Portugália

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Portugál Köztársaság
República Portuguesa
República Pertuesa
 Portugália zászlaja
Portugália zászlaja
 Portugália címere
Portugália címere
Nemzeti himnusz: A Portuguesa
EU-Portugal with islands circled.svg

Fővárosa Lisszabon
é. sz. 38° 42′, ny. h. 9° 11′
Államforma köztársaság
Vezetők
Államfő Aníbal Cavaco Silva
Miniszterelnök Pedro Passos Coelho
Hivatalos nyelv portugál
Beszélt nyelvek mirandai (regionálisan északkeleten)
függetlenség a Leóni Királyságtól
elismerés pápa által 1179

EU-csatlakozás 1986. január 1.
Népesség
Népszámlálás szerint 10 355 824 fő (2001)[1] +/-
Rangsorban 75
Becsült 10 487 290 fő (2012)
Rangsorban 75
Népsűrűség 114 fő/km²
GDP 2008 (forrás: IMF)
Összes 244 492 millió USD (37)
Egy főre jutó 22 997 USD (33)
Földrajzi adatok
Terület 92 391 km²
Rangsorban 109
Víz 0,5%%
Időzóna WET (UTC0)
WEST (UTC+1)
Egyéb adatok
Pénznem Euró (EUR)
Nemzetközi gépkocsijel P
Hívószám 351
Internet TLD .pt

térkép szerkesztése

Portugália (portugálul Portugal) Magyarországgal csaknem azonos területű európai ország, amely az Ibériai-félsziget délnyugati részén található. Északon és keleten egyetlen szárazföldi szomszédjával, Spanyolországgal határos, nyugaton és délen az Atlanti-óceán mossa partjait. Az országot Porto kikötővárosról, az egykori Portói grófság székvárosáról nevezték el. Portugália területéhez tartoznak az Atlanti-óceánban fekvő Azori-szigetek (2335 km²) és a Madeira-szigetek (797 km²). Sokáig portugál fennhatóság alá tartozott Makaó, ami 1999-ben került vissza Kínához. Már jóval ez előtt függetlenné váltak egykori afrikai gyarmatai.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portugália domborzati térképe

Domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portugália a Pireneusi-félsziget 1/6 részét foglalja el. Az ország területét a Tejo és a Douro folyó három részre osztja. Az északi rész völgyekkel tagolt felföld, aminek magassága csak helyenként éri el az 1500 m-t, éghajlatában az óceáni jelleg dominál.

A Douro és Tejo közötti középső rész magasabb (csaknem 2000 m-ig), hegyvidéki jellegű. A Közép-Portugáliai hegyvidék legmagasabb vonulata a Portugál-választóhegység (Serra da Estrela), aminek folytatása Spanyolországban a Kasztíliai-választóhegység. Itt van a kontinentális Portugália legmagasabb pontja, az 1993 méter magas (Pico Torre.

A Tejótól dél felé fekvő országrész alföld, illetve fennsík; a partvidéken homokos és sziklás szakaszok váltakoznak. Dél-Portugália két nagy tájegysége az Alentejo (nagyjából 400 m magas, folyókkal szabdalt tönkfelszín) és az Algarve (a spanyolországi Sierra Morena folytatása).

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portugália vízrajzának fő jellemzője, hogy a terep a félsziget középső részéről a tengerpart felé lejt; ezért a jelentősebb vízfolyások Spanyolországban erednek, és nagyjából nyugat felé folynak. A legnagyobb folyók a Tejo, a Douro és a Guadiana – a Douro vízhozama a legnagyobb, viszont a Tejo vízgyűjtő területe öleli fel az ország területének 40%-át (Douro: 21%). Északon a Minho, északkeleten a Douro egy-egy szakaszon Portugália és Spanyolország természetes határa. A legnagyobb, Portugáliában eredő folyó a Coimbra városán átfolyó Mondego.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az északi rész éghajlata enyhe, óceáni. Az éves középhőmérséklet 15 °C. A déli partvidéke azonban már mediterrán. Itt az éves középhőmérséklet 18 °C. A csapadék északon több, mint délen; az évi 2500 mm csapadék nagyrészt télen hullik le. A Tejotól délre az évi csapadék már csak 500–700 mm, sőt a déli Algarve tartományban csak 450 mm.

A tengerpartról az ország belseje felé haladva erősödik az éghajlat kontinentális jellege: egyre kevesebb a csapadék, nő mind a napi, mind szezonális hőingás.

Növény- és állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kaméleon Algarve régiójában

Az éghajlat változékonysága miatt nagyon gazdag a növényvilág. Az egész évben nedves északi területeken tölgyesek és bükkösök nőnek; ezeket a kontinentális részeken molyhos tölgyesek, a tengerparti sávban, Közép-Portugáliában tengerparti fenyő, délnyugaton pedig mandulafenyőt és paratölgy váltja fel.

Az ország 40%-a erdő (4,61% kocsánytalan tölgy, 4,11% paratölgy, 5% pinea liget), 6%-a rét és legelő.

Észak jellemző fái:

Aljnövényzetükben sok a sünzanót, a páfrány és a hanga.

A Tejotól délre para- és örökzöld tölgyerdők nőnek. Jellemzőek a citrusok, a mandula- és tengerifenyő, a datolyapálma valamint az Amerikából honosult agávé és opuntia sövények. Az aljnövényzetben bodorrózsa, kakukkfű, levendula és rozmaring nő.

Portugália állatvilága hasonlít Európa többi országáéhoz. Jellemző a vadkecske és a petymeg. Az északi részen védett faj a vadkecske, a szarvas, a vaddisznó, a borz, a vidra, a menyét és a rétisas. Az ország déli részén egy-két mérgeskígyó faj is előfordul. A tengerben körülbelül 200 halfaj él. A halászok hálójába rendszerint kardhal, szardínia, aranydurbincs, makrahal vagy tonhal akad, de vadásznak errefelé ámbráscetekre is.

A tengerben élnek még osztrigák és egyéb kagylók, homárok, languszták és egyéb rákok, csigák stb. is.

Searchtool right.svg Lásd még: Kategória:Portugália állatvilága

Környezetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portugália természetvédelmi területei: 1 nemzeti park (Parque Nacional), 12 természeti park (Parque Natural), 9 természetvédelmi terület (Reserva Natural), 5 természeti emlék (Monumento Natural), 7 tájvédelmi körzet (Paisagem Protegida).

Nemzeti Park[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyetlen nemzeti park a Peneda-Gerês Nemzeti Park (Parque Nacional da Peneda-Gerês) Portugália északnyugati részén. 1971. május 8-án alapították.

Természeti világörökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A madeirai babérlombú erdő az UNESCO által elismert természeti világörökség.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A portugál királyság megalakulása előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portugália őslakónak az ibéreket tekintjük, akik i. e. 1600 körül vándoroltak ide Észak-Afrikából vagy a Mediterráneum keleti részéből. Az ibérek és az ezer évvel utánuk (az i. e. 7–6. században) bevándorolt kelták keveredéséből alakult ki a terület keltibér lakossága. A luzitánok keltibér törzsét a Római Birodalom csak közel két évszázados (i. e. 194. – i. e. 27.) küzdelemben tudta meghódoltatni; a római uralmat véglegesítő Augustus végül róluk nevezte el az itt megszervezett római provinciát Lusitaniának.

A lakosság gyorsan átvette a latin nyelvet és romanizálódott. A kereszténység az i. u. 3–4. században kezdett elterjedni.

A provinciát három, a hunok nyomása elől menekülő szövetséges nép (a vandálok, az alánok és a szvébek) számolta fel 409-ben. Ők 410 és 416 között a Pireneusi-félsziget nyugati, illetve déli partvidékén fejezték be a Nyugat-Római Birodalmon és a Gall Királyságon át vezető, 400-ban, illetve 401-ben kezdett, hosszú hadjáratukat. Letelepedtek, és királyságokat alapítottak (az asdingi és a silingi vandálok külön-külön). Ezek az új államocskák rövid életűeknek bizonyultak: a nyugati gótok nyomásának csak a Szvéb királyság tudott hosszabb ideig (585-ig) ellenállni a jelenlegi Galiciában és a mai Portugália északi részén (a vandálok továbbvándoroltak Észak-Afrikába).

A reconquista szakaszai

A 6. században a Nyugati Gót Birodalomhoz tartozott. Rekared király alatt (586-601) a római egyházhoz csatlakoztak, és Rekared már a pápa áldásával koronáztatta meg magát. Witiza király (701-710) megpróbálta az addigi választott királyságot örökölhetővé átformálni, de ez a kísérlete a klérus és a nemesség ellenállásán megbukott, és őt magát is megfosztották uralmától. A trónbitorló Roderich ellen a király fiai az arabokat (és berbereket) hívták be. A Tarik ibn Ziyad által vezetett arab sereg 711-ben Jerez de la Frontera mellett legyőzte Roderich csapatait, de Witiza fiai is elestek. Az arabok kihasználták a vizigótok végzetes meggyengülését: megszállták a területet, felszámolták a Vizigót királyságot, és ők lettek Hispánia urai, akiket idővel móroknak kezdtek nevezni. Államukat annak fővárosáról Córdobai Kalifátusnak nevezték el.

A mórok kiűzése az ezredforduló táján indult meg. 868-ban III. (Nagy) Alfonz, Galicia királya (838–910) a vidéket a móroktól visszahódító hadvezérének, Vímara Peresnek adta a Minho és a Douro folyók közötti területet: ez lett az első portugál grófság, mivel a grófságot legnagyobb városáról, Portucaléról, a mai Portóról hamarosan Condado de Portucalénak kezdték nevezni. A Portugal névalak először egy 938-ban kelt okiratban fordul elő.

A portugál grófok ugyan mindig Galicia, illetve a jogutód Leóni királyság, egy rövid időszakban (1029–1035) Navarra, majd később Kasztília hűbéresei voltak, a gyakorlatban azonban mind önállóbban intézték ügyeiket, és többször is fellázadtak hűbéruruk ellen. A grófság és egyúttal a Vímara-ház 1071-ig maradt fenn. Az első portugál grófság utolsó grófja Nuño Mendes (ur. 1050–1071) lett. Ő 1070-ben fellázadt II. García ellen, de García a pedrosói csatában tönkreverte az ellene lázadó portugál hadakat. Az első portugál grófságot felszámolta; területét Coimbrához csatolta. Még abban az évben Garcíát is legyőzte bátyja, Vitéz Alfonz. Ezzel Galicia, mint önálló állam megszűnt, és vele a portugál területek is Kasztília részévé váltak. A második portugál grófságot Vitéz Alfonz 1093-ban hozta létre; Portugália grófjává Terézia (1170 k. – 1130 k.) lányának férjét, Burgundi Henriket (1070 k. – 1112) tette meg.

A portugál királyság a perszonálunió előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dél-galiciai második portugál grófság megalakításától származtatják trónjukat Portugália királyai, bár a királyságot csak 1143-ban kiáltotta ki I. Alfonz, a második portugál grófság harmadik grófja. Ő 1147-ben visszafoglalta a móroktól és fővárosává tette Lisszabont. Az ország végleges kiterjedését Bolognai Alfonz király alatt, Algarve taifa meghódításával (1249–51) érte el, de uralkodói ezután még sokáig „Portugália és Algarve” királyainak nevezték magukat. Az első portugál rendi gyűlést (cortest) 1256-ban hívták össze. Portugália és Spanyolország mai határát 1267-ben húzták meg, de Kasztília továbbra is állandóan fenyegette a fiatal állam önállóságát.

A portugál tengeri hatalmat Földművelő Dénes király alapozta meg, amikor megszervezte a portugál hadiflottát. Utóda, Bátor Alfonz a költségvetésből aktívan támogatta a földrajzi felfedezéseket – ennek köszönhetően egy portugál–genovai hajóraj fölfedezte a Kanári-szigeteket.

Mivel Kasztília Franciaország szövetségese volt, Portugália Angliával fűzte szorosra kapcsolatait: a két ország 1308-ban barátsági és együttműködési szerződést kötött. Kapcsolatukat jelentősen erősítette a század végén kitört trónutódlási válság. 1383-ban ugyanis Szép Ferdinánd királlyal férfiágon kihalt a Burgundi-dinasztia. Ferdinándot elvileg legidősebb lánya, I. Beatrix követte a trónon, a gyakorlatban azonban azt férje, I. János kasztíliai király követelte magának. A portugál nemesek Igazságosztó Péter király János nevű törvénytelen fia (Ferdinánd féltestvére) vezetésével felkeltek az idegen uralkodó ellen, és az aljubarrotai csatában (1385) le is győzték. Az új uralkodó János lett, és mivel ő volt az Avis-rend nagymestere, az új királyi ház az Aviz- (avagy Avisi-) dinasztia nevet kapta. I. János hatalmának legitimálása érdekében egyik első intézkedéseként (1386-ban) „örök szövetséget” kötött Angliával, és a Lancaster-házban született Filippa hercegnőt vette feleségül.

A 15. század elején a portugál királyok stabilizálták az ország államrendjét, megszilárdították hatalmukat. A tengerhajózás fejlődésének eredményeként Portugália lett Európa legjelentősebb gyarmatosító hatalma. 1494-ben Portugália és Spanyolország a tordesillasi szerződésben megállapodott a világ felosztásáról. A 16. századtól Portugália hatalmas gyarmatbirodalmat épített ki és lakatlan szigetcsoportokat telepített be. A portugál világhatalom kiépítésének lépései:

A Portugál Birodalom térképe (1415-1999). Piros-gyarmatok; Rózsaszín – felfedezések, a kereskedelmi és felségjogi hatáskör területei; Kék – tengeri felfedezések és útvonalak

A Tökéletes Jánosnak is nevezett II. János portugál király (1481–1495) kíméletlen eszközökkel erősítette meg a korona hatalmát a főnemesekkel szemben. 1494-ben Spanyolország és Portugália, a kor két nagy tengeri hatalma a tordesillasi szerződésben felosztotta a világot: meghatározták, hogy melyikük merre terjeszkedjen.

János utóda, Szerencsés Mánuel (1495–1521) 1497-ben betiltotta a zsidó és az iszlám vallást; a zsidók egy részét erővel megtérítették, a többieket száműzték. Mánuelről kapta nevét a portugál építészet jellegzetes irányzata, a Mánuel stílus.

Keletről fűszerek érkeztek Lisszabonba, Brazíliából cukor, Afrikából pedig arany és rabszolgák. A gyarmatokról szerzett extra jövedelmet nem az ország gyarapítására fordították, hanem felélték, ezért a fénykort hosszú hanyatlás és elszegényedés követte. A gyarmatokból a 20. század közepére nem maradt meg, csak:

1536-ban bevezették az inkvizíciót. 1540-ben beengedték a jezsuitákat.

A spanyol–portugál perszonálunió[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1580-ban I. Henrikkel egyenes ágon kihalt az Aviz-dinasztia, és a király két unokaöccse közül II. Fülöp spanyol király Alba hercege vezette hadai legyőzték az Aviz-ház utolsó uralkodója, Antal csapatait. II. Fülöp személyében egyesítette Portugália és Spanyolország trónját, és a következő hatvan évben ő és utódai egyszerre voltak mindkét ország királyai.

A spanyol uralkodók elvileg elismerték Portugália kiváltságait, és külön kezelték a két országot, miközben egyesítették a két gyarmatbirodalmat. A portugálok azonban alávetett, félgyarmati helyzetben érezték magukat. Súlyos csapás volt számukra, hogy elveszítették hagyományos kereskedelmi partnereiket: Angliát és Hollandiát, mivel ezek az országok ellenséges viszonyban álltak Spanyolországgal. A korábbi portugál gyarmatok egy részét elfoglalta Hollandia (pontosabban a Holland Kelet-indiai Társaság (VOC) és a Holland Nyugat-indiai Társaság (WIC).

Lásd még: Holland kísérlet Brazília gyarmatosítására

A harmincéves háborúban Spanyolország (és vele Portugália) az osztrák Habsburgok szövetségeseként vett részt. A háború okozta nehézségek mellett IV. Fülöp spanyol király (Portugáliában III. Fülöp) népelnyomó politikája is általános elégedettséget szült; uralma ellen több országrész felkelt. Az 1640-es katalóniai felkelést kihasználva a portugálok is megpróbálkoztak országuk függetlenségének helyreállításával, és 1640 decemberében Lisszabonban IV. János néven királlyá választották Bragânça hercegét. A szabadságharc esélyeit jelentősen javította, hogy az ifjú Condé, Enghien hercege által vezetett francia csapatok 1643. május 19-én a rocroi-i csatában megsemmisítő vereséget mértek a spanyol főseregre. Az új király is tehetséges hadvezérnek bizonyult, és egy sor ütközetben:

legyőzte az ellene küldött újabb és újabb spanyol csapatokat – eközben még a gyarmatokat is visszafoglalta (kivéve Indonéziát, ami a hollandok kezén maradt).

A spanyolok végül 1668. január 1-jével elismerték az ország függetlenségét, az ezt kimondó szerződésben Portugália átengedte korábbi gyarmatai közül Ceutát a spanyoloknak (Tangert 1643-ban elfoglalták az angolok).

A portugál királyság 1668 után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portugália gyarmatai 1800-ban

Az 1755 november elsején bekövetkezett földrengés, az ezt követő szökőár, és a tűzvész a szó szoros értelmében elpusztította a portugál fővárost, és mintegy 40 000 ember életét követelte. I. József király a kor legkitűnőbb építészeit vonta be az újjáépítési munkálatokba. A következő évtizedek során felépült új Lisszabon szebb lett, mint amilyen valaha is volt.

Az ország területét 1807 és 1811 között Napóleon csapatai foglalták el. A királyi család Brazíliába menekült, és erre az időre Rio de Janeiro lett a Portugál Királyság fővárosa. Brazília 1822-ben, a Brazil Császárság kikiáltásával függetlenedett Portugáliától.

A 20. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portugáliában 1910-ben polgári forradalom söpörte el a királyságot: október 5-én kikiáltották a Portugál Köztársaságot. 1926-ban katonai puccs döntötte meg a demokratikus kormányt és fél évszázados katonai diktatúra kezdődött. Salazar halála után az 1974-es vértelen szegfűs forradalom teremtette meg a mai demokratikus rendszert. Az új portugál kormány 1974-75-ben lemondott gyarmatairól, melyet tizenhárom éven át tartó gerillaháborúban igyekezett fenntartani, és függetlenséget adott nekik. 1986-ban lett Spanyolországgal együtt az Európai Közösségek, majd az Európai Unió tagja.

Kronológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

711 – a vizigótok vereséget szenvedtek a muzulmán berberektől, a terület mór uralom alá került

868 – III. Alfonz asztúriai király hadvezére, Vímara Peres visszahódította Galícia nyugati, tengermelléki részén a Minho és a Douro folyók közti területet, ahol megszervezték az első portugál grófságot (Condado de Portucale). A grófság és vele a Vímara-ház 1071-ig maradt fenn.

871 – III. Alfonz asztúriai király visszafoglalta a móroktól Coimbrát, és a mai Portugália középső részén 878-ban megszervezte Coimbra grófságot.

925 – Froilaz Alfonz elűzése után II. Ordoño leóni király Ramiro fia (a későbbi II. Ramiro leóni király lett az első portugál grófság és Coimbra grófság hűbérura. Felvette a „portugál területek királya” címet, és ezzel névlegesen ő vált az első portugál királlyá.

926 – Ramiro Viseuban rendezte be királyi székhelyét; ezt az udvart 930-ig tartotta fenn.

981 – Coimbra grófság ismét a Córdobai Kalifátus uralma alá került.

1009 – a Córdobai Kalifátusból kiszakadt a Coimbra grófság területét is magába foglaló Badajoz taifa (független mór királyság).

1064 – Nagy Ferdinánd, Kasztília és León királya visszafoglalta a móroktól a Mondego folyótól északra eső területeket, ahol másodszor is megszervezte Coimbra grófságot.

1071 – a pedrosói csatában II. García tönkreverte az ellene lázadó Nuño Mendes hadait. Az első portugál grófságot felszámolta; területét Coimbrához csatolta.

1093 – Vitéz Alfonz létrehozta a második portugál grófságot; Portugália grófjává lánya férjét, Burgundi Henriket tette.

1139 – I. (Alapító) Alfonz a független Portugália királyává nyilvánította magát.

1248 – Algarve visszahódításával befejeződött a mórok kiűzése.

1267 – Kasztília elismerte az önálló portugál királyságot.

1415 – Ceuta bevétele, a gyarmati terjeszkedés kezdete.

1419–25 – Tengerész Henrik betelepíttette a Madeira-szigeteket.

1494 – a tordesillasi szerződés.

1500 – Brazília felfedezése.

1549 – Tomé de Sousa megkezdte Brazília tervszerű gyarmatosítását, betelepítését.

1580–1640 – perszonálunió Spanyolországgal.

1623–1654 – holland kísérlet Brazília gyarmatosítására

1695 után – a brazil aranybányák fellendítik a gazdaságot.

1756 – Pombal márki és a felvilágosult abszolutizmus

1763 – a rabszolgaság megszüntetése (a gyarmatok kivételével)

1807 – a királyi udvar Brazíliába menekül a francia megszállás elől

1822 – liberális alkotmány, alkotmányos monarchia

1831 – polgárháború a trón birtoklásért

1910 – puccs, az I. köztársaság létrejötte

1916 – belépés az I. világháborúba az antant oldalán

1928 – a II. köztársaság kikiáltása

1932 – tekintélyelvű diktatúra Salazar vezetésével

1949 – belépés a NATO-ba

1955 – belépés az ENSZ-be

1974 – a III. köztársaság megszületése

1986 – belépés az Európai Közösségbe

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

São Bento palota, a parlament székhelye
Aníbal Cavaco Silva köztársasági elnök

Alkotmány, államforma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1976. évi alkotmány életbe lépése óta Portugália parlamentáris köztársaság. 1989–ben új alkotmányt hagytak jóvá. Az állam feje a nép által közvetlenül megválasztott államfő.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kormány
  • Parlament
  • Bíróság

Félprezidenciális sajátosságokat mutat.

Közigazgatási felosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portugália kerületei
  • Portugália 18 kerületből (distrito) áll:
  1. Aveiro,
  2. Beja,
  3. Braga,
  4. Breganca,
  5. Castelo Branco,
  6. Coimbra,
  7. Évora,
  8. Faro,
  9. Guarda,
  10. Leiria,
  11. Lisszabon,
  12. Portalegre,
  13. Porto,
  14. Santarém,
  15. Setúbal,
  16. Viana do Castelo,
  17. Vila Real,
  18. Viseu
  • 2 autonóm körzete:

19. Azori-szigetek és
20. Madeira.

A parlament ülésterme

Politikai pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szociáldemokrata Párt (PSD) – liberális
  • Szocialista Párt (PS)
  • Demokratikus Megújulás Pártja (PRD)
  • Szociáldemokrata Centrumpárt (CDS)
  • Kommunisták és Zöldek Választási Szövetsége (CDU)
  • Baloldali párt-bloco esquerda(BE)

Védelmi rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Portugáliában nagyrészt a G.N.R. (guarda naçional republicana), azaz a Köztársasági Őrség végzi az állampolgárok védelmét, amely több tagból áll.
  • G.N.R.BTR (guarda naçional republicana brigada de transito), azaz Köztársasági Közlekedési Dandár Őrség.
  • P.S.P (policia segura publica) - azaz Közbiztonsági Rendőrség.
  • POLICIA MARITIMA, azaz Tengeri Rendőrség.
  • P.J. (policia judiçiaria)- rendőrségen belüli szerv: a bűnügyi osztály nyomozói derítik fel a különböző bűncselekményeket.

Nemzetközi tagsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lisszabon egy elővárosa (Alvalade)

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A fővárosban, Lisszabonban (portugálul Lisboa) 560000 (Nagy-Lisszabonban 2,7 millió) fő él.
  • Lakosság: 10 084 000 fő.
  • Népsűrűség: 109 fő/km².
  • Népességnövekedés: -0,18%/év, tehát csökken. Korábbi adatok: 8,4 millió (1950), 9,0 millió (1970), 9,9 millió (1999).
  • Születéskor várható átlagos élettartam 76 év.
  • Csecsemőhalandóság: 5,8‰.
  • Internet felhasználók száma: 4,4 millió (2002)

Legnépesebb települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sorrend Város Lakosság
1 Lisszabon 1 764 477
2 Porto 978 255
3 Nova de Gaia 697 255
4 Matosinhos 395 872
5 Braga 589 460
6 Cascais 275 500
7 Coimbra 191 069
8 Guimarães 180 526
9 Setúbal 164 303
10 Maia 156 845
11 Gondomar 153 040
12 Funchal 142 291
13 Viana do Castelo 107 181
14 Leiria 99 846
15 Viseu 99 695
16 Aveiro 89 350
17 Sintra 86 102
18 Ponta Delgada 69 703
19 Póvoa de Varzim 68 515
20 Vila do Conde 59 745
21 Loulé 59 934
22 Évora 42 159
23 Faro 41 859

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fátimai szentély

Népek: portugál 99%. Vallások: római katolikus 94%, egyéb 6%. Érdekesség, hogy a világon összesen 230 millió ember beszél portugálul. Portugálián kívül nyolc országban hivatalos nyelv:

Szociális rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parque das Nações, Lisszabon és egyben Portugália pénzügyi központja
Oeiras negyede Lisszabonban több multinacionális cég portugál leányvállalatának a székhelye
Lisszabon kikötője

A portugál gazdaság súlya a nemzetközi kereskedelemben jóval nagyobb, mint a magyaré, hiszen az éves forgalom meghaladja a 60 milliárd dollárt, bár nem éppen kedvező, hogy a hiány 1996-ban és 1997-ben egyaránt körülbelül 10 milliárd dollárt tett ki. Ezt csak részben ellensúlyozták az idegenforgalmi bevételek (21 millió turistát fogadtak), a külföldön dolgozóktól származó hazautalások és az Európai Uniótól kapott támogatások. A teljes külkereskedelmi forgalom értéke a GDP-hez viszonyítva megközelíti a 60 százalékot, az import exportfedezettsége viszont csak körülbelül 70 százalék.

Gazdasági ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portugália gazdasági szerkezetére jellemző a szolgáltatási szféra igen magas aránya: itt dolgozik az összes foglalkoztatott 56 százaléka. Az iparra 33 százalék, a mezőgazdaságra 11 százalék jut. Az inflációt az 1984. évi 30 százalékról (még 1990-ben is 13,4 százalék volt), a múlt évben 2 százalék alá csökkentették. A munkanélküliség rátája évek óta körülbelül 7 százalék.

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A föld nagy részét a mezőgazdaság hasznosítja, az 1990-es években a gazdaság alapja volt. Az északi, óceáni éghajlatú területeken főleg gabonaféléket és krumplit, a déli, mediterrán részeken szőlőt és citrusféléket termesztenek.

Ezek éghajlatának fő jellemzői a téli esők és a nagy nyári hőség.

  • állattenyésztés: sertés, marha, kecske
  • erdőgazdálkodás: területének egyharmada erdőség (32%), „Európa botanikus kertje[forrás?]
  • 1. parafatermelő, a világ parafatermésének felét adja. Az évi kb. 180 000 tonna nagy részét exportálják.[3]

A portugál mezőgazdaság - az EU támogatásai ellenére - kétségtelenül megsínylette a csatlakozást.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • bányászat: vasérc, volfrám, ón, kőszén, foszfát, urán, réz, kaolin
  • energiagazdálkodás: természeti kincsekben szegény, az energiát importálni kénytelenek
  • feldolgozó ipar: főleg textilipara és élelmiszeripara jelentős
Portugália exportjának legfontosabb célországai (2006-ban) [4]

Az ipar fejlődése messze elmarad a szolgáltatószektor mögött, bár kétségtelen, hogy egyes alágazatai, így mindenekelőtt az építőipar, látványos eredményekkel dicsekedhet. Nagy megrendeléseknek tett és tesz eleget, lankadatlan erővel folynak a főleg EU-pénzekből finanszírozott út- és vasútépítések, a nagy városokban felújítják a régi épületeket, és nem áll le a közművek, a hatalmas bevásárlóközpontok építése sem. Ugyancsak EU-támogatással sikerült a hagyományos portugál cipőipart korszerűsíteni. Ennek köszönhetően Portugália napjainkra az Unió második legnagyobb cipőexportőre.

Kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Vasco da Gama híd az egyik leghosszabb híd Európában

Szolgáltatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az EU-ba lépés óta az idegenforgalom egyre jelentősebb bevételt hoz:

  • 1998-ban 11 295 000 külföldi érkezett az országba (főként spanyolok és angolok),
  • 2002-ben már 11 660 000.

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Coimbra egyeteme a legrégebbi alapítású az országban (1290)

Oktatási rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kulturális intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

könyvtárak, múzeumok, színházak, zene és tánc intézményei

Kulturális világörökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portugália gazdag kulturális örökséggel rendelkezik. A sok építmény közül az UNESCO a következőket ismerte el kulturális világörökségnek:

Művészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Építészet

A korai reneszánsz egyik megjelenési formája a Mánuel stílus. Az ország híres építészei: Álvaro Siza, Eduardo Souto de Moura, Diego Arruda, Mateo Fernández.

  • Képzőművészetek

A portugál festészetet az európai áramlatok követése jellemezte, legismertebb alkotók: Mário Cesariny de Vasconcelos, Luis Pinto Coelho és José Sobral de Almada-Negreiros.

  • Irodalom

A portugál irodalomban a költészet a legkiemelkedőbb. Minden idők legnagyobb portugál költői Luís de Camões és Fernando Pessoa. Prózában és drámában főleg a novelláiról híres Gil Vicente alkotott kiemelkedőt. Nobel-díjjal tüntették ki José Saramagó-t.

  • Filmművészet
  • Zene
Searchtool right.svg Lásd még: Portugália az Eurovíziós Dalfesztiválokon

Jellegzetes az érzelmes népdal, vagy népdalszerű műdal, a fado és éneklésmódja is. A legismertebb fadoénekesek António Pinto Basto, Amália Rodrigues és José Manuel Alfonso Cerqueira dos Santos.

Hagyományok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyönyörű és különleges portugál hagyomány a csempefestés, amelynek színpompás remekműveivel, az azulejókkal a városban lépten-nyomon szembetalálkozhatunk a házak falain.

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portugália tradicionális ételei közé tartozik a bacalhau (sózott,szárított tőkehal), amit a fáma szerint 365-féle módon készítenek el a portugál asszonyok. Az éttermek előtt faszénen sütve kínálják a sülthalfiléket, kardhalat, szardíniát. Hagyományos ételük még a Caldo Verde, vagyis a káposztaleves, a Frango Piri-Piri (pácolt grillcsirke).Desszertjük a Pastel de Nata, ami vaníliakrémmel töltött, fahéjjal szórt leveles kosárka, és az Arroz Doce, vagyis a rizspuding.

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Algarve egy tengerparti része: Praia da Marinha

Portugália elsősorban a tengerparti stradjai miatt látogatott.

ICEP Portugál Kereskedelmi és Idegenforgalmi Hivatal/Portugál Nagykövetség
1056 Budapest, Belgrád rkp. 26. mf. 1. Tel.: 266-5210, Fax: 266-0730

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Labdarúgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A portugál bajnokság élcsapatai:

Nemzeti válogatott:

  • A portugálok 1984-ben, 1996-ban, 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban indultak Eb-n. Eddig még nem nyerték meg egyszer sem az Európa-bajnokságot, és a világbajnokságon is csak a legjobb 4-be jutottak be 2006-ban, a Németországban rendezett vb-n.

Ünnepek [5][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Népszámlálás
  2. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet egyezménye
  3. Faragó Imre. Nagy képes földrajzi világatlasz, 4. kiadás (magyar nyelven), Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen (2008). ISBN 9789635966776 
  4. www.imfstatistics.org/DOT |publisher=imfstatistics.org
  5. Portugália állami ünnepei

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Portugália témájú médiaállományokat.