Éghajlat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az éghajlat vagy klíma (ógörög κλίμα, klima) valamely hely vagy földrajzi táj hosszú távra jellemző időjárási viszonyainak összessége, az időjárás elemeinek hosszabb időn át történő ismétlődése. Tudományos fogalomként az időjárási paraméterek együttes várható értékeit jelenti, amit statisztikai úton az úgynevezett bázisidőszakra vonatkozó sokéves átlaggal becsülnek. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) jelenleg elfogadott hivatalos bázisidőszaka az 1960-tól 1990-ig terjedő időintervallum.

Az éghajlatot befolyásoló tényezők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Évi középhőmérséklet a Földön

Az éghajlatot befolyásolják kozmikus tényezők (ettől függ az éghajlati övek kialakulása), természetföldrajzi tényezők és dinamikus tényezők (a levegő mozgása).

A Föld éghajlati öveinek kialakulása természeti törvényeken alapszik, a Nap sugárzási teljesítménye és Föld keringési paraméterei (lokálisan a fénysugarak beesési szöge) mellett, döntően a légkör kémiai összetétele, a bioszféra állapota és a nagy óceáni áramlatok határozzák meg.

A bioszféra részeként az emberiség is jelentősen befolyásolja az éghajlatot. A globális klímaváltozás lehetséges hatásaival foglalkozik a nemzetközi IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) és a magyar MTA-KvVM Vahava-projekt is.

Az éghajlat alakulása az ún. GCM-ekkel (globális légkörzési vagy klímamodellekkel) tanulmányozható. A GCM modellekkel végzett nemzetközi szimulációs kísérletek eredményei az ún. klímaszcenáriók, amik közül a legismertebbek a brit és USA GCM-eken alapuló UKLO, UKHI, UKTR, GFDL, valamint az ausztrál CSIRO szcenárió. A szcenáriók általában 2050-2100 környékére határoznak meg 30-31 éves napi meteorológiai adatsorokat. Ezek természetesen nem előrejelzések, hanem meghatározott feltételekhez kötött alternatív forgatókönyvek.

A Föld egyes területeinek éghajlata különböző típusokba sorolható. Az éghajlattípusokat gyakran kapcsolják a Föld három nagy földrajzi övezetéhez (trópusi öv, mérsékelt öv és sarkvidéki öv).

Éghajlat-osztályozó rendszerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albrecht Penck még kizárólag a csapadékmennyiség alapján különített el három éghajlattípust:

  1. nedves (humidus)
  2. száraz (aridus)
  3. havas (nivális)

Wladimir Köppen összetettebb osztályozása hőmérséklet- és csapadékadatokat vesz figyelembe:

  1. trópusi
    1. egyenlítői
    2. trópusi monszun
    3. szavanna
  2. száraz
    1. sivatagi
    2. sztyepp
  3. meleg mérsékelt
    1. mediterrán
    2. nedves szubtrópusi
    3. óceáni
    4. tengeri szubarktikus
  4. boreális (hideg mérsékelt)
    1. száraz kontinentális
    2. hemiboreális
    3. tajga
    4. kontinentális szubarktikus
  5. hideg poláris (sarki)
    1. tundra
    2. állandó fagy

Míg a Köppen-féle osztályozás kizárólag meteorológiai adatokra épül, Glenn Trewartha rendszere a víz- és a hőellátottsági jellemzők segítségével az azonos vegetációjú területek határait jobban figyelembe véve különböztet meg 16 éghajlattípust:

  1. trópusi esőerdő
  2. szavanna
  3. trópusi száraz szavanna
  4. hűvös parti sivatag
  5. szubtrópusi sztyepp
  6. mediterrán
  7. szubtrópusi csapadékos nyarú
  8. enyhe telű óceáni
  9. nedves kontinentális hosszú meleg évszakkal
  10. nedves kontinentális rövid meleg évszakkal
  11. mérsékelt övi sztyepp
  12. mérséklet övi sivatag
  13. óceáni szubpoláris
  14. szárazföldi szubpoláris
  15. tundra
  16. állandó fagy

Kevéssé ismert, holisztikus megközelítést ad négy éghajlatformáló erőt együtt kezelve Lauer és Frankenberg. Négydimenziós mátrixként értelmezhető klimatológiai leírásuk alapján olyan éghajlatok is modellálhatók, amire jelenleg nincs példa a Földön, de elgondolhatók, a Föld más földtörténeti korában jelen lehettek, vagy napjaink éghajlatváltozásának következtében létrejöhetnek. Elméletük szerint az éghajlat a következő négy erő eredményeképpen jön létre:

  1. Napsütés beesési szöge. E szempontból megkülönböztetnek egyenlítői, szubtrópusi, meleg mérsékelt övi, hideg mérsékelt övi és sarkköri beesési szöget.
  2. Távolság az óceántól. E szempontból megkülönböztetnek óceáni, kontinentális és szélsőségesen kontinentális területeket.
  3. Csapadékellátás. E szempontból megkülönböztetnek száraz, félszáraz, félnedves és nedves területeket.
  4. Tengerszint feletti magasság.

A Lauer-Frankenberg modellt a gyakorlatban gyakran egyszerűsítve használják, így például a tengerszint feletti magasságot csak az Egyenlítő közelében veszik figyelembe. Az egyszerűsített változat alapján ma a Földön 40 éghajlati típust különböztetnek meg az állandóan fagyos éghajlaton kívül.

Példák:

Kárpát-medencénk Alföldje (1.) meleg mérsékelt övi, (2.) kontinentális, (3.) félszáraz éghajlatú.

A Kamerun-hegység éghajlata (1.) egyenlítői, (2.) óceáni, (3.) nedves, (4.) hegyvidéki.

A kelet-szibériai Timir Atakh Tas városában az éghajlat (1.) sarkköri, (2.) szélsőségesen kontinentális, (3.) félnedves.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]