Babérlombú erdők

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Madeirai babérlombú erdő a Ribeira da Fonte da Laura völgyében (Madeira)
Babérlombú erdő (Madeira, Queimadas)

Az örökzöld babérlombú erdők (más néven: szubtrópusi esőerdők, humid-szubtrópusi erdők, Laurolignosa) a kontinensek keleti felén, a 25. és 35. szélesség között, a trópusok és a meleg mérsékelt égöv határán, a passzát- és monszunszelek hatása alatt álló, az északi és a déli féltekén egyaránt előforduló átmeneti övezetben (óceáni szigeteken is) alakultak ki.

Éghajlati feltételek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fő jellemzők:

  • kiegyenlített csapadékjárás (esetleg téli csapadékminimum),
  • a legtöbb csapadék jellemzően a legmelegebb hónapban hull,
  • az évi középhőmérséklet 15 °C vagy több,
  • fagypont alá télen is csak átmenetileg száll a hőmérséklet,
  • a napi és az évi hőingás kicsi,
  • a tél enyhe, fagymentes,
  • nagy páratartalom; erős ködképződés vagy felhőzet.

Az egyes, babérlombú erdőkkel borított területek éghajlata egyik-másik ponton jelentősen eltérhet a fentebb összefoglalt sajátosságoktól. Különösen igaz ez az óceáni szigetekre, amint ezt Madeira példája (nyári csapadékminimummal) szemléletesen érzékelteti.

Elterjedésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Babérlombú erdők a Föld kilenc táján alakultak ki. Ezek:

Általános jellemzőik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lombkoronaszintjükben kevés fajt találunk. Ezek megjelenése nagyon hasonló: örökzöld, laza szerkezetű leveleik középnagyok, kopaszok, fényesek és bőrneműek (innen a „babérlombú” név).A fény jobb hasznosítása érdekében leveleik a beesési szögre merőlegesen állnak. Gyepszintjük fajgazdag; többnyire a páfrányok utalják. Mohaszintjük és zuzmószintjük is erősen fejlett: a mohák többnyire a talajon, a köveken és a fatörzseken nőnek, a zuzmók hosszú szakállakként a fák ágairól csüngenek alá. Cserjeszintjük túlnő az erdők elterjedési területén: nedves éghajlaton benyomul az alhavasi övbe (alhavasi cserjeöv), szárazabb viszonyok közt a lombos és tűlevelű erdők aljnövényzeteként tűnik föl.

Mivel a felsorolt tájak öt különböző flórabirodalom részei, az egyes flóraterületek növényzete igencsak eltérő. Közös vonásuk, hogy fáik levelei pergamenszerűek, bennük a keménylombú fákénál kevesebb a szilárdító szövet. A levelek többnyire kicsik. Az északi féltekén (Holarktisz) ezek a fák leginkább babérfélék, örökzöld tölgyfajok, liliomfák és mocsári ciprus. A déli féltekén nyitvatermők válnak jellemzővé, így Dél-Amerikában az araukáriafenyők. Kelet-Ázsiától Észak-Ausztráliáig mellettük jelentős szerephez jut a bambusz.

Jellegzetes talajaik a sárga és vörös podzolok.

Érdekesség, hogy a közismert, az egész növényrend nevét adó babér (Laurus nobilis) nem a babérlombú erdők, hanem a keménylombú erdők karakterfaja.

A Balkán-félszigeten és alárendelten néhány más olyan területen, ahol a keménylombú és a babérlombú erdők egymás közelében nőttek, és az emberi tevékenység mindkettőt jelentősen letarolta, az erodált talajokra helyenként a két növénytársulás fajait vegyesen tartalmazó cserjetársulás, úgynevezett pszeudomacchia települt be.

Változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jellemző fajok földrajzi elterjedése és a helyi klímaviszonyok (tengerszint feletti magasság stb.) szerint számos típusát különböztetjük meg.

Makaronéziai babérlombú erdők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vulkáni szigetek meredek hegyoldalain erőteljes a vertikális zonalitás; a növényzet szintenként más és más:

  • az alsó zónában az úgynevezett cserje formációt találjuk,
  • efölött az úgynevezett kanári babérlombú erdő nő:
  • Madeirán e fölött (600–1300 m) húzódik a madeirai babérlombú erdők öve, ami a Kanári-szigeteken hiányzik;
  • az ehhez elég magas szigeteken efölött gyér, magashegyi növényzetet (csarabos fenyért) találunk.

A cserje formáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cserje formáció domináns fafajtája a sárkányvérfa (Dracena draco).

A cserjeszint (bozót) jellemző nemzetségei:

A kanári babérlombú erdő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fontosabb fafajok:

Sok a folyondár; jellemző növénye a borostyán (Hedera helix).

A madeirai babérlombú erdő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fontosabb fafajok:

Jellemző cserjefajok:

Az erdők nedves talaján, a gyepszintben él:

Ausztrál babérlombú erdő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ausztrália, pontosabban a Wallace-vonallal határolt terület önálló flórabirodalom (Ausztralisz). A kontinens területének mintegy 80 százaléka sivatag, a Nagy-Vízválasztó-hegység keleti lejtői azonban csapadékosak: a kontinens északi részén trópusi, közepén-déli részén monszun éghajlattal. Sydney környékén a Kék-hegység (Blue Mountains) széles, lapos, enyhe lejtésű hegyhátait zömmel eukaliptusz fajokból álló erdők uralták el (ezek kékesszürke lombjáról kapta nevét a hegység). Az eredeti (az eukaliptusz térhódítása előtti) babérlombú erdők foltjai csak a 200–400 méter mélyen bevágódó szurdokvölgyekben maradtak fenn.

Az ausztrál babérlombú erdők különlegessége, hogy Gondwana ősi flórájának maradványai. Uralkodó fája a csónakfa – a trópusokon elterjed Cunoniaceae család csak Délkelet-Ausztrália erdeiben élő faja (kiváló épület- és bútorfa). Az ausztrál babérfélék családjából gyakori az ausztrál szaszafrasz (aminel illóolajából parfümöket készítenek. Az alacsonyabb lombkoronaszintben, cserjeszintben 6–10 m magasra növő törzses páfrányok közül említésre méltó az óriás hópáfrányfa, az ausztrál serlegpáfrány és a fogazott óriáspáfrány (más néven királypáfrány). A bolwarra avagy ausztrál guáva (Eupomatia) nemzetség mindkét faja (E. laurina, E. bennettii) Délkelet-Ausztráliában endemikus. A patakok fölött függönyszerű, áthatolhatatlan liánszövevényként függ a szőlőfélékkel rokon halványszürke délszőlő, valamint a szivarfafélékkel rokon ausztrál lugasszőlő. Ezekben az erdőmaradványokban, a párás szurdokvölgyek sziklapárkányain élnek az élő kövületnek tekintett sárkányfenyő (Wollemia nobilis) utolsó példányai (mintegy száz egyed). Jellemzőek még a kőtiszafafélék (Podocarpales).

Az ausztrál babérlombú erdők állatvilágának jellemző képviselői:

Kaukázusi babérlombú erdő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezen a vidéken a zárt babérlombú erdő általában 1000 m felett alakult ki. Fontosabb fajok:

Balkáni babérlombú erdő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jellegzetes fafaja a balkáni babérmeggy (Laurocerasus officinalis).

Cserjeszintjében nő: fatermetű puszpáng (Buxus sempervirens var. arborescens),

Kelet-ázsiai babérlombú erdő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legnagyobb összefüggő, babérlombú erdővel borított terület Közép-Kínában a Jangce folyó völgyétől Burma határáig terjedt. Ezen a vidéken az őshonos növényzetet többnyire kiirtották; a földet művelik. A megmaradt erdős foltok flórájának gazdagsága az észak-amerikai–atlanti flóráéval vetekszik, a platán és az akác kivételével valamennyi ottani nemzetség itt is megvan.

Nemcsak a cserjeszint gazdag, de lián is sokféle nő (pl. Actinidia, Campsis, Wisteria spp.). Jellegzetesek a bambuszsűrűségek (Phyllostachis, Arundinaria spp.). Az állományalkotó fajok részben a mérsékelt övi lombhullató fák, dél felé haladva azonban egyre több az örökzöld; közülük több a bükkfafélék családjába (Fagaceae) tartozik:

nemzetségek.

Sok a fenyő (Pinopsida) is. Közel húsz itt élő nemzetségük között találunk Európából, illetve Amerikából ismerteket, mint például:

és olyan reliktum fajokat, mint:

Dél felé haladva egyre több a tea- (Camellia), babér- (Laurus), valamint a liliomfafélék (Magnoliaceae) és a varázsdiófélék (Hamamelidaceae) családjaiból származó örökzöld. Hasonló erdőket találunk Korea déli partjai mentén és Japán déli felén.

Északnyugat-India szárazabb éghajlatán, a Himalája előhegyein az örökzöld tölgyesek övében a fenyőket a himalájai hosszútűs fenyő (Pinus roxburghii), feljebb pedig a himalájai cédrus (Cedrus deodara) képviseli.

Néhány további, jellemző növénye:

Észak-amerikai–atlanti babérlombú erdő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Appalache-hegységtől keletre és délre[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gazdag fás flórájú atlanti lomberdők folytatásaként a szubtrópusi klímahatás dacára is a mérsékelt égövön megszokott:

  • hikori:
    • Carya tomentosa,
    • Carya glabra és
  • tölgy-
    • Quercus alba,
    • Quercus michauxii stb.

fajok gyakoriak. Mellettük jellegzetes a mediterrán éghajlaton mindenfelé ültetett örökzöld, örökzöld liliomfa (Magnolia grandiflora).

Délkeleten[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A durvaszemű homokon kialakult, tápanyagszegény talajokon fenyők válnak uralkodóvá. Szavannaszerű, nyílt állományaikban gyakoriak az avartüzek. A répafenyő (Pinus) nemzetség számos faja közül gazdaságilag a párás, meleg, partvidéki lapályokon növő floridai parti fenyő (Pinus elliottii) és a rendkívül hosszú tűs mocsári fenyő (Pinus palustris) jelentős. Utóbbi kettő található.

Parti mocsarak, árterek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A parti mocsarak és árterek – ide értve a Mississippi alsó folyását is – a sík vidék mintegy 20%-át foglalják el. A ligeterdők legjellegzetesebb faja a pangóvizes termőhelyeken a hatalmasra növő mocsárciprus (Taxodium distichum). Kísérő lombos fajok:

Floridai babérlombú erdő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fő jellemzője, hogy teljesen fagymentes területeken alakult ki. A fő növényfajok:

Kaliforniai (és oregoni) babérlombú erdő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legjellemzőbb növényfajok:

Valdíviai babérlombú erdő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az újvilági trópusok flórabirodalmában egyedül Valdivia chilei város környékén nőnek babérlombú erdők, amiket ezért gyakorta valdíviai erdőknek neveznek. Jellemző fajaik:

Az ipolytarnóci flóraegyüttes[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kora miocén korú ipolytarnóci lábnyomos homokkő az akkor ezen a területen élt babérlombú erdő növényeinek maradványait is megőrizte. A levéllenyomatok és egyéb, többnyire elszenesedett növényi részek alapján rekonstruált növénytársulás (aminek több faját erről a lelőhelyről írták le először) az ipolytarnóci flóraegyüttes nevet kapta a szakirodalomban.

Meghatározó növényfajai:

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]