5.: A csatorna zárva az egyiptomi blokád alatt.
  • 1975. április 10.: Csatorna újramegnyitása.

A Szuezi-csatorna Társaság elnökei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Brit alkonzulok Port Suez-ben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1922 – 1924: G. E. A. C. Monck-Mason
  • 1924 – 1925: G. C. Pierides (ügyvivő)
  • 1925 – 1926: Thomas Cecil Rapp
  • 1926 – 1927: Abbas Barry (ügyvivő)
  • 1927 – 1931: E. H. L. Hadwen (ügyvivő 1930-ig)
  • 1931 – 1934: A. N. Williamson-Napier
  • 1934 – 1936: H. M. Eyres
  • 1936 – 1940: D. J. M. Irving
  • 1940 – 1941: R. G. Dundas

Konzulok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1941 – 1942: R. G. Dundas
  • 1942 – 1944: H. G. Jakins
  • 1944 – 1946: W. B. C. W. Forester
  • 1946 – 1947: Frederick Herbert Gamble
  • 1947 – 1948: E. M. M. Brett (ügyvivő)
  • 1948 – 1954: C. H. Page
  • 1954 – 1955: F. J. Pelly
  • 1955 – 1956: J. A. D. Stewart-Robinson (ügyvivő)
  • 1956: J. Y. Mulvenny

A Szuezi-csatorna övezet kormányzói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szövetségi főparancsnok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy amerikai hadihajó a Szuezi-csatornában
Hajó a csatornán

A csatornának nincsenek zsilipjei, mert a terep sík. A csatorna maximum 150 000 t vízkiszorítású teherrel megrakott hajók áthaladására alkalmas. A hajóknak 16 m-es merülési mélységet tesz lehetővé, de a fejlesztési tervek szerint 2010-ig ezt tovább növelik 22 m-ig ami már óriás tartályhajók (supertanker) áthaladását is megengedi. Jelenleg az óriás tankhajók terhének egy részét át kell rakodni egy a csatorna által biztosított hajóba és az áthaladás után, a túloldalon ismét vissza kell rakodni. Egyetlen hajózható pálya van, számos kikerülést biztosító kitérő területtel. A hajók egymás után, konvojban közlekednek. Átlagos napokon két konvoj tart dél felé és egy északnak. Az első dél felé tartó konvoj a kora reggeli órákban indul és halad le a Nagy-Keserű-tóig, ahol horgonyt vetnek a hajózó csatornán kívüli területen, és megvárják a délről közeledő másik konvoj elhaladását. Utána az észak felé tartó konvoj a Kantara közelében levő kitérőnél halad el a csatorna partjához kikötött, második, dél felé tartó konvoj mellett is. A Szuezi-csatorna Hatóság jelentése szerint 2003-ban 17 224 hajó haladt át a csatornán, ami kb. 8%-a a világ teljes hajóforgalmának. Az átkelés időtartama 11 és 16 óra közötti, kb. 8 csomós (mintegy 15 km/h) sebességgel haladva. A sebességkorlátozás a hajók által keltett hullámzás, csatornapartot erodáló hatását csökkenti.

1980-ban adták át a csatorna alatt átvezető Ahmed Hamdi közúti alagutat és 1999-óta fent, 226 m magasban nagyfeszültségű villamos távvezetékek is keresztezik a csatornát. A csatorna nyugati partján, annak teljes hosszában egy vasúti vonal is végigfut.

Kapcsolatok a partok között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Északról, Dél felé haladva:

  • A Szuezi-csatorna-híd [1], azaz Egyiptomi-Japán barátság híd, mely Mubárak béke híd néven is ismert, egy magas-vezetésű rögzített közúti híd Kantaránál (a város neve arabul hidat jelent). A kábelfeszítésű híd 70 méter magasan ível át a csatorna felett és a fáraókori obeliszkek formájára tervezett fő tartópillérek magassága 154 m. A híd teljes hossza 9 km, melyből 5 km a rávezető utak és 4 km a kábelfüggesztésű híd hossza. A japán kormány segítségével épült és 2001 októberében adták át.
  • el-Ferdán vasúti híd [2], Iszmáilijja városától 20 km-re északra. A 340 m fesztávjával a leghosszabb forgóhíd a világon. Vasúti és közúti közlekedést teszi lehetővé. Építését 2001-ben fejezték be. Az előző híd megsemmisült az 1967-es arab-izraeli konfliktusban.
  • Ahmed Hamdi alagút [3] a Nagy-Keserű-tótól délre, 1983-ban épült. Szivárgási problémák miatt egy új, vízhatlan alagutat építettek a régi belsejében 1992 és 1995 között.
  • A Szuezi-csatornát keresztező 500 kV-os magasfeszültségű távvezetéket 1999-ben az STFA Enerkom-Siemens Konzorcium építette.

Egy vasútvonal fut végig a csatorna teljes hosszában a nyugati parton, azzal párhuzamosan.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Lugosi Győző: Dokumentumok a Közel-Kelet XX. századi történetéhez, 325. old. L’Hartman kiadó, 2006.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szuezi-csatorna témájú médiaállományokat.