Tengerparti fenyő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Tengerparti fenyő
Forêt de la Coubre 024.jpg
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Fenyőfélék (Pinaceae)
Nemzetség: Tűnyalábos fenyő (Pinus)
Alnemzetség: Pinus subg. Pinus
Faj: P. pinaster
Tudományos név
Pinus pinaster
Aiton
Szinonimák
  • Pinus maritima[1] – fövenyfenyő[2]
Alfajok
Lásd a szövegben
Elterjedés
Természetes elterjedéseTermészetes elterjedése
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Tengerparti fenyő témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Tengerparti fenyő témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Tengerparti fenyő témájú kategóriát.

A tengerparti fenyő (Pinus pinaster) a fenyőfélék (Pinaceae) családjába tartozó növényfaj. Őshonos, erdő alkotó fenyő a Földközi-tenger mellékén, főleg a térség nyugati részén, és az Atlanti-óceán portugál és dél-francia partján is. Igen fontos fa, kiterjedten ültetik északabbra is. Dél-Afrikában is nagy területeken telepítik haszonfaként, sajnos az eredeti őserdők helyén.

Élőhelyi jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tengerparti fenyő főleg a sovány, savanyú homokos talajokat kedveli, ezért főleg a dűnéken és a partközeli helyeken találjuk.

A tengerparti fenyőt a mediterrán élőhelyén kívül viszonylag ritkán láthatjuk díszfaként. Ennek oka a fényérzékenységében keresendő: Közép-Európa legtöbb vidékén, mivel többnyire erős a kontinentális hatás, ez a fenyőfaj nem talál kedvező életfeltételeket, még ha a talajviszonyok kedvezőek is lennének.

Alfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • P. pinaster ssp. pinaster – Franciaország, Spanyolország, Portugália;
  • P. pinaster ssp. escarena (Risso) K. Richt – elszórtan a nyugati mediterrán régióban, az Ibériai-félsziget belső részein;
  • P. pinaster ssp. renoui (Villar) Maire – két elszigetelt populációja él Afrika mediterrán részén. Ez az alfaj a Vörös listán veszélyeztetettként szerepel az élőhelyek beszűkülése és a ssp. pinasterrel való erdősítés következtében.[3]

Morfológiai jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Örökzöld tűlevelű fa széles, többnyire lapos, kissé szétterülő koronával. Már a fiatalabb fák törzse is meggörbült. A főágak szélesen kiterjednek, igen meghajlítottak és meggörbültek, így a korona nagyon lazának, rendezetlennek tűnik. A kéreg fiatal fákon még világosszürke, később egyre sötétebb, végül feketés-vörös, szögletes lemezekre repedezik. A fiatal hajtások eleinte zöldes színűek sötétebb foltokkal, később sárgásbarnák és kissé csíkosak. A rügyek csillogó barnák, kissé hegyesek. A tűlevelek kettesével helyezkednek el, kb. 10–24 cm hosszúak, és nem érik el a 2,5 mm vastagságot; szúrósan hegyesek, igen tömörek és merevek. Keresztmetszetük félkör formájú, mint minden kéttűs fenyőé. Színük halványan zöldesszürke. A leghosszabb tűjű európai fenyő. A porzós virágok a fiatalabb hajtásokon fejlődnek tömegesen április-május hónapban. A termős virágok többnyire 2-3-as csoportokban helyezkednek el. A tobozok kezdetben zöldes színűek, éréskor csillogóan világosbarnák, kb. 5,5–8 cm-esek, zárt állapotban nagyok és nehezek, kúpos tojásdad alakúak, száruknál többnyire kissé ferdék, egyébként szinte szimmetrikusak. Több évig a fán maradnak. A tobozpikkelyek rombusz alakú köldökének csúcsa szúrós.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasági jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaországban a tengerparti fenyő gazdasági szerepet játszik. A fát nagy gyantatartalma miatt csak kevéssé használják az asztalos iparban, annál inkább alkalmazzák építőanyagként, vagy még gyakrabban a papírgyártásban. Törzsét megcsapolják, és a kifolyó gyantát begyűjtik. A gyantát desztillálják, majd a további munkafolyamatok végén terpentint és kolophonium (hegedűgyanta) keletkezik. Bizonyos jelentősége van az igen nagy tobozoknak is (Európa egyik legnagyobb tobozú faja), amelyeket a kertészet és csokorkötészet szívesen használ fel dekorációs anyagként.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kiss M.-Illyés Cs.. Nagy fenyő és örökzöld lexikon. Pannon-Literatúra Kft., 105. o (2006). ISBN 963 9677 39 6 
  2. Owen Johnson: Európa fái. Illusztáció: David More. Ford. Illés Beatrix. Kossuth Kiadó. 2011., 132. oldal ISBN 978-963-09-6602-3
  3. A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2014. április 27.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]