Árapály

Apály

Az árapály jelenség miatt kialakult élőhely egy sziklás tengerparton

Az árapály jelensége a közeli égitestek egymásra gyakorolt tömegvonzása által egymáson létrehozott alakváltozások. Földi értelemben az árapály vagy régies nevén tengerjárás a tenger szintjének periodikus emelkedése (áradat vagy dagály) és süllyedése (apály), melyet a Hold és a Nap vonzásának befolyása okoz.

[szerkesztés] Létrejötte

Az árapály jelenségben a közelsége miatt a Hold kapja a legnagyobb szerepet. Az égitestek vonzása a Föld felszínének feléje fordított részére természetszerűen erősebben hat, mint annak a középpontjára, leggyengébb pedig a felszínnek az égitesttel ellentétes oldalára; így a gravitációs erők eredője a hold felőli, és a túloldali oldalon magasabb vízszintet eredményez. A középhelyzethez képesti relatív változás a négyzetesen csökkenő gravitációs potenciál miatt a hold felőli oldalon nagyobb. A nap is hasonló hatással van a bolygónkra, és a Nap-Hold együttállásai generálják a legszélsőségesebb árapály jelenségeket.

[szerkesztés] Ciklikus jelenségek a tengerjárásban

Félhavi egyenlőtlenség: Különlegesen magas dagályok következnek be, ha a Hold és a Nap egy irányban (újhold), vagy egymással ellentétes irányban (telihold) foglalnak helyet. Csökken a vízszintek közötti különbség, amikor a két égitest iránya nagyjából derékszöget zár be.
Havi egyenlőtlenség: A Hold földközelsége idején jóval nagyobb vonzást fejt ki a földi víztömegekre. A legnagyobb dagályszintek akkor fordulnak elő, amikor a Föld napközelsége idején (december) a újhold, illetve a holdtölte a Hold földközelségével esik egybe.
Deklinációs egyenlőtlenség: A dagálymagasságokat a Hold és a Nap pillanatnyi deklinációja is befolyásolja
Napi egyenlőtlenség: Az elméleti dagálymagasság ott a legnagyobb, ahol a Hold a zenitben delelhet, tehát az északi és a déli szélesség 28,5º közötti területen fordulhat elő.

[szerkesztés] Érdekességek

Az amplitúdó (szintemelkedés) összeadódásának hatására az szökőár végig szalad az óceánok felszínén. Az Atlanti-óceánon az árhullám mint egyetlen hullámtaraj halad északi irányba.

Ez az atlanti árhullám nagyjából egy nap alatt éri el Európa és Anglia partjait. További egy napra van szüksége, hogy megkerülje a Brit szigeteket. Ennek eredményeként a La Manche csatorna árhulláma és az Északi-tenger árhulláma nagyjából egy időben, a normandiai partoknál találkozik. Ekkor a dagály magassága gyakran eléri a 10, különleges esetekben a 14 métert is.

Nagyon alacsony ellenben az árapályváltozás a Földközi-tengeren és annak melléktengerein, például az Adrián valamint a Balti-tengeren, mivel ezek a tengerek csak szűk szorosokon keresztül érintkeznek az Atlanti-óceánnal.

Nem csak a tengereknél és óceánoknál, hanem a földkéreg kőzeténél is megfigyelhető árapályjelenség. Ezt az elsők között bizonyították a Aggteleki-karsztban található Vass Imre-barlang kutatásakor. A környék karszforrásainak vízhozamát folyamatosan regisztrálták, a barlang főágában az egymással szemközti falakba fúrt vasrudakkal mérték a kőzet mozgását, majd az adatokat egybevetették az árapályciklusokkal. Eredményül azt kapták, hogy az árapály miatt a kőzetből víz szorul ki, amely megnöveli a karszforrások vízhozamát. A változás akár több száz liter/perces is lehet.

Az apály- és a dagályszintek közötti legnagyobb különbségek: