Májmohák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Májmohák
„Hepaticae” Ernst Haeckel Kunstformen der Natur c. művéből, 1904.
„Hepaticae” Ernst Haeckel
Kunstformen der Natur c. művéből, 1904.
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Májmohák
(Marchantiophyta v. Hepaticophyta)
Rendek

Haplomitriopsida

Leveles májmohák (Jungermanniopsida)

Telepes májmohák (Marchantiopsida)

Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Májmohák témájú kategóriát.

A májmohák (Marchantiophyta, Hepaticophyta vagy gyakran, tévesen Hepatophyta) nem szövetes szárazföldi növények, a növények országának egyik törzse.

Egyaránt találhatók közöttük „leveles-száras” és telepes szerveződésű fajok, ez alapján szerveződnek két osztályba, a fajok mintegy 85%-a a leveles májmohák közé tartozik. Míg a leveles májmoháknál a külső megjelenés mutat nagy különbségeket, a telepesek belső szerveződése differenciáltabb. A telepet egysejtű rizoidok rögzíthetik. A telep epidermiszéből fejlődnek ki az ivarszervek, melyek sok esetben kiemelkednek, vagy a telep alsó oldalán fejlődnek. Az ivarszervet burok (perianthium) védi, melynek megkülönböztetett szerepe van a rendszerezésben. A megtermékenyítés után fejlődik ki a sporofiton, ami erős védelmet élvez. Nyele (seta) csak éréskor nyúlik meg, a tok négy kopáccsal nyíló vagy felrepedő, nem zárható. Oszlop (columella) nem található a tokban. Míg érnek a spórák, a kiszóródásban szerepet játszó elatera-fonalak alakulnak ki köztük. A spórából mohaelőtelep (protonéma) fejlődik, ami csúcsi vagy „szár”-közi növekedésű lehet, és fokozatosan gamefiton teleppé differenciálódik. Vegetatív szaporodásuk levél- vagy teleprészletek, illetve sarjtestek (gemmák) által történik.

A sejtekben számos lencse alakú (lentikuláris) plasztisz található, a lombosmohákhoz hasonlóan. Zárósejtes gázcserenyílásaik azonban nincsenek, a másik két mohatörzzsel ellentétben, legfeljebb szellőztető pórusaik. A fajok kb. 90%-ának sejtjeiben erősen fejlett olajtestek találhatók, ez a májmohákra leginkább jellemző szünapomorf karakter.

Jelenleg kb. 300 nemzetségük és mintegy 10 000 fajuk létezik. Széles körben elterjedtek, főként a trópusokon találhatók nagy fajgazdagságban. Léteznek talajlakó, sziklalakó, fán lakó és levéllakó életformáik is.

Telepes májmohák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A telepes májmohák (Marchantiopsida) három rendjét különböztetjük meg:

  1. Sphaerocarpales: Kicsiny, rozettaszerű telepeik vannak. Sporofiton-tokjuk nem nyílik fel, spóráik az egysejtsoros fal feloldódásával jutnak ki. Archegóniumaik körül feltűnő telepburjánzásaik vannak. Egy ide tartozó növényen fedezték fel 1917-ben a növények ivari kromoszómáját. Magyarországon egy faja él. Az észak-amerikai Sphaerocarpus donnelii genetikai kísérletek kedvelt alanya.
  2. Monocleales: Nagyméretű májmohák, 20 cm nagyságú telepei is léteznek. Sporofiton-tokjuk felrepedéssel nyílik. A Monoclea nemzetségből két faja ismeretes, a déli félteke óceáni éghajlatú területein fordulnak jellemzően elő.
  3. Marchantiales: A legdifferenciáltabb a telepes májmohák közül: a telepen belül megjelennek a fotoszintetizáló, olajraktározó, rögzítő, víztározó stb. sejtek. A szárazföldi élethez jól alkalmazkodtak, az erős fényt is elviselik. Sporofiton-tokjuk felrepedéssel nyílik. Ide tartozik az árkokban, kutakban gyakori csillagos májmoha (Marchantia polymorpha), a sziklagyepek rendzinatalaján élő, szárazságtűrő Mannia fragrans, az állóvizek felszínén megtalálható Úszómoha (Riccia fluitans).

Leveles májmohák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A leveles májmohákhoz (Jungermanniopsida) négy, a „levelesség” különböző fokozatait megtestesítő rend tartozik. Mindegyikük sporofitonja üvegszerű nyélből és négy részre hasadó tokból áll, melyet a gametofiton különböző burkai védhetnek.

  1. Metzgeriales: hát-hasi (dorziventrális) szimmetriájúak, bár lehetnek levélszerű képződményeik, a leveles májmohákhoz való besorolásuk ellenére inkább belül differenciálatlan, szalagszerű telepeik vannak, melyeken az archegóniumok szórtan helyezkednek el. Magyarországi hegy- és dombvidékek fatörzsein gyakori faj a Metzgeria furcata. A M. pubescens bükkerdők mészkő- és dolomitszikláinak lakója.
  2. Calobryales: leveles, felálló száruk van, szimmetriájuk sugaras. Egyetlen nemzetség tartozik ide, a haplomitrium, egy európai, és sok hegyvidéki, trópusi fajjal.
  3. Jungermanniales: a „valódi” leveles májmohák hát-hasi (dorziventrális) szimmetriájúak. A legnagyobb májmohacsoport 6-7000-es fajszámmal. Gametofitonja háromosztatú csúcssejttel fejlődik. Levelei három sorban helyezkednek el, az oldalsó levelek sokszor kétkaréjúak, az alsó levélsor pedig csökevényes, vagy kisebb allevélkékből áll. A női ivarszerv a „hajtás” csúcsain fejlődik. Magyarországon gyakori a fakérgen, félárnyékos termőhelyeken előforduló Radula complanata. A Plagiochila nemzetség főként a trópusok lakója, de Európában is megtalálható. Az ide tartozó Lejeuneaceae család tagjai között trópusi levéllakó (epifill) fajok mellett bogarakon növő (!) mohákat is találunk.
  4. Treubiales: levélszerű részletekkel bíró telepes mohák. Molekuláris elemzések szerint teljesen külön vonalat képviselnek, és inkább a májmohák harmadik osztályának (Treubiopsida) kellene őket tekinteni.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Podani János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana. ISBN 963 463 632 2 (2003)