Humusz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A humusz a talaj sajátos és egyik fontos alkotóeleme: az a szerves anyag a talajban, amely átesett a humifikáció folyamatán. Minél nagyobb a talaj humusztartalma, annál nagyobb a termékenysége is. A humusz talajokból, tőzegből, lignitből, barnakőszénből nyerhető ki.

Anyaga, minősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A humusz nem egy vegyület, azaz nincs kémiai képlete és meghatározott szerkezete, hanem vegyületek keveréke.

Képződése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A talajban jelenlevő vagy a talajba került szerves anyagok az ott élő mikroorganizmusok és szervetlen anyagok hatására fokozatosan lebomlanak: ez a folyamat a mineralizáció, amely során a bonyolultabb szerves anyagokból oxidációval, dekarboxilezéssel, hidrolízissel vagy egyéb folyamatokkal először egyszerűbb szerves anyagok, majd a növények számára felvehető anyagok (H2O, CO2, kationok és anionok) jönnek létre. A lebomlás során keletkező egyszerűbb szerves anyagok a talajban levő szerves és szervetlen katalizátorok hatására azonban képesek újra szintetizálódni. A humuszképződés az abiotikus és biotikus folyamatok kölcsönhatása révén mehet csak végbe. A talaj humuszkészletét az időegység alatt a talajba jutó szerves anyag mennyisége és humuszosodásának, valamint a humusz ásványosodásának dinamikus egyensúlya határozza meg.

Ahol ezt a lebontó tevékenységet semmi sem akadályozza meg, azaz a szerves anyag teljes mértékben lebomlik, ott nem marad meg a humusz a talajban (pl. trópusi esőerdők talajában). A gyors és eredményes humuszképződés előfeltétele az erős mikrobiális lebontó tevékenység, majd e tevékenység szünetelése.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Főszerk.: Straub F. Brunó: Biológiai lexikon, II. kötet, G – L. Budapest: Akadémiai Kiadó (1975), 247–250.o. ISBN 963 05 0531 2 (II. kötet), ISBN 963 05 0529 0 (I – IV. kötet).
  • Dr. Szendrey Géza: Talajtan. Egyetemi jegyzet. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó (1998), 14–15.o.