Rio de Janeiro

Rio de Janeiro címere

Rio de Janeiro zászlaja

Közigazgatás

Ország

Brazília

Állam

Rio de Janeiro

Alapítás éve

1565 március 1.

Polgármester

Eduardo Paes

Irányítószám

20000-000

Körzethívószám

+55 21

Népesség

Teljes népesség

ismeretlen +/-

Népsűrűség

4781 fő/km²

Földrajzi adatok

Tszf. magasság

1021 m

Terület

1260 km²

Időzóna

BST (UTC-3)

Elhelyezkedése

Rio de Janeiro

Pozíció Brazília térképén

Koordináták: d. sz. 22° 54′ 30″, ny. h. 43° 11′ 47″

d. sz. 22° 54′ 30″, ny. h. 43° 11′ 47″

Rio de Janeiro weboldala

Rio de Janeiro (’Januári folyó’) a neve az államnak, továbbá Brazília egyik legismertebb városának. Sokak szerint egyben Dél-Amerika legszebb városa is. Számos esetben csak Riónak nevezik a várost. A Rio de Janeiróban születetteket szokták cariocas-nak (kariókáknak) nevezni. A város híres a szambáról, illetve a hotelekkel körbevett Copacabana, Ipanema, és Leblon nevezetű tengerpartjairól. Különösen ismert Rio az évente megrendezett Karneváljáról, a tengerpart melletti jellegzetes morró Cukorsüveg-hegyről, a Maracanã Stadionról és a hatalmas méretű Megváltó Krisztus-szoborról, ami a másik morró, a Corcovado-hegy tetején található. Szintén a városban található a Föld harmadik legnagyobb lakott területen belüli erdeje, a Tijuca-erdő.

Rio de Janeiro város lakossága 6 094 183 fő (2005-ös adatok szerint), területe 1182,3 km². Az elővárosaival együtt 11-12 millióra becsülik a lakosság számát. 1960-ig az ország fővárosa, jelenleg a második legnagyobb brazil város São Paulo mögött. A város polgármestere Eduardo Paes, Rio hivatalos dala 1960 óta a "Cidade Maravilhosa" (a. m. "csodálatos város"), melyet eredetileg indulóként írt André Filho még az 1935-ös karneválra.

A 2014-ben Brazíliában megrendezendő FIFA Labdarúgó-világbajnokság egyik kijelölt helyszíne. 2016-ban Rio rendezheti meg a nyári olimpiát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése szerint.^[1]

Rio de Janeiro fegyverzeti címere

Rio de Janeiro 2016

Etimológiai eredet [szerkesztés]

A Megváltó Krisztus szobra

1502-ben újév napján a portugál hajós, Gaspar de Lemos betért egy öbölbe a brazil partoknál (ma Guanabara-öbölnek hívják). A hajós az öblöt egy folyó torkolatának vélte, és elnevezte Rio de Janeirónak, ami „január folyó”-t jelent.^[forrás?]

A város részei [szerkesztés]

Rio de Janeiro leghíresebb városrészei között található:

Történelem [szerkesztés]

A várost 1565. március 1-jén Estácio de Sá alapította. Rio de Janeiro 1763-tól 1960-ig – amikor a kormány átköltözött Brazíliavárosba – főváros volt. 1808 és 1815 között a Portugália, Brazília és Algarve Királyságnak (Portugália akkori neve) a fővárosa volt.

Brazília második legnagyobb és legsűrűbben lakott városa, 1261 négyzetkilométeren fekszik és 5 850 500 fős lakossággal rendelkezik. Neve egy tévedés eredményeképpen jött létre, ugyanis 1502-ben a gyarmatosítók azt hitték a Guanabara-öbölről, hogy folyótorkolat, és mivel január volt, ezért a „Január folyója” nevet adták neki. Érdekesség, hogy a Rióban született embereket „carioca”-nak hívják, a szó eredeti, indián jelentése: a fehér ember háza. A carioca szó ma azonban utal a rióiak kedvességére, a szépségre, vidámságra, a könnyed életstílusra és a szórakozásra is, valamint a másik ember iránti aggódást és szeretetet is kifejezi.

A várost és az öböl szigeteit a franciák 1555-ben Nicolau Durand de Villegaignon vezetésével elfoglalták, és az akkori százfős francia jelenlét négyszáz főre nőtt. Mivel a franciák szövetkeztek a tamaio indiánokkal, komoly fenyegetést jelentettek a portugál gyarmat városára. Az inváziót csak tíz évvel később tudták felszámolni Estácio de Sá vezetésével, akit egy hadiflottával közvetlenül Portugáliából küldtek útnak. Sikeresen kiűzte az indiánokat és a franciákat egyaránt, és ő lett Rio de Janeiro alapítója.

A 16. században Rio lakossága csupán 3850 főre volt tehető, elsősorban indiánok, valamint 750 portugál és 100 afrikai. A város magja a Castelo volt, itt építették a legtöbb lakóépületet, boltot, templomot, illetve itt volt a jezsuiták kollégiuma is. A város fő gazdálkodási területe a cukornádtermesztés és a halászat volt. Mivel főleg a cukornádültetvényeken történő munka igen emberigényes volt, Brazília bekapcsolódott az afrikai rabszolgakereskedelembe. Az első rabszolgák Angolából érkeztek. A halászat szintén igen fontos részét képezte az életnek, a bálnavadászatok során az állat húsán kívül 1-1 bálnából közel 16 hordó olajat és több száz tonna húst nyertek. Egészen a XIX. századig a halolajat használták a világításra, és csak a századfordulón tértek át a gázvilágításra.

1693-tól, az első aranylelőhely felfedezésétől a város kereskedelmi tevékenysége nagy mértékben felerősödött, mivel rajta keresztül bonyolódott az aranykereskedelem. Brazília függetlenségének kivívásáig az aranyat közvetlenül Portugáliába szállították.

A 17. században a város lakossága már elérte a 12 000 főt, és a hivatalos vallás a katolikus lett. Ebben az időben 3 nagyobb keresztény rend telepedett itt le és épített kolostort: - a bencések a São Bento kolostort - a ferencesek a Santo Antoniót - a carmeliták a Carmót.

A jezsuiták befolyása olyan nagy volt, hogy közvetítő szerepet töltöttek be a portugálok és az indiánok között. A jezsuiták tehát egyre nagyobb gazdagságra és politikai befolyásra tettek szert, amíg a portugál udvarral történő szembehelyezkedésük miatt 1759-ben az udvar összes vagyonukat elkobozta, és mintegy 200 papot űztek ki.

Mivel a város a XVIII. században már 50 000 lakossal rendelkezett, szükségessé vált a város ivóvízzel történő ellátása. Ezért a Carioca folyót szabályozták, és megépítették az Arcos de Lapa-t, amelyen keresztül a folyó vizét a városközpontba szállították. Később a Carioca folyó a városépítési tervek következtében a felszín alá került.

Rio de Janeiro 1763-ban vált az ország fővárosává, amikor Pombal márki Salvadorból ide helyezte át a gyarmat székhelyét, és egészen 1960-ig, Brazíliaváros megépítéséig az is maradt.

A város életében nagy fordulópontot jelentett, amikor 1807-ben a Napóleon hadai elől menekülő udvar (I. Mária királynő és János régens herceg) Rióba érkezett, az akkori 50 000-es lélekszámú város lakossága pedig 65 000 főre emelkedett. A város akkori gazdaságának legjelentősebb részét a rabszolgakereskedelem adta, mivel akkoriban Rio volt a legnagyobb rabszolga-importőr, az udvart szolgáló személyzet és a cukornádültetvények munkaerőigénye miatt. Azonban a város intézményrendszere is fejlődésnek indult, János régens herceg bankokat, színházat, kórházat, iskolát, nyomdát és kutatóintézményeket alapított. Létrehozta a máig is közkedvelt botanikus kertet, például itt honosították meg először a teát is. 1816-ban a művészeti élet is felpezsdült, festők, szobrászok és építészek érkeztek a városba. Szintén ekkor jött ide Jean Baptista Debret és Nicolau Taunay francia festők, akik a brazil élet mindennapjait örökítették meg festményeiken, valamint a szobrász August Taunay, és az építész Granjean de Montigny is.

Amikor 1816-ban az anyakirálynő meghalt, fiát, János régens herceget királlyá koronázták, és visszahívták az anyaországba, ezért János Brazíliát a fiára, Péter régens hercegre hagyta. A 19. század a császárság kora Brazíliában. A már a század elején elkezdődött függetlenségi harcok ez idő tájt felerősödtek, míg végül 1822. szeptember 7-én Péter régens herceget I. Péter néven Brazília császárává koronázták. Ezzel a lépéssel Brazília alkirályságból önálló császársággá vált, azonban a politikai és gazdasági helyzet változatlan maradt a változások során. I. Péter erősen centralizált államtanácsot hozott létre, leverte a Portugáliához hű felkeléseket és hódító hadjáratokat folytatott Uruguay ellen. A belpolitikai és gazdasági nehézségek végül arra a lépésre késztették, hogy elfoglalja Portugália közben megüresedett trónját, a trónt fiára, az akkor 5 éves II. Péterre hagyta 1831-ben.

A sok nehézség ellenére ez az időszak a kávétermesztés csúcspontja is egyben, mely a város fejlődésére igen jótékony hatással volt. A jelentősebb kávéültetvények és a kikötő között vasúti vonalakat, illetve hajójáratokat létesítettek. A Botafogo és Copacabana között alagutat építettek, a járdákat kikövezték, az utakon kiépítették a közvilágítást, valamint kidolgozták a szennyvízelvezető hálózatot is. A város lakossága ekkor már meghaladta a 800 000 főt.

1888. május 13. ismét fordulópont Brazília és Rio életében, ugyanis Izabella, a császár lánya apja távollétében aláírta (a világon utolsóként) a rabszolgák felszabadításáról szóló törvényt („Ley Aurea”). Ez az új helyzet megoldhatatlan feladat elé állította az uralkodót. Hirtelen kiesett az olcsó munkaerő, késtek a bevándorlások támogatásához szükséges intézkedések, melyek hiányáért a nagybirtokosok a császárt okolták. Az egyházzal is megromlott a viszony, miután azt alárendelték az államnak. A legnagyobb problémát azonban a katonaság jelentette, mely az uruguayi, paraguayi és argentínai ütközetekben megedződött, nagyobb hatalmat követelt magának. Ezért 1889. november 15-én kikiáltották a köztársaságot. A köztársaság élére Manuel Deodoro da Fonseca marsall került, ő Brazília első elnöke, vele kezdődött el a katonák uralma, és 1891-ben megszületett Brazília alkotmánya, mely az Egyesült Államok alkotmányának mintájára készült.

A századforduló grandiózus urbanizációs törekvései nagy lökést adtak a városnak. Francisco de Paula Rodrigues Alves elnöksége alatt Rio de Janeiro egy modern város képét kezdte formálni. Korszerűsítették a kikötőt, kikövezték az utcákat, kiszélesítették a sugárutat és fellendült a város kulturális élete is. Ebben az időben születtek az olyan épületek, mint a Teatro Municipal, az Escola de Beles Artes, Biblioteca Nacional stb. Lecsapolták a betegségeket terjesztő mocsarakat, több hegyet lebontottak, velük töltve fel a mocsárvidéket. 1930-ban Getúlio Vargas elnök bevezeti a 8 órás munkaidőt, a szavazás titkosságát, a nőkre is kiterjesztve azt, bevezette a kötelező és ingyenes elemi oktatást, a weimari alkotmány alapján készült új alkotmányt fogadott el és megnyirbálta az államok önállóságát. Hivatalba lépésekor élte át a kávéválságot, melynek során 6 év alatt mintegy 70 millió zsákot dobtak a tengerbe vagy égettek el.

Brazília a második világháborúban semleges országként vett részt, csupán 1942-ben lépett hadba Németország ellen 30 000 katonával. A háború alatt az exportlehetőségek bővülésével a gazdaság erősödött, ezért Vargas bevezethette a minimálbért, illetve Rio államban létrehozták az acélművet, valamint az ország egyik legnagyobb bányászati és energiai óriásvállalatát, a Campanhia Vale do Rio Doce-t. A lakosság számának növekedésével tizenkét emeletes házakat kezdtek építeni már a '40-es években, a jobb módúak pedig a tengerhez közel kezdték el felépíteni házaikat. A város nagy turisztikai eseménye volt, amikor megépítették a Megváltó Krisztus szobrát.

A '60-as években nagy változást jelentett a város életében, amikor Brazíliaváros (Brasília) vált az ország fővárosává, és a kormányzati és egyéb hivatalokat áthelyezték oda. A város csak 1975-ben lett az azonos nevű állam fővárosa.

Gazdaság [szerkesztés]

Napjainkban São Paulo után a második legnagyobb ipari állam. Habár a lakosság részaránya nem éri el az összlakosság 9%-át, a GDP 13%-át tudhatja magáénak. A városban székel az ország legfontosabb fejlesztési bankja, a BNDES (Banco Nacional de Desenvolvimento e Social). Az ország legnagyobb magánvállalatai közül 50 Rióban található, és itt vannak a legjelentősebb kőolaj-kitermelő és -forgalmazó vállalatok is. Mezőgazdasági szempontból a legfontosabb a cukornádtermesztés és az ehhez kapcsolódó cukor- és alkoholgyártás. Északnyugaton jelentős a banán- és rizstermesztés is.

Közlekedés [szerkesztés]

Két fontos repülőtere van: A Tom Jobim nemzetközi repülőtér, amelyet elsősorban a nemzetközi utasok használnak. A Santos Dumont reptérről kizárólag az országhatárokon belül utazhatunk, így juthatunk el São Paulo-ba, Belo Horizonte-ba és Brazíliavárosba.