Tajga
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A tajga a nevét is viselő éghajlati övre jellemző életközösség, amelynek túlnyomó részét tűlevelű erdő alkotja. Alaszka és az Amerikai Egyesült Államok bizonyos más részei, Kanada, Svédország, Finnország, Norvégia, Oroszország (kiváltképp Szibéria) Észak-Kazahsztán, Japán északi része (Hokkaidó) mind ebbe az éghajlati övbe tartoznak. A tajga a világ legnagyobb szárazföldi életközössége.
Azokban a földtörténeti korokban, mikor a Bering-földhíd összekötötte Alaszkát és Kelet-Szibériát, számos állat- és növényfaj kölcsönösen megtelepedett a két szárazföldi részen és hatalmas kiterjedésű életközösséget hoztak létre. Az azonos nemből származó élőlényeknek számos különböző faja alakult ki, amelyek a tajga más-más területét uralják. A tajgán bizonyos lombhullató növényfajok is megtalálhatóak főleg olyan helyeken, amelyeket az igazán szélsőséges téli fagyok elkerülnek. Ilyen például a nyírfa, éger, fűz, nyárfa. Kivétel a lombhullató vörösfenyő, ami Kelet-Szibéria legkeményebb hidegeivel is megbirkózik. A tajga legdélebbi területein elszórtan olyan lombhullató növényekkel is találkozhatunk a tűlevelűek között, mint a tölgy, a juhar vagy a szilfa.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Éghajlat és földrajz
A tajga életközösségét a Köppen-féle éghajlat-osztályozási rendszer Dfc-nek minősíti. A területre jellemző a nyári és téli időszak közötti nagy hőmérséklet eltérés. A sarkvidéki területeket és a tundrát leszámítva, a tajga a Föld leghidegebb területén fekvő életközösség. A földrajzi fekvés eredménye, hogy az év túlnyomó részében a Nap nem emelkedik magasan a horizont fölé, a tél legalább 5-6 hónapig tart, az éves átlag hőmérséklet fagypont alatt van. A teljes év folyamán a hőmérséklet -50 °C és +30 °C között váltakozik, de legalább nyolc hónapon keresztül az átlag +10 °C alatt marad. A rövid nyár meleg és csapadékos. Általánosságban elmondható, hogy a tajga erdőségei a júliusi +10 °C-os, alkalmanként +9 °C-os hőmérséklet vonaltól délre húzódnak. A déli határterület a csapadéktól mérten változatosabb. A tajgát a nyílt sztyeppe fás területei válthatják fel a júliusi +15 °C-os hőmérséklet vonaltól délre, ahol az éves csapadék alacsonyabb. A tajga területei leggyakrabban elérik a júliusi +18 °C-os hőmérséklet vonalat is, és helyenként, ahol az éves csapadék magasabb, a júliusi +20 °C-ost is (Kelet-Szibéria és Észak-Mandzsúria). A melegebb területeken a tajga változatosabb élővilágot mutat. Az ilyen meleg kedvelő élőlények között megtalálható a Koreai cirbolya (Pinus koraiensis ), a Jezo-luc (Picea jezoensis ) vagy a Mandzsu jegenyefenyő (Abies holophylla). Ez a terület fokozatosan a széleslevelű mérsékelt övi erdőkbe megy át, vagy helyenként (Észak-Amerika csendes-óceáni partjainál és Ázsiában) mérsékelt övi tűlevelű esőerdőkké alakul.
A tajga éves csapadékmennyisége viszonylag alacsony: 200-750 mm. Legfőképpen eső formájában csapódik ki a nyári hónapokban, de lehet köd vagy hó is. Mivel az év folyamán a lehullott csapadék mennyisége meghaladja az alacsony párolgási szintén, ez sűrű vegetációt eredményez. A tajga északi részein a hótakaró akár kilenc hónapig is megmaradhat.
A legutolsó jégkorszak a tajgát nagy mértékben érintette. Visszahúzódása nyomán mélyedéseket hagyott hátra, amelyek gyakran vízzel telítődtek és tavakat, mocsarakat, mocsaras sikságokat, tőzeglápokat hoztak létre.
[szerkesztés] Talajok
A tajga talajai általában tápanyag szegények, vékonyak és híjával vannak a mérsékelt övi lombhullató erdőkre jellemző magasabb szervesanyag-tartalomnak. A talaj vékonysága elsősorban a hidegnek köszönhető, ami akadályozza ennek kialakulását és megnehezíti a növények tápanyagfelvételét. A lehullott levelek és mohák hosszú ideig maradhatnak az erdő talaján az éghajlatra jellemző nedves, hűvös környezetben. Ez korlátozza az erdő talajfrissítő szerepét és az örökzöld tűlevelek is tovább lúgozzák a talajt, ezzel podzoltalajt hozva létre. Az ilyen talajra jellemző növényzet a zuzmó és néhány mohafaj. Tápanyagszegénysége alkalmatlanná teszi a mezőgazdasági művelésre.
[szerkesztés] Növényvilág
Alapvetően két fő fajtáját különböztethetjük meg a tajgának. A zárt lombú erdőkben a fák koronája összefüggő tetőt alkot, a talajt moha borítja. A zuzmós erdőkben a fák távolabb állnak egymástól, a talajt zuzmó borítja. Az utóbbi a tajga legészakibb területein gyakori.
A tajga növényvilágának nagy részét tűlevelűek alkotják, úgymint a vörösfenyő, lucfenyő, erdeifenyő. Az örökzöldek számos alfaja megtalálható a tajgán, amelyek így próbálnak meg alkalmazkodni a szélsőséges, hideg időjáráshoz. Érdekes azonban, hogy a hideget legjobban tűrő fa a vörösfenyő, ami viszont lombhullató. A tajga fáinak gyökérzete általában nem nyúlik mélyre, ezzel is próbálva kihasználni a vékony talaj nyújtotta lehetőségeket. Sok közülük évszakonként megváltoztatja biokémiai viselkedését, ezzel a megkeményedéssel, megszilárdulással válva ellenállóbbá a fagyra. A keskeny kúp alakú, lefelé hajló lombozat segíti a növényt, hogy ne tartsa magán a havat.
Mivel az év nagy részében a Nap a horizonthoz közel jár, a növények nehezen merítenek energiát a fotoszintézisből. Az erdeifenyő és a lucfenyő nem dobják le régi leveleiket évszakonként, hanem a régebbi levelekkel képesek a fotoszintézisre tél végén és tavasszal is. Ekkor a napfény már megfelelő, de még túl hideg van újabb leveleket hajtani. Az örökzöld tűlevelek csökkentik a növény természetes párolgását és sötétzöld színük növelik az elnyelt napfény mennyiségét. Habár csapadék megfelelő mennyiségben hullik, a téli hónapok alatt a talaj megfagy és a növények gyökerei nem képesek vízhez jutni. A tél végére a kiszáradás veszélye komoly gondot jelenthet az örökzöldek számára.
Az erdőtüzek pusztulást és új életet is jelentenek a tajgának
Habár a tajgát nagy részben a tűlevelűek uralják, a zárvatermők szinten előfordulnak. Megemlíthetjük a nyírfát, nyárfát, fűzfát és a berkenyét. Sok más kisebb lágyszárú növény is nő a talaj közelében. A tajgát rendszeresen – 20-200 évente – pusztítják erdőtüzek, lehetővé téve a napfény beáramlását. Ez a napfény a talajszint közelében is felpezsdíti az életet. Némely élőlénynek az erdőtűz az életben maradás feltétele. A Banks-fenyő tobozai csak erdőtűz után nyílnak szét, hogy az elszórt magvak megfelelő napfény mennyiséghez juthassanak a megtisztított erdőtalajon. A fűfélék mindenütt nőnek, ahová egy kis napfény elér. A mohák és zuzmók a nyirkos talajon és fatörzsek oldalán telepszenek meg. Más életközösségekhez képest azonban, a tajga alacsony biológiai változatosságot mutat.
A tajga életközösségének a tűlevelűek a meghatározó szereplői. A legjellemzőbb növények az örökzöld lucfenyő, erdeifenyő, a lombhullató vörösfenyő. Észak-Amerikában az erdeifenyő és a lucfenyő egy-két faja a domináns. A Skandináv-félszigeten és Nyugat-Oroszországban az erdeifenyő egy másik változata, a Pinus sylvestris (angolul: Scots pine) gyakori.
[szerkesztés] Állatvilág
A tajga számos nagy testű növényevő emlősnek és kisebb rágcsálónak ad otthont. Ezek az állatok megfelelően alkalmazkodtak a könyörtelen éghajlathoz. Némely nagyobb testű emlős, mint például a medvék, a nyári időszakban megfelelő súlyt szednek magukra és a téli időszakban hibernáció szerű téli álomba merülnek. Más állatok réteges bundát vagy tollazatot növesztenek, hogy ez nyújtson szigetelő védelmet a hideg elől. A kanadai északi erdőségekben számos veszélyeztetett, a kihalás szélén lévő állatfaj él, mint például a karibu, a grizzly medve és a rozsomák. Ezeknek az állatoknak a természetes élőhelye folyamatosan csökken a pusztító jellegű emberi fejlesztések miatt, amelyek között első helyen a fakitermelés szerepel.
Az éghajlatnak köszönhetően a húsevő életmód szűkös energiát képes csak biztosítani az egyed számára. Azonban a ragadozó madarak – baglyok és sasok – és egyéb kisebb húsevő állatok – rókák és menyét félék – a rágcsálókra vadásznak. A nagyobb húsevők, mint a hiúzok és farkasok, nagyobb állatokból táplálkoznak. A mindenevők, mint a medvék vagy a mosómedve, elég gyakoriak és néha még az emberi hulladékot is elfogyasztják.
Számos madárfaj, többek között a Szibériai földirigó (Zoothera sibirica), a Fehértorkú verébsármány (Zonotrichia albicollis) és a Feketetorkú lombjáró (Dendroica virens) vándorol ezekre a területekre, hogy kihasználja a hosszú nappalokat és a mocsarak illetve tavak közelében lévő kimeríthetetlen rovarállomány jelentette táplálékforrást. A körülbelül 300 madárfajból, ami a nyarat a tajgán tölti, csupán 30 telel itt. Ezek vagy dögevő madarak vagy olyan nagyobb ragadozók, amelyek képesek nagyobb emlősök elejtésére is. Ilyen például a Szirti sas (Aquila chrysaetos), a Gatyás ölyv (Buteo lagopus), a holló vagy más magevő madarak, mint a fajdformák és a pintyfélék számos faja.
[szerkesztés] A tajgára leselkedő veszélyek
[szerkesztés] Emberi tevékenység
Kanadában az erdőségek kevesebb, mint 8% védett és több, mint 50% fakitermelésre van társaságoknak átadva. Kanadában az erdőgazdálkodás fő formája a tarvágás, amikor is szinte minden fát kivágnak az erdő adott területéről. A kivágott fák egy részéből wc-, fénymásoló- vagy újságpapír készül, illetve fűrészáru. Legnagyobb részéből azonban nagy értékű termékeket készítenek az építőipar számára és hozzáadott értékű feldolgozásra. A kitermelt fákból készült termékek 80%-át az Egyesült Államokba exportálják.
A legtöbb cég, amely Kanadában fakitermelést végez, egy független harmadik fél tanúsítványa alatt dolgozik, úgy mint a Forest Stewardship Council (Erdőgazdálkodási Tanács), Sustainable Forests Initiative (Kezdeményezés a Fenntartható Erdőkért) vagy a Canadian Standards Association (Kanadai Szabványügyi Szövetség). Habár a tanúsítási folyamat cégenként eltér, mindegyik kiterjed az erdőgazdálkodásra; az őslakosok helyzetére; a helyi, regionális és nemzeti környezetvédelmi törvények betartásának ellenőrzésére; munkavédelmi előírásokra, oktatásra és képzésre; illetve egyéb környezetvédelmi, üzleti és társadalmi elvárásokra. A kitermelési területek ültetéssel vagy természetes módon történő azonnali megújítása szintén követelmény.
[szerkesztés] Rovarok
Az elmúlt években a rovarok hatalmast pusztítást végeztek az erdőségekben. A spruce-bark beetle (kb. luckéreg bogár - Dendroctonus rufipennis) a Yukon Térségben, Kanadában és Alaszkában. A kártevők között meg kell még említeni a következő élőlényeket: aspen-leaf miner (kb. nyárfalevél rágó), larch sawfly (kb. vörösfenyő légy), spruce budworm (kb. lucrügy moly - Choristoneura fumiferana) és spruce coneworm (kb. luctoboz féreg).
