Wladimir Köppen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wladimir Köppen
Wladimir Peter Köppen.jpg
Született
1846. szeptember 25.
Szentpétervár
Elhunyt
1940. június 22. (93 évesen)
Graz
Foglalkozása eszperantista
tudós
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Wladimir Köppen témájú médiaállományokat.
A Köppen-féle éghajlattípusok
Európa Köppen-féle éghajlati övei

Wladimir Köppen (eredeti, orosz nevén: Vlagyimir Petrovics Kjoppen, (Szentpétervár, 1846. szeptember 25. – Graz, 1940. június 22.) Oroszországban született német-osztrák földrajztudós, meteorológus, éghajlatkutató és botanikus, Alfred Wegener apósa.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyapja egyike volt azoknak a német tudósoknak, akiket Nagy Katalin cárnő hívott Oroszországba. Édesapja, Peter von Köppen (1793–1864) földrajztudós, történész és etnográfus főképp az orosz kultúra gyökereit kutatta. Eredményeiért II. Sándor cár a kor legmagasabb akadémiai kitüntetésével és (1858-ban) krími tengerparti villával jutalmazta.

Wladimir Szimferopolban járt középiskolába. Botanikát 1864-ben a szentpétervári egyetemen kezdett hallgatni, és hamarosan felkeltette figyelmét a Krím-félsziget növényzeti sokfélesége. 1867-től a heidelbergi egyetemen folytatta tanulmányait. Doktori disszertációját (a hőmérséklet és a növények növekedésének kapcsolatáról) a lipcsei egyetemen, 1870-ben védte meg.

A porosz–francia háborúban (1870–71) egy egészségügyi alakulatban szolgált, majd visszatért Oroszországba.

Szakmai tevékenysége mellett mindig intenzíven foglalkoztatták a legkülönfélébb társadalmi kérdések:

  • a földreform,
  • az iskolarendszer reformja,
  • a szegények élelmezése,
  • az alkoholizmus,
  • a naptárreform stb.

Szakkérdésekről és társadalmi témákról összesen több mint 500 publikációja jelent meg. Úgy vélte, a világbéke legfőbb eszköze az eszperantó nyelv elterjesztése lehet. Eszperantóul épp oly folyékonyan beszélt, mint németül vagy oroszul, és több cikkét eszperantóra is lefordította.

Különösen a gyerekek sorsa érdekelte. Hamburgban fiú árvaházat alapított, és amíg ott élt, tevékenyen részt is vett az ottani munkában. Öt gyermeke mellé (apjuk halála után) egy unokaöccsét és egy unokahúgát is örökbe fogadta.

Több, Oroszországból kivándorolt tudósnak szállást adott Hamburgban, majd segítette áttelepülésüket Amerikába

Rendkívül szerény ember volt: nemesi előnevét nem használta; tudományos címeire, kitüntetéseire nem hivatkozott.

Szakmai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1872-ben állt munkába az orosz meteorológiai szolgálatnál, majd hamarosan Németországba költözött, ahol 1875-ben a hamburgi tengerészeti obszervatórium (Deutsche Seewarte) meteorológiai részlegvezetőjévé nevezték ki — itt időjárás-előrejelző rendszert dolgozott ki. Ezen a munkahelyen 1919-ig maradt; posztján veje, Alfred Wegener követte).

1886–1891 között a Német Meteorológiai Szolgálat (Deutsche Meteorologische Gesellschaft) évkönyvének társszerkesztője volt.

1924-ben Grazba költözött; itt kezdte a közös munkát Rudolph Geiger meteorológussal.

Az éghajlattípusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fő műve az éghajlattípusokat összegző és osztályozó rendszerét, ami máig a legismertebb tipizálások egyike. Alapját, a Föld hőmérsékleti öveinek térképét 1884-ben publikálta; az osztályozás matematikai alapjaival és első változatával 1900 táján készült el. Rendszerét 1936-ig fokozatosan finomította. E felosztás alapelemei kizárólag statisztikai módszerekkel feldolgozott meteorológia adatok:

  • a hőmérséklet és
  • a csapadék értékei

voltak.

Az éghajlat legfőbb kifejezőjének az őshonos növényzetet tekintette. Az első változatban még csak öt alapvető típust:

  • trópusi esős,
  • száraz,
  • meleg mérsékelt,
  • hideg mérsékelt,
  • sarkvidéki

különböztetett meg, és ezeket sorban A-tól E-ig az ábécé betűivel jelölte.

Később ezeket a csapadék eloszlásának típusa szerint három altípusra bontotta:

  • száraz időszak nélkül (f)
  • száraz nyári időszakkal (s),
  • száraz téli időszakkal (w).

Bevezetett négy újabb földrajzi zónát is:

  • sztyepp (S),
  • sivatag (W),
  • tundra (T),
  • örök fagy (F).

Természetesen nem minden alaptípusban fordult elő mindhárom, elméletileg lehetséges alcsoport, így a gyakorlatban 11 éghajlati osztályt jelölt ki, és ezt a rendszert később 6 hőmérsékleti kategória bevezetésével finomította.

Rendszerét 1954-ben Glenn Thomas Trewartha módosította.

Köppen nyomán Magyarországon Zólyomi Bálint dolgozott ki módszert a hazai csapadékjárási típusok statisztikai elemzésére.


Művei

Rendkívül termékeny szerző volt; több mint 100 publikációja jelent meg a különböző szaklapokban. Néhány a fontosabbak közül:

  • Wladimir Köppen, 1874: Über die Abhängigkeit des Klimatischen Charakters der Winde von Ihrem Ursprunge. Reportorium für Meteorologie.
  • Wladimir Köppen, 1884: A Föld meleg övezeteinek térképe.
  • Wladimir Köppen, 1899: Grundlinien der Maritimen Meteorologie. (A tengerészeti meteorológia alapjai.)
  • Wladimir Köppen, Alfred Wegener, 1924: Die Klimate der geologischen Vorzeit (A földtani múlt éghajlata).
  • Wladimir Köppen, Rudolph Geiger, 1927–1940: Handbuch der Klimatologie (Az éghajlattan kézikönyve; befejezetlen).
  • Wladimir Köppen, 1931: Grundriss der Klimakunde

Források

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rendkívül termékeny szerző volt; több mint 100 publikációja jelent meg a különböző szaklapokban. Néhány a fontosabbak közül:

  • Wladimir Köppen, 1874: Über die Abhängigkeit des Klimatischen Charakters der Winde von Ihrem Ursprunge. Reportorium für Meteorologie.
  • Wladimir Köppen, 1884: A Föld meleg övezeteinek térképe.
  • Wladimir Köppen, 1899: Grundlinien der Maritimen Meteorologie. (A tengerészeti meteorológia alapjai.)
  • Wladimir Köppen, Alfred Wegener, 1924: Die Klimate der geologischen Vorzeit (A földtani múlt éghajlata).
  • Wladimir Köppen, Rudolph Geiger, 1927–1940: Handbuch der Klimatologie (Az éghajlattan kézikönyve; befejezetlen).
  • Wladimir Köppen, 1931: Grundriss der Klimakunde

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]