Mohák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A mohák az egész Földön elterjedt növények. A nem szövetes, embriós növények tartoznak hozzájuk. Mintegy 26 000 fajuk ismert. Kis termetű, levélkére és száracskára tagolódó vagy telepes, zöld színű spórás növények, gyökerek és szállítószövetek nélkül. A mohák szárazságtűrő növények. Kanadai tudósok megállapításai szerint a mohák a gleccsertakarók alatt átvészelt 400 év elteltével is képesek újra életre kelni, amint napfény éri őket. Ezt a képességet annak is köszönhetik, hogy az emberi őssejtekhez hasonló sejtjeik vannak.[1]

Osztályozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományosan törzsi szinten (Bryophyta néven) tárgyalták őket, a legtöbb új vizsgálat szerint azonban a mohák nem alkotnak monofiletikus csoportot (nincs kizárólagos közös ősük, ezért parafiletikusak). A filogenetikus értékelések szerint három „moha-vonalra” szokás osztani őket, amiket törzsi szinten szerepeltetnek:

Mindhárom törzsnek vannak bizonyos közös jellemzői, amik alapján mégsem indokolatlan közösen tárgyalni őket.

Régebbi osztályozásuk:

  • Mohák (Bryophyta)
    • Májmohák (Hepaticae) osztálya
    • Lombosmohák (Musci) osztálya

Közös jellemzőik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Mint minden embriós növényre (Embryophyta), rájuk is jellemző az embrió jelenléte: a zigóta osztódása után a fiatal diploid sporofiton a gametofiton szervezetében marad egy ideig.
  2. A többi embriós növénytől megkülönbözteti őket a szállítószövet hiánya. Bár szállításra alkalmas sejtek, sejtcsoportok a moháknál is előfordulnak (a lombosmoháknál a sporofitonban és a gametofitonban is, néha igen fejlett formában, a májmoháknál csak a gametofitonban, a becősmoháknál egyáltalán nem), ezek nem homológok az edényes növények (Tracheophyta) edényeivel, valódi rostasejtek és lignin semmiképpen sincsen bennük.
  3. Életfázisaik váltakozása során a gametofiton szakasz dominál a sporofitonnal szemben.
  4. Sporofitonjuk nem ágazik el, és azon csak egyetlen sporangium fejlődik ki, a többi embriós növénnyel szemben.
  5. Nincs önálló vízháztartásuk (poikilohidrikusak). Víztartalmuk környezetfüggő, a vizet teljes testfelületükön veszik fel. A szárazságtűrő mohák egyes fajai kiszáradt állapotban is több évig életképesek maradnak, életfolyamataik víz jelenlétében teljesen helyreállnak (akár múzeumi példányoké is).

Evolúciójuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mohák törzsfejlődése, evolúciós kapcsolatrendszere, a többi embriós növényhez való viszonyuk még nincsen teljesen feltárva. Az alábbi kladogramokon két hipotézis látható ezzel kapcsolatban:

Moha kladogram 1.svg
Moha kladogram 2.svg
Májmohák alapi helyzetben
Becősmohák alapi helyzetben

Törzseik és ismertebb nemeik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Becősmohák

Májmohák – telepes és leveles formák is tartoznak közéjük.

  • Csillagos májmoha (Marchantia)
  • Anthoceros
  • Vízicsipke (Riccia)
    1-6 cm-es teleptestű májmoha. Lápos vizekben az egész Földön gyakori,de tarthatjuk akváriumban is.
  • Békalencsemoha (Ricciocarpus)
    Szív alakú, sárgászöld májmoha, középen árkolt karéllyal. Semleges vagy savanyú lápos vizekben lebeg, leapadás után szalag alakú pikkelyeivel a talajhoz tapad.
  • Illatos májmoha (Mannia)
    A teleptest 1-2 cm nagyságú. Felül sötétzöld, alul vörösbarna, a telepvégeken fehér pikkelyes rojtokkal. Jellemző „ceruzaszaga”, a virginiai boróka aromás illatára emlékeztet.

Lombosmohák – a leveles szár jellemzi őket. A levélkék szórtan ülnek a száracskán. Egyes fajtáknál a spóratok a felálló száracska csúcsán fejlődik, másoknál az oldalágakon fejlődnek ki.

Etimológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több forrás szerint is a moha növények régies megnevezése: halápok, mohok illetve a latin muscus. [2][3][4]

A moha szó valószínűleg a déli szláv nyelvekből került át a magyar szóhasználatba. Már a 15. században leírták a moh (Földön folyó moh) formát, ’apró, zöld levelű és szárú, spórákkal szaporodó virágtalan növény’ értelemben. [5]

Jegyeztek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. MTI: Akár 400 évet is túlélnek a mohák a gleccsertakaró alatt (magyar nyelven) (PHP). tudomany.ma.hu, 2013. május 28. (Hozzáférés: 2013. június 15.)
  2. Révai nagy lexikona. 9. kötet 383. oldal (Haláp); 13. kötet 826. (Moha), 828. (Mohák) oldalai Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság (1911–1935)
  3. Bokor József (szerk.). Moha, Mohák, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.) 
  4. Szellemi omnibus az élet utain. Írta: Aszalay József, Pesten, 1856, 99. oldal)
  5. Vörös Éva: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára 293. oldal moh Debrecen, 2008

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Podani János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana. ISBN 963 463 632 2 (2003) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]