Szerbia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szerbia Köztársaság
Република Србија
Republika Srbija
Szerb Köztársaság
Republica Serbia
Републіка Сербія
Srbská republika
Republika Srbija
 Szerbia zászlaja
Szerbia zászlaja
 Szerbia címere
Szerbia címere
Nemzeti mottó: nincs
Történelmi: Само Слога Србина Спаcава /
Samo Sloga Srbina Spasava

(magyarul: Csak az egység menti meg a szerbet)
Nemzeti himnusz: Боже правде /
Bože pravde

(magyarul: Igazság Istene)
Location Serbia Europe.png

Fővárosa Belgrád
é. sz. 44° 48′, k. h. 20° 28′
Államforma köztársaság
Vezetők
Elnök Tomislav Nikolić
Miniszterelnök Ivica Dačić
Hivatalos nyelv szerb1
Népesség
Népszámlálás szerint 7 186 862 fő (2012)[1] +/-
Rangsorban 101
Becsült 7 243 007 [2] fő (2013. január [3])
Rangsorban 101
Népsűrűség 94 (Koszovó nélkül) fő/km²
GDP 2008 (forrás: IMF)
Összes 40 426 millió USD (77)
Egy főre jutó 6 781 USD (72)
HDI (N/A) N/A (N/A) – 
Földrajzi adatok
Terület 77 474 (Koszovó nélkül) km²
Rangsorban 116
Időzóna CET (UTC+1)
CEST (UTC+2)
Egyéb adatok
Pénznem Szerb dinár (RSD)
Nemzetközi gépkocsijel SRB
Hívószám 381
Internet TLD .rs

Szerbia, hivatalos nevén Szerbia Köztársaság (Szerbiában magyarul hivatalosan Szerb Köztársaság, szerbül cirill írással Република Србија, latin írással Republika Srbija) délkelet-európai állam. Miután Montenegró népszavazás útján önálló állammá lett, a szerb és montenegrói államszövetség megszűnt, és 2006. június 5-én Szerbia is deklarálta függetlenségét, valamint azt, hogy a korábbi államalakulat jogutódjának tekinti magát. 2008. február 17-én Koszovó tartomány albán vezetése kikiáltotta a tartomány függetlenségét. A tartomány közigazgatásilag jelenleg az ENSZ irányítása alatt áll. Szerbia állampolgárai 2009. december 22-én kérte felvételét az Európai Unióba amelynek külügyminiszterei 2010. októberében kérték fel a Bizottságot a tárgyalások megkezdésére.[4] 2012. március 2-án hivatalosan is EU-tagjelölt lett. [5]

Fekvése, határai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Balkán-félsziget középső és északi részén, illetve a Kárpát-medence déli részén található. Északról Magyarország, keletről Románia és Bulgária, délről Albánia vagy Koszovó, Macedónia, és Montenegró, nyugatról Bosznia-Hercegovina és Horvátország határolja. Szerbia egy tengerparttal nem rendelkező ország.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Alföld déli vidéke a Száva és a Duna vonalától délre végződik, de a Morava-völgyben mélyen benyúlik a Balkán-félszigetre. Ettől a völgytől nyugatra helyezkedik a Dinári-hegység, amely Montenegró területén át egészen az Adriai-tenger partjáig fut. Keletre a Balkán-hegység és a Szerb-Kárpátok emelkednek kisebb folyóvölgyekkel, medencékkel. Szerbia legmagasabb pontja Koszovó területén, a Prokletije hegységben található 2656 m magas Đeravica. Szerbia központi részének legmagasabb csúcsa a Balkán-hegységben található 2169 m magas Midžor.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legjelentősebb folyók: Duna, Tisza, Nagy-Morava, Száva, Drina, Temes.

A Tisza itt ömlik bele a Dunába, Titeltől 10 km-re délre. A Száva Belgrádnál ömlik a Dunába, a Morava pedig Szendrőnél.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerbia klímája a kontinentális (a Vajdaságban) és a mérsékelt kontinentális (Közép-Szerbia, Koszovó) között mozog. A csapadékok elegendőek az ideális mezőgazdasági termeléshez. Ehhez még hozzájárul a Vajdaság és Šumadija termőföldje.

Növény- és állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerbia flórája és faunája igen gazdag a változatos éghajlatnak köszönhetően. Északon az Alföldet sztyeppe fedi. Mára nagy részét feltörték a mezőgazdasági művelés számára. Kevés erdő maradt, főleg a folyók és csatornák mellett. A művelt területek erdőfoltjai apróbb állatoknak, valamint szarvasoknak és őzeknek nyújtanak menedéket. Gyümölcsösök és művelt erdők is találhatók. Az vadállatok között fellelhető a vaddisznó, a farkas, a róka és (Bánságban, a Kárpátok lábainál) egy-két eltévedt medve is.

A középső és a déli régiókban és a hegyekben lombhullató (például tölgy) és tűlevelű fák egyaránt megtalálhatóak. A fauna a Balkán-félsziget többi országára jellemző.

Tájkép a Šarban

Szerbia területén öt nemzeti park van:[6]

Meg kell jegyezni, hogy ezek közül a Šar-hegység a bizonytalan státusú Koszovó területén van.

Környezetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1999-es koszovói háború súlyos környezeti károkat okozott. A lebombázott ipari létesítményekből, vegyi üzemekből toxikus anyagok tömege került a környezetbe. A bombázások során használt grafit szálak súlyos károkat okoztak az élővilágban. A becsapódáskor elporló szegényített urán lőszerek bizonyos területeken komoly nehézfém szennyezést okoztak.

Szerbia jelentős Európai Uniós támogatással több rehabilitációs programot is indított.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerbiát a görög időkben a trákok lakták. Az első állam ezen a területen a Római Birodalom volt, amelynek több provinciája is osztozott az ország mai területén: Moesia az ország keleti részén, Dalmácia az ország keleti és középső vidékein, Pannonia a Duna és Száva közötti területeken, Dacia pedig a Temesköz vidékén terült el.

Szerbek által lakott területek a 89. században

Az ország mai lakosai, a szerbek a 7. század második felében foglalták el a területet, valószínűleg bizánci hívásra. Ekkor még laza törzsszövetségben, transzhumáló pásztorkodókként együtt éltek a vlachokkal (a románok feltételezett őseivel). A bolgárok 986-ban meghódították ezt a területet, ám az ekkor megerősödő Bizánci Birodalom 1018-ban megszüntette az első dunai bolgár birodalmat, ezzel Szerbia területe bizánci fennhatóság alá került.

Dušan István a középkori Szerbia legnevesebb uralkodója

A szerb törzseket Nemanja István (Stefan Nemanja) nagyzsupán egyesítette, létrehozva 1190-ben a Szerb Fejedelemséget, amely 1217-ben Szerb Királyság néven függetlenedett Bizánctól, és megkezdődött Szerbia virágkora. A Nemanjićok 1166-1371-ig voltak Szerbia uralkodói.

Az ország legnagyobb kiterjedését Dusán a hatalmas (13311355) alatt érte el, amikor is Szerbia fennhatósága egészen az Égei-tengerig elért, illetve Albánia és Görögország északi része is hozzátartozott. Azonban az 1389-es rigómezei csata után a középkori szerb állam, különböző tartományurak vezetése alatt, török vazallus területekre bomlott. 1402-ben létrejött a szerb despoták állama, amely a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom állandó nyomásának volt kitéve. 1459-ben Szendrő eleste után Szerbia egész területe végleg török fennhatóság alá került. A szerb despotai cím Magyarországon élt tovább egészen 1537-ig.

Az 1699-es karlócai béke során Magyarország visszakapta a török által meghódított területeit. Ezen területek rendkívül gyéren lakottak voltak, így sok szerb a magas török adóktól menekülve északra, azaz Magyarországra vándorolt. Részben ekkor népesült be szerbekkel a Délvidék, illetve északabbra a Duna menti területek. Ráckeve, Szentendre tipikusan ilyen város, valamint Szeged környékén Deszk, Újszentiván, Magyarcsanád.

1804. február 14-én Đorđe Petrović (avagy Karađorđe) vezetésével felkelés tört ki a janicsár hatalom és a vallási elnyomás ellen. A felkelés egész Šumadijára (mai Közép-Szerbia) kiterjedt. Harcukat Oroszország anyagilag és katonailag is támogatta – 1807 júniusában orosz-szerb szövetséget kötöttek –, de a későbbi orosz-török harcok befejezésekor ezt Oroszország beszüntette. 1813 októberében elesett Belgrád, decemberre összeomlott a felkelés, vezetői Ausztriába menekültek.

A megtorlások miatt 1815 áprilisában Takovóból újabb felkelés indult ki Miloš Obrenović vezetésével, gyors sikerekkel. Orosz nyomásra az Oszmán birodalomnak el kellett ismernie Szerbia széles autonómiáját (fennhatóság fejében), és Obrenović főkenézi méltóságát utódlási joggal.

Az 1826-os akkermani orosz-török szerződéssel Szerbia hűbéres fejedelemség lett, amit a drinápolyi béke (1829), majd a szultán (1830) megerősített. A Porta lekötöttségét kihasználva 1833-ban annektálta az első felkelés során elfoglalt, de akkor nem csatolt hat nahijét, amit szultán orosz nyomásra elismert.

1878-ban sikerült teljesen függetlenednie, amikor is a törököket Koszovó és a Novi Pazari szandzsák kivételével az egész országból sikerült kiszorítani.

Az első Balkán-háború során (1913-ban) Szerbia megszerezte mai területét (a Vajdaságot leszámítva) és Macedónia területét.

A boszniai szerb nemzetiségű Gavrilo Princip által elkövetett szarajevói merénylet adta a közvetlen okot az első világháború kirobbantására. Az Osztrák–Magyar Monarchia által megtámadott Szerbia végül az Antant segítségével a nyertesek között szerepelt az I. világháborúban, ezért Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország és az Ausztria területétől elcsatolt Szlovénia (addigi nevén Krajna) egyesüléséből létrejövő Szerb-Horvát-Szlovén Királyság a trianoni békekonferencián a Magyarországtól elcsatolt Délvidéket is megkapta. Az itt kialakított a Vajdaság területén jelentős német, magyar és egyéb nemzetiségű lakosság került kisebbségi sorba. Az ország déli tartományát, Koszovót ugyanakkor albán többség lakta.

Az egységes állam 1929-ben a Jugoszlávia (jugoszláv = „délszláv”) nevet vette fel. A második világháborúban az állam megszűnt és Szerbia a Harmadik Birodalom illetve a Magyar Királyság (Bácska) megszállása alá került. A megszállt területeken a német és a magyar megszállók számos kegyetlenkedést követtek el a szerb lakosság ellen[forrás?], a zsidó lakosságot pedig koncentrációs táborokba hurcolták. (Lásd: Újvidéki vérengzés, 1942). A horvát usztasák a szerbek ellen valóságos népirtást folytattak. (lásd: Ante Pavelić) Egyes adatok szerint 1941-1945 között kb. 700.000 szerb civilt mészároltak le.[forrás?] Szerbiában a német megszállók ellen elsőként Draža Mihailović vezetésével a királyhoz hű szerb csetnikek kezdték meg a harcot. Valamivel később Josip Broz Tito marsall vezetésével nagyszabású partizánmozgalom bontakozott ki a német csapatok ellen. 1944 őszén a partizánok tömeges népirtást követtek el a német és magyar polgári lakosság ellen. (Lásd: Délvidéki vérengzések)

1945-ben újra egyesültek a délszláv területek. Az új alkotmány elfogadásával Jugoszlávia „népi demokrácia” lett, de 1948-ban sikerült szakítania a sztálinista Szovjetunió által vezérelt szocialista blokkal. 1961-től kezdve Tito marsall vezetésével Jugoszlávia nyugatias jellegű állammá vált, amely egészen a legutóbbi délszláv háború kitöréséig (1991) a térségben viszonylag fejlett államnak számított.

A délszláv háború során, 1992-re a korábbi szocialista Jugoszlávia felbomlott, a tagköztársaságokból független államok jöttek létre. Jugoszlávia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Horvátország és Szlovénia teljesen önállóan működtek tovább.

Horvátországhoz és Bosznia-Hercegovinahoz hasonlóan Jugoszlávia is menedéket nyújtott a délszláv háborús bűnösöknek, ezért nemzetközi helyzete a 90-es évek során fokozatosan romlott, amit az országot sújtó gazdasági válság is tetézett. Végül, 1999-ben, a koszovói etnikai tisztogatásokat követően a NATO légi csapásokat mért az országra. 2000 októberében a Slobodan Milošević vezette rezsim megbukott. Slobodan Milosević-et mint háborús bűnöst letartóztatták, és kiadták Hágának. Milosević 2006-ban cellájában keringési elégtelenségben elhunyt.

Jugoszláviában jelentős demokratikus átalakulás zajlott. Politikai életében azonban továbbra is kísértenek a múlt árnyai. Erre példa Zoran Đinđić, volt miniszterelnök meggyilkolása.

Az utóbbi száz év során Szerbia határai többször és jelentősen változtak, és számos államalakulatnak volt a tagja: Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 1918-1941-ig, 1941 és 1944 között német megszállás alatt, 1945 és 1992 között Szerbia újra Jugoszlávia része (egyike a délszláv államot alkotó hat köztársaságnak a két autonóm tartománnyal, a Vajdasággal és Koszovóval együtt). 1992 és 2003 között Szerbia és Montenegró közösen alkotta a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot. A 2003. február 4-én létrejött megegyezés alapján ez az államalakulat Szerbia és Montenegró néven államszövetséggé alakult.

2006. május 21-én Montenegró lakosai megszavazták az elszakadást az államszövetségtől, Montenegró pedig június 3-án hivatalosan is kikiáltotta függetlenségét, ezáltal az államszövetség felbomlott. A nagyobb rész Szerbia Köztársaság néven létezik tovább.

2008. február 17-én kiáltották ki Koszovó függetlenségét. "Koszovó a mai naptól büszke, független és szabad" - jelentette ki Hashim Thaci koszovói miniszterelnök vasárnap a prištinai parlament rendkívüli ülésén. Szerbia visszautasítja a függetlenséget. Jelenleg (2011. április 12.) 75 ország ismerte el Koszovót.

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tartományok, körzetek és községek Szerbiában

Államforma, alkotmány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Köztársaság. Alkotmányát 2006-ban hozták.

A törvényhozást a parlament (narodna skupština) gyakorolja, mely 250 tagból áll. A képviselőket részarányos (proporcionális) rendszerben választják meg. Az általános választási küszöb 5 százalékos, míg a kisebbségi pártokra a természetes bejutási küszöb vonatkozik. A törvényhozás menete teljes mértékben egyezik bármely más európai parlament döntéshozatali rendszerével. A végrehajtó hatalmat a kormány (szerbül: vlada) gyakorolja, melynek élén a miniszterelnök áll. Mint minden parlamentáris demokráciában a parlament nevezi ki a kormány tagjait.

Közigazgatási felosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szerbia Köztársaság a következő közigazgatási egységekre bontható fel: autonóm tartományok, körzetek, községek.

Két autonóm tartománya a Vajdaság és Koszovó. 2008. február 17-én Koszovó albán vezetése egyoldalúan kikiáltotta a tartomány függetlenségét, jelenleg az Egyesült Nemzetek Ideiglenes Koszovói Közigazgatási Missziójának (UNMIK) közigazgatása alatt van.

Szerbia kormánya a területén 29 körzetet (és Belgrád főváros, amely egymagában régió, körzet és főváros) ismer el.[7]

Belpolitika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2006-ban új alkotmányt fogadtak el. A parlamenti választásokon 2007-ben a Szerb Radikális Párt kapta a legtöbb szavazatot. Összesen 81 mandátumot szerzett a Szerb Radikális Párt, a Demokrata Párt 64 mandátumot,a Szerbia Demokrata Párt-Új Szerbia koalíció 47 mandátumot, a G17 Plusz 19 mandátumot, a Szerb Szocialista Párt 16 mandátumot, Liberális Demokrata Párt-Szerb Polgári Szövetség-Szociáldemokrata Unió-Vajdasági Szociáldemokrata Liga koalíció 15 mandátumot, a Vajdasági Magyar Szövetség 3 mandátumot, a bosnyák Szandzsáki Koalíció 2 mandátumot, az Albán koalíció 1 mandátumot, a Szerbiai Romák Uniója 1 mandátumot és a Roma Párt 1 mandátumot szerzett.

A Demokrata Párt a Szerbiai Demokrata Párt-Új Szerbia és a G17 Plusz alkottak kormányt. A kormányfő Vojislav Koštunica maradt a Szerbiai Demokrata Párt vezetője. A kormány jövője megalakulása óta bizonytalan. A Demokrata Párt és a G17 Plusz az európai integrációkat helyezik előtérbe míg a Szerbiai Demokrata Párt a koalíciós partnereivel együtt oroszbarát politikát folytat. A 2008-as elnöki választásokat Boris Tadić nyerte aki ezzel megvédte mandátumát. Legnagyobb ellenfele a radikális Tomislav Nikolić volt. Tadić győzelmét főleg a kisebbségeknek és a polgári lakosságnak köszönheti.

Koštunica miniszterelnök 2008. március 8-án lemondott. Az ezt követő parlamenti választásokon a Demokrata Párt győzött, s sokat vitatott koalíciót hozott létre a Szerbiai Szocialista Párttal. Az előbb említett koalíció, a G17 Plusz és kisebb képviselőcsoportok alakítottak kormányt, melynek elnökévé Mirko Cvetkovićot választották.

2008-ban belső viták következtében, melyek elsősorban Tomislav Nikolić személye körül forogtak, felbomlott az addig igen erős ám egyre gyengülő tendenciát mutató Szerb Radikális Párt, s Nikolić csakhamar megalakítja új pártját, a Szerb Haladó Pártot, mely a radikális szavazótábor nagy részét magával látszik vonni.

A 2012. május 6-án megtartott általános választásokon (elnökválasztás, parlamenti és helyhatósági választások) a Tomislav Nikolić vezette Szerb Haladó Párt aratott győzelmet megelőzve a Boris Tadić vezette Demokrata Pártot. Az elnökválasztáson is Nikolić győzött, aki választási ígéretét betartva lemondott pártelnöki tisztségéről elnöki tisztségébe lépését megelőzően. Az új kormányt a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerbiai Egyesült Régiók, a Demokrata Párt frakciójából kivált Rasim Ljaljić vezette Szerbiai Szociáldemokrata Párt és a Szandzsáki Demokratikus Akciópárt alakították meg. Ivica Dačićot, a szocialisták vezetőjét választották a kormány elnökévé.

Főbb pártok:

Védelmi rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szerb Haderő még ma is meghatározó egyéniség a Balkánon. Az egykori Nagy-Jugoszláviának (JSZSZK) nagy és erős hadserege volt, amitől még a nyugat is rettegett. A délszláv háborúban súlyos veszteségek érték a haderőt, főleg a légierőben, ugyanis a repülőgépek nagy részét a NATO bombázások alatt a repülőtéren megsemmisítették. A tönkrement eszközök pótlását 2000 óta megkezdték, azóta folyamatos az újítás. A Szerb Hadsereg (Vojske srbije - Војске Србије) főleg keleti, és szovjet eszközökkel dolgozik, de manapság érdeklődnek a nyugati eszközök iránt is, és van saját gyártású vadászgépük, a Galeb.

Állami jelképek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még: Szerbia címere, Szerbia himnusza, Szerbia zászlaja

A jelenleg hatályban lévő nemzeti szimbólumokat, a zászlót, címert és himnuszt a szerb parlament 2004 augusztus 17-én egyhangúlag megszavazta.[8]

A címer bevezetése a szerb királyi címer visszaállítását jelentette, szimbólumai a kétfejű sas, a kereszt és rajta a Nemanjić-dinasztia koronájával.

Szerbia nemzeti himnusza a 19. században keletkezett Bože pravde (Igazság Istene), melynek zenéjét Davorin Jenko szerezte, szövegét Jovan Đorđević írta.

Az ajánlás alapján a szerb parlament kétféle zászlót fogadott el, egy nemzeti és egy állami zászlót.
Szerbia nemzeti zászlaja három egyenlő vízszintes sávból áll, amelyek az orosz zászló fordítottjaként rendre piros, kék és fehér színűek. Az állami zászló ezzel megegyező, Szerbia nemzeti címerével kiegészítve.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A népesség: 7 181 505 fő (2013. január) [9]

A népsűrűség: 95 fő/km²

Városi lakosság aránya: 52%

Nyelvek: szerb ( hiv.) albán ( hiv. Koszovóban )

A főváros, Belgrád egy képe

Legnépesebb települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerbia legnépesebb városai: a főváros Belgrád (Beograd) (lakossága 1 639 121 fő), Újvidék (Novi Sad ) (301 968),

Priština[10] (Prishtinë) (200 000), Niš (257 867), Kragujevac (147 281),

Prizren[11] (Prizreni) (121 000) és Szabadka (Subotica) (96 483).

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerbia többnemzetiségű ország, amelynek egyes területein, a szerbek aránya nem éri el az abszolút többséget. Legutóbb 2011-ben tartottak hivatalos

népszámlálást, de ezek az adatok nem tartalmazzák a nemzetközi felügyelet alatt álló Koszovó lakosságának számát.

A 2011-es népszámlálási adatok a nemzetközi felügyelet alatt álló Koszovó tartomány nélkül: [12]

Szerbia etnikai összetétele a 2002-es népszámlálás alapján
Szent Száva szerb ortodox székesegyház Belgrádban, a világ egyik legnagyobb ortodox temploma
Összesen Közép-Szerbia Belgrád Vajdaság
összesen % összesen % összesen % összesen %
Összesen 7 186 862 100 3 595 613 100 1 659 440 100 1 931 809 100
szerbek 5 988 150 83,32 3 193 067 88,80 1 505 448 90,72 1 289 635 66,75
magyarok 253 899 3,53 953 0,02 1810 0,10 251 136 13,00
bosnyákok 145 278 2,02 142 902 3,97 1596 0,09 780 0,04
romák és sintik 147 604 2,05 77 888 2,16 27 325 0,01 42 391 2,19
jugoszlávok 23 303 0,32 3066 0,08 8061 0,48 12 176 0,63
horvátok 57 900 0,80 3115 0,08 7752 0,46 47 033 2,43
montenegróiak 38 527 0,53 6484 0,18 9902 0,59 22 141 1,14
albánok 5809 0,08 2306 0,06 1252 0,07 2251 0,11
szlovákok 52 750 0,73 325 0 2104 0,12 50 321 2,60
vlachok 35 330 0,49 34 978 0,47 182 0,01 170 0
románok 29 332 0,40 2640 0,07 1282 0,07 25 410 1,31
macedónok 22 755 0,31 5393 0,14 6970 0,42 10 392 0,53
bolgárok 18 543 0,25 15 866 0,44 1188 0,07 1489 0,07
bunyevácok 16 706 0,23 65 0 172 0,01 16 469 0,85
muszlimok (mint nemzetiség) 22 301 0,31 14 945 0,41 3996 0,24 3360 0,17
ruszinok 14 246 0,19 73 0 245 0,01 13 928 0,72
ukránok 4903 0,06 283 0 418 0,02 4202 0,21
szlovének 4033 0,05 679 0,01 1539 0,9 1815 0,09
goraniak (Dél-koszovói szláv muszlimok) 7767 0,10 1260 0,03 5328 0,32 1179 0,06
németek 4064 0,05 294 0 498 0,03 3272 0,16
oroszok 3247 0,04 773 0,02 1301 0,07 1173 0,06
egyéb 17 558 0,24 3765 0,10 7083 0,42 6710 0,34
regionális hovatartozás 30 771 0,42 915 0,25 1289 0,07 28 567 1,47
nem nyilatkozott 160 346 2,23 40 357 1,12 38 971 2,34 81 018 4,19
ismeretlen 81 740 1,20 43 221 1,20 23 728 1,42 14 791 0,76

Vallás szerinti megoszlás (Koszovó nélkül): Szerb ortodox: 6 555 931 hívő (84,59%), katolikus 356 957 hívő (4,97%), iszlám 222 828 hívő (3,1%), ateista 80 053 személy (1,11%), protestáns 71 284 hívő (0,99%).

[13]

Szociális rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerbiában a magyar kisebbség helyzete rendkívül ellentmondásos, a magyarok ellen elkövettet sorozatos bűncselekményekkel szemben a szerb kormány nem

hajlandó fellépni.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Viskoza textilgyár, Loznica

Az 1991 és 1995 között fennálló háború teljes gazdasági összeomlást eredményezett, ezt pedig növelték 1999-ben a NATO bombázásai és az ENSZ gazdasági szankcióinak köszönhetően Szerbia teljesen elszakadt a világgazdaságtól. 2001-ben a Világbank megszavazott 1,3 milliárd USD-t az ország újjáépítésére. A 21. század elején a keresők 7%-a a mezőgazdaságban, 34%-a az iparban, 59%-a a harmadik szektorban dolgozott. 2004-ben a hivatalos munkanélküliség: 16% , a külföldi államadósság 16 milliárd USD (a GDP 2/3-a) volt. [14]

Gazdasági ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Termelési értéke 1990-2003 között 20%-kal csökkent. Fontosabb termesztett növények: búza, kukorica, árpa, cukorrépa, burgonya, napraforgó, zab, hagyma, szőlő, paradicsom. Állatállománya (2006-ig) jelentős mértékben csökkent.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fontosabb ipari termékek (2003-ban): acél, alumínium, finomított réz, személyautó, hűtőgép, gumiabroncs, cement, cukor.

Kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az export évi értéke 2013-ban 14,6 milliárd USD, az import értéke 20,5 milliárd USD.[15] Németország, Olaszország és Oroszország a fő külkereskedelmi partnerei.

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Energiagazdálkodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több hőerőmű, vízerőmű található az országban, továbbá 2 kőolajfinomító. Szerbia gazdag alacsony hőértékű lignitben és vízenergiában, viszont szegényebb kőolajban és földgázban, ami csak a Vajdaságban található. Kőszén nagy mennyiségben található Kelet-Szerbiában. A bányászatban a legfontosabb energiahordozója a barnakőszén. 2003-ban ennek kitermelésében 10. a világon. A szerbiai bányászat nagy része elavult. Ettől függetlenül folyik a kitermelés, mivel Szerbia gazdag kis fémtartalmú ércekben. Szerbiában bányásznak még: vasat, nikkelt, krómot, rezet, ólmot, aranyt, ezüstöt, ónt, bórt, és vörös bauxitot.

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Néptáncosok
Searchtool right.svg Lásd még: Kategória:Szerbia kultúrája

Oktatási rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kulturális intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

könyvtárak, múzeumok, színházak, zene és tánc intézményei

Kulturális világörökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az UNESCO által elismerten a világ kulturális örökségének része:

Művészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alábbi információs doboz a szerb nép művészetére vonatkozik. A Szerbiában élő többi nép művészetéről lásd a Vajdaság, Koszovó szócikkeket.

Zene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerbiában nagy hagyománya van a folklórnak és a nemzeti zenének. Számos néptánccsoport és zenekar működik az országban. A délszláv folklórra, így a szerb folklórra is jellemző a kóló, vagyis körtánc. A két legismertebb kóló a Moravac és az Užičko kolo.

A 20. század előtt jellemzően a gusla és a furulya volt elterjedve, a mai Vajdaságban inkább a duda és a tambura. Később ill. manapság a fő hangszer a harmonika. Közép-Szerbiára jellemző még a rézfúvós hangszerek. Gučán minden évben rézfúvós fesztivált szerveznek. A legismertebb előadó Boban Marković.

Az Oszmán Birodalom részeként Szerbia hosszú évszázadokon át a szultánt szolgálta. Ez idő tájt az egész Balkánon a török zene terjedt el ill. annak hatása jelentősen érzékelhető a népzenében.

A 20. században Szerbiába is elterjedt a külföldi stílusok sokasága: pop, dance, blues, stb. Egy sajátságos zenei stílus is kialakult az országban a turbofolk. Ez a dance és a szerb népzene keveredése következtében jött létre. Jellemző előadók: Lepa Brena, Željko Joksimović, Dragana Mirković, Svetlana Ražnatović-Ceca, Stoja.

Az 1960-as évek óta jelennek meg a nyugati mintájú zenekarok: Riblja čorba, Bajaga i Instruktori.

A 2007-es Eurovíziós Dalversenyen Marija Šerifović a Molitva című dalával elnyerte az első helyet.

A legismertebb szerb zeneszerző, egyben népdalgyűjtő Stevan Stojanović Mokranjac (18561914). Ő alapította az első szerb zeneiskolát.

Ismert zeneszerzők még Kornelije Stanković, Stevan Hristić, Stanislav Binički; a könnyűzene-népzene-filmzene terén pedig a világhírű Goran Bregović.

Hagyományok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Turizmus, látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Searchtool right.svg Lásd még: Szerbia magyar emlékei, látnivalói

Szerbiában 2008-ban sor került az Eurovíziós Dalverseny megrendezésére is, amelyet az előző évben Marija Serifović nyert meg.

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tömegsportok Szerbiában: labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda, tenisz, röplabda.

Belgrádban tartják a 2009-es Univerziádét és a belgrádi maratont.

Szerbia első ízben az 1912-es olimpián tűnt fel, majd a 2008-as olimpián.

A legismertebb sportegyesület a JSD Partizan és a SD Crvena zvezda. A legnagyobb sikere Szerbiának a labdarúgás terén 1991-ben volt, amikor Crvena Zvezda az európai kupát megszerezte és az interkontinentális kupát is. 1992-ben Partizan kosárcsapata Európa első helyzetje lett.

Szerbia kosárlabdában 1998-ban és 2002-ben világbajnok lett.

A fiatal labdarúgók jelenleg is küzdenek Európa első helyéért.

A vízilabdások 1991-ben és 2005-ben világbajnokok voltak, 1991-ben, 2001-ben, 2003-ban és 2006-ban pedig európai bajnokok.

A legismertebb szerb teniszezőnők Ana Ivanović és Jelena Janković, a férfiak közül pedig Novak Đoković.

Ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2008[16] Megnevezés Munkaszüneti
nap
január 1.
január 2.
Újév
igen
január 7. ortodox Karácsony
igen
január 14. ortodox Újév
nem
január 27. Szent Száva napja
nem
február 15. Alkotmány ünnepe
igen
április 25. ortodox Nagypéntek
igen
április 28. ortodox Húsvét hétfő
igen
május 1.
május 2.
Munka ünnepe
igen
május 9. Győzelem napja (II. világháború)
nem
június 28. Vidovdan
igen
november 11. az I. világháború befejezésének évfordulója
igen

Szerbiában a Julianus-naptárt használják, ezért az ünnepek két héttel elcsúsznak a Gergely-naptárhoz képest, így a Szenteste január 6-ára, a Szilveszter pedig január 13-ára esik. A Karácsonyt (szerbül: Božić) eredetileg kizárólag január 6-án tartották, de manapság már december 25-én, azaz a Gergely-naptár szerint is meg szokták ünnepelni.

A legfontosabb nemzeti ünnep június 28-a Szent Vid napja (szerbül: Vidovdan). 1389-ben ekkor verték meg Rigómezőn a törökök Murád szultán vezetésével a szerbeket, akik ennek következtében elveszítették függetlenségüket.

Az egyik legnagyobb ünnep Szent György napja, melyet évente kétszer is megtartanak. Az első (Đurđevdan) április 24-én (a szerb egyházi naptár alapján május 6-án), a második (Đurđic) november 3-án van (a szerb egyházi naptár alapján november 16-án). Szent Györgyöt leginkább lova hátán ábrázolják, amint lándzsájával éppen ledöfi a bűnt jelképező sárkányt.

Január 27-én ünneplik meg az egyik leghíresebb szentjüket. Ekkor az önálló szerb ortodox egyházi szervezet középkori megalapítójára, Nemanja István fiára, Szent Szávára (Sveti Sava) emlékeznek. Mivel a pogány szerbek többistenhívők voltak, a kereszténység felvétele után a szentek fokozott tiszteletével helyettesítették a régi hit isteneit. Hagyományosan minden családfő választott magának egy védőszentet, aki a családot volt hivatott védelmezni. A patrónus szent ünnepe a Krsna slava (magyarul:keresztelő ünnep). A legenda szerint minden család őse az általuk tisztelt szent napján vette fel a kereszténységet, és erre emlékeznek. A védőszent tisztelete apáról fiúra száll, a lánygyermek férjhez menetele után a férj családjának szláváját ünnepli. Minden család minden évben egyszer ünnepli a szlávát, majd a pap (popa) megszenteli a lakhelyüket, és este vacsorát tartanak. Ilyenkor nemcsak a meghívott vendégek, hanem a hívatlan ismerősök előtt is nyitva áll az ajtó. A vendéget érkezésekor megkínálják "slatko"-val (sűrű cukorszirupban tartósított gyümölcs), amiből egy kanállal illik enni. Leggyakoribb védőszentek: Szent Miklós (Sveti Nikola), Szent Demeter (Sveti Dimitrije), Szent Trifun, Szent János (Sveti Jovan) és Szent Száva. Ez utóbbi egyébként a szerb iskolák, továbbá a gyerekek és az ifjúság védőszentje.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szerbia témájú médiaállományokat.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. НАЦИОНАЛНА
    ПРИПАДНОСТ Подаци по општинама и градовима
    E T H N I C I T Y
    Data by municipalities and cities
    (szerb, angol nyelven) (PDF). Република Србија Републички завод за статистику
    Statistical Office of the Republic of Serbia, 2012. november 30. (Hozzáférés: 2011. november 15.)
  2. Census.gov: Country Rank. Countries and Areas Ranked by Population: 2013. U.S. Department of Commerce, 2013. április 22. [2013. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 9.)
  3. Koszovó nélkül, azzal együtt : 8 915 377
  4. Az Európai Unió és Szerbia kapcsolata
  5. Szerbia hivatalosan is EU-tagjelölt lett
  6. Nemzeti parkok. National Tourist Organization of Serbia
  7. Szerbiai körzetek, 2007. szeptember 16
  8. Állami jelképek. Serbian Government
  9. Koszovó nélkül, azzal együtt : 8 915 377
  10. A vitatott státuszú Koszovóban van.
  11. Szintén Koszovóban található
  12. Statistical Office of the Republic of Serbia. 2011 Census of Population, Households and Dwellings in the Republic of Serbia - First Results (A népszámlálás Koszovó területe nélkül történt) (PDF) (angol nyelven) (2012). Hozzáférés ideje: 2012. október 10. 
  13. http://webrzs.stat.gov.rs/axd/en/popis.htm
  14. Országok lexikona, Magyar Nagylexikon Kiadó, 2007.
  15. http://webrzs.stat.gov.rs/WebSite/public/PublicationView.aspx?pKey=41&pLevel=1&pubType=2&pubKey=2194
  16. Ünnepek 2008