Kanada

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kanada
Canada
Kanada zászlaja
Kanada zászlaja
Kanada címere
Kanada címere
Nemzeti mottó:
Latin: „A Mari Usque Ad Mare”
Tengertől tengerig
Nemzeti himnusz: O Canada
Királyi himnusz: God Save the Queen
Canada (orthographic projection).svg

Fővárosa Ottawa
é. sz. 45° 24′, ny. h. 75° 40′
Államforma Alkotmányos monarchia[1]
Vezetők
Uralkodó II. Erzsébet kanadai királynő
Főkormányzó David Johnston (2010. október 1. óta)
Miniszterelnök Stephen Harper (2006. február 6. óta)
Hivatalos nyelv angol, francia
Beszélt nyelvek inuktitut, inuinnaqtun, krí,
Dëne Sųłiné, gwich’in,
inuvialuktun,slavey, Tłįchǫ Yatiì[2]
1867-es törvény az alkotmányról 1867. július 1.
1931-es westminsteri statútum 1931. december 11.

Tagság A Nemzetközösség, a Frankofónia, a NATO, a NAFTA,
a G8, a G20, az OECD, az APEC, az ENSZ és az OAS
Népesség
Népszámlálás szerint 35 344 962 fő (2014)
Rangsorban 37
Becsült 35 344 960 fő (2014. január)
Rangsorban 37
Népsűrűség 3,2 fő/km²
GDP 2008 (forrás: IMF[3])
Összes 1499 milliárd USD (9)
Egy főre jutó 45 085 USD (18)
HDI (2007) 0,966[4] (4) – magas
Földrajzi adatok
Terület 9 984 670 km²
Rangsorban 2
Víz 8,92 (891,163 km²)%
Egyéb adatok
Pénznem Kanadai dollár (CAD)
Nemzetközi gépkocsijel CDN
Hívószám 1
Internet TLD .ca
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kanada témájú médiaállományokat.

Kanada (angolul és franciául Canada, ejtése angolul [ˈkænədə], franciául [kanada]) az észak-amerikai kontinens nagy részén elterülő ország. Az ország területe az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig terjed, északon pedig a Jeges-tengerig ér. Délen és északnyugaton az Amerikai Egyesült Államokkal határos, a két ország közötti határ a világ leghosszabb nem védett határa. Kanada a világ második legnagyobb országa a teljes terület alapján számolva.[5]

A napjainkban Kanada által elfoglalt földön évezredekig az őslakosok különböző csoportjai éltek. A 15. század végén a britek és a franciák felfedező utakat indítottak a területre, melyeket később az atlanti parton való letelepedés követett. 1763-ban a parttól nyugatabbra fekvő földek birtoklásáért vívott hétéves háborút követően Franciaország majdnem az összes észak-amerikai gyarmatát elvesztette. 1867-ben három brit gyarmat konföderációjával létrejött Kanada, egy négy tartományból álló, szövetségi alapon szervezett domínium.[6][7] Ezzel megkezdődött az újabb tartományok és területek bekebelezése, és az Egyesült Királysággal szembeni nagyobb autonómia megszerzésének folyamata, melynek csúcspontja az 1931-es westminsteri statútum volt, ami a brit parlamenttől való maradék jogi függést megszüntető Canada Act 1982-vel (1982-es törvény Kanadáról) fejeződött be.

Kanada egy tíz tartományból és három területből álló föderáció, melynek fővárosa Ottawa. Politikai berendezkedése alapján parlamentáris demokrácia és alkotmányos monarchia, a jelenlegi államfője II. Erzsébet. Kanada hivatalosan kétnyelvű és multikulturális állam, az angol és a francia is hivatalos nyelv, szövetségi szinten és Új-Brunswick tartományban egyaránt. Mint technológiailag fejlett ipari állam, Kanada gazdasága igen szerteágazó, és erősen függ a bőséges természeti erőforrásoktól, valamint a kereskedelemtől, különösen az Egyesült Államokkal, mellyel az ország nagy múltra visszatekintő és összetett kapcsolatban áll. A fosszilis tüzelőanyagoknak és a vízierőműveknek köszönhetően az ország az energetika terén önellátó. Kanada tagja a G8-nak és a G20-nak, a NATO-nak, az OECD-nek, a WTO-nak, a Nemzetközösségnek, a Frankofóniának, az OAS-nak, az APEC-nek és az ENSZ-nek.

Az ország nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jacques Cartier

A Kanada név (angolul és franciául Canada; kiejtése angolul: [ˈkænədə], franciául: [kanada]) a Szent Lőrinc-folyónál beszélt irokéz kanata szóból ered, melynek jelentése 'falu', 'település'. 1535-ben a mai Québec város helyén élő őslakosok ezt a szót használták Jacques Cartier, francia felfedező eligazítására Stadacona falu irányába.[8][9] Cartier később a Canada szót használta nem csak a falura való hivatkozásként, de a Donnacona (Stadacona törzsfője) által uralt egész területre is; az európai könyvek és térképek 1545-re kezdtek Canadaként utalni erre a területre.[8][10]

A 17. század elejétől Új-Franciaország Szent Lőrinc-folyó és a Nagy-tavak északi partjai mentén található területét hívták Canadának, amit később két brit gyarmatra, Felső-Kanadára és Alsó-Kanadára osztottak fel, melyeket 1841-ben Kanada Tartomány (Province of Canada) néven újraegyesítettek.[11] Az 1867-es kanadai konföderáció létrehozását követően az ország hivatalos neve Kanada (Canada),[12] a címe pedig domínium lett;[13][14] így a kombinált Kanada Domínium (Dominion of Canada) nevet használták az 1950-es évekig. Azután, hogy Kanada kifejezésre juttatta Nagy-Britanniától való politikai függetlenségét, a szövetségi kormány egyre inkább a sima Kanada megnevezést kezdte használni az állami dokumentumokon és szerződéseken; ezt a változást jelölte a nemzeti ünnep, a Dominion Day (Domínium-nap) átnevezése Canada Dayre (Kanada-nap) 1982-ben.[15]

Földrajz és éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egybeszerkesztett műholdkép Kanadáról. A Kanadai-pajzs uralkodó növényzete északkeleten a tajga. Az Arktiszon főleg jégmezők és tundra található. A kanadai Sziklás- és Parti-hegység területén gleccserek láthatók. A mezőgazdaságot a sík és termékeny prérik tartják fent. Délkeleti síkságon, ahol a kanadai lakosság többsége él, a Szent Lőrinc-folyót a Nagy-tavak táplálják.

Kanada az észak-amerikai szárazföld északi részén fekszik. Szárazföldi határa kizárólag az Amerikai Egyesült Államokkal van (Alaszkát is beleszámítva ennek hossza 8890 km); egyébként három óceán veszi körül, keleten az Atlanti-óceán, nyugaton a Csendes-óceán, északon pedig a Jeges-tenger. Kanada a teljes területe alapján a második legnagyobb területű ország Oroszország után, az észak-amerikai kontinensen Kanada a legnagyobb. A szárazföldi területét számítva a második legnagyobb.[16]

1925 óta Kanada magának követeli az Arktiszt a 60. és 141. nyugati hosszúsági kör között,[17] de e követelését nem minden állam ismeri el. A legészakibb település Kanadában és a világon is a Canadian Forces Station (CFS) Alert az Ellesmere-sziget északi csücskénél, a 82,5-ös északi szélességi körön, csupán 817 kilométerre az Északi-sarktól.[18] Kanada arktiszi részét állandó jég és permafroszt borítja. Főleg a számtalan északi sziget miatt Kanada rendelkezik a világon a leghosszabb, 243 000 kilométeres partvonallal.[19] Az utolsó jégkorszak óta nyolc erdős régióra oszlik fel.[20] Óriási mérete, valamint földrajzi, ökológiai, növényzetbeli és terepi változatossága miatt többféle éghajlattal is rendelkezik.[21]

Kanada geopolitikai térképe, melyen láthatók a tartományok és területek, a nemzetközi határ, a jelentősebb városok és a környező terület

Népsűrűsége a világon legalacsonyabbak közé tartozik, mindössze 3 fő/km².[22] A legsűrűbben lakott régió az ország délkeleti részén a Québec city és Windsor vonalán (Dél-Québecben és Dél-Ontarióban), a Nagy-tavak vidéke és a Szent Lőrinc-folyó mentén található.[23]

Ettől északra helyezkedik el a Kanadai-pajzs, a Föld egyik legrégibb szárazulata, mely a legutóbbi jégkorszak felszínformálásának nyomait viseli magán: a talajréteg vékony, a kéreg gazdag ásványokban, és a jégvájta mélyedésekben sok és folyó alakult ki. Kanadában sokkal több tó van, mint bármely más országban, és a világ édesvízkészletének nagy része az itteni tavakban található.[24] A kanadai Sziklás-hegység és a Parti-hegység gleccserei szintén tartalmaznak édesvizet.

A pajzstól keletre fekszik Labrador. A Szent Lőrinc-öblöt Újfundland szigete, az ország legkeletibb része zárja el az óceántól. Az öböl kezdete, a Szent Lőrinc-folyó torkolata a világ legnagyobb tölcsértorkolata. Újfundlandtól délnyugatra található Új-Skócia félszigete, attól északra pedig a Prince Edward-sziget. Az Új-Skócia és Új-Brunswick közé benyúló keskeny Fundy-öbölben alakul ki a világon a legmagasabb dagály.

A Sziklás-hegységben, Albertában található Mount Yamnuska

A Nagy-tavaktól a Sziklás-hegységig húzódik a kanadai préri, Ontario, Manitoba és Saskatchewan tartományokon keresztül. A Sziklás-hegységen Alberta és Brit Columbia osztozik. Északon fekszik a három terület: Yukon, az Északnyugati területek és Nunavut. Délebbre mindegyiket erdők borítják, de nagy részükön tundra és sarki pusztaság található. A kontinens északi végénél hatalmas szigetvilág kezdődik.

Az Egyesült Államok és Kanada nemzetközi határán fekvő Niagara-vízesés
Az albertai Moraine-tó a Banff Nemzeti Parkban – az ország legrégebbi nemzeti parkjában

Kanada legnagyobb része a mérsékelt éghajlati övben fekszik. A kelet-nyugati irányú hegységek hiánya miatt az éghajlati zónák között nem éles határvonalak, hanem széles átmeneti területek alakultak ki. Az éghajlatra általában a meleg nyarak és az európaiaknál jóval keményebb hideg telek jellemzők. A nyarak észak és kelet felé haladva válnak egyre hűvösebbé. Az ország északi része az állandóan fagyos sarkvidéki övbe nyúlik. A csapadék az ország délnyugati részének partmenti régióiban a legtöbb.

Tengerparti táj az új-skóciai Peggys Cove-nál; a tartományt hosszú ideig az atlanti-óceáni halászat tartotta fenn

Az átlagos téli és nyári hőmérséklet nagymértékben különbözik Kanada tájain. A telek nagyon hidegek lehetnek az ország sok régiójában, különösen a belső és a prérin fekvő tartományokban, ahol kontinentális éghajlat van, –15 °C körüli napi átlaghőmérséklettel,[25] ami –40 °C alá is eshet,[26] a hidegérzetet pedig tovább növelheti a szél. A parttól távolabbi területeken, leginkább északon, a hó akár hat hónapig is megmaradhat. A parton fekvő Brit Columbia kivételt képez mérsékelt éghajlatával, enyhe és esős teleivel.

A keleti és a nyugati partokon a nyári átlagos napi hőmérsékleti maximum általában 20 °C körül mozog, míg az ország belsejében az átlagos napi hőmérsékleti maximum 25 és 30 °C közé esik, bár bizonyos vidékeken extrém esetekben a hőmérséklet 40 °C fölé is emelkedhet.[27][28] Kanada éghajlatával kapcsolatban további információkkal szolgál az Environment Canada website.[29]

Kanada tektonikusan is aktív, sok földrengéssel és alvó vulkánokkal. Ilyen a Mount Meager, a Mount Garibaldi, a Mount Cayley és a Mount Edziza vulkanikus komplexum.[30] A Tseax Cone 1775-ös kitörése szerencsétlenséget okozott, megölve a nisga'a nép 2000 tagját és megsemmisítve a falujukat a Nass folyó völgyében, Brit Columbiában. A kitörés egy 22,5 km hosszú lávafolyamot eredményezett, amely a nisga'a nép legendája szerint meggátolta a Nass folyását.[31]

Természeti világörökségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dinoszaurusz Tartományi Park

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az őslakos és az inuit népek hagyományai szerint a bennszülöttek már az idők kezdete óta ezen a földön éltek, míg a régészeti kutatások az északi Yukon területen 26 500 évvel ezelőttről, a déli Ontarióban pedig 9500 évvel ezelőttről tudják kimutatni az emberi jelenlétet.[32][33] Az őslakosok létszáma a terület mérete alapján készült becsülés szerint az 1400-as évek végén 200 000 és 2 millió között lehetett; az Európából származó influenza-, kanyaró-, és himlőjárványok ismételt kitörései, az európaiakkal való kapcsolat egyéb negatív hatásaival együtt akár 85–90%-os népességcsökkenést is eredményezhettek a kapcsolatfelvételt követően, főként az első két évszázadban.[34][35]

Európai gyarmatosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kanada legfontosabb iparága az 1800-as évekig a szőrmekereskedelem volt

Az első európaiak i. sz. 1000 körül vetődtek ide, amikor a vikingek rövid időre letelepedtek L'Anse aux Meadowsnál; a telep pusztulása után egészen 1497-ig nem történt újabb kísérlet Észak-Amerika felfedezésére, mígnem az olasz Giovanni Caboto (John Cabot) felderítette Kanada atlanti partját Anglia számára,[36] ezt követően pedig Jacques Cartier francia felfedező tett újabb felfedezőutakat, 1534 és 1542 között.[37]

Samuel de Champlain francia felfedező 1603-ban érkezett a földrészre, és 1605-ben Port Royalnál, majd 1608-ban, Québecben létrehozta az első állandó európai településeket.[38][39] Ezekből lett Acadia és Kanada fővárosa. Új-Franciaország francia gyarmatosítói közé tartozó canadienek a Szent Lőrinc-folyó vidékén nagy területet népesítettek be, az acadiaiak pedig a mai tengeri tartományok területén éltek, miközben a francia szőrmekereskedők és a katolikus hittérítők a Nagy-tavak és a Hudson-öböl vidékét derítették fel, utat találtak a Mississippi mentén Louisianáig.

Benjamin West 1771-es festménye, a Wolfe tábornok halála. James Wolfe brit vezérőrnagy 1759-ben, a hétéves háború keretében Québec városáért vívott ábrahám-síksági csatában esett el.

1610 körül az angolok Újfundlandon halászkikötőket hoztak létre[40] és délebbre megalapították a tizenhárom gyarmatot. A franciák és az indiánok között (részben a szőrmekereskedelem feletti uralomért) 1689 és 1763 között egymás után négy gyarmatközi háború robbant ki, melyekben az angolok is részt vettek.[41] Új-Skócia nagy része brit uralom alá került az (1713-as) utrechti békeszerződéssel;[42] 1763-ban pedig a hétéves háborút lezáró párizsi békekötés során Franciaország a Brit Birodalom javára lemondott Kanadáról és Új-Franciaország nagy részéről.[43]

Az 1763-as királyi proklamáció Új-Franciaország területének egy részéből létrehozta Québec Tartományt és Új-Skóciához annektálta a Breton-foki-szigetet.[44] A kiáltvány emellett korlátozta a francia kanadaiak nyelvi és vallási jogait is. 1769-ben a St. John's-sziget (jelenleg Prince Edward-sziget) különálló gyarmat lett.[45] Egy esetleges québeci konfliktus elkerülésére az 1774-es Québec törvény (Quebec Act) kiterjesztette Québec területét a Nagy-tavakra és az Ohio völgyére, és visszaállította a francia nyelvet, a katolikus vallást, valamint a francia polgári törvényeket Québecben. Ez a tizenhárom gyarmat sok lakóját feldühítette, és hozzájárult az amerikai függetlenségi háborúhoz.[46] Kanada az amerikai függetlenségi háború alatt végig az angolok oldalán állt, a brit hadsereget kanadai lakosokból verbuvált katonák egészítették ki, az amerikai erők pedig több alkalommal támadást intéztek délről Kanada ellen.

Az 1783-as párizsi békeszerződés elismerte az amerikai függetlenséget és átengedte a Nagy-tavaktól délre található területeket az Egyesült Államoknak. Körülbelül 50 000 lojalista menekült az Egyesült Államokból Kanadába.[47] A tengerparti területek lojalista településeinek átszervezése keretében Új-Brunswickot leválasztották Új-Skóciáról.[48] Hogy megfeleljenek a québeci angolul beszélő lojalisták igényeinek, az 1791-es törvény az alkotmányról (Constitution Act of 1791) felosztotta a tartományt a francia ajkú Alsó-Kanadára és az angol ajkú Felső-Kanadára, mindkettőnek saját választott törvényhozó gyűlést biztosítva.[49]

Robert Harris Fathers of Confederation (A konföderáció atyjai) című festménye, mely egyesíti az 1864-es charlottetowni és québeci konferenciák jeleneteit

(Felső- és Alsó-) Kanada volt az 1812-es háború fő frontja az Egyesült Államok és a Brit Birodalom között. Kanada védelme hozzájárult az egységérzet kialakulásához a brit észak-amerikaiak körében.[50]

A nagyméretű bevándorlás Kanadába Britanniából és Írországból 1815-ben kezdődött.[51] 1825 és 1846 között 626 628 európai bevándorló érkezett Kanada kikötőibe.[52] Az 1891 előtt Kanadába érkezett európaiak harmada-negyede fertőző megbetegedésben halt meg.[53]

A 19. század elejére a faipar fontosságában megelőzte a szőrmekereskedelmet.

A felelős kormány iránti igény a félbeszakadt 1837-es lázadásokhoz vezetett. A Durham-jelentés ezek után javasolta a felelős kormányzat felállítását és a francia kanadaiak brit kultúrába történő beolvasztását.[54] Az 1840-es egyesítési törvény (Act of Union 1840) összevonta a két Kanadát Kanada Tartomány néven.[55] 1849-re az összes brit észak-amerikai tartományban felállították a felelős kormányzatot.[56]

Az Egyesült Államok és Britannia között 1846-ban aláírt oregoni szerződés véget vetett az oregoni határvitának és kiterjesztette a határt nyugati irányba a 49-es szélességi kör mentén, megnyitva az utat a Vancouver-szigeti (1849) és a Brit Columbiai (1858) brit gyarmatok kialakítása előtt.[57] Kanada egy nyugati felfedező expedíciósorozatot indított a Rupert's Landre (Rupert földje) és az Arktiszra vonatkozó területi igény megalapozásához.

Kanadai Konföderáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy mozgó térkép, amely Kanada területi fejlődését, valamint a tartományok és területek változásait mutatja be

Több alkotmányozó gyűlést követően az 1867-es törvény az alkotmányról (Constitution Act, 1867) elhozta az államszövetség létrejöttét, 1867. július 1-jén megalapítva az egységes Kanada Domíniumot, amely négy tartományból állt: a korábbi Kanada Tartomány Felső- és Alsó-Kanada határai mentén szétvált Ontarióból és Québecből, valamint Új-Skóciából és Új-Brunswickból.[6][58][59] Kanada átvette az irányítást a Rupert's Land és az Északnyugati terület (North-Western Territory) felett, hogy létrehozza az Északnyugati területeket (Northwest Territories), ahol a mesztic népcsoport sérelmei a Red River felkeléshez, majd 1870 júliusában Manitoba tartomány létrehozásához vezettek.[60] Brit Columbia és a Vancouver-sziget (melyek 1866-ban egyesültek) 1871-ben, a Prince Edward-sziget pedig 1873-ban csatlakozott az államszövetséghez.[61]

John. A. Macdonald konzervatív párti miniszterelnök kormánya egy vámokra épülő nemzeti politikát dolgozott ki, hogy megvédje a születőben lévő kanadai termelőipart.[62][63] A nyugat megnyitására a kormány támogatta három, a kontinenst átszelő vasútvonal kiépítését, a Törvény a domíniumi földekről (Dominion Lands Act) megnyitotta a prériket a letelepedés számára és megalapította az Északnyugati Lovasrendőrséget (North-West Mounted Police) az e területek fölötti hatalom biztosítására.[64][65] 1898-ban a klondike-i aranylázat követően, az Északnyugati területeken a kanadai kormány létrehozta Yukon területet. Wilfrid Laurier liberális miniszterelnök idején a kontinentális Európából érkező bevándorlók benépesítették a prériket, 1905-ben pedig Alberta és Saskatchewan tartományokká váltak.[61]

Az 1917-es vimyi csatát a kanadai katonák nyerték meg

1914-ben Nagy-Britannia hadüzenetével Kanada automatikusan belépett az első világháborúba.[66] A nyugati frontra küldött önkéntesek később egy külön kanadai alakulat, a Canadian Corps részévé váltak.[66] Az alakulat jelentős szerepet játszott a vimyi és más nagyobb csatáknál.[66] A körülbelül 625 000 főből, mintegy 60 000 elesett további 173 000 pedig megsebesült.[67] Miután Robert Borden konzervatív miniszterelnök be akarta vezetni a kötelező katonai szolgálatot a francia ajkú québeciek tiltakozása ellenére, kitört az 1917-es sorozási válság.[66] 1919-ben Kanada Nagy-Britanniától függetlenül csatlakozott a Népszövetséghez,[66] majd 1931-ben a westminsteri statútum megerősítette Kanada függetlenségét.[68]

A The British Columbia Regiment (Duke of Connaught egysége), 1940-ben bevonul New Westminsterbe. Körülbelül 1,1 millió kanadai szolgált a második világháborúban. Közülük mintegy 45 000 elesett

A nagy gazdasági világválság egész Kanada számára gazdasági nehézségeket hozott. Válaszul a tapasztalatokra a Szövetkezeti Közösségi Szövetség (Co-operative Commonwealth Federation) párt Alberta és Saskatchewan tartományokban több, a jóléti állam megteremtésének irányába mutató intézkedést vezetett be, különösen Tommy Douglas vezetésével az 1940-es és 1950-es években.[69] Kanada William Lyon Mackenzie King liberális miniszterelnök irányítása alatt a második világháborúba belépve önállóan üzent hadat Németországnak, három nappal a brit hadüzenet után. Az első kanadai egységek 1939 decemberében érkeztek meg Nagy-Britanniába.[70]

A kanadai csapatok fontos szerepet játszottak az atlanti csatában, a sikertelen 1942-es Dieppe-i rajtaütésnél Franciaországban, Olaszország 1943-as szövetséges megszállásában, a D napon, 1944-ben történt partraszállásnál, majd ezt követően az Overlord hadműveletben és a Scheldti csatában.[66] Hollandia megszállása idején Kanada menedéket nyújtott a holland uralkodónak és a kanadai erők tevékenyen is részt vettek az ország német uralom alól való felszabadításában.[71] A Nagy-Britanniának, Kínának, a Szovjetuniónak és természetesen Kanadának előállított háborús felszerelés gyártása miatt a kanadai gazdaság virágzott. Annak ellenére, hogy Québecben egy újabb sorozási válság alakult ki, Kanada a háborút a világ egyik legnagyobb hadseregének birtokában fejezte be.[70] 1945-ben, még a háború alatt, Kanada az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik alapító tagja lett.[66]

Ez a növekedés, kombinálva az egymást követő liberális kormányok politikájával egy új kanadai identitást hozott létre, melyet 1965-ben a juharleveles zászló,[72] 1969-ben a hivatalos kétnyelvűség,[73] 1971-ben pedig a hivatalos multikulturalizmus elfogadása fémjelzett.[74] Szociáldemokratikus programokat is indítottak, melyek keretében bevezették az általános egészségbiztosítást, a nyugdíjrendszert és a diákhitelt, bár a tartományi kormányok, különösen Alberta és Québec tiltakoztak sok ilyen, a hatáskörük korlátozásának tartott lépés ellen.[75] Végül egy újabb sor alkotmányozó konferencia után, 1982-ben megszületett az Egyesült Királyságból „hazahozott” kanadai alkotmány és a Kanadai Jogok és Szabadságok Alapokmánya.[76]

Ugyanebben az időszakban, Québecben mélyreható társadalmi és gazdasági változások történtek a csendes forradalom (Quiet Revolution) révén, miáltal megszületett a tartomány nacionalista mozgalma és a náluk radikálisabb Front de libération du Québec (FLQ), melynek tevékenysége okozta az 1970-es Októberi válság (October Crisis) kitörését.[77] Egy évtizeddel később, 1980-ban a Québec szuverén-szövetségessé tételéről tartott eredménytelen népszavazást[77] 1990-ben több sikertelen alkotmánymódosítás követte.[78] 1995-ben egy újabb népszavazást tartottak, ahol a szuverenitás 50,6% ellene és 49,4% mellette arányban bukott el.[79] 1997-ben a Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy egy tartomány egyoldalú kiválása alkotmányellenes lenne, és a parlament elfogadta a Tisztázási törvényt (Clarity Act), ami kimondta az államszövetség tárgyalásos elhagyásának feltételeit.[79]

Kormányzat és politika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kanada kormányzata parlamentáris, a demokráciának erős hagyománya van. A Kanadai Parlament a kanadai monarchiából („A Korona”), a választott Képviselőházból és a kinevezett Szenátusból áll.[80] A képviselőház tagjait a Westminster-modell szerint egyszerű többséggel választják egymandátumos választókerületekben. Az országos választásokat a miniszterelnöknek az előző választást követő legfeljebb öt éven belül ki kell írnia, de ha a kormány elveszít egy bizalmi szavazást a Képviselőházban, akkor általában szintén új választást írnak ki.[81]

A Szenátus tagjait területi alapon osztják el, a miniszterelnök választja ki és a főkormányzó jelöli ki őket hivatalosan, hivatali idejük 75 éves korukig tart.[82] A 2011-es választásokon öt párt jutott be a szövetségi parlamentbe: a kormányzó Kanadai Konzervatív Párt (Conservative Party of Canada), a hivatalos ellenzék tisztjét betöltő Új Demokratikus Párt (New Democratic Party), a Kanadai Liberális Párt (Liberal Party of Canada), a Québeci Blokk (Bloc Québecois) és a Kanadai Zöld Párt (Green Party of Canada). A képviselettel rendelkező történelmi pártok száma igen jelentős Kanadában.

A kanadai szövetségi rendszer felosztja a felelősségi köröket a szövetségi kormányzat és a tíz tartomány között. A tartományokban egykamarás, a Képviselőházhoz hasonlóan működő választott törvényhozások vannak.[83] Kanada három területének is vannak törvényhozásai, de ezek kevesebb alkotmányos jogkörrel rendelkeznek, mint a tartományiak és vannak köztük strukturális eltérések is (például a Nunavut terület törvényhozásában nincsenek pártok és a döntéseket konszenzusos alapon hozzák).[84][85]

A Képviselőház ülésterme

Kanada alkotmányos monarchia is, melyben a Korona tölti be a szimbolikus vagy ceremoniális végrehajtó hatalmi ágat.[86] A korona II. Erzsébet kanadai királynőből (az állam hivatalos államfőjéből), a kinevezett alkirályi képviselőiből, a főkormányzóból (ügyvivő államfő) és a tartományi alkormányzókból áll, ők végzik el az uralkodó legtöbb ceremoniális feladatát.[87] A politikai végrehajtó hatalom a miniszterelnökből (a kormányfőből) és a kormányból áll, ők végzik a kormányzás napi feladatait.[88] A kormányt az általában a Képviselőházból választott miniszterek alkotják és a miniszterelnök vezeti, aki általában a Képviselőház bizalmát bíró párt vezetője.[88]

A Miniszterelnöki Hivatal (Office of the Prime Minister) a kormány egyik legbefolyásosabb intézménye,[89] a hivatal kezdeményezi a legtöbb törvényjavaslatot és részt vesz a kormánytagok, szenátorok, szövetségi bírák, állami társaságok, kormányzati ügynökségek vezetőinek és a főkormányzó kiválasztásában. A Korona formálisan jóváhagyja a parlament által hozott törvényeket és a miniszterelnök kinevezéseit.[90] A második legtöbb képviselői hellyel rendelkező párt vezetőjéből lesz általában az ellenzék vezetője (Leader of the Opposition), aki része a kormányt ellenőrző parlamentáris rendszernek. 2005. szeptember 27-e óta Michaëlle Jean a főkormányzó,[91] 2008. február 6-a óta Stephen Harper a Kanadai Konzervatív Párt vezetője a miniszterelnök[92] és 2008. december 10. óta Michael Ignatieff a Kanadai Liberális Párt ideiglenes vezetője áll az ellenzék élén.[93]

Tartományok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Québec city, Québec tartomány fővárosa

A tíz tartomány mindegyikének egykamarás, választott törvényhozása, valamint kormánya van, a tartományi miniszterelnököket (premier) ugyanolyan módon választják meg, mint a miniszterelnököt. A királynő „provinciális” képviselői az alkormányzók (lieutenant governor), akiket a szövetségi miniszterelnök nevez ki.

A legtöbb tartományban a három nagy párt „fiókpártjai” a politikai élet meghatározói – ezek azonban (az Új Demokratikus Párt (New Democratic Party) szervezeteinek kivételével) hivatalosan nem kapcsolódnak a szövetségi szinten tevékenykedő pártokhoz. Néhol a regionális politikai erők is nagy súllyal bírnak (például a Saskatchewan Párt (Saskatchewan Party) vagy a Labrador Párt (Labrador Party)).

Különleges a helyzet Québecben, ahol jó ideig a szeparatista Parti Québecois és a föderalista Parti libéral du Québec küzdelme volt a meghatározó, napjainkra azonban két kisebb, elsősorban nem a tartomány önállóságának kérdésével foglalkozó párt, a jobboldali Action démocratique du Québec (ADQ) és a baloldali Québec solidaire is nagyobb súlyra kezd szert tenni (bár a helyi parlamentbe még csak az ADQ jelöltjei kerültek be).

Területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A területek politikai hatalma kisebb, mivel ilyen típusú közigazgatási egységet a parlament törvényekkel hozhat létre, míg a tartományok önállósága az alkotmányon alapul. Sokak szerint a területek lakossága így nem kap megfelelő képviseletet a parlamentben.

A területek élén egy-egy biztos (commissioner) áll; jogosítványai megegyeznek egy alkormányzóéival, de nem képviseli az uralkodót. A biztosokat a szövetségi kormány nevezi ki.

A területek kormányai és a szövetségi kormány között gyakoriak a feszültségek, főként a természeti erőforrások és a befektetések kapcsán. Bár a területeken a legnagyobb az egy főre jutó bevétel, mégis magas a szegénység aránya az elszigeteltség, az áruk szállításának nehézségei és költségei, a munkahelyek hiánya és más társadalmi problémák miatt.

Közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kanada 10 tartományra (province) és 3 területre (territory) oszlik. Ezek az országrészek az alábbi régiókba csoportosíthatók: Nyugat-Kanada, Középső-Kanada, Atlanti-Kanada, Észak-Kanada (amely három területet Yukont, az Északnyugati területeket és Nunavutot tartalmazza), valamint a Középső- és Atlanti-Kanadát magába foglaló Kelet-Kanada. Tartományt Kanada alkotmánya hozhat létre, míg területet a szövetségi jog (federal law). A szövetségi kormány ennél fogva közvetlenebb irányítást gyakorol a területek felett, míg a tartományi kormányzatok több önállósággal és jogosítvánnyal rendelkeznek. A tartományoknak és a területeknek egyaránt megvannak a saját szimbólumaik.

A társadalmi élet nagy részében a tartományok szerepvállalása meghatározóbb, mint a szövetségi kormányzaté (például egészségügy, oktatás, jóléti intézmények); a világon egyedülálló módon a tartományok együttes bevétele meghaladja az állami bevétel összegét. A szövetségi kormány olyan saját rendelkezéseket vezethet be az egyes tartományokban, mint például a Kanada egészségügyi törvénye (Canada Health Act), a tartományok pedig kibújhatnak ezek alól, de ez a gyakorlatban ritkán történik meg. A szövetségi kormány a kiegyenlítő kifizetések segítségével biztosítja a méltányosan egységes szolgáltatási szabályokat és az adózásnál a gazdagabb és szegényebb tartományok közti különbség megtartását.[94]

Jogrend[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kanadai Legfelsőbb Bíróság épülete Ottawában, a Parliament Hilltől nyugatra

Az alkotmány az ország elsődleges törvénye, mely írott forrásokból és íratlan szokásokból áll.[95] Az 1867-es törvény az alkotmányról (Constitution Act, 1867) megerősítette az „elveiben az Egyesült Királyságéhoz hasonló” parlamenti precedensre építő kormányzatot, és felosztotta a jogköröket a szövetségi és a tartományi kormányok között; az 1931-es westminsteri statútum teljes autonómiát biztosított; és az 1982-es törvény az alkotmányról (Constitution Act, 1982) tartalmazta a Kanadai Jogok és Szabadságok Alapokmányát amely biztosítja a kormány által rendszerint nem felülbírálható alapvető jogokat és szabadságokat (bár, a „függetlenül” cikkely lehetővé teszi a szövetségi parlamentnek és a tartományi törvényhozásoknak az Alapokmány bizonyos rendelkezéseinek öt éves időtartamra való felülbírálását) illetve tartalmazta az alkotmány módosítására vonatkozó szabályokat.[95]

Kanadában tartományi és szövetségi szintű bíróságok is működnek, mivel a szövetségi jog mellett az egyes tartományok törvényhozása is alkot jogszabályokat. Kanada igazságszolgáltatása fontos szerepet játszik a törvények értelmezésében és rendelkezik az alkotmányellenes törvények érvénytelenítésének jogával.[96] A Kanadai Legfelsőbb Bíróság a legmagasabb szintű bíróság és a végső döntnök, melynek vezetője 2000 óta (az első női főbíró) Beverley McLachlin.[97] A kilenc tagot a főkormányzó nevezi ki a miniszterelnök és az igazságügyi-miniszter javaslatára. A felsőbb és a fellebbviteli szinteken minden bíró kinevezését kormányfüggetlen jogi testületekkel való konzultáció előzi meg. A tartományi és területi szintek felsőbb bíróságaiba szintén a szövetségi kormány nevezi ki a tagokat. A tartományokon és területeken belüli alacsonyabb szintű bírói posztokra a helyi kormány nevezi ki a tagokat.[98]

A szokásjogon alapuló igazságszolgáltatás jellemző mindenhol, kivéve Québecet, ahol a római jogon alapuló rendszer dominál.[99] A büntetőjog kizárólagos szövetségi hatáskör és így egységes az egész országban.[100] Az igazságszolgáltatás, beleértve a büntetőbíróságokat, tartományi jogkörbe tartozik, de Ontario és Québec kivételével az összes tartomány vidéki területein a rendfenntartást, szerződés alapján a szövetségi Királyi Kanadai Lovasrendőrség (Royal Canadian Mounted Police) végzi.[101]

Külkapcsolatok és haderő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

{{Bővebben|Kanada hadereje}

Egy szovjet Tu–95 Bear H repülőgép, melyet a Kanadai Légierő McDonnell Douglas CF-188 Hornet vadászgépe kísér, 1987-ben
A Kanadai Haditengerészet két hadihajója, a HMCS Vancouver (FFH 331), egy Halifax osztályú fregatt és a HMCS Algonquin (DDG 283), egy Irokéz osztályú romboló Pearl Harborban, a RIMPAC, a világ legnagyobb nemzetközi tengeri hadgyakorlata résztvevőjeként
Két kanadai LAV III tank a CFB Gagetown bázis közelében
Kanadai katonák Afganisztánban
A Békefenntartás emlékműve (Peacekeeping Monument) Ottawában

Kanada és az Egyesült Államok között húzódik a világ leghosszabb, nem védett határa, a két állam együttműködik a katonai hadjáratokban és hadgyakorlatokon, emellett pedig egymás legnagyobb kereskedelmi partnerei.[102] Kanada ettől függetlenül önálló külpolitikát folytat (többek között fenntartotta a teljes kapcsolatokat Kubával és megtagadta a részvételt az iraki háborúban).[103] Ezen kívül történelmi kapcsolatokat ápol az Egyesült Királysággal, Franciaországgal illetve más korábbi brit és francia gyarmatokkal a Nemzetközösségben és a Frankofóniában betöltött tagságán keresztül.[104] Híres a jó Kanada–Hollandia kapcsolat, ami a második világháborúra nyúlik vissza, amikor a kanadaiak segítettek felszabadítani Hollandiát, és hagyomány, hogy a holland kormány minden évben tulipánokat (Hollandia egyik szimbólumát) ajándékoz Kanadának a felszabadításukban való segítség emlékére.[71]

Kanadának 65 ezer fős professzionális, önkéntes hadserege van, melyhez 25 ezer tartalékos tartozik.[105] Az egységesített kanadai haderőt (Canadian Forces) a hadsereg, a haditengerészet és a légierő alkotja.

Az angol kanadaiak a Brit Birodalomhoz és a Nemzetközösséghez fűződő erős kötődése vezetett Kanada részvételéhez a brit katonai akciókban a második angol–búr háborúban, valamint az első és a második világháborúban. Azóta Kanada a multilateralizmus mellett kötelezte el magát; a globális kihívásokat más nemzetekkel együttműködve próbálja megoldani.[106][107][108] Kanada alapító tagja volt az ENSZ-nek 1945-ben és a NATO-nak 1949-ben. A hidegháború alatt Kanada az egyik fő tagja volt a koreai háborúban résztvevő ENSZ-erőknek és az Egyesült Államokkal közösen megalapította az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokságot (North American Aerospace Defense Command, NORAD) melynek eredeti feladata a Szovjetunió felől esetlegesen érkező légi támadások felderítése és elhárítása volt.[109]

Kanada vezető szerepet vállalt az ENSZ békefenntartó akcióiban. Az 1956-os szuezi válság során a későbbi miniszterelnök Lester B. Pearson az ENSZ békefenntartó erő létrehozásának ötletével enyhített a feszültségeken.[110] Kanada azóta mintegy 50 békefenntartó küldetésben vett részt, beleértve minden ENSZ által vezetett békefenntartó műveletet 1989-ig,[111] és továbbra is állomásoztat erőket nemzetközi küldetésekben Ruandában, a volt Jugoszlávia területén és máshol is. A kanadai békefenntartó katonák létszáma nagymértékben csökkent az 1990-es és a 2000-es években. 2006. június 30-án 133 kanadai személy vett részt világszerte az ENSZ békefenntartó küldetéseiben, közülük pedig csak 55 volt katona; összehasonlításképpen a kanadai békefenntartó katonák száma 1996. december 31-én 1044 volt.[112][113]

Kanada 1990-ben csatlakozott az Amerikai Államok Szervezetéhez (OAS), melynek közgyűlése 2000 júniusában az Ontariói Windsorban volt, a harmadik amerikai csúcstalálkozónak (Summit of the Americas) pedig 2001 áprilisában Québec városa adott otthont.[114] Kanada igyekszik kitágítani kapcsolatait a Csendes-óceánt körülvevő országok gazdaságaival az APEC tagságán keresztül.[115]

2001-ben Kanada bekapcsolódott az afganisztáni háborúba az amerikai stabilizációs erő részeként, és belépett az ENSZ által szankcionált, NATO-vezette Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erőbe is. Kandada a terv szerint 2011-ben kivonja csapatait Kandahár tartományból,[116] amikorra az általa a küldetésre fordított teljes összeg a becslés szerint eléri majd a 11,3 milliárd dollárt.[117]

Kanada és az Egyesült Államok folytatják az állami és tartományi ügynökségeik integrálását a Nyugati Félgömbi Utazási Kezdeményezésbe (Western Hemisphere Travel Initiative) a közös határuk menti biztonság növelése érdekében.[118] A kanadai katasztrófaelhárító csapat (Disaster Assistance Response Team) az utóbbi években három nagy bevetésen vett részt, a kétszáz fős csapatot bevetették a 2004-es karácsonyi szökőár után Dél-Ázsiában, a Katrina hurrikánt követően 2005-ben, majd ugyanazon év októberében a kasmíri földrengés után is.

2007 februárjában Kanada, Olaszország, Nagy-Britannia, Norvégia és Oroszország bejelentették hogy finanszírozni fognak egy 1,5 milliárd dolláros projektet, melynek célja olyan védőoltások kidolgozása, amelyek emberéletek millióit menthetik meg a szegényebb országokban; továbbá felhívást intéztek a többi nemzethez, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.[119] 2007 augusztusában Kanada Jeges-tenger feletti szuverenitását megkérdőjelezte az az orosz tengeralattjáró-expedíció, amely egy orosz zászlót helyezett el a tengerfenéken az Északi-sarkon. Kanada ezt a területét 1925 óta saját szuverén területének tekinti.[120]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kanada egyike a világ leggazdagabb országainak, magas egy főre jutó nemzeti jövedelemmel rendelkezik, tagja az OECD-nek és a G8-nak. Egyike a világ tíz legnagyobb kereskedőnemzetének.[121] A vegyes gazdaságú[122] Kanada az Egyesült Államokhoz hasonlóan fejlett piacgazdasággal és magas életszínvonallal büszkélkedhet, ugyanakkor a Heritage Foundation piaci szabadság indexén az Egyesült Államokénál kisebb,[123] a legtöbb nyugat-európai országénál azonban nagyobb értéket ér el.[124][125] Kanada legnagyobb beszállítója az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Japán.[126] 2008-ban Kanada termékbehozatala több mint 442,9 milliárd dollárt tett ki, melyből az Egyesült Államok részesedése 280,8, Japáné 11,7 az Egyesült Királyságé pedig 11,3 milliárd volt.[126]

Az 1990-es évek eleje óta a kanadai gazdaságot gyors növekedés jellemezte alacsony munkanélküliséggel és a szövetségi szinten nagy költségvetési szuficitekkel.[5] 2007. októberi adatok alapján a teljes Kanadára számolt munkanélküliség 5,9%-os volt, az egyes tartományok munkanélkülisége 3,6% (Alberta) és 14,6% (Új-Fundland és Labrador) között oszlik el.[127]

2008-ban Kanadának volt a legkisebb államadóssága a G8 országai közül. Az OECD előrejelzése szerint az államadósság GDP-hez viszonyított aránya 2009-ben 19,5%-ra fog csökkenni, ami több mint kétszer kisebb, mint a G8 országokra előre jelzett 51,9%-os átlag. Ezen előrejelzések alapján Kanada államadóssága 50 százalékponttal alacsonyabb lesz, mint 1995-ös csúcsán, amikor a második legmagasabb volt a G8 országok között.[128]

2009 októberére a kanadai munkanélküliségi arány elérte a 8,6%-ot. A tartományi szintű munkanélküliség a manitobai 5,8%-tól az Újfundland és Labradorra jellemző 17%-ig változott.[127] 2008-ban a világ 2000 legnagyobb cégét felsoroló Forbes Global 2000-es listán 69 társaság kanadai volt, amivel az ország az 5. helyet érte el.[129]

A 20. században az ország nagyrészt agrárközpontú vidéki gazdasága a gyár- és bányaipar illetve a szolgáltatási szektor fejlődésével elsősorban ipari és városi gazdasággá alakult át. Mint más fejlett ipari országoknál is, a kanadai gazdaságot a lakosság háromnegyedét foglalkoztató szolgáltató szektor uralja.[130] Ugyanakkor a fejlett országokhoz képest szokatlanul fontos szerepet tölt be a gazdaság primer szektora, melyből a fa- és olajipar az ország két legfontosabb ágazata.

Kanada egyike azon kevés fejlett nemzeteknek, amelyek nettó energiaexportőrök.[131] A keleti partoknál, a tengerben hatalmas földgáz készletekkel rendelkezik, és nagy olaj és gáz készletei vannak Albertában is. A nagy athabascai bitumen lelőhelyeknek köszönhetően Kanadának van a világ második legnagyobb olajtartaléka Szaúd-Arábia után.[132] Québecben, Brit Columbiában, Újfundland és Labradorban, Új-Brunswickben, Ontarióban, Manitobában és a Yukon területen a vízerőművek más lehetőséghez mérten olcsó megújuló energiaforrásként szolgálnak.[133][134]

Kanada a világ egyik legfontosabb mezőgazdasági termék előállítója, a kanadai préri az egyik legfontosabb forrása a búzának, a repcének és más gabonaféléknek.[135] Kanada a világ legnagyobb cink és urán termelője, és világvezető sok más természeti erőforrásban is, mint például az arany, a nikkel, az alumínium és az ólom;[131] az ország északi részében, ahol a mezőgazdasági munka nehezen végezhető, sok az olyan város, amely a közeli bányának vagy faforrásnak köszönheti létét. Kanadának ezen túl méretes gyáripara is van a déli Ontario és Québec területére központosulva, különösen fontos iparágak az autó- és a repülőgépgyártás.[136][137] Az ország ipari kémkedésből származó vesztesége évente körülbelül 12 milliárd dollár.[138]

A kanadai, mexikói és amerikai kormányok képviselői az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény 1992-es aláírásán

A gazdaság integrációja az Egyesült Államokéval jelentősen felgyorsult a második világháború óta. Ennek hatására a kanadai nacionalisták félteni kezdték kulturális és gazdasági autonómiájukat a globalizáció korszakában, amikor az amerikai televíziós műsorok, filmek és társaságok mindenhol jelen levőkké váltak.[139] Az 1965-ös Egyezmény az autóipari termékek kereskedelméről (Automotive Products Trade Agreement) megnyitotta a határokat a kereskedelem számára az autógyártó iparban. Az 1970-es években az önellátó energiagazdálkodás és a külföldi gyártulajdonlás fölötti aggodalmak hatására Pierre Trudeau Liberális kormánya létrehozta a Nemzeti Energiaprogramot (National Energy Program, NEP) és a Külföldi Beruházásokat Ellenőrző Ügynökséget (Foreign Investment Review Agency, FIRA).[140]

Az 1980-as években Brian Mulroney haladó konzervatív párti kormánya eltörölte a NEP-et és átnevezte a FIRA-t Investment Canadára (Kanadai Beruházás), hogy ezzel ösztönözze a külföldi beruházásokat.[141] Az Egyesült Államokkal kötött szabadkereskedelmi egyezmény 1988-ban eltörölte a két ország közötti vámokat, majd az 1990-es években az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) kiterjesztette a szabadkereskedelmi övezetet Mexikóra is.[135] Az 1990-es évek közepén a Jean Chrétien vezette liberális párti kormány elkezdett éves költségvetési többleteket jelenteni és egyenletesen visszafizetni az államadósságot.[142] Egy 2008. novemberi OECD jelentés alapján a 2008–ban kirobbant gazdasági világválság recesszióba taszíthatja Kanadát is, 10%-ra emelve a munkanélküliségi rátát.[143]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kanada gazdasága nagymértékben függ a nyersanyagok kitermelésétől és kivitelétől. Emiatt, és az ország méretéből adódóan is, óriási, szövetségi szinten felügyelt, közlekedési rendszere van, több mint 1,4 millió kilométernyi közúttal, 10 nagy nemzetközi repülőtérrel és 300 kereskedelmi kikötővel, melyeken keresztül elérhető a Csendes- és az Atlanti-óceán, a Jeges-tenger, valamint a Nagy-tavak és a Szent Lőrinc-vizíút is.[144] 2005-ben a szállítási szektor az ország GDP-jének 4,2%-át tette ki, míg az óriási bányászati, gáz- és olajkitermelő iparág csak a 3,7%-át.[145]

Vasúti közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kanada lakossága a 2006-os népszámlálási adatok alapján 31 612 897 fő volt, ami 5,4%-os növekedést jelent 2001 óta.[146] A lakosság növekedése nagyobb mértékben a bevándorlás és kisebb mértékben a természetes szaporulat eredménye. Kanada lakosságának körülbelül négyötöde az amerikai határ 150 kilométeres körzetén belül él.[147]

A lakosság hasonló aránya él városi területeken, melyek a Québec és Windsor városok közti vonalon (különösen a Greater Golden Horseshoe-ban, Torontót és környékét is beleértve, Montrealban és Ottawában), a Brit Columbiában levő Lower Mainlanden (Vancouverben és környékén), illetve az albertai Calgary és Edmonton városok alkotta vonal mentén koncentrálódnak.[148]

A 2006-os népszámlálási adatok alapján a legnagyobb etnikai csoport az angol (21%), melyet a franciák (15,8), a skótok (15,2%), az írek (13,9%), a németek (10,2%), az olaszok (5%), a kínaiak (3,9%), az ukránok (3,6%) és az őslakosok (3,5%) csoportja követ. A válaszadók körülbelül harmada a „kanadait” jelölte meg saját etnikumaként.[149]

Kanada őslakossága körülbelül kétszer gyorsabban nő, mint a kanadai átlag, és 2006-ban a lakosság 3,8%-a vallott őslakos származást. A lakosság 16,2%-a tartozott nem őslakos látható kisebbséghez (a kanadai kormány meghatározása alapján a nem fehérek, illetve nem kaukázusiak, és nem is őslakosok).[150] A legnagyobb látható kisebbségek a dél-ázsiaiak (4%), a kínaiak (3,9%) és a feketék (2,5%).[151] 1961-ben Kanada népességének még kevesebb, mint 2%-a (körülbelül 300 000 fő) tartozott valamely látható kisebbséghez, az őslakosok száma pedig körülbelül 1% volt.[152][153]

2006-ban Vancouver lakosságának 51%, Toronto lakosságának 46,9%-a tartozott valamelyik látható kisebbséghez.[154][155] 2001 és 2006 között a látható kisebbségekből álló lakosság 27,2%-kal emelkedett.[151] A Kanadai Statisztikai Hivatal (Statistics Canada) 2005. márciusi előrejelzése szerint a nem európai származásúak 2012-re többségbe kerülnek mind Torontóban, mind Vancouverben.[156] Ugyanezen hivatal 2005-ös előrejelzése alapján a látható kisebbségek aránya 2017-re elérheti akár a 23%-ot is. Egy 2007-es kutatás megállapította, hogy majdnem minden ötödik kanadai (19,8%) külföldi születésű.[157] Az új bevándorlók majdnem 60%-a Ázsiából (beleértve a Közel-Keletet is) származik.[157]

Kanadában a legnagyobb az egy főre eső bevándorlási arány a világon, a gazdasági irányvonalnak és családegyesítéseknek köszönhetően. Emellett Kanada sok menekültet is befogad. Az új bevándorlók leginkább az olyan nagyvárosokban telepednek le, mint például Toronto és Vancouver.[158] Az újonnan betelepülők száma 2010-ben a becslés szerint elérheti a 240 000 – 265 000 főt.[159]

Más fejlett országokhoz hasonlóan, Kanadában is demográfiai elmozdulás van folyamatban egy öregebb népesség irányába, több nyugdíjassal és kevesebb munkaképes korú lakossal. 2006-ban a lakosság átlagos életkora 39,5 év volt.[160] A népszámlálási adatok arra is rámutatnak, hogy bár a bevándorlás emelkedett 2001 óta (ami nagyobb mértékű népességnövekedést eredményezett, mint a megelőző népszámlálások közti időszakban) a kanadai lakosság elöregedése nem lassult le a vizsgált időszakban.

A vallási pluralizmus fontos részét képezi Kanada politikai kultúrájának. A 2001-es népszámlálás alapján[161] a kanadaiak 77,1%-a tartja magát kereszténynek; ebből a katolikusok tették ki a legnagyobb csoportot (a kanadaiak 43,6%-a). A legnagyobb protestáns felekezet a Kanadai Egyesült Egyház (a kanadaiak 9,5%-a), melyet az anglikán (6,8%), a baptista (2,4%), az evangélikus (2%) illetve egyéb keresztények (4,4%) követnek.[162] A kanadaiak körülbelül 16,5%-a nem jelzett semmilyen vallási kötődést, míg a maradék 6,3% nem keresztény vallásokhoz kötődik, melyek közül a legnagyobb az iszlám (2%), amit a judaizmus (1,1%) követ. A kanadai muszlimok száma 2017-re elérheti a 1,8 milliót.[153]

A kanadai oktatásért az egyes tartományok és területek felelősek.[163] Minden rendszer hasonló, ugyanakkor tükrözi a regionális történelmet, kultúrát és földrajzot. Az iskolaköteles kor 5–7-től 16–18 évig terjed,[163] ami hozzájárul a 99%-os felnőtt írástudási arányhoz.[5] A középiskolát követő oktatást is a tartományi és területi kormányok felügyelik és finanszírozzák, míg a szövetségi kormány kutatási pályázatokat, diákhiteleket és ösztöndíjakat tart fenn. 2002-ben a 25 és 64 év közötti kanadaiak 43%-a rendelkezett középiskola utáni képzéssel; a 25 és 34 év közöttieknél ez az arány elérte az 51%-ot.[164]

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy Kwakwaka'wakw totemoszlop és hagyományos „nagy ház” Victoriában, Brit Columbia tartományban

A kanadai kultúrára történelmileg hatással volt a brit és a francia kultúra, valamint az őslakos kultúrák és hagyományok. Nagy hatással bírt az amerikai kultúra is a közelsége és a két ország közötti nagymértékű vándorlás miatt. Az angol-ajkú kanadai bevándorlók nagy többsége 1755 és 1815 között a tizenhárom gyarmatról származó amerikai volt. Az amerikai függetlenségi háború alatt és közvetlenül azt követően 46 ezer amerikai lojalista ment Kanadába.[165] 1785 és 1812 között további 30 ezren költöztek Kanadába – az úgynevezett késő lojalisták –, miután földet ígértek nekik, ha hűséget esküsznek a koronának.[166]

Az amerikai média és szórakoztatás népszerű, ha nem is domináns, angol Kanadában és fordítva, sok kanadai kulturális termék sikeres az Egyesült Államokban és világszerte másutt is.[167] Sok kulturális terméket egy egyesített „észak-amerikai” vagy a globális piacra szánnak.

A kifejezetten kanadai kultúra létrehozását és megőrzését szövetségi kormányzati programok, törvények és olyan intézmények, mint a Canadian Broadcasting Corporation (CBC), a National Film Board of Canada és a Canadian Radio-television and Telecommunications Commission támogatják[168]

Kanada földrajzilag óriási és etnikailag sokrétű ország. A kultúrájára nagy hatással volt a világ minden tájáról érkező bevándorlás. Sok kanadai nagyra tartja a multikulturalizmust és a kanadai kultúrát alapvetően multikulturálisnak tekinti.[76] A multikulturális örökség az alapja a Kanadai Jogok és Szabadságok Alapokmánya 27. cikkelyének.

Kanada nemzeti szimbólumaira hatással voltak a természeti, történelmi és az első nemzetektől származó források. A juharlevél kanadai szimbólumként való használata a korai 18. századig nyúlik vissza. A juharlevél megjelenik Kanada jelenlegi és korábbi zászlain, az egy pennys érmén és Kanada címerén.[169] Az egyéb kiemelkedő szimbólumok közé tartozik a hód, a kanadai lúd, a jeges búvár, a korona, a Királyi Kanadai Lovasrendőrség[169], valamint újabban a totemoszlop és az inukshuk is.

Oktatási rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Művészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népszerű írók:

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy jégkorong meccs a McGill Egyetemen, Montrealban, Québec tartományban (1901)

Kanada hivatalos nemzeti sportjai a főként télen játszható jégkorong és a nyári sportok közé tartozó lacrosse.[170] A hoki nemzeti időtöltésnek számít és egyben a legnézettebb sport is az országban. Legnépszerűbb sportként, 2004-ben 1,64 millióan játszották Kanadában.[171] Kanada hat legnagyobb városi körzete – Toronto, Montreal, Vancouver, Ottawa, Calgary és Edmonton – jelen vannak egy-egy csapattal az amerikai National Hockey League (NHL) profi jégkorong ligában, és az NHL-ben több kanadai játékos van, mint ahány az összes többi országból együttvéve. A további kedvelt sportok közé tartozik a curling és a kanadai futball, az utóbbit a Canadian Football League-en belül professzionálisan játsszák. Amatőr és ifjúsági szinten sokan golfoznak, kosárlabdáznak, síelnek, fociznak, röplabdáznak és baseballoznak,[171] de a profi ligák és csapatok nem számítanak elterjedtnek.

Kanada otthont adott több nagy nemzetközi sporteseménynek, köztük az 1976-os nyári olimpiának Montrealban, az 1988-as téli olimpiának Calgaryben és a 2007-es U20-as labdarúgó-világbajnokságnak. Kanada a házigazdája a 2010. évi téli olimpiai játékoknak Vancouverben és Whistlerben, Brit Columbiában.[172]

Nyelvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Québec city népessége főként francia-ajkúakból áll, az angol-ajkúak létszáma kisebb

Kanada két hivatalos nyelve az angol és a francia. A hivatalos kétnyelvűséget a Kanadai Jogok és Szabadságok Alapokmánya, a Törvény a hivatalos nyelvekről (Official Languages Act), és az úgynevezett Hivatalos nyelv szabályzatok (Official Language Regulations) definiálják, melyeket a hivatalos nyelvek biztosa alkalmaz. Az angolnak és a franciának azonos helyzete van a szövetségi bíróságokon, a parlamentben és az összes szövetségi intézményben. Az állampolgároknak joguk van, ahol megfelelő mértékű igény van erre, hogy a szövetségi kormány szolgáltatásait angolul vagy franciául vegyék igénybe és a hivatalos nyelvi kisebbségeknek biztosítva van az oktatás minden tartományban és területen.[173]

Az angol és a francia a lakosság 59,7% illetve 23,2%-ának anyanyelve,[174] és a lakosság 68,3%-a illetve 22,3%-a használja e nyelveket az otthonában.[175] A kanadaiak 98,5%-a beszél angolul vagy franciául (67,5% csak angolul, 13,3% csak franciául, míg 17,7% mindkét nyelven beszél).[176] Az angol és a francia hivatalos nyelvi közösségekként 73,0% és 23,6%-os lakossági arányt érnek el.[176]

Bár a francia-ajkú kanadaiak több mint 85%-a Québecben él, mégis jelentős frankofón lakosság található Ontarióban, Albertában és Manitoba déli részén.[177] Új-Brunswickban (New Brunswick), az egyetlen hivatalosan kétnyelvű tartományban a lakosság 33%-át teszi ki az acadiai (francia) népesség.[178] Az acadiaiak emellett megtalálhatók Új-Skócia délnyugati részén, a Cape Breton-szigeten és a Prince Edward-sziget középső és nyugati részén. Québecen kívül Ontarióban él a legnagyobb francia-ajkú népesség. A francia nyelv chartája (Charter of the French Language) a franciát tette hivatalos nyelvvé Québecben.[179]

A többi tartománynak nincs hasonló hivatalos nyelve, de az angol mellett a franciát használják az útmutatókban, a bíróságokon és más kormányzati szolgáltatások igénybevételénél. Manitobában, Ontarióban és Québecben az angol és francia nyelv egyaránt használható a tartományi törvényhozásban, és a törvényeket mindkét nyelven beiktatják. Ontarióban a francia rendelkezik jogi státusszal, de nem számít teljesen egyenrangúnak.[180] Az Északnyugati területeken egyes bennszülött nyelvek is hivatalos státusszal rendelkeznek.[181] A Nunavut területen főként az inuktitut nyelvet használják, és ez a terület egyik hivatalos nyelve a három közül.[182]

Kanadában a két hivatalos nyelv mellett jelentős az egyéb nyelvek használata, melyeket több, mint hat millió ember jelölt meg elsőként használt nyelvként. A leggyakrabban használt nem hivatalos nyelvek közé tartozik a kínai (főként a kantoni, melyet 1 012 065 fő használ első nyelvként), az olasz (455 040 fő), a német (450 570 fő), pandzsábi (367 505 fő) és a spanyol (345 345 fő).[174]

A 2001-es népszámlálás során 6 741 955 személy nevezte meg első nyelveként a franciát és 17 572 170-en vallották magukat angol anyanyelvűnek.[183] Az őslakos nyelveket beszélők száma folyamatosan csökken, csak néhány kivétel akad: a krí (72 885), az eszkimó nyelvekhez tartozó inuktitut (29 010), és az ojibwa (melyet a krível együtt 150 000-en beszélnek).[184]

Média[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Turizmus, látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kanada nagy belföldi és külföldi turistaforgalommal büszkélkedhet. A világon a második legnagyobbnak számító Kanada földrajzi változatossága rendkívül nagy, ami vonzza a turistákat. A három legnagyobb város, Toronto, Vancouver és Montreal, a legfőbb városi területek, jól ismertek kultúrájukról és változatosságukról. Kanada történelmi helyei szintén fontosak a turizmus szempontjából.

  • A Csendes-óceán partján fekvő Brit Columbia Kanada legnyugatibb tartománya. A telek a part menti területeken aránylag enyhék az ország többi részéhez viszonyítva.
  • Alberta a préri legnyugatibb részén terül el a Sziklás-hegység mellett.
  • Saskatchewanban két nagyobb város található, Regina és Saskatoon. A prérin levő tartomány rendelkezik a legtöbb golfpályával és az egy főre jutó legnagyobb vízfelülettel.
  • Manitoba számos tó és folyó otthona, területe 14,5%-át tavak borítják.
  • Ontario a legsűrűbben lakott tartomány, és egyben a második legnagyobb is.
  • Québec fő vonzereje, hogy többségében francia kanadaiak lakják. Itt található Montreal, a világ második legnagyobb frankofón városa, amely sok látnivalóval szolgál.
  • Új-Brunswick (New Brunswick), és ezen belül különösen Northumberland Strait, híres homokos partjai mentén található nyáron a legmagasabb hőmérsékletű tengervíz Virginiától északra.
  • A Prince Edward-sziget Lucy Maud Montgomery, az Anne otthonra talál szerzőjének szülőhelye, akinek egykori otthona múzeumként szolgál. Emellett a sziget a paradicsomültetvényeiről és vörös iszapban gazdag partjairól is ismert.
  • Újfundland és Labrador a jéghegyek és a fjordok miatt vonzza a látogatókat. A tartomány fővárosa, az 1497-ben, Giovanni Caboto által alapított St. John's, Észak-Amerika legrégebbi városa.
  • Új-Skócia a tájairól, főként a Cape Breton-sziget hegyeiről ismert. A 18. századi Louisbourg erőd szintén fontos látnivaló.[185]
  • A Yukon terület az itt lezajlott klondike-i aranylázról, az őslakosok kultúrájáról és látványos vadonjáról nevezetes. Évente több, mint 300 000 turista látogat el ide.
  • Az Északnyugati területek látványosságai közé tartozik a sarki fény, az Északnyugati területek Bányászati Örökségének Társasága (N.W.T. Mining Heritage Society), valamint több folyó és nemzeti park
  • Nunavut, a legészakibb kanadai terület, talán a legköltségesebb célpont a turisták számára.

Nemzetközi besorolás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szervezet Vizsgálat Besorolás
State of World Liberty Project State of World Liberty Index[186] 3. a 159-ből
Az ENSZ Fejlesztési Programja Emberi fejlettségi index 4. a 180-ból
A.T. Kearney/Foreign Policy magazin Globalization Index 2007[187] 8. a 72-ből
International Institute for Management Development World Competitiveness Yearbook 2008[188] 8. az 55-ből
Világbank Ease of Doing Business 2009[189] 8. a 181-ből
The Economist The World in 2005 – Worldwide quality-of-life index, 2005[190] 14. a 111-ből
Yale Egyetem/Columbia Egyetem Environmental Sustainability Index, 2005[191] 6. a 146-ból
Riporterek Határok Nélkül Press Freedom Index 2008[192] 13. a 173-ból
Transparency International Press Freedom Index 2008[193] 9. a 180-ból
Heritage Foundation/The Wall Street Journal Index of Economic Freedom, 2008[194] 7. a 157-ből
The Economist Global Peace Index[195] 8. a 140-ből
Fund for Peace/Foreign Policy[196] Failed States Index, 2007[197] 168. a 177-ből[198]
Világgazdasági Fórum Soundness of banks (2008–2009)[199] 1. a 134-ből[200]
The Economist Democracy Index[201] 11. a 167-ből

Ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kanadai ünnepek nagyrészt megegyeznek az Egyesült Államokéval.

Ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Történelem és etimológia
  • Maura, Juan Francisco (2009.). „Nuevas aportaciones al estudio de la toponimia ibérica en la América Septentrional en el siglo XVI”. Bulletin of Spanish Studies 86 (5), 577–603. o.  
  • Rayburn, Alan. Naming Canada: Stories of Canadian Place Names, 2nd, Toronto: University of Toronto Press (2001). ISBN 0-8020-8293-9 
Történelem
  • Bothwell, Robert. History of Canada Since 1867. East Lansing, MI: Michigan State University Press (1996). ISBN 0-87013-399-3 
  • Bumsted, J.. History of the Canadian Peoples. Oxford, UK: Oxford University Press (2004). ISBN 0-19-541688-0 
  • Conrad, Margaret, Finkel, Alvin. Canada: A National History. Toronto: Longman (2003). ISBN 0-201-73060-X 
  • Morton, Desmond. A Short History of Canada, 6th, Toronto: M & S (2001). ISBN 0-7710-6509-4 
  • Stewart, Gordon T.. History of Canada Before 1867. East Lansing, MI: Michigan State University Press (1996). ISBN 0-87013-398-5 
Kormányzat és jogrendszer
  • Bickerton, James & Gagnon, Alain (eds.). Canadian Politics, 4th, Orchard Park, NY: Broadview Press (2004). ISBN 1-55111-595-6 
  • Brooks, Stephen. Canadian Democracy: An Introduction, 3rd edition, Don Mills, ON: Oxford University Press Canada (2000). ISBN 0-19-541503-5 
  • Dahlitz, Julie. Secession and international law: conflict avoidance – regional appraisals. The Hague: T.M.C. Asser Press (2003). ISBN 90-6704-142-4 
  • Forsey, Eugene A.. How Canadians Govern Themselves (PDF), 6th edition, Ottawa: Canada (2005). ISBN 0-662-39689-8. Hozzáférés ideje: 2010. január 25. 
Külkapcsolatok és haderő
  • Eayrs, James. In Defence of Canada. Toronto: University of Toronto Press (1980). ISBN 0-8020-2345-2 
  • Fox, Annette Baker. Canada in World Affairs. East Lansing: Michigan State University Press (1996). ISBN 0-87013-391-8 
  • Morton, Desmond, Granatstein, J.L.. Marching to Armageddon: Canadians and the Great War 1914–1919. Toronto: Lester & Orpen Dennys (1989). ISBN 0-88619-209-9 
  • Morton, Desmond. A Military History of Canada. Toronto: McClelland & Stewart (1999). ISBN 0-7710-6514-0 
Földrajz és éghajlat
  • Natural Resources Canada. National Atlas of Canada. Ottawa: Information Canada (2005). ISBN 0-7705-1198-8 
  • Stanford, Quentin H. (ed.). Canadian Oxford World Atlas, 5th edition, Toronto: Oxford University Press (Canada) (2003). ISBN 0-19-541897-2 
Gazdaság
  • Central Intelligence Agency. The World Factbook. Washington, DC: National Foreign Assessment Center. ISSN 1553-8133 (2005). ISBN 0585012865. Hozzáférés ideje: 2010. január 25. 
  • Marr, William L.. Canada: An Economic History. Toronto: Gage (1980). ISBN 0-7715-5684-5 
  • Innis, Mary Quayle. An Economic History of Canada. Toronto: Ryerson Press. ASIN B0007JFHBQ (1943). ISBN 0802040292 
  • Wallace, Iain. A Geography of the Canadian Economy. Don Mills, ON: Oxford University Press (2002). ISBN 0-19-540773-3 
Népesség és statisztikák
Nyelvek
Kultúra
  • Blackwell, John D.: Culture High and Low. International Council for Canadian Studies World Wide Web Service, 2005. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  • Canadian Heritage. Symbols of Canada. Ottawa, ON: Canadian Government Publishing (2002). ISBN 0-660-18615-2  Hasonló online publikáció: The Symbols of Canada. Canadian Heritage. (Hozzáférés: 2010. január 25.).
  • Resnick, Philip. The European Roots Of Canadian Identity. Peterborough, Ont.: Broadview Press (2005). ISBN 1-55111-705-3 

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Canada című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Transportation in Canada című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  1. D'Aquino, Thomas, G. Bruce Doern, Cassandra Blair. Parliamentary democracy in Canada: issues for reform. ITP Nelson, 2. o (1983). ISBN 0458962902 
  2. Official Languages Act (PDF). Revised Statutes of NWT, 1988. Department of Justice, Northwest Territories. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  3. Canada. International Monetary Fund. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  4. Human Development Report 2009 pp. 178. United Nations, 2009. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  5. ^ a b c The World Factbook: Canada. Central Intelligence Agency, 2006. május 16. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  6. ^ a b Territorial evolution. Atlas of Canada. Natural Resources Canada. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  7. Canada: History. Country Profiles. Commonwealth Secretariat. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  8. ^ a b Maura, Juan Francisco (2009.). „Nuevas aportaciones al estudio de la toponimia ibérica en la América Septentrional en el siglo XVI”. Bulletin of Spanish Studies 86 (5), 577–603. o.  
  9. Trigger, Bruce G., Pendergast, James F.. Saint-Lawrence Iroquoians, Handbook of North American Indians Volume 15. Washington: Smithsonian Institution, 357–361. o. OCLC 58762737 (1978) 
  10. Jacques Cartier: Relation originale de Jacques Cartier. Tross (1863 edition), 1545. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  11. Rayburn, Alan. Naming Canada: Stories of Canadian Place Names, 2nd, Toronto: University of Toronto Press, 1–22. o (2001). ISBN 0-8020-8293-9 
  12. Creighton, Donald. The Road to Confederation. Boston: Houghton Mifflin, 421. o (1956) 
  13. Clarke, Michael. Canada: Portraits of the Faith, 60. o (1998) 
  14. Hodgetts, J. E., Gerald Hallowell. Dominion, Oxford Companion to Canadian History. Toronto: Oxford University Press, 183. o (2004). ISBN 0195415590 
  15. szerk.: Phillip Buckner: Canada and the British Empire. Oxford University Press, 124–125. o (2008). ISBN 019927164X 
  16. Kaul, Chandrika.szerk.: Valerie Tomaselli-Moschovitis: Statistical handbook on poverty in the developing world. Oryx Press, 1. o (1999). ISBN 1573562491 
  17. National Resources Canada: Territorial Evolution, 1927. National Resources Canada, 2009. március 18. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  18. Susic, Stela (2006. augusztus 15.). „Air Force becomes command authority for CFS Alert”. The Maple Leaf 12 (17), Kiadó: Government of Canada. Hozzáférés ideje: 2010. január 25.  
  19. Gazlay, Suzy. Managing Green Spaces: Careers in Wilderness and Wildlife Management. Crabtree Publishing Company, 19. o (2009). ISBN 0778748553 
  20. Natural Resources Canada. National Atlas of Canada. Ottawa: Information Canada, 1. o (2005). ISBN 0-7705-1198-8 
  21. E A Pearce; C G Smith. The Times Books world weather guide: a city-by-city guide. New York, N.Y. Times Books, 116. o (1984). ISBN 0812911237 
  22. Population Density, 2001. The Atlas of Canada. Natural Resources Canada, 2005. június 15. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  23. szerk.: Peter H. McMurry, Marjorie F. Shepherd, James S. Vickery: Particulate matter science for policy makers: a NARSTO assessment. Cambridge University Press, 391. o (2004). ISBN 0521842875 
  24. Bailey, William G, T. R. Oke, Wayne R. Rouse. The surface climates of Canada. McGill-Queen's University Press, 124. o (1997). ISBN 0773516727 
  25. Statistics, Regina SK. The Weather Network. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  26. Historical Weather. The Weather Network. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  27. Statistics: Vancouver Int'l, BC, Canada. The Weather Network. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  28. Statistics: Toronto Pearson Int'l, ON, Canada. The Weather Network. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  29. Environment Canada: Canadian Climate Normals or Averages 1971–2000. Environment Canada, 2008. november 1. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  30. Etkin, David, Haque, C.E. and Brooks, Gregory R.. An Assessment of Natural Hazards and Disasters in Canada. Springer, 569, 582, 583. o (2003. április 30.). ISBN 978-1402011795. Hozzáférés ideje: 2010. január 25. 
  31. Tseax Cone. Catalogue of Canadian volcanoes. Geological Survey of Canada, 2005. augusztus 19. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  32. Cinq-Mars, J. (2001.). „On the significance of modified mammoth bones from eastern Beringia” (PDF). The World of Elephants – International Congress, Rome. Hozzáférés ideje: 2010. január 25.  
  33. Wright, J.V: A History of the Native People of Canada: Early and Middle Archaic Complexes. Canadian Museum of Civilization Corporation, 2001. szeptember 27. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  34. Carter, Sarah. Aboriginal people and colonizers of Western Canada to 1900. Toronto: University of Toronto Press, 37. o (1999). ISBN 0802079954. Hozzáférés ideje: 2010. január 25. 
  35. Wilson, Donna M, Herbert C. Northcott. Dying and Death in Canada. Toronto: University of Toronto Press, 25. o (2008) 
  36. Johnston, Penelope (1999. december). „Newfoundland's Twin Celebrations”. History Today 49 (12), 7–8. o.  
  37. Morton, Desmond. A Short History of Canada, 6th, Toronto: M & S, 9–17. o (2001). ISBN 0-7710-6509-4 
  38. Morton A Short History…, i. m. 17–19. old.
  39. Armstrong, Joe. Samuel de Champlain. Toronto: Macmillan of Canada (1987). ISBN 9780771595011 
  40. Smith, Philip (1987. április). „Transhuman Europeans Overseas: The Newfoundland Case”. Current Anthropology 28 (2), 241–250. o, Kiadó: University of Chicago Press.  
  41. Morton A Short History…, i. m. 89–104. old.
  42. Orser, Charles E.. Encyclopedia of historical archaeology (Digitised online by Google Books), Routledge, 1. o (2002). ISBN 0415215447, 9780415215442. Hozzáférés ideje: 2010. január 25. 
  43. Sarkonak, Ralph (1983.). „A Brief Chronology of French Canada, 1534-1982”. Yale French Studies (65), 275–282. o, Kiadó: Yale University Press.  
  44. szerk.: William Macdonald: Royal Proclamation Concerning America, Select Charters and Other Documents Illustrative of American History 1606-1775. William S. Hein & Co., Inc (1899). Hozzáférés ideje: 2010. január 25. 
  45. Bumsted, J.M. Land, settlement, and politics on eighteenth-century Prince Edward Island. McGill-Queen's University Press, 30. o (1987). ISBN 0773505660 
  46. Chaput, Donald (1978. november). „Treason or Loyalty? Frontier French in the American Revolution”. Journal of the Illinois State Historical Society (1908-1984) 71 (4), 242–251. o, Kiadó: Illinois State Historical Society.  
  47. Moore, Christopher. The Loyalist: Revolution Exile Settlement. Toronto: McClelland & Stewart (1994). ISBN 0-7710-6093-9 
  48. Martin, R. Montgomery. History of Nova Scotia, The British Colonial Library. London: Whittaker & Co, 127. o (1837) 
  49. McNairn, Jeffrey L. The capacity to judge. Toronto: University of Toronto Press, 24. o (2000). ISBN 0802043607 
  50. Wallace, W.S. (1920.). „The Growth of Canadian National Feeling”. Canadian Historical Review, Toronto 1 (2), 136–165. o, Kiadó: University of Toronto Press. DOI:10.3138/CHR-01-02-01. ISSN 0008-3755.  
  51. Haines, Michael, Richard Hall Steckel. A population history of North America. Cambridge University Press (2000) 
  52. Immigration History of Canada. Marianopolis College, 2004. (Hozzáférés: 2010. február 1.)
  53. Wilson, Donna M, Herbert C. Northcott. Dying and Death in Canada. Toronto: University of Toronto Press, 27. o (2008) 
  54. Durham, John George Lambton.szerk.: Gerald M. Craig: Lord Durham's report : an abridgement of Report on the affairs of British North America. Toronto: McClelland and Stewart, i–xii. o (1963). ISBN 0771097018 
  55. Watts, Ronald L (1987. december). „The American Constitution in Comparative Perspective: A Comparison of Federalism in the United States and Canada”. The Journal of American History 74 (3), 770. o, Kiadó: Organization of American Historians.  
  56. Romney, Paul (1989. tavasz). „From Constitutionalism to Legalism: Trial by Jury, Responsible Government, and the Rule of Law in the Canadian Political Culture”. Law and History Review 7 (1), 128. o, Kiadó: University of Illinois Press.  
  57. Evenden, Leonard J, Daniel E. Turbeville III.szerk.: Donald G. Janelle: The Pacific Coast Borderland and Frontier, Geographical snapshots of North America. Guilford Press, 52. o (1992). ISBN 0898620309 
  58. Bothwell, Robert. History of Canada Since 1867. East Lansing, MI: Michigan State University Press, 207–310. o (1996). ISBN 0-87013-399-3 
  59. Farthing, John. Freedom Wears a Crown. Toronto: Kingswood House. ASIN B0007JC4G2 (1957) 
  60. Bumsted, J.M. The Red River Rebellion. Winnipeg: Watson & Dwyer (1996). ISBN 0920486231 
  61. ^ a b Building a nation. The Canadian Atlas. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  62. Bothwell History of Canada…, i. m. 31. old.
  63. Fowke, V.C (1952. augusztus). „The National Policy-Old and New”. The Canadian Journal of Economics and Political Science 18 (3), 271–286. o, Kiadó: Blackwell Publishing.  
  64. Sir John A. Macdonald. Library and Archives Canada, 2008. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  65. Cook, Terry: The Canadian West: An Archival Odyssey through the Records of the Department of the Interior. The Archivist. Library and Archives Canada, 2000. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  66. ^ a b c d e f g Morton, Desmond. A military history of Canada, 4, Toronto: McClelland & Stewart, 130–158, 173, 203–233. o (1999). ISBN 0771065140 
  67. Haglund, David G., S. Neil MacFarlane. Security, strategy and the global economics of defence production. McGill-Queen's University Press, 12. o (1999). ISBN 0889118752 
  68. Dellinger, Walter (1982. ősz). „The Amending Process in Canada and the United States: A Comparative Perspective”. Law & Contemporary Problems 45 (4), 291. o, Kiadó: Duke Law School.  
  69. Co-operative Commonwealth Federation. CBC, 2001. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  70. ^ a b Stacey, C.P.. History of the Canadian Army in the Second World War. Queen's Printer (1948) 
  71. ^ a b Goddard, Lance. Canada and the Liberation of the Netherlands. Dundurn Press Ltd, 225–232. o (2005). ISBN 1550025473 
  72. Mackey, Eva. The house of difference: cultural politics and national identity in Canada. Toronto: University of Toronto Press, 57. o (2002) 
  73. Esman, Milton J (1982. nyár). „The Politics of Official Bilingualism in Canada”. Political Science Quarterly 97 (2), 233–253. o, Kiadó: The Academy of Political Science.  
  74. Esses, Victoria M, R.C. Gardner (1996. július). „Multiculturalism in Canada: Context and current status”. Canadian Journal of Behavioural Science 28 (3), 145–152. o, Kiadó: American Psychological Association.  
  75. Sarrouh, Elissar: Social Policies in Canada: A Model for Development (pdf). Social Policy Series, No. 1 pp. 14–16, 22–37. United Nations, 2002. január 22. [2010. július 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  76. ^ a b szerk.: Bickerton, James & Gagnon, Alain-G & Gagnon, Alain: Canadian Politics, 4th edition, Orchard Park, NY: Broadview Press (2004). ISBN 1-55111-595-6 
  77. ^ a b Clift, Dominique. Quebec nationalism in crisis, Reissue, McGill-Queen's University Press, 28–36, 96–99, 106–107. o (1982). ISBN 0773503838 
  78. Howard, Rhoda E. (1991. augusztus). „The National Question in Canada: Quebec”. Human Rights Quarterly 13 (3), 416. o, Kiadó: Johns Hopkins University Press.  
  79. ^ a b Dickinson, John Alexander, Young, Brian. A Short History of Quebec, 3rd edition, Montreal: McGill-Queen's University Press (2003). ISBN 0-7735-2450-9 
  80. Dawson, R. MacGregor, W.F. Dawson.szerk.: Norman Ward: Democratic Government in Canada. Toronto: University of Toronto Press, 16–17, 59–60, 66. o (1989). ISBN 0802067034 
  81. Fletcher, Frederick J (1987. augusztus). „Mass Media and Parliamentary Elections in Canada”. Legislative Studies Quarterly 12 (3), 343. o, Kiadó: Comparative Legislative Research Center.  
  82. Hicks, Bruce M, André Blais (2008.). „Restructuring the Canadian Senate through Elections”. IIRP Choices 14 (14), 11. o, Kiadó: Institute for Research on Public Policy.  
  83. Stevenson, Garth. Unfulfilled union: Canadian federalism and national unity, 4, McGill-Queen's University Press, 30. o (2004). ISBN 0773527443 
  84. Difference between Canadian Provinces and Territories. Intergovernment Affairs Canada, 2009. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  85. Frequently Asked Questions. Legislative Assembly of Nunavut, 2008. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  86. Johnston, Larry W. Politics: An Introduction to the Modern Democratic State, 3, Toronto: University of Toronto Press, 226. o (2007) 
  87. Commonwealth public administration reform 2004. Commonwealth Secretariat, 54–55. o (2004). ISBN 0117032492 
  88. ^ a b Johnson, David. Thinking government: public sector management in Canada, 2, Toronto: University of Toronto Press, 134–135, 149. o (2006). ISBN 1551117797 
  89. Savoie, Donald J. Governing from the centre: the concentration of power in Canadian politics. Toronto: University of Toronto Press, 102–108. o (1999). ISBN 0802082521 
  90. Forsey, Eugene A.. How Canadians Govern Themselves (PDF), 6th edition, Ottawa: Canada, 16. o (2005). ISBN 0-662-39689-8. Hozzáférés ideje: 2010. január 25. 
  91. Jean, Michaëlle (2005. november). „Canada : terre de liberté et d’aventures” (French nyelven). Policy Options 26 (9), 5–6. o, Kiadó: Institute for Research on Public Policy.  
  92. Prime Minister of Canada. Office of the Prime Minister, 2009. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  93. Michael Ignatieff. Liberal Party of Canada. Federal Liberal Agency of Canada, 2009. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  94. Section H: Government Finance, 1983. (Hozzáférés: 2010. január 25.) (Table H209-220 Municipal governments, net general expenditure, by province, selected years, 1933 to 1969)
  95. ^ a b Bakan, Joel, Robin M. Elliot. Canadian Constitutional Law. Emond Montgomery Publications, 3–8, 683–687, 699. o (2003). ISBN 1552390853 
  96. Business Law Group. Canadian Business Law. Emond Montgomery Publications, 46. o (2006). ISBN 1552391019 
  97. McCormick, Peter. Supreme at last: the evolution of the Supreme Court of Canada. James Lorimer & Company Ltd, 2, 86, 154. o (2000). ISBN 1550286927 
  98. About the Court. Supreme Court of Canada, 2009. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  99. Walton, F.P (1899.). „The Civil Law and the Common Law in Canada”. Judicial Review 11 (3), 282–283. o, Kiadó: HeinOnline. Hozzáférés ideje: 2010. január 25.  
  100. Roach, Kent, Patrick Healy, Gary T. Trotter. Criminal law and procedure: cases and materials. Emond Montgomery Publications, 3. o (2004). ISBN 1552391183 
  101. Keeping Canada and Our Communities Safe and Secure. RCMP. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  102. Haglung, David G (2003. augusztus). „North American Cooperation in an Era of Homeland Security”. Orbis 47 (4), 675–691. o, Kiadó: Foreign Policy Research Institute.  
  103. Mckenna, Peter, John M. Kirk.szerk.: Michele Zebich-Knos, Heather Nora Nicol: Canada-Cuba Relations: Old Wine in New Bottles?, Foreign policy toward Cuba: isolation or engagement?. Lexington Books, 79. o (2005). ISBN 0739112414 
  104. James, Patrick.szerk.: Nelson Michaud, Marc J. O'Reilly: Handbook of Canadian Foreign Policy. Lexington Books, 213–214. o (2006). ISBN 073911493X 
  105. Department of National Defence: About the Canadian Forces. Department of National Defence. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  106. Eayrs, James. In Defence of Canada. Toronto: University of Toronto Press, 332. o (1980). ISBN 0-8020-2345-2 
  107. Government of Canada. Canada's international policy statement : a role of pride and influence in the world (PDF), Ottawa: Government of Canada (2005). ISBN 0-662-68608-X. Hozzáférés ideje: 2010. január 11. 
  108. Cooper, Andrew Fenton, Higgot, Richard A.; Nossal, Kim R.. Relocating Middle Powers: Australia and Canada in a Changing World Order. Vancouver: UBC Press (1993). ISBN 0-7748-0450-5. Hozzáférés ideje: 2010. január 25. 
  109. Finkel, Alvin. Our lives: Canada after 1945. Lorimer, 105–107, 111–116. o (1997). ISBN 1550285513 
  110. Holloway, Steven Kendall. Canadian foreign policy: defining the national interest. Toronto: University of Toronto Press, 102–103. o (2006). ISBN 1551118165 
  111. Morton, Desmond. A Military History of Canada. Toronto: McClelland & Stewart (1999). ISBN 0-7710-6514-0 
  112. UN Peacekeeping Current Operations. United Nations Association Canada. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  113. UNA-Canada Fact Sheets: The UN and peacekeeping. United Nations Association Canada. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  114. Canada and the Organization of American States (OAS). Canadian Heritage, 2008. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  115. Chapter 6: Opening Doors to Asia. Foreign Affairs and International Trade Canada, 2009. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  116. Colin Freeze. „A question of protection in Afghanistan”, Globe and Mail, 2009. május 29. (Hozzáférés ideje: 2010. január 25.)  regisztrációt igényel
  117. Cost of the Afghanistan mission 2001-2011. Canada's Engagement in Afghanistan. Government of Canada, 2009. február 25. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  118. Konrad, Victor, Heather N. Nicol. Beyond walls: re-inventing the Canada-United States borderlands. Ashgate Publishing, 189, 196. o (2008). ISBN 0754672026 
  119. Vagnoni, Giselda: Rich nations to sign $1.5 bln vaccine pact in Italy. Reuters, 2007. február 6. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  120. Blomfield, Adrian: Russia claims North Pole with Arctic flag stunt. Telegraph, 2007. augusztus 3. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  121. WTO: WTO: 2008 Press releases. WTO, 2008. április 17. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  122. Britton, John N.H. Canada and the Global Economy: The Geography of Structural and Technological Change. McGill-Queen's University Press, 369. o (1996). ISBN 0773513566 
  123. The Heritage Foundation: Index of Economic Freedom. The Heritage Foundation, 2008. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  124. The Heritage Foundation: Index of Economic Freedom. The Heritage Foundation and the Wall Street Journal, 2009. (Hozzáférés: 2009. január 25.)
  125. The Heritage Foundation: Canada – Information of Economic Freedom – Facts, date, analysis, charts and more. The Heritage Foundation and the Wall Street Journal, 2009. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  126. ^ a b Imports, exports and trade balance of goods on a balance-of-payments basis, by country or country grouping. Statistics Canada, 2009. november 16. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  127. ^ a b Statistics Canada: Latest release from Labour Force Survey. Statistics Canada, 2006. augusztus 4. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  128. Budget 2008: Budget Plan—Annex 1. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  129. The Global 2000. Forbes, 2008. április 2. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  130. Employment by Industry. Statistics Canada, 2007. január 4. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  131. ^ a b Brown, Charles E. World energy resources. Springer, 323, 378–389. o (2002). ISBN 3540426345 
  132. Clarke, Tony; Campbell, Bruce; Laxer, Gordon: US oil addiction could make us sick. Parkland Institute, 2006. március 10. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  133. History. Centre for Energy. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  134. Overview. Centre for Energy. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  135. ^ a b Britton, John N.H. Canada and the Global Economy: The Geography of Structural and Technological Change. McGill-Queen's University Press, 26-27, 155-163. o (1996). ISBN 0773513566 
  136. Stackhouse, Steve: Ontario 2006. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  137. Government of Canada Commits its Support for Proposed C-Series Commercial Aircraft Program. Industry Canada. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  138. Defectors say China running 1,000 spies in Canada. CBC, 2005. június 15. [2007. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  139. Granatstein, J.L.. Yankee Go Home: Canadians and Anti-Americanism. Toronto: HarperCollins (1997). ISBN 0-00-638541-9 
  140. Morck, Randall, Gloria Tian, Bernard Yeung.szerk.: Lorraine Eden, Wendy Dobson: Who owns whom? Economic nationalism and family controlled pyramidal groups in Canada, Governance, multinationals, and growth. Edward Elgar Publishing, 50. o (2005). ISBN 1843769093 
  141. Jenkins, Barbara L.. The paradox of continental production. Cornell University Press, 117. o (1992) 
  142. Jean Chrétien. CBC, 2009. július 13. [2009. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  143. Sturgeon, Jamie: Jobless rate to peak at 10%: TD. National Post, 2009. március 13. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  144. Transportation in Canada. Statistics Canada. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  145. An Analysis of the Transportation Sector in 2005 (PDF). Statistics Canada. [2007. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  146. Beauchesne, Eric: We are 31,612,897. National Post, 2007. március 13. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  147. Custred, Glynn.szerk.: Alexander Moens: Security Threats on America's Borders, Immigration policy and the terrorist threat in Canada and the United States. Fraser Institute, 96. o (2008). ISBN 0889752354 
  148. Statistics Canada: Urban-rural population as a proportion of total population, Canada, provinces, territories and health regions. Statistics Canada, 2001. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  149. Population by selected ethnic origins, by province and territory (2006 Census) (Canada). Statistics Canada, 2009. július 28. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  150. One in 6 Canadians is a visible minority. CBC, 2008. április 2. [2008. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  151. ^ a b 2006 Census: Ethnic origin, visible minorities, place of work and mode of transportation. The Daily. Statistics Canada, 2008. április 2. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  152. Pendakur, Krishna: Visible Minorities and Aboriginal Peoples in Vancouver's Labour Market. Simon Fraser University. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  153. ^ a b Cardozo, Andrew; Ravi Pendakur: Canada's Visible Minority Population: 1967-2017. Centre of Excellence for Research on Immigration and Diversity, 2008. augusztus. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  154. Vancouver. Statistics Canada, 2009. július 24. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  155. Toronto. Statistics Canada, 2009. július 24. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  156. Canadian People—Learn About Canada's People. CanadaStatistics. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  157. ^ a b The Daily, Tuesday, December 4, 2007. 2006 Census: Immigration, citizenship, language, mobility and migration. Statistics Canada, 2007. december 4. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  158. When immigration goes awry. Toronto Star, 2006. július 14. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  159. Government of Canada Tables 2010 Immigration Plan. Canada News Centre. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  160. Martel, Laurent; Éric Caron Malenfant: 2006 Census: Portrait of the Canadian Population in 2006, by Age and Sex. Statistics Canada, 2009. szeptember 22. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  161. Population by religion, by provinces, and territories. Statistics Canada, 2005. január 25. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  162. CIA Factbook, 2009
  163. ^ a b Education Systems of Canada. Council of Ministers of Education, Canada. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  164. Creating Opportunities for All Canadians. Department of Finance Canada, 2005. november 14. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  165. szerk.: Will Kaufman, Heidi Slettedahl MacPherson: Settlement Policies, Britain and the Americas: culture, politics, and history. ABC-CLIO, 888. o (2005). ISBN 1851094318 
  166. Dollinger, Stefan. New-dialect formation in Canada: evidence from the English modal auxiliaries. John Benjamins, 66. o (2008). ISBN 9027231087 
  167. Blackwell, John D.: Culture High and Low. International Council for Canadian Studies World Wide Web Service, 2005. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  168. National Film Board of Canada: Mandate of the National Film Board (pdf), 2005. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  169. ^ a b Canadian Heritage. Symbols of Canada. Ottawa, ON: Canadian Government Publishing (2002). ISBN 0-660-18615-2 
  170. Wieting, Stephen G. Sport and memory in North America. Frank Cass, 4. o (2001). ISBN 0714682055 
  171. ^ a b Conference Board of Canada: Survey: Most Popular Sports, by Type of Participation, Adult Population. Strengthening Canada: The Socio-economic Benefits of Sport Participation in Canada—Report August 2005. Sport Canada, 2004. december. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  172. The Vancouver Organizing Committee for the 2010 Olympic and Paralympic Winter Games: Vancouver 2010. www.vancouver2010.com, 2009. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  173. The Official Languages in Canada: Federal Policy. Office of the Commissioner of Official Languages, 2007. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  174. ^ a b Statistics Canada: Population by mother tongue, by province and territory. Statistics Canada, 2005. január 27. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  175. First Official Language Spoken (7) and Sex (3) for Population, for Canada, Provinces, Territories and Census Metropolitan Areas 1 , 2001 Census – 20% Sample Data. Statistics Canada, 2001 Census of Population. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  176. ^ a b Statistics Canada: Population by knowledge of official language, by province and territory. Statistics Canada, 2005. január 27. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  177. Lachapelle, R: The Diversity of the Canadian Francophonie. Statistics Canada, 2009. március. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  178. Hayday, Matthew. Bilingual Today, United Tomorrow: Official Languages in Education and Canadian Federalism. McGill-Queen's University Press, 49. o (2005). ISBN 0773529608 
  179. Daoust, Denise.szerk.: Brian Weinstein: A Decade of Language Planning in Quebec: A Sociopolitical Overview, Language Policy and Political Development. Ablex Publishing Corporation, 108. o (1990). ISBN 0893916110 
  180. Arnopoulos, Sheila McLeod. Voices from French Ontario. McGill-Queen's University Press, 77-81. o (1982). ISBN 0773504060 
  181. Fettes, Mark, Ruth Norton.szerk.: Marlene Brant Castellano, Lynne Davis, Louise Lahache: Voices of Winter: Aboriginal Languages and Public Policy in Canada, Aboriginal education: fulfilling the promise. UBC Press, 39. o (2001). ISBN 0774807830 
  182. Russell, Peter H.szerk.: Barbara Hocking: Indigineous Self-Determination: Is Canada as Good as it Gets?, Unfinished constitutional business?: rethinking indigenous self-determination. Aboriginal Studies Press, 180. o (2005). ISBN 0855754664 
  183. Language Composition of Canada. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  184. University of Toronto (2007. szeptember 21.). „Canada's answers to the world's questions” (pdf). duz Special, Kiadó: Raabe. Hozzáférés ideje: 2010. január 25.  
  185. A Research Site for the Fortress of Louisbourg National Historic Site of Canada operated by the Louisbourg Institute. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  186. The 2006 State of World Liberty Index. www.stateofworldliberty.org. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  187. KOF Index of Globalization. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  188. Globalization Index. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  189. Doing Business in Canada – Doing Business – The World Bank Group. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  190. The World in 2005 – Worldwide quality-of-life index, 2005. (Hozzáférés: 2010. január 25.) (regisztrációt igényel)
  191. Environmental Sustainability Index, 2005 (PDF). (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  192. Reporters Sans Frontieres. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  193. TI Corruption Perceptions Index. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  194. Index of Economic Freedom, 2008 (PDF). (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  195. Institute for Economics and Peace, Economist Intelligence Unit: Global Peace Index: 2008 Methodology, Results & Findings (pdf) pp. 58, 2008. [2008. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  196. Foreign Policy – the global magazine of economics,politics, and ideas. ForeignPolicy.com. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  197. The Fund for Peace – Failed States Index Scores, 2007. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  198. a nagyobb számok a fenntarthatóságot jelzik
  199. World Economic Forum – Global Competitiveness Report. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  200. Canada's banks ranked the soundest. World Economic Forum. (Hozzáférés: 2010. január 25.)
  201. The Economist Intelligence Unit's Index of Democracy 2008 (pdf). [2008. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 25.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kanada témájú médiaállományokat.

Magyar nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angol nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]